2022. május 12., csütörtök

Blogturné extra - Maybe Not


A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Colleen Hoover nagysikerű sorozatának, az Egy nap talánnak kiegészítő kötete Maybe Not - Talán mégse címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Warren és Bridgette szenvedélyes történetét, melyből kiderül, hogy vajon a gyűlölet képes-e szerelemmé alakulni.
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.




Borítók


Klónok -
A németek mindkét kiadásuk esetében megtartották az eredeti borító címének betűiben kirajzolódó párost, valamint annak tematikáját némi szín és betűtípus módosításával, ugyanakkor a fehér ágyneműs háttér helyett egy színesebb, vidámabb képet használtak. Bevallom, én a könyv ismeretében sem igazán értem a buborékszerű pacákat, de talán nincs is semmiféle funkciójuk azt leszámítva, hogy felhívják magukra a vásárló figyelmét.




Ágy - Mind az indonéz (bal), mind pedig a makedón (jobb) borítóknál megjelenik az ágyas tematika, ám míg előbbi jobban idomul az eredeti tervhez, addig a makedón kiadásnál erőteljesebb megjelenítést kap a novella középpontjában is álló testiség. Nekem kifejezetten tetszik a merészsége, hisz teljes harmóniában áll a cselekménnyel, míg a rózsaszín része feldobják, csajosabbá és bohókásabbá teszik az összhatást. Ez az alkotás nem árul zsákbamacskát. Én még akár a polcomon is szívesen látnám 8ráadásul a címben itt is visszaköszön a csókolózni készülő páros képe). 




Párok - A francia (bal) és dán (jobb) borítókat akár kakukktojásnak is nevezhetnénk, ezek ugyanis jócskán eltérnek mind az eredeti tervtől, mind a többi nemzet által készítettől. A franciáké tipikus francia stílusú, minimalista, ellentétben a dánnal, ám egy közös pontjuk mégis akad: mind a kettő egy-egy párost helyez fókuszba, méghozzá kellően intim testhelyzetben, ami ugyancsak utal a történetben lévő igencsak hangsúlyos testiségre. Ennek ellenére nekem egyik sem nyerte el a tetszésemet. 






Nyereményjáték


Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Maybe Someday - Egy nap talán sorozat szereplőit. Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, kitől származhat, majd a nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


“– Tudod, egyesek szerint az emberek részegen sokkal őszintébbek, mint józanon.”




Nézzetek be a többi állomásra is

05/04 Sorok Között
05/06 Veronika’s Reader Feeder
05/08 Csak olvass! - Idézetek
05/10 Csak olvass!
05/12 Dreamworld - Borítók
05/14 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése