Kelly Creagh - Oblivion

Kelly Creagh: Oblivion - Ébredés
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634570417
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Farkas János

Fülszöveg:

Az élet és a halál közötti vékony határ már rég elmosódott Isobel Lanley számára. A Varennal történt kis híján halálos összecsapást követően Isobel retteg visszatérni az álomvilágba, arra a kihalt, mégis életveszélyes helyre , ahol egymás ellen fordultak. Amikor azonban újra kísérteni kezdik, majd véres valósággá válnak a rémálmai, nem marad más választása. Varen sötét világa lassan utoléri őt és a való világot, hogy mindent felemésszen.
Isobel számára csupa félelem a világ. Fél, hogy nem bírja ép ésszel, és attól is retteg, hogy Varen fog megőrülni. Különösen, hogy a fiút nem régen súlyos veszteség érte. Ráadásul Lilith is magának akarja Varent, és bármit megtenne, hogy végleg megszerezze őt. Bármit.
Vajon végül minden jóra fordul Isobel életében? Világok csapnak össze és sorsok pecsételődnek meg a Nevermore-trilógia lélegzet-elállító fináléjában.

Saját véleményem:

Kezdetben nagy rajongója voltam a Nevermore sorozatnak: imádtam a szerző által megteremtett szürreális, rémálomszerű világot, a Poe vonalat, valamint a történetre jellemző gótikus hangulatot. Aztán befutott a második rész,  és a lelkesedésem oldalról oldalra megcsappanni látszott, miközben a nagy semmiről és Isobel értelmetlen eszmefuttatásairól olvastam. Titkon reménykedtem benne, hogy idővel talán megkapom, amire vágyom, de nem így történt. A kötet végére érve ott maradtam csalódottan, egy nagy, értelmetlen katyvasz kellős közepén. Egyik felem persze majd' elepedt azért, hogy a kezemben tarthassam a trilógia zárókötetét, a másik viszont ódzkodott tőle. Végül három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rá tudjam szánni magam a befejezésre.

"Egy álom ugyanolyan kézzelfogható tud lenni, mint a valóság, a valósnak érzékelt dolgok pedig olyan tünékenyek, mint az álmok."

Őszinte leszek, nem ment könnyen az olvasás. Lapról-lapra küzdöttem át magam, miközben úgy éreztem, olyan iszamós posványba ragadtam, amiből míg élek, nem mászom ki. Több száz oldalon keresztül unatkoztam, nem kötött le a régen oly' nagyon szeretett világ, és valahogy semmibe sem sikerült megkapaszkodnom. Ez részben a hangulatomnak tudható be, részben pedig annak, hogy Kelly Creagh harmadszor is eljátszotta a jól megszokott sablont: eseménytelen fejezetek sora a regény háromnegyedéig, majd felpörgetett véghajrá. Csakhogy míg ez az első könyvnél működött, addig a későbbiekben már nem.

"– Úgy értem, ki lehet szedni a szőkeséget a gótból, de a gótságot nem lehet kiszedni egy szőkeségből- folytatta Gwen, és beleharapott az egyik kekszbe."

Isobelt sosem vádolhattuk azzal, hogy túl okos lenne, vígan eléldegélt a maga rózsaszín kis világában, amit egyedül Varen tudott megbolygatni. Ellenben a fiú karaktere kellően egyedi, rejtélyekkel és izgalmakkal teli volt ahhoz, hogy elvigye a hátán mindkettejüket, így furcsa kis duójuk remekül működött is addig, míg Varen ki nem fordult önmagából, és a fókusz át nem helyeződött a lányra. Onnantól kezdve minden elromlott, érdektelenné és már-már idegesítővé vált. A befejező kötet java részében ugyanazokat a köröket futottuk újra és újra, én pedig kezdtem azt érezni, hogy lassan megtébolyodok. Kelly Creagh és a története úgy szívta ki belőlem a életkedvet, mint Rowling dementorai. Egyetlen dolog hajtott: az, hogy túl legyek rajta és végre örökre elfelejthessem az egészet.
Sajnálom, hogy így alakult, rengeteg lehetőség rejlett a sorozatban, s kezdetben olyan gyöngyszeme volt ez a Young Adult könyveknek, ami ritkaság.  Most azonban egyszerűen csak örülök, hogy vége. Nincs többé Isobel, Varen, Pinfeathers, poe-i világ, vége a keszekuszaságnak, és már azt sem bánom, hogy az Oblivion lezárása össze lett csapva. Örülök, hogy mindezt elengedhetem, és felébredhetek végre ebből a rémálomból... S szólt a Holló: "Sohamár!"

Pontszám: 5/2

Kedvenc szereplő:-

Kedvenc jelenet: az utolsó írásjel

Negatívum: az egész könyv

Borító: 5/5
Sorozat: Nevermore-trilógia #3