2013. augusztus 24., szombat

Csontváros kampány - 9. nap: Alec Lightwood



Alec Lightwood

Valódi név: Alexander Gideon Lightwood
Születési idő: 1989
Szülei: Maryse Lightwood (Trueblood) és Robert Lightwood
Testvérei: Isabelle (Izzy) és Max
Parabatai: Jace Herondale
Státusz: Árnyvadász


Alec 1989-ben született Idrisben, ám a Kör bukása után szüleit száműzték Idrisből, s kizárólag hivatalos árnyvadász ügyekben térhettek vissza. Ezek után a new york-i Intézetben éltek, majd amikor Alec kétéves lett, megszületett húga, Isabelle, és pár évvel később öccse, Max is. 
Tizenegy éves volt, amikor megjelent az Intézetben Jace. A Két fiú hamar összebarátkozott, sőt később olyan szoros kapcsolat alakult ki köztük, hogy parabataik lettek. 
Alec és Izzy bár külsőre nagyon hasonlítanak, habitusuk igen eltérő. Míg Izzy lobbanékony és hirtelen természet, addig Alec megfontolt, öntudatos és komoly. Emellett  pedig okos, bátor és remek harcos. A szeretteiért kész bármit megtenni, ha kell, akár az élete árán is megvédi őket. 
Azt viszont még önmagának sem meri bevallani, hogy homoszexuális, holott sokáig féltékeny szerelmesként védelmezi parabatai társát, Jace-t. Egészen addig míg fel nem tűnik Magnus Bane, aki cseppet sem közömbös a fiú számára. Miután sikerül felvállalnia másságát, és összejön a boszorkánymesterrel, egészen új oldaláról ismerhetjük meg. Megmutatja, hogy igenis tud gyengéd lenni, ráadásul a féltékenység is felüti a fejét nála, lévén, hogy Magnusnak elég hosszú ex-listája van. 
Alec sok dolgot a szívére vesz, és ebből, valamint a halandóság és halhatatlanság kérdéséből kifolyólag képes meggondolatlanul cselekedni. Emiatt az elkeseredettség miatt pedig roppant megvezethetővé válik. 
Ám Alec kinézetre sem utolsó. Rövid, fekete haja és vakítóan kék szeme van, ráadásul Jace-hez hasonlóan vékony, izmos testalkatú, és nagyon magas. 
Fegyverei: irón, íj/nyíl, tőr, szeráfpenge
Érdekességek: utálja a pókokat

És, ha Alec, akkor egyértelműen Kevin!

Kevin az a színész, akinek óriási mázlija volt a válogatások során. Ugyanis Alec szerepére már leszerződtették Ed Westwicket,  ám mivel tolódott a forgatás időpontja Ed nem tudta elvállalni, így visszalépett. Kevin pedig egy másik film forgatásáról érkezett a meghallgatásra, és egy rövidebb beszélgetés után már meg is kapta a szerepet. (Erről bővebben ide kattintva olvashattok, az infó pedig a hivatalos magyar Árnyvadász oldalról származik.) Mi ez, ha nem mázli? Neki is, és nekünk is, mert semmi kétség afelől, hogy Kevin a tökéletes Alec.
Az utóbbi napokban rengeteg olyan kijelentéssel találkoztam, hogy egyes emberek szerint Kevin nem elég meleg. Ezelőtt pedig értetlenül állok. Több okból is. Egyrészt a könyves Alec, mint fentebb már írtam nagyon sokáig önmagának sem képes bevallani, hogy a saját neméhez vonzódik. Úgy viselkedik, mint bármelyik hetero pasi. Másrészt pedig attól, hogy valaki meleg, még nem feltétlenül kell az amerikai filmekben látott eltúlzott díszbuzikra gondolni (elnézést, hogy újfent ezt a szót használom, de ez tökéletesen összefoglalja a lényeget). Ők ugyanolyan emberek, mint mi, és legtöbbjükről meg sem lehet mondani, hogy a saját neméhez vonzódik. 
És végül, de nem utolsó sorban, Kevin tökéletesen visszaadja a féltékeny szerelmes - védelmező barát szerepét. Az a vehemencia, amivel Clary-nek támad, és amilyen odaadóan beszél Jace-szel. Nézzétek meg, kevin roppant tehetséges színész!


Kevin Zegers

Születési név: Kevin Joseph Zegers
Születési idő: 1984. szeptember 19.
Születési hely: Woodstock, Ontario, Canada 

Kevin 1984. szeptember 19-én, Woodstockban született. Édesanyja, Mary Ellen Zegers, tanár egy katolikus középiskolában, míg édesapja James Zegers kőbányamunkás. Kevinnek két nővére van, Krista és Katie. Nagyszülei pedig  Hollandiából származnak. 
2002-ben végzett a St. Mary középiskolában, de pályafutása már jóval előbb, hatéves korában elkezdődött, ugyanis akkor több mint 30 televíziós reklámban szerepelt. Hétévesen kapta meg élete első filmszerepét, Michael J. Fox vígjátékában, a Life with Mikey-ben. Ezután sorozatokban kapott kisebb vendégszerepeket, játszott a Váratlan utazásban, és az X-aktákban is.
1997-ben megkapta élete első főszerepét a Szájkosaras kosaras című filmben ahol egy 12 éves fiút alakított, majd részt vett a három folytatásban is. Színészi karrierje innentől kezdve fellendült, rengeteg felkérést kapott, ám ezek közül a legismertebb, melyért még 2006-ban megkapta a Cannes Filmfesztivál Chopard díjat is, a Transamerica, ahol Felicity Huffmann mellett brillírozhatott.
2009-től vendégszereplőként feltűnt a Gossip Girl című sorozatban, Damian Daalgardként. 2010-ben pedig Miley Cyrussal együtt megjelent a Rock Mafia zenekar The Big Bang című videoklipjében.
És mint tudjuk, hosszú ismertség után, idén végre feleségül vette barátnőjét, Jaime Fieldet, akivel máris van egy adoptált fiúk Jamie Campbell Bower személyében. ;) 
Néhány film, amiben még láthatjátok:
Lelkes testcsere, Szupersuli, The Entitled, Holtak hajnala, Halálos kitérő, The Colony (2013), The Curse of Downers Grove (2014)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése