2012. december 5., szerda

Simone Elkeles dedikálás

kitűzők
  
 Szerencsésnek mondhatom magamat, mert sikerült eljutnom a szombati Simone Elkeles dedikálásra. 
   Sokáig annyira hihetetlennek tűnt az egész, hogy tényleg ellátogat hazánkba, végül, ahogy teltek a napok és valóban beindult a visszaszámlálás, kezdtem felfogni, hogy igen, tényleg itt lesz.
   Lylia Bloom-mal közösen elhatároztuk, hogy meglepjük őt valamivel, végül megszületett a kitűző ötlete, amit már sokan láthattatok. Addig variáltunk, tervezgettünk, míg elkészült egy minta, ami annyira megtetszett nekünk, hogy végül úgy döntöttünk, megosztjuk másokkal is, hátha vannak még emberek, akik szeretnének egy ilyen kitűzőt.
   



Nilla, én, Simone, Fanni és Enikő
  A dedikálás előtti pénteken már úgy izgultam, mintha éppen a saját esküvőmre készülnék, aztán ez szombatra csak egyre rosszabb lett. Az már csak rátett egy lapáttal, hogy be kellett magolnom egy angol mondatot, a teljesen nulla angoltudásommal. 
   Anyunak sokat meséltem Simone-ról, így őt is elkezdte érdekelni a dolog, végül úgy döntött, hogy eljön velem. Kicsit előbb odaértünk, mint ahogy terveztem, mert 15 óra helyett már fél háromra ott voltunk, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy alig volt hely, rengetegen voltak már akkor. Végül sikerült a legelső sorban, középen kapni egy helyet, így lepakoltunk. 
   Nem sokkal később megláttam Kelly-t és Greylupust, így gyorsan letámadtam őket a kitűzővel, hogy már az interjú alatt is viselhessék. 
   Az emberek közben szépen lassan szállingóztak, aztán egyszer csak megdöbbenve vettem észre, hogy Simone sétál be, jóval az előadás kezdete előtt. Már akkor nagyon szimpatikus volt, mosolygott, áradt belőle a pozitív kisugárzás.
   Eközben megérkezett Fanni, Nilla és Enikő is. Nillát és Enikőt eddig még nem ismertem személyesen, de nagyon örülök, hogy végre találkoztunk, mert mind a ketten imádni valóak! Szóval örülök nektek csajok! :)
   Beszélgettünk, mindenki előpakolta a könyveit, majd Fannival karöltve odamentünk Neset Adriennhez, mert Lyliával neki is ígértünk egy ajándék kitűzőt. Azt kell mondanom, hogy nagyon örülök, hogy személyesen is megismertem, mert nagyon kedves. Beszélgettünk egy kicsit, közben nyugtatott minket, hogy ne izguljunk, Simone nem fog megenni minket. 
beszélgetés
    16 óra körül Simone és Neset Adri elfoglalták a helyüket a színpadon, és kezdetét vette a műsor. Simon vérprofi módjára egy külön diavetítéssel készült, amivel, mint kiderült Amerikában járja a sulikat, ott tart előadást (de jó nekik!).
   A diavetítés során láthattuk a Perfect chemistry-hez készült paródia-, rapvideót, amit a Bel Air című amerikai sorozat ihletett (Will Smith rappel benne). Továbbá megnézhettük a második és harmadik könyvhöz készült előzetest, amiknél már Simone azt szerette volna, ha egy mozi trailerre hasonlítanak.
    A Rules of Attraction videóhoz sokáig válogatták a Carlos jelölteket, de egyik sem volt az igazi, mígnem végül megjelent Gian, belekacsintott a kamerába és Simone tudta, hogy ő a tökéletes Carlos.  Alex szerepére, azonban egyik fiú sem tetszett neki, mire megkérdezték, hogy akkor mégis kit szeretne. Erre ő határozottan kijelentette, hogy Katy Perry pasiját a Hot 'n ' cold című klippből.
   Végül megtalálta Alex e-mail címét a neten (itt Neset Adri megjegyezte, hogy: ,,csajok ez jó hír,,) és írt neki, de álmaiban sem remélte, hogy Alex elvállalja, hisz kint egy keresett modell. De elvállalta.
   Luis szerepére, viszont a rajongóktól kérdezte meg Simone, hogy kit szeretnének, és a legtöbbet Gabriel Chavarria-t javasolták. Vele hasonlóképp törtét a levelezés, mint Alex-szel, de végül Gabriel is elvállalta, mire Simone megjegyezte, hogy, ha ez ilyen könnyű, akkor következőnek Brad Pittet kéri fel.
   A Rules of Attraction forgatására előbb érkezett meg, de nem akart ott tétlenül álldogálni, ezért kért magának valami munkát. Azt a feladatot kapta, hogy sorra hívja fel a színészeket és mondja el nekik, milyen ruhákat hozzanak a másnapi forgatásra. Mindenkit szépen felhívott, de mikor Alex-hez ért, azt mondta, hogy na ezt nem! Ez olyan, mintha a suli legdögösebb pasiját kéne felhívnod - jegyezte meg. 
   Azt is megtudhattuk, hogy bár a könyvben nincs a konditermes rész, de azt azért írták bele a kisfilmbe, mert, ha már ott volt Alex, mint modell, akkor Simone mindenképp leakarta vetkőztetni.
   Olyan érdekességeket is megtudtunk, hogy többek között megtanult lőni egy Glock-kal is, amivel Alex lövöldöz az első részben. Volt Coloradoban, ahol részt vett egy vadvízi evezésen, sőt még sziklát is mászott. Volt börtönbe is, mert felhívta az egyik börtönt, hogy ő író és szeretné megnézni. (Egyébként a kiskorúak börtönében is járt már, mert az elítéltek egyik kedvenc könyve a Tökéletes kémia)
   És, ha mindez nem lenne elég, akkor azt is elárulta, hogy van egy rendőr ismerőse, aki egy este elvitte egy olyan környékre, ahonnan nem kerülne ki élve egy véletlenül odatévedt ember. Azonban golyóálló mellényt kellet viselnie és alá is kellett írnia egy nyilatkozatot, miszerint, ha lelőnék és meghalna, a férje nem perelhet. 
  
   A How to Ruin trilógiája eleinte nem igazán fogyott, végül megkérte a kiadót, hogy cseréljék le a borítókat, mert meggyőződése volt, hogy, ha egy dögösebb fedlapot kapnának, jobban fogynának, így került kiadásra az a változat, amin Pepe és Sztella van. (Amikor elmondtuk neki, hogy ők magyar modellek, meglepődött, nem tudott róla)
   Az eredeti borítókat kifejezetten gyűlölte, sőt a második részen lévő kutyus abszolút nem nyerte el a tetszését. Mire mondták neki, hogy van 1 órája, hogy lefotózza a saját kutyáját, hogy az kerülhessen a borítóra. Gondolhatjátok, hogy nem sikerült neki, mert a kutya nem volt túl fotogén. 


Első és második kiadás

   Egyébként annyira érthetően és tisztán beszélt, hogy még én is megértettem a 80%-át fordítás nélkül, pedig én tényleg nem tudok jól angolul. Látszott, hogy ez nagyon tetszett neki, mert a tömeg vele együtt nevetett a viccein.
   Szinte minden monológjába tűzött egy-két poént, az egész előadást végig vigyorogtuk. Leírhatatlanul kedves, vicces, életvidám nő!
   A szeme csak úgy ragyogott mikor a fiúkról mesélt, legyezgette magát, és látszik, hogy odáig van értük.
Az ő elve:
 "Menj hozzá Alex-hez, bulizz Carlos-szal és beszélgess Luis-szal."

Azt is megtudtuk, hogy nagy eséllyel film is készül majd a könyvekből, mert nem olyan régen megkereste Zac Efron, hogy megfilmesítené. (Itt mindannyian elhűltünk, mert azt hittük, hogy ő szerepelne benne)
   Kérdezte, hogy szeretnénk-e, ha a srácok lennének a szereplők, mire egyöntetű YES volt a válasz :D
   Viszont, ha nem készül el gyorsan a film, akkor a srácok kiöregednek a szerepből, és újakat kell választani. De reméljük, hogy ők lesznek. 
   És a legtöbbünk örömére elárulta, hogy tervez még könyvet a Fuentes családdal, méghozzá Alex fiával! De most egy focicsapat történetén dolgozik, és mindegyik tag kapna egy könyvet!

További érdekességek: 

   Régebben nem szeretett olvasni, a sulijában is volt egy pályaválasztási teszt, ahol a női művészeti szintje a béka popója alatt volt, a farmer munkakör jött ki neki.
   Akkor szerette meg az olvasást, amikor otthon volt a gyerekeivel, és így kezdett el írni is. Kezdő íróknak azt ajánlotta, hogy írjunk napi 1 oldalt, mert azt ki lehet javítani, míg az üres lapot nem!
   Mutatott magáról otthoni képet is, pizsamában, a gép előtt.

   Mutogatott rajongói leveleket, amiket különösen szeret. Az egyikben Istennőnek hívta az egyik lány, mire kinyomtatta és kijelentette a férjének, hogy őt Istennőnek nevezték. Erre a férje megkérdezte, hogy mikor lesz vacsora? Nem lesz, Istennő vagyok, azok meg nem főznek - felelte. Közben a gyereke kiszólt a vécéről, hogy anya gyere és segíts. 

   A képeken általában egy egységes mosolyt figyelhettek meg nála. Ez azért van, mert megtanították, hogyha "turtle" mosolyt csinál, nem lesz dupla tokája.

   Ezenfelül azt is elárulta, hogy számára a könyvek olyanok voltak, mint egy-egy terhesség. Az első kettővel 7-7 kilót, míg a harmadikkal 15-öt hízott, és mind 9 hónapig tartottak.

   Van egy indiános regénye is, amit most próbál kicsit tinisíteni. 

   Alex a kedvence, mind könyvben, mind életben.

A végén lehetett feltenni neki kérdéseket, de kicsit bátortalan volt a közönség, de ez csak addig tartott, amíg el nem kezdtek a kérdésekért cserébe Simone Elkeles-es tollakat osztani. Hirtelen mindenki kérdezni akart.
Nekem sikerült. A kérdésem az volt, hogy Alex, Gian és Gabriel olvasta-e a könyveket? A válasz: Igen, de mindegyik csak a sajátját.
A poszter

   Az előadás végén megrohamozták őt, de Simone hősiesen állta a 1,5 órás dedikálást. Sőt még ajándék posztert is kaptunk a fiúkról!
   Mire odaértem, úgy remegett a kezem, mint a nyárfalevél, de felolvastam neki, amit akartam és átadtam a kitűzőt és a levelet. Nagyon megörült neki, egyből ki is tűzte.
   Mi ott maradtunk a végéig, fotózkodni. Nagyon aranyos volt, mert annak ellenére, hogy utálja, ha fényképezik, vagy millió képet készített. Ha pedig nem sikerült valakivel, akkor addig állt ott, amíg össze nem jött. 


   


dedikált könyvem
dedikált könyvem




Azt kell mondanom, hogy életem legjobb napjainak egyike, soha nem fogom elfelejteni! Imádom őt! :)



3 megjegyzés:

  1. És azt meg senki nem kérdezte meg, hogy Gian hány éves.... *elvonul morogni* XD
    Jó lett a beszámoló :) Imádom Simone-t :)

    VálaszTörlés