November 20 és 22 között a Blogturné Klub három bloggere mutatja be Nektek Helena Silence: Ezüsthíd című regényét, Lena nem mindennapi, kissé hátborzongató történetét.Az értékelések mellett extrákkal, interjúval és a már megszokott játékkal is készültünk, ahol három példányt nyerhettek meg a könyvből.
Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633990704
Oldalszám: 552 oldal
Fülszöveg:
Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.
Vagy talán ezek sem.
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.
Vagy talán ezek sem.
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.
Saját véleményem:
Az Ezüsthíd egy nagyon különleges és egyedülálló történet. Éppen ezért rengeteget filóztam azon, mit is írjak róla. Egyrészt, ha tehetném valószínűleg életem leghosszabb bejegyzését hoznám össze, de ugyanakkor mégsem lehet. Nem írhatok rövid bevezetőt, nem ordíthatom a világba, mennyire fájtak bizonyos dolgok, és nem vesézhetem ki azokat a részeket, amik őrjöngve bökdösik az oldalamat, hiába pukkadok ki.Hogy miért nem? Nos, azért, mert az a meglepő fordulat - amiben egyébként később sincs hiány - állt fel, hogy gyakorlatilag a 2. fejezettől kezdve minden óriási spoilernek minősül, és véletlenül sem szeretnék senkit megfosztani attól a megdöbbentő, izgalmas, brutális és csodálatos élménytől, amit ez jelent. (Hozzáteszem, szerintem a fülszöveg is spoileres.)
Mielőtt belevágtam az olvasásba, rengeteg ötletem volt. Számtalan dolgot elképzeltem, hogyan is folytatódhat Alex és Lena története. De amit ténylegesen kaptam, az a legfinomabban szólva is sokkolt és földhöz vágott. Félreértés ne essék, tisztában voltam vele, hogy Helenában, az aranyos, kedves, romantikus lélek mellett lakozik egy, az olvasók szívét, érzéseit gyilkoló, brutálisabb is, és azt is tudtam, hogy a krimi, mint műfaj sem áll távol tőle - elég csak az Enigma bizonyos jeleneteire gondolni - ám amit itt kapunk, az leginkább egy nagy váó!-val írható le.
Már rögtön maga a kezdés is megrendítő és fenomenális volt! Minden egyes szóval egyre nagyobbra nyílt a szemem, és az elképedésembe nem csupán trauma, hanem csodálat is vegyült, méghozzá nem is kicsi. Aztán jött egy kis megnyugvás, de az is csak azért, hogy nem sokkal később, Lenával együtt rommá zúzzanak. Ott álltam megsemmisülve, hápogva, értetlenül, dühösen, és még ezer másik érzelemmel a szívemben. Egyszerre lett volna kedvem csapkodni és meghajolni Helena előtt, aki az elmúlt évek során még többet fejlődött, bár őszintén szólva nem tudom, hova tudja még ezt fokozni, mert már az Enigmánál is bravúros volt.
A történet minden aspektusát tekintve a kettősség az a szó, amivel leginkább jellemezhető az Ezüsthíd. Bipoláris érzéseket váltott ki belőlem, mivel egy bizonyos pontig úgy éreztem, hogy jobb lenne, ha ez nem az Enigma folytatása lenne, és nem Lenáék lennének az alanyok (tudom, a fránya szívem, ami rettegett), hanem valaki mások, ugyanakkor viszont nagyon imádtam! Másrészt műfajilag is két egymástól igen eltérő kategória üti fel a fejét: a krimi és a romantika.Míg az Enigmában sokkal erőteljesebb volt a romantika, némi krimi szállal, addig az Ezüsthídban jobban kiegyenlítődtek az arányok. És mind a kettő ezer fokon pörgött.
De, hogy a történetről is beszéljek... Helena fogta Lenát és lebombázta - most lényegtelen miként -, majd szép fokozatosan, az alapoktól elkezdte felépíteni a szemem láttára. És ez az a folyamat, ami a főszálat képezi.
(Nem lehetett könnyű lépés meghozni ezt a döntést, kivitelezni pedig mégannyira se, és bár nem tudom, miken ment át az írónő, de azt igen, hogy marha nagy feladat lehetett, lélektanilag és szerkezetileg is így, ilyen módon felépíteni az egészet. Rengeteg szerteágazó és valamilyen módon összefutó szál, gigantikus csavarok, csattanók, milliónyi érzelem, és ezt mind kézben és fejben tartani! Hát le a kalappal!)
Szerencsére Lenának nem egyedül kellett megvívnia az élettel szembeni csatáját, azt, hogy a továbbtanulási vágya végül nem várt fordulatokat hozott és egy olyan szituációban találta magát, amivel mi magunk még rémálmunkban sem szeretnénk találkozni. Az első részben is kemény dolgokon ment át, de mindaz gyerekjáték volt ahhoz képest, ami itt várt rá.
Segítségül viszont nagyszerű embereket kapott, újakat és régieket egyaránt, akik a bajban is mellette álltak. Elsőre például ott volt Theo, a nyomozó srác, aki fontos szerepet vívott ki magának a lány életében.
Theo tipikusan az a fajta pasi, akiről minden lány álmodozik. Kedves, aranyos, jóképű, megértő, gondoskodó, önzetlen, és még sokáig sorolhatnám. Ha most arra gondoltok, hogy általa egy szerelmi háromszög alakul ki, akkor nagyjából jó helyen jártok. És bár én nagyon a szívembe zártam, mégis rettegéssel töltött el, hogy ez mit jelent Alexre nézve. Annyira szerettem volna Theonak szurkolni, mert megérdemelte, mégis ott lebegett előttem Alex képe, aki már az Enigmában is olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy itt szinte bármit csinálhatott volna - és azért csinált is ezt-azt -, képtelen lettem volna gyűlölni. (Vannak hibái, de épp ettől olyan élő, igazi.) Theo minden megmozdulása után legszívesebben fejbe vertem volna magam, hogy én még mindig azért izgulok, hogy ne jöjjön össze neki Lenával. És ne legyen kétségetek afelől, hogy Helena nagyon sokáig kétségben tart minket a végkimenetelt illetően. Folyamatosan azon kattogtam, hogy lehet ebből úgy kijönni, hogy ne fájjon... nagyon.
De nem csak Theo-t szerettem meg az újak közül, hanem mindenkit. Gilit az őrült, szabad szájú csajszit, Mirandát, az édes kislányt, Theo szüleit, vagy a dokit. Jó, akadt egy személy, akitől a hideg rázott, de róla egy szót sem ejthetek. Ő minden baj forrása. Egy undorító alak. A másik, amit nagyon szerettem, az Lena új munkahelye és az ott történtek. Más világ, de amennyit a kórházas jeleneteknél libabőrözött a karom a mirandás és többi hasonló jelenetnél, az ritkaság. Gyönyörű és megható pillanatoknak lehetünk tanúi.
Mindent egybevetve egy kemény, ütős, fájdalmas, ugyanakkor csodaszép regényt és befejezést kapunk. Ami lehet, hogy helyenként fáj és megkínoz, összetör, de meg is nevettet és elvarázsol. Ha szeretitek a romantikus regényeket és/vagy a krimit, akkor semmi esetre se hagyjátok ki! Kikapcsol, felráz, gyönyörű helyekre kalauzol, és mindezt gördülékeny és olvasmányos stílusban teszi. Szívből ajánlom mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül!
Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Lena, Alex, Theo, Gili, Victor, Zoe, Miranda
Kedvenc jelenet: az első betűtől az utolsóig minden
Negatívum: -
Borító: 5/5 
Kedvcsináló idézetek
"Ez az én utam. Ott vagyok, ahol lennem kell, és azzal, akihez tartozom."
"A kétségbeesés őrült dolgokra sarkallhatja az embert."
"Fogalmam sincs, ki lehetek, honnan jöttem vagy mi történt velem. Egy váz vagyok, semmi más."
"Kint akartam lenni! Pontosan a vihar közepébe vágytam. Arra, hogy az eső vágjon végig a bőrömön, a szél tépje a hajamat, és együtt sikíthassak a végtelen éggel. Szabadságot akartam. Hogy többé senki se mondhassa meg, hogyan éljem az új életem. Mert hosszú idő óta először, újra élni akartam."
"- Privát lift?
- Okos vagyok, és piszkosul szexi! Ennyi jár nekem.
- Egy nagyobb adag szerénység szintén járna neked, de azt sajnos kihagyták a csomagból - mondtam fejcsóválva, majd besétáltam a tágas felvonóba."
"- (...) Ejnye, öcsi, még mindig önbizalom problémákkal küzdesz? Kiskorában - fordult felém, miközben már a kabátját vette fel -, azzal ugrattam, hogy a pici kuki pici bátorságot jelent, és ezért sosem lesz belőle igazi férfi.
- El sem hiszem, hogy ezt mondtad! - Theo vörös volt, mint egy frissen főtt rák, de vigyorgott. (...)
(...)
- Kizárólag a rend kedvéért, nincsen semmiféle méretbeli problémám, és ezt bármikor hajlandó vagyok bebizonyítani bárkinek.
- Bárkinek? - robbant ki belőlem a nevetés. - Azt talán mégsem kéne. Mégis csak a rend tiszteletre méltó őre vagy."
Nyereményjáték
A regény helyszíne az Egyesült Államok és egy fontos jelenete egy hídon játszódik. Ezért úgy döntöttünk, hogy a könyvhöz kapcsolódó nyereményjátékban amerikai hidakat kell felismernetek és a képek alapján beazonosított hidakat a raffle megfelelő mezőjébe kell beleírnotok.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk.
Nézzetek be a többi állomásra is
11/20 Kelly Lupi olvas - borítótervek
11/21 Media Addict - Interjú
11/22 Dreamworld - Kedvcsináló idézetek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése