Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétvége, amikor bombaként robbant Hugh Jackman és James McAvoy közös, budapesti képe, mely egy egész lavinát indított el - legalábbis számomra. Fummie-val és Deszy-vel épp nagyban csevegtünk, amikor a kép láttán minket is elkapott a fangirl roham, kit ezért, kit azért. Felvetődött, milyen jó lenne velük találkozni, mire Fummie kihívás elé állítva annyit írt, hogy keressem meg, merre vannak, mert annyira jó vagyok az ilyen nyomozásban.
Második nevem kihívás, így nagyjából öt perc sem kellett, mire rájöttünk, James merre, mikor és mit forgat, majd ez később egy jótündér keresztanya által megerősítést is nyert. Úgyhogy nem is maradt más hátra, minthogy megbeszéljük a lányokkal, mikor próbáljunk szerencsét.
Előzetesen a hétfő reggelben állapodtunk meg, ám nekem hajnalban sajnos közbejött valami, így ki kellett hagynom a dolgot és csak irigykedve hallgathattam Deszy-ék beszámolóit. És, hogy őszinte legyek, teljesen le is mondtam arról, hogy én oda ki tudjak látogatni még a héten, mígnem újabb infók alapján Fummie-val addig kerülgettük a témát, hogy végül megállapodtunk benne, ma, vagyis szerdán késő délelőtt-kora délután próbát teszünk, némileg tanulva a korábbi tapasztalataikból. Így hát ma reggel bevágva a táskámba a fényképezőgépet és a Narnia 4. részét (tudom, abban már nincs Tumnus, de korábbi köteteim még nincsenek), útra keltem.
Nagyjából délre értünk oda a Kálvin térhez közeli Lónyay utcához, ahol egyből kiszúrtuk a nagy, fekete árnyékolókat, továbbá épp javában zajlott a forgatás - valami tüntetős jelenetet vettek fel -, így a staffosok utasítására kicsit várnunk kellett, mielőtt bentebb merészkedhettünk volna a forgatási helyszínekre. De utána egy elképesztő utazás vette kezdetét...
Az egész stáb hihetetlenül lazán kezelte a külsősök ki-bejárását, csupán akkor nem lehetett mozogni, amikor próbáltak/beálltak/forgattak. De minthogy egy hosszú utcáról volt szó, így gyakorlatilag az első órát a helyszínen való sétálással, nézelődéssel töltöttük, tökéletesen elvegyülve az itt-ott csoportokba tömörült statiszták tömegében.
Első ránézésre az utca olyannak tűnt, amilyen az év összes többi napján. De jobban körülnézve eltűntek a mai, modern autók, helyüket átvették a trabantok, wartburgok, polskik, német feliratú rendőrautók parkoltak keresztbe-kasul, a boltokról eltűntek a magyar feliratok, helyettük korabeli német táblák virítottak, pesti utcatáblák helyett német nyelvűek kerültek ki, mindenfele német, tüntetős táblák hevertek a falnak döntve, valamint annak a kornak megfelelő öltözetű emberek tették a dolgukat, punk fiatalok bandáztak, rendőrök feszítettek félelmetesen, s szegényesebb, átlagpolgárnak öltözött statok falták az ebédet.
Fummie-val direkt úgy időzítettünk, hogy ebédre érjünk oda, hátha akkor sikerül a büfés kocsi mellett elkapni Jamest vagy Charlize-t. Csakhogy a hideg miatt a büfé beköltözött egy épületbe, ahova azért nem volt merszünk bemenni, így fel-lesétálgattunk, minden arcot gondosan végignézve, de a keresett személyeket csak nem találtuk, úgyhogy 10-20 percekre le-letáboroztunk az utca bizonyos pontjain.
Éppen így pihentünk, beszélgettünk, amikor jött egy pasi, hogy be kéne állnia száz statisztának, ergo aki táblát lát fogja, és menjen előre... mi meg pont egy tucatnyi között ácsorogtunk. Igyekeztünk beolvadni a falba, mielőtt beküldtek volna minket is a tényleges forgatásra. Na, nem mintha bántuk volna, csak hát azért a dutyiban sem szerettünk volna éjszakázni.
Jobb megoldás nem lévén, picit hátráltunk, behúzódtunk ide-oda. Viszont a fantáziánkat még mindig nagyon izgatta, több száz statiszta, ilyen-olyan kocsi, sátor és munkás között hogy fogjuk megtalálni azokat, akikért mentünk. Egy kis huzavona (kérdezz meg valakit - nem, te kérdezd - na, légyszi', odamegyek veled - nem, én majd a színészekkel beszélek) után erőt vettem magamon, és egy aranyos, kockás nadrágos, szőke, fiatal lányt és a barátnőjét leszólítva, feltettem a kérdést. A válasz azonban nem volt valami kecsegtető: "- James reggel felvette a jelenetét, aztán elment". Lilla (ez lennék én) itt lefagyva pislogott, készült nem sírógörcsöt kapni, de azért feltette a biztonsági mentőkérdést is: "- És Charlize?". Válasz: "Ő itt van, épp forgat, ott elől."
Abban a pillanatban azt hittem, megölelem a csajt - ha netán olvasnád, bár kétlem, millió hála! -, de az mégiscsak furán nézett volna ki, tehát ehelyett inkább maradtunk, és tanakodtunk, hogyan cserkésszük be a színésznőt. Igen ám, de megint jött a statisztákat igazgató úr, hogy minden stat - mi is annak lettünk nézve -, húzódjon be a környező utcákba, mert autós jeleneteket fognak felvenni, ahol nem látszódhat senki, úgyhogy megint hátrébb sodródtunk a célszemélytől. De minthogy úgysem mozoghatott senki az utcán, kénytelenek voltunk várakozásra adni a fejünket.
Abban a pillanatban azt hittem, megölelem a csajt - ha netán olvasnád, bár kétlem, millió hála! -, de az mégiscsak furán nézett volna ki, tehát ehelyett inkább maradtunk, és tanakodtunk, hogyan cserkésszük be a színésznőt. Igen ám, de megint jött a statisztákat igazgató úr, hogy minden stat - mi is annak lettünk nézve -, húzódjon be a környező utcákba, mert autós jeleneteket fognak felvenni, ahol nem látszódhat senki, úgyhogy megint hátrébb sodródtunk a célszemélytől. De minthogy úgysem mozoghatott senki az utcán, kénytelenek voltunk várakozásra adni a fejünket.
Ez az idő viszont jó volt arra, hogy megfigyeljük, szegény fagyoskodó statisztákat, akik addig el-elmászkálhattak, bandázhattak, ebédelhettek, vagy forró teát szürcsölgettek. És hát az öltözékeiket is érdemes volt szemügyre venni.
Fummie-val el is merengtünk azon, milyen jó lehet így, egy tömegjelenetben statisztálni. Tény, hogy nincs viszonyítási alapunk, de nem feszültek meg a munkában, tök rendesen bántak velük, nem lekezelően, és úgy az egész baromi szimpatikus volt. Meg hát már az egy óriási élmény, hogy egy film díszletei között mozoghat az ember, igazi, elismert színészek közelében.
Az autós jelenet miatt, amiből semmit nem láttunk, rengeteget ácsorogtunk a falhoz húzódva, egy idő után kezdtük nem érezni a lábunkat, így hát megállapodtunk, hogy sétáljunk kicsit. Nos, ez a kicsi végül egy egész jó helyet eredményezett, ahol 1-1,5 órára le is táboroztunk, minthogy rálátásunk nyílt magára a forgatásra. Vagyis a felére, mert a kamerás autók, kellékesek, sátrak és mindenféle egyéb kellélek azért jócskán takartak is a látványt. Mindezt azonban ellensúlyozta a közelünkben levő staffok rádiója, melynek köszönhetően tisztán hallhattuk, éppen mi zajlik. Charlize a bérházban van. Próba. Próba. Próba. Emberek lengetik a táblát, püfölik a vasrácsot némán. Kamera forog. Bazi nagy, tankra hajazó, vasszerkezetes akármi közelít a vasrácsos épülethez, nekimegy valaki, fordul, elhajt. Nagyjából ez ment 1 órán át, amikor a velünk szemben parkoló, korabeli autók közül az egyik megfordult és mellette elkezdték építeni a kamerának a síneket. Brutál izgalmas volt nézni, milyen mérnöki pontossággal, centiről-centire húzták fel az egészet. Közben pedig azt is megtudtuk, hogy Charlize egy véres jelenet forgatott, melyben elüti az autó, így elég véres...
Az itteni helyünk abból a szempontból is jó volt, hogy láthattunk, a kamera mögötti életet. Megtapasztalhattunk, milyen az átállás, beállás, a próbák sora, és hogy miközben ezek zajlanak, mennyi mindent tesznek és mennyi fele figyelnek a staffok, hogyan dolgoznak a kellékesek, miként épül egy-egy állvány, milyen módon bontják le vagy húzzák fel az árnyékolókat, miként rohangálnak ide-oda az asszisztensek, stb, stb.
Másfél óra leteltével, közel a fagyhalálhoz aztán újra megjelent a statiszták koordinátora, mi pedig az utolsó pillanatokig köztük állva, testközelből figyelhettük, hogyan, hova, miként állítják be őket, milyen instrukciókat adnak nekik, mennyire figyelnek a mennyiségre, vagy arra, hogy a statok nagyjából egyenlő arányban kapjanak szerepet a különböző jelenetekben.
És bevallom, annyira beolvadtunk, hogy a próba kezdetéig köztük ácsorogtunk, egyik másik statiszta még beszélgetett is velünk, csak aztán kisétáltunk a képből, mert hát mi mégsem voltunk statok (ellenben két lány, aki mellettünk ácsorgott, simán bent maradt - ők bátrak voltak, mi kevésbé), zavarni meg nem akartunk.
Itt egyébként egy újabb tüntetős jelenetet akartak felvenni, ám mivel kezdtünk egyre feltűnőbb jelenségek lenni dél óta, meggyőztem Fummie-t, kicsit sétáljunk, ne legyen belőle baj, hogy ott lebzselünk. Na, meg ekkor már szó szerint fájt a lábam a hidegtől, éreztem, hogy hóemberré válok, úgyhogy némi pihent beiktatva beültünk a közeli egyetem büfés részlegére. Elmondhatom magamról, voltam egyetemen, juhú! :D
Sokat mondjuk nem ültünk bent, épp csak kifaggattam Fummie-t, miről is szólt A visszatérő, aztán kiszúrtam Magányos Srácot és vele együtt egy újabb stat hullámot, ami jelezte, ideje visszatérni a még 45 percig tartó forgatásra.
Mielőtt azonban folytatnám a legizgibb résszel, egy kis kitérő, mert megérdemli. Magányos Srác egy szövetkabátos, fekete hajú, fekete ernyős srác volt, akivel dél óta állandóan összefutottunk. Nem tudtuk, hogy statiszta-e vagy színész, de mindig olyan kis szomorúan, árván álldogált egymagában. A nap végére én már-már azt fontolgattam, kérek tőle egy közös képet, úgy megsajnáltam. :D
No, de nem húzom tovább a szót, jöjjön a legizgalmasabb, legelképesztőbb ~45 percünk.
Visszatérve a forgatásra egy kis mellékutcát szemeltünk ki legújabb törzshelyünkül, ahol eleinte egészen kimerészkedtünk, és legnagyobb meglepetésünkre tőlünk néhány méterre gördült végig az a nagy tankvázra hajazó akármi, amit korábban láttunk és nem tudtunk azonosítani. Hát most sikerült.
Vizuálisan egy tankformát képzeljetek el, amit a felső emeletről vezet valaki, aki baromira nem lát le, úgy kell rádióban irányítani, miközben alul, középen egy autó van beszorítva, ami előtt és mögött is kamera és emberek vannak. Az autóban pedig valaki. Ez a valaki pedig történetesen maga Charlize Theron...
Bevallom, én annyira elámultam a szerkezeten, hogy először csak a kamerásokat és a sofőrt néztem meg, a kocsiban ülőkre nem vetettem komolyabb pillantást... csak Fummie nyüszített fangirlként. Kis híján infarktust is kaptam, amikor közölte, hogy láttam Charlize-t? Nem. 3-4 méterre volt és én hülye azt figyeltem, milyen durva egy-egy autósjelenet belső képének forgatása.
Szerencsére nem kellett a fejemet a falba verni, ugyanis Charlize és ez a szerkezet fel-le gördült a 45 perc alatt. Ennyi idő állt rendelkezésünkre, hogy néhány méterről láthassuk, miként parádézik a színésznő, és hogy milyen egy felvétel testközelből. Olyan élmény volt, mint egy álom!
Látni, hogy egy néhány másodperces jelenet felvétele mennyi időbe, ismétlésbe és hány száz ember munkájába kerül... letaglózott. A staffoknak mindenütt figyelnie kellett a külsős járókelőkre, hogy épp ne menjenek be a képbe, bár a sok birka így sem mindig értette meg. Volt is olyan, hogy forgott a kamera, de egy pasi miatt le kellett állni, és a vasszörnnyel vissza kellett tolatni. Ez pedig nem 2 percet vett igénybe. Az utca viszonylag keskeny volt, a mentén autók parkoltak, a vezető nem látott, mindenkit koordinálni kellett. Már az 10 percbe tellett, mire be tudtak fordulni irányba. Szóval ja, türelemjáték volt az egész.
Látni, hogy egy néhány másodperces jelenet felvétele mennyi időbe, ismétlésbe és hány száz ember munkájába kerül... letaglózott. A staffoknak mindenütt figyelnie kellett a külsős járókelőkre, hogy épp ne menjenek be a képbe, bár a sok birka így sem mindig értette meg. Volt is olyan, hogy forgott a kamera, de egy pasi miatt le kellett állni, és a vasszörnnyel vissza kellett tolatni. Ez pedig nem 2 percet vett igénybe. Az utca viszonylag keskeny volt, a mentén autók parkoltak, a vezető nem látott, mindenkit koordinálni kellett. Már az 10 percbe tellett, mire be tudtak fordulni irányba. Szóval ja, türelemjáték volt az egész.
A jelenet, amit élesben láthattunk annyiból állt, hogy tüntetők sétálgattak az utcán, miközben jött a gyorsan hajtó, menekülő Charlize (mellette ült még egy hölgy a kocsiban), aki autójával elgázolt egy statisztát. Mindig máshol, máshogy, de a lényege ugyanaz maradt. Négy-ötször láttuk ezt, de mindannyiszor ámulatba ejtett a tény, hogy egy ilyen elismert, tehetséges színészt láthatok testközelből játszani. És ehhez jött pluszban, hogy pont egy akciójelenetről volt szó. Autósüvítés, gázolás, a kaszkadőr csattanása (semmi matrac vagy védő nem látszott és jó nagyokat koppant néha a betonon), majd tovább hajtanak.
Meg is állapodtunk Fummie-val, hogy már ez megérte. Nem mindennap lát az ember egy Charlize Theront forgatni vagy embert gázolni. Persze azért megpróbáltuk a forgatás végén elkapni, de esélytelen volt, és az egyik staff is hülyére akart venni minket, de nem baj. Ez a nap örök életre emlék marad számomra.
Hat órán át részese lenni egy forgatásnak, bebarangolni az egészet, beolvadni a szereplők közé, megfigyelni hány száz ember ügyködik azon, hogy a moziszékben ülve, azt lássuk, amit... leírhatatlan. A stáblista közel sem fejezi ki azt az elismerést, amit ezek az emberek érdemelnének, beleszámítva a staffokat, statisztákat, lóti-futi embereket, világosítókat, kábeleseket, kamerásokat, kaszkadőröket, árnyékolókat, kellékeseket, büféseket, sminkeseket, és még sokáig sorolhatnám.
És láttam Charlize-t! ^^
Alig várom, hogy moziba kerüljön a film, és láthassam, milyen lesz ennek a napnak a kész végterméke. (Ó, és kedves kiadók, valaki felkarolhatná a film alapjául szolgáló regényt is!)
