2013. augusztus 18., vasárnap

Csontváros kampány - 3. nap: Árnyvadász kódex


Sziasztok!

Az előző két napban megismerkedhettetek Cassie-vel, ennek a csodálatos világnak a megteremtőjével, valamint betekintést nyerhettetek abba, hogy miről is szól a Csontváros, és, hogy miként jutottunk el odáig, hogy filmvászonra kerüljön. A tegnapi ígéretemhez híven ma pedig bemutatom nektek azokat a lényeket, akikkel minden bizonnyal találkozni fogtok a film/könyv során.


Árnyvadászok

Félig angyalok, félig emberek, akiknek az a feladata, hogy megtisztítsák a Földet a démonoktól. 
A legendájuk szerint az első Árnyvadász, Jonathan Shadowhunter volt. Körülbelül ezer évvel korábban, amikor démonhordák támadtak a világra, Jonathan egy boszorkánymester segítségével megidézte Raziel angyalt, és a segítségét kérte. Raziel végül a saját vérét adta, amit a kiválasztott emberek megittak, és így váltak nephilimekké. Ezenkívül az angyal megajándékozta még őket a Végzet három ereklyéjével is, amiknek a segítségével a későbbiekben megidézhették őt. Ezek voltak a Végzet Kelyhe, a Végzet Kardja és a Végzet Tükre.
Az Árnyvadászok bőrét különböző formájú rúnák díszítik, melyeket rendszerint saját maguk rajzolnak fel a testükre az irónjuk segítségével, ám különleges esetekben a társaik is segítenek nekik. Mindegyik rúna különböző jelentést hordoz, más-más hatást fejtenek ki, viselőjüket ezáltal különböző képességekkel ruházva fel. Akad köztük erőt adó, bátorságot adó, gyógyító, stb. Miután megtették hatásukat, elhalványulnak. Ám roppant fontos szabály, hogy ezeket csak és kizárólag az Árnyvadászok viselhetik!
Az egyik legfontosabb rúna a parabatai rúna, mely a két árnyvadász közti parabatai kapcsolatot szimbolizálja. A Parabatai párok fiatal korukban választják ki egymást, és kapcsolatuk egy egész életre szól, s a szertartás után igen erős kötődés alakul ki köztük.
Mindezeken kívül minden jelentősebb eseménynek megvan a maga színe. Esküvőkön a menyasszony aranyat, míg a vőlegény fehéret visel; a gyász színe a fehér, a harci öltözetüké pedig a fekete, mert, mint tudjuk, 1234 óta jobban áll nekik a fekete, mint ellenségeik özvegyeinek.

Mit érdemes  még tudni róluk?
- Az Árnyvadászok egyik legfontosabb könyve a Szürke könyv, melyben minden rúna jelentése megtalálható.
- Legfőbb törvényhozó szervezetük a Klávé, mely az Árnyvadászok központjában, Alicantéban, Idrisben működik, és az Inkvizítor felel az ott meghozott törvények betartásáért.
- A Kör a Klávéval ellenszegülő csoport neve, melyet Valentine Morgenstern alapított fiatalon. Tagjai azok az Árnyvadászok voltak, akik nem értettek egyet a Klávé nézeteivel.
- A nagyobb városokban Intézetek működnek.
- Egyik legfontosabb fegyverük a szeráfpenge, melyek mindegyike egy-egy angyalról kapta a nevét.
- Emberéletűek.

Legfontosabb Árnyvadászok a történetben:
Jace, Alec, Izzy, Jocelyn, Valentine, Clary, Lightwood szülők, Max



Boszorkánymesterek
 
Emberek és démonok gyermekei.
Mindegyik boszorkánymester rendelkezik valami külső különlegességgel (pl: úszóhártya az ujjak között, bőrszín, macskaszem, szarvacska, stb). Veleszületett képességeik közé tartozik a mágia, melyet különböző célokra képesek használni.
Az ő esetükben pedig talán a legfontosabb szempont, hogy halhatatlanok. Erőszakkal persze megölhetőek, de az idő múlása nem fog rajtuk. Valamint az sem elhanyagolható tényező, hogy a boszorkánymesterek sterilek, vagyis nemzőképtelenek, így nekik nem születhetnek utódaik.

Legfontosabb Boszorkánymesterek a történetben:
Magnus Bane, Ragnor Fell



Mondénok

A teljesen átlagos, hétköznapi embereket hívják mondénoknak.
Nem rendelkeznek semmiféle különleges képességgel, sőt számunkra a másik világ is láthatatlan. Már amennyiben az az oldal úgy akarja, hogy ne lássák őket.
Az emberekre szigorúan tilos rúnát rajzolni, mert megöli őket!

Legfontosabb Mondénok a történetben:
Simon és a bandája




Vérfarkasok

Démonenergiával fertőzött emberek.
Miután egy vérfarkas farkas alakjában megsebez egy embert, annál vagy elkezdődik az átalakulás folyamata, vagy piszok nagy mázlija volt, és semmi nem történik vele. Ez a ritkább eset.
A vérfarkasoknak nincs feltétlenül szüksége teliholdra ahhoz, hogy átalakuljanak, mert bármikor képesek rá. A fiatal egyedek pedig igen indulatosak, nehezen tudják kezelni a haragjukat, ebből kifolyólag könnyen tehetnek olyat, amit a későbbiekben megbánnak.
Rendszerint Falkában élnek, melynek a feje a falkavezér. Ezt a pozíciót élet-halál harc keretében tudják kivívni maguknak, vagyis a hatalomra törő farkasnak meg kell ölnie az elődjét.

Mit érdemes még tudni róluk?
- Létezik egy Preator Lupus nevű társaság, mely vérfarkasokból áll. Ők ellenőrzik a frissen átalakult Alvilágiakat, valamint, ha szükséges be is avatkoznak, tanítják őket, vagy legvégső esetben drasztikusabb módszereket is alkalmaznak.
- Emberéletűek.
- Az Árnyvadászok szemében ők az Alvilágiak közé tartoznak.
- Kétféle módon keletkeznek a vérfarkasok. Vagy lükantróp szülők gyerekekén már annak születnek, vagy megfertőzik őket.
- Képesek arra, hogy csak részlegesen alakuljanak át.
- Farkasként nagyon gyorsak és erősek.

Legfontosabb Vérfarkasok a történetben:
Luke, Maia, Jordan



Vámpírok

Démonenergiával fertőzött emberek.
Miután egy vámpír megsebez egy embert, annál kezdetét veszi az átalakulás (amennyiben nem öli meg). Az új ivadéknak megáll a szíve, meghal, és mielőtt vámpírként újjászületne, el kell ásni. A feltámadt vámpír őrjítő szomjúságot érez.
A vámpírok nem bírják a napfényt, ezért is nevezik őket az Éjszaka Gyermekeinek, mert ilyenkor a legaktívabbak. Utálják a vérfarkasokat, ám hozzájuk hasonlóan csoportokban élnek.

Mit érdemes még tudni róluk?
- Mondanom sem kell, hogy vért isznak.
- Különleges járművük a démonenergiával működő motor.
- Halhatatlanok, ám erőszakkal megölhetőek.
- Utálják a szenteltvizet, és az egyéb szentelt dolgokat.
- Az Árnyvadászok szemében ők is az Alvilágiak közé tartoznak. 
- Nem esznek emberi ételeket, mert nem bírják, bár vannak köztük olyan idősebb egyedek, akiknek ez nem okoz gondot.
- Fő képességük a manipulálás.

Legfontosabb Vámpírok a történetben:
Simon, Raphael, Camille, Maureen




Démonok
 
Rengeteg fajtájuk van. Képesek a legváltozatosabb alakban megjelenni, még akár gyerekként is! 
A démonvér (és himlő) pedig nagyon veszélyes! 


Tündérek 
 
Angyalok és démonok gyermekei.
Nagyon ravasz, ámde mindig igazat mondó lények. Kérdések esetében ajánlott gondosan megfontolni a kérdést, mert képesek átverni a kérdezőt. Ezen felül nem ajánlott velük alkut kötni. Méretükben pedig közel sem hasonlítanak Csingilinghez, normál testalkatúak.
Vezetőjük a Tündérek Királynője


Néma Testvérek

A Néma Testvérek tagjai az Árnyvadászok közül kerülnek ki. Óriási tudással rendelkeznek, a legerősebb rúnákat viselik magukon, ám külsejük igen rémisztő. Szemgödreik üresek, sötétek, bőrük színe sápadt, ajkuk pedig általában össze van varrva. Mindig csuklyás köpenyt viselnek.
Hangosan soha nem kommunikálnak, csak gondolatban, emellett pedig kiváló gyógyítók. Többek közt ők végzik el az újszülött Árnyvadászokon a szertartást, mellyel megvédik őket a démoni rontástól. Valamint képesek betekinteni valakinek az emlékeibe.
A Néma Testvérek a Csontvárosban élnek, ők őrzik a Végzet Kardját. Tagjaik csak és kizárólag férfiak lehetnek. (A nőkből Vasnővérek lehetnek, és ők készítik az Árnyvadászok fegyvereit.)

Legfontosabb Néma Testvérek a történetben:
Jeremiás, Zakariás, Énoch


Némelyik információ a hivatalos magyar Árnyvadász oldalról származik!
A holnapi bejegyzésben megismerkedünk Jace-szel (és Jamie-vel is)

1 megjegyzés: