2020. augusztus 9., vasárnap

Kristen Callihan - Kontroll



Hamarosan ismét részese lehetünk a dögös rockbanda, a Kill John mindennapjainak, ugyanis a Könyvmolyképző Kiadó elhozza nekünk a VIP sorozat második részét idén júliusban. A Kontroll főszereplője ezúttal nem az együttes egyik tagja lesz, hanem menedzserük, Gabriel Scott, azaz Scottie. Az eddig mindig elképesztő önuralommal rendelkező férfi életét egy pillanat alatt felkavarja Sophie, amikor betoppan az életébe.
Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, tartsatok a turné bloggereivel, és játsszatok a könyvért!


Kristen Callihan: Managed - Kontroll

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 978963457799
Oldalszám: 440 oldal
Fordító: Harcsa Henrietta

Fülszöveg:
Szellemi párbajként indult. Én, egy átlagos lány a nagy számmal, ellene, a szexi, hatalmas egóval rendelkező rosszfiú ellen…
Amikor áttettek első osztályra a londoni járaton, azt hittem, megütöttem a főnyereményt.
Egészen addig, amíg le nem ült mellém Ő. Gabriel Scott: pokolian jóképű és jéghideg. Senki és semmi nem képes áthatolni a páncélján. Soha. Saját jogán is legenda, a világ legnagyobb rockbandájának menedzsere, emellett pedig egy arrogáns seggfej, aki lenéz engem.
Azt hittem, sikerült pokollá tennem számára egy hosszú repülőutat. Eszembe sem jutott, hogy megkedvelhetem, az meg pláne nem, hogy megkívánhatom. És mi a legmeglepőbb az egészben? Hogy ő is akar engem. Csak a feltételei kissé meghökkentőek.
Ha elfogadom az ajánlatát, sebezhetővé teszem magam. Nagy esély van rá, hogy belezúgok az egyetlen férfiba, akit nem tudok irányítani. De erős kísértést érzek arra, hogy igent mondjak neki. Mert a tökéletes öltönyök és a rideg külső mögött rejtőző férfi valószínűleg a legjobb dolog, ami valaha történt velem. És talán én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megolvasztani a jeget a szíve körül.
Kezdődjön hát a küzdelem…

Saját véleményem:
Az első rész (Idol) után kíváncsian vártam, mit tartogat majd számomra a Kill John rockbanda rideg menedzserének, Scottie-nak a könyve. Szerencsére Kristen Callihan ezúttal sem hazudtolta meg magát, újfent sikerült egy piszok jó könyvet összehoznia erotikával, barátsággal, hírnévvel és sok-sok emberi érzelemmel fűszerezve. A Kontroll vicces, trendi és könnyen fogyasztható.

"– Te vagy a legnagyobb gyengeségem, mert, ha rólad van szó, védtelen vagyok."

Minden egy repülőúttal kezdődik, mely során főhősnőnk a véletlen szerencsének köszönhetően az első osztályon találja magát, útitársa pedig nem más lesz, mint a mogorva Gabriel Scott. Csakhogy a férfinek ez egyáltalán nincs ínyére, mint ahogyan Sophie cserfes viselkedése sem. Kettejük között gyorsan kialakul egy szurkálódó viszony, ami mind hangulatában, mind érzelmileg megalapozza a folytatást - melyben Sophie pajkossága tökéletesen kiegészíti majdani munkaadója angolosságát.  Merthogy bizony a szőkeség épp a Kill John banda állásinterjújára igyekszik Londonba, amit aztán meg is kap.

Talán nem meglepő, ha azt mondom, a történet főként karakterközpontú, a hangsúly mindvégig a főszereplő pároson van. Gabriel egy vérbeli jégpáncélos lovag: kimért, hűvös, arrogáns, de legfőképpen zárkózott természet. Múltbeli sérülései miatt képtelen bárkit is közel engedni magához. És itt jön képbe az állandóan vidám, szószátyár Sophie, aki a repülőúttól kezdve életcéljának tekinti, hogy kimozdítsa a férfit komfortzónájából. Kettejük kapcsolata épp ezért nagyon intenzív, humoros, az adok-kapok szócsatáik például egészen fergetegesek, mégsem hirtelen. Jól felépített, lassan kibontakozó, s mielőtt eljuthatnának a beteljesedésig, hosszú utat kell bejárniuk. Már csak azért is, mert Sophie-nak nem kisebb feladat jut osztályrészéül, minthogy megtanítsa szeretni az erre képtelen férfit. Hogy mennyire sikerül neki, az maradjon titok, ám az biztos, hogy fülledt jelenetekből nincs hiány. Ritkán olvasni ennyire jól működő párosról, akik között még akkor is vibrál a levegő, ha csak egy helyiségben tartózkodnak. Esetükben csodásan érvényesül az ellentétek vonzzák egymást klisé.

"Meg akarom tartani. De fogalmam sincs, hogyan engedhetnék bárkit is közel magamhoz. Mert nem tudom, hogyan kell lecsupaszítani a szívemet."

Kristen Callihan remek humorral és érzelmekkel itatta át a lapokat, közben viszont nem feledkezett el a Kill John banda tagjairól sem, akik ugyancsak szerves részét képezik a történetnek. Mi több, a Jax ügy is tovább bonyolódik, s olyan titkok látnak napvilágot, amikre senki sem számítana. Közben pedig elindul a srácok európai turnéja is.
Mindezt figyelembe véve tehát bátran kijelenthetem, hogy a Kontroll egy nagyszerű regény. Szórakoztató, szexi és vidám. Bátran ajánlom a zsáner rajongóinak.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Sophie
Kedvenc jelenet: a repülőút
Negatívum: spoileres lenne
Borító: 5/5
Sorozat: VIP #2




Nyereményjáték


A játék során minden állomáson olyan könyvek borító részletét fogjátok megtalálni, amelyek szereplői zenészek. A feladat, hogy kitaláljátok, melyik könyvről van szó, és beírjátok a könyv szerzőjének nevét és címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

07/25 Betonka szerint a világ
07/27 Angelika blogja
07/29 Könyvvilág
07/31 Sorok Között - Idézetek
08/02 Sorok Között
08/04 Veronika's Readerfeeder
08/06 Dreamworld - Ismerd meg a Kontroll szereplőit!
08/08 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése