Blogturné extra - A herceg liezonja

A pajkos régensség nevű sorozat első részével mutatkozik be a magyar olvasóknak Maggie Fenton. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent A herceg liezonja könnyed stílusával és váratlan fordulataival mosolyt csal az olvasó arcára.
Tartsatok velünk blogturnénkon és megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott könyvet!

Idézetek

"De valami sokkal elemibb baj volt a kastéllyal, ami miatt szédült, és a tenyere izzadt, mintha a talaj megbillent volna alatta…
– Coombes, ez a kastély ferde – jelentette ki.
Coombes szemügyre vette a kastélyt, majd elővette a zsebkendőjét, és megtörölte a szemöldökét, amin nagyon rendezetlen megjelenést kölcsönző izzadság ütött ki.
– Azt gondolom, igaza van, kegyelmes úr. Jóságos ég! Ugye nem ott szállunk meg? – A férfi jóformán vonyított.
– Nyugodjon meg, Coombes! – mondta Montford, aki szintén minden volt, csak nyugodt nem. Nem tudta levenni a szemét a kastélyról, főleg az északi toronyról, ami egy idős hölgy hátához hasonlóan dőlt veszélyesen a déli torony felé, és dacolt Newton összes törvényével. Olyan volt, mint amikor az ember egy szörnyű úti balesetet néz, vagy egy visszataszító arctorzulást. Egyszerűen képtelenség elpillantani róla."

"– Kegyelmes úr, tudja, hogy ha kellene, meghalnék önért, de a… a… sírásásnál meghúzom a határt!"

"– Azt hittem, törvénytelen dolog testvérrel csókolózni.
A két bűnös fél elugrott egymástól, és ijedten néztek rá.
Sir Wesley úgy nézett ki, mint aki mindjárt sír.
Miss Honeywell elpirult, és dacos volt.
– Kegyelmes úr! Tudom, ez minek látszik… – makogta Sir Wesley.
– Kérem, ne hagyja, hogy megzavarjak egy ilyen bájos családi pillanatot.
– Már megtörtént – vágott vissza Miss Honeywell. Még egy rugószerű tincs kiszabadult egy hajtűből, ami miatt felgyorsult Montford pulzusa.
– Kegyelmes úr, félreérti. Én nem…
Montford felemelte a kezét, hogy elhallgattassa Sir Wesleyt.
– Nem a bátyja. Igen. Tudom, Sir Wesley. Milyen félkegyelműnek néz ön engem?
– Szabad erre válaszolnom? – kérdezte halkan Miss Honeywell."

"– Nagyon. Nagyon részeg vagyok. – Megállt. – Sosem részegedek le. Tudod, milyen jó érzés? Mondd ki a nevem!
– Micsoda? – kiáltott fel Astrid, és megtolta a férfi mellkasát.
Montford levigyorgott rá.
– Mondd ki a nevem! Tudod, azt.
– Nevetséges!
– Gyerünk, Astrid! Mondd ki a nevem!
A lány forgatta a szemét.
– Cyril. – A férfi vigyora még nagyobb lett. Úgy hunyta le a szemét, mintha a lány egy áriát énekelne. – Valószínűleg a legnevetségesebb, legbénább és leghülyébb név a világon – folytatta a lány.
– Tudom – sóhajtotta a férfi. Aztán kinyitotta a szemét, és lehunyorgott rá. – Tetszik, amikor te mondod. A szemeid is tetszenek. Nem ugyanolyanok, tudod?
– Igen, tudom.
– A hajad is tetszik. Vörös. – Ezt úgy jelentette ki, mintha nemzeti fontosságú információ lenne.
– Igen, tudom – mondta Astrid. Ingerült volt és lefegyverzett, illetve rendkívül tudatában volt Montford melegének és erejének, ahogy a férfi hozzápréselődött. Ő lehunyorgott rá, mintha egy egyenletet próbálna megoldani fejben."

"– Bizonyítékot akarok arra, hogy a férfi meghalt! Anyakönyvi kivonatokat, et cetera. A sírhely meglátogatását. Ilyesmit.
Stevenage egy szempillantás alatt vált kétkedőből rémültté.
– Kegyelmes úr, azt ugye, nem akarja, hogy… Jóságos ég, nem gondolja, hogy nekem tényleg…
– Bökje már ki!
– … hogy kiássam a testet! – fejezte be Stevenage kifulladva.
Atyavilág, Stevenage tényleg azt gondolja, hogy ő olyan mélyre süllyedne, hogy ilyet kérjen? Montford el volt borzadva.
Aztán oldalra billentette a fejét, és elgondolkozott egy pillanatra. Igazából nem is olyan rossz ötlet."

"Nem gondolja, hogy megérdemli, ha már annyit hangoztatja, hogy milyen okos?
– Soha nem hangoztattam…
– „És, ha esetleg valami téves elképzelése volna az intelligenciámmal kapcsolatban…ˮ – mondta a herceg, és megemelte a hangját, hogy Astridét utánozza, de nagyon tudálékosnak és beképzeltnek hangzott. Ő nem így beszélt, ugye? – „…akkor hadd mondjam el önnek, hogy háromszor olvastam az Utópiát.”
Astrid azzal vetett véget Montford kiselőadásának, hogy felkapott egy könyvet és a férfi mellkasához vágta. Egyenesen a nyaksálján találta el a könyv, majd a lábujjához esett. A hercegnek elakadt a szava, és elképedve nézte a lányt.
– Ha nem volnék úriember, Miss Honeywell, a térdemre fektetném, és jól elfenekelném!
– Azt hiszem, szeret ilyenekkel fenyegetőzni. Mintha ugyanezt hallottam volna éppen ma reggel, miközben bámulta a mellemet.
– Én nem tettem…
– Kérem. Nem volna úriemberhez méltó viselkedés, ha a stírölő mellett még hazuggá is válna."

"A lány anélkül emelte fel Montford arcához a kezét, hogy észrevette volna, mit csinál, majd megérezte a férfi simára borotvált bőrét, és megérintette a halántékára hulló összekuszálódótt tincseket. Olyan puha volt, mint a selyem.
– Montford – lehelte.
Montford a lány homlokára támasztotta a homlokát, az ajkai hajszálnyira voltak Astridétól. A lány forrónak és kapkodónak érezte a lélegzetét a bőrén.
– Miért nem sikítasz? – suttogta a herceg. – Elvesztetted a józan eszed? Azt hiszed, abba fogom hagyni?
Astrid nem gondolkozott ilyen fajsúlyú kérdéseken. Körülbelül azóta nem gondolt át semmit, hogy Montford keze a lábához ért.
– Te kis pimasz. Feldugni a könyvet a szoknyádba… – Elfojtott hangot adott. – Mintha ez megijesztene. Fogalmad sincs, mit szeretnék most veled csinálni!"

"A férfi Montford volt, a gonosz, akit évek óta gyűlölt, a legnagyobb ősellensége. Akkor miért kellett neki ilyen jóképűnek lennie? Ebben a pillanatban egyáltalán nem tűnt gonosznak azokkal a szétnyílt ajkakkal és azokkal az átható szürke szemekkel.
Astrid zsigerei szó szerint remegtek a várakozástól.
Aztán a bal lába úgy döntött, hogy lecsúszik a fokról, így a bordáit beütötte a létrába, az ütés miatt pedig észhez tért.
Elugrott Montfordtól, a várakozás helyét pedig a vak pánik vette át.
– Mit művel? – sziszegte.
– Én mit…? Ön mit művel? – vágott vissza Montford. Elugrott Astridtól, és a hátát beütötte egy polcba. A vállával levert egy könyvet, ami a testének ütközve lezuhant, a nehéz gerince pedig a lábujjára esett. A herceg fájdalmában felnyögött, majd kisántikált a létra alól.
Astrid teljesen leért a létrán, a szoba másik végébe hátrált, közben nem vette le Montfordról a tekintetét, a szíve pedig vadul dübörgött.
A herceg zaklatottságában felmordult, majd lehajolt, hogy felvegye a leesett kötetet. Rápillantott a gerincére, aztán elfordult, hogy visszategye a polcra. A szemöldökét közben bosszúságában összevonta.
– A polcai teljesen összevissza vannak – bökte ki, és olyan erővel kocogtatta meg az előtte lévő könyvek gerincét, hogy azok előre buktak. – Donne mellett Swift, aki mellett… – Fájdalmasan fújt egyet. – Anonymus. Komolyan, ez vállalhatatlan. Hogyan talál meg bármit ebben a káoszban?"

"– Anthony, te bolondgomba – nevetett Astrid. – Nagyon jól tudod, ki vagy! – „Anthony” Alice-re pillantott, aki csak megvonta a vállát. – Épp időben érkeztél, hogy lásd, ki jött. Hadd mutassalak be a kegyelmes úrnak, a montfordi hercegnek – folytatta Astrid könnyedén. „Anthonynak” leesett az álla. Vagy esett volna, ha nem csüngött volna a fején. Kihúzta magát, és hatalmasra kerekedett szemekkel bámulta Montfordot. – Kegyelmes úr, hadd mutassam be a bátyámat, Mr. Anthony Honeywellt. – Astrid a könyökével bordán bökte „Anthonyt”.
„Anthony” néhány másodpercig kínlódott azzal, hogy mondjon valamit, de nem bírt megszólalni. Végül úgy tűnt, valamennyire összeszedte magát, mert csak sikerült egy egész tisztességeset biccentenie, és elmotyognia, hogy „kegyelmes úr”.
– Mr. Honeywell – préselte ki magából Montford.
– Le vagyok döbbenve – dadogta „Anthony”.
– Annyira nem, mint én – mondta Montford halkan és szárazon. – Nem számítottam önre."

Nyereményjáték

Hercegekre vadászunk! Nyereményjátékunk minden állomásán egy-egy olyan történet fülszövegéből találtok részletet, amelyben egy herceg is szerepel. A feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a könyv címét és szerzőjének nevét, amelynek fülszövegéből a részlet származik.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

"Halálosan jóképű. Hiú. Lelkiismeretlen. Valentine Napier, Montgomery hercege mindent megtesz azért, hogy az irányítása alatt tartsa az embereket, és ennek érdekében még a zsarolástól sem riad vissza. A száműzetésből hazatérve egyetlen cél vezérli: bosszút akar állni azokon, akik ártottak neki. Ám a tervét keresztülhúzhatja az, amit az otthonában talál."

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

01.05 - Betonka szerint a világ…
01.07 - Olvasónapló
01.09 - Dreamworld