Nicolas Barreau - Álmaim asszonya

A Park Kiadó jóvoltából már a második Nicolas Barreau kötet jelenik meg Magyarországon.

Az Álmaim asszonya egy igazi romantikus könyv, amely elrepít minket a szerelem városába, Párizsba.

A Blogturné Klub 5 bloggere március 3-tól minden másnap teszi közzé a véleményét, és még sok érdekes információt tudhattok meg a regényről, valamint a szokásos nyereményjáték sem maradhat el!

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

Kiadó: Park kiadó
ISBN: 9789633550809
Oldalszám: 168 oldal
Fordító: Fodor Zsuzsa

Fülszöveg:

Antoine-nak, a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát.
Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: ,,Szívesen találkoznék magával." Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel...

Saját véleményem:

Nicolas Barreau nevével már korábban is találkoztam, de az Álmaim asszonya volt az első könyv, amit olvastam tőle... és egészen biztosan nem az utolsó, ugyanis a történet, valamint a szerző könnyed, humoros stílusa teljesen elvarázsolt. A csodaszép, hangulatos borítóról már nem is beszélve.

Pontokba szedve összegyűjtöttem azokat a momentumokat, amik miatt belezúgtam  ebbe a 168 oldalnyi kis tüneménybe.

1) Történet

A történet mindösszesen 24 órát ölel fel, középpontjában Antoine, egy harminckét éves szingli, könyvesbolt tulajdonos pasi áll, aki egy szokásosnak tűnő napon, ebédszünet közben besétál kedvenc kávézójába. 

Az asztal, ahol ülni szokott foglalt, így hát kénytelen-kelletlen letelepedik egy másikhoz, hogy elfogyassza rendelését egy jó könyv társaságában, amikor is felfigyel a törzshelyén ülő vendégre, egy gyönyörű, szőke hajú hölgyre. Antoine-ba villámcsapásként hasít a felismerés, hogy álmai nőjével van dolga, így hát erőt gyűjt, hogy megszólíthassa őt. Csakhogy mire ez megtörténhetne, megjelenik egy jóképű pasi, akivel a szőkeség láthatóan igen közeli viszonyt ápol.

Amikor Antoine minden reménye elszállni látszik, álmai asszonya furfangos módon eljuttat hozzá egy cetlit a számával és azzal az üzenettel, hogy 3 órakor hívja fel. Ezek után a férfival madarat lehetne fogatni. Vígan járja az utcákat, míg várja, hogy az óra elérje az időpontot. De a sors fura fintoraként történik egy kis baleset a cetlivel, ami miatt olvashatatlanná válik az utolsó szám. Antoine-nak nem marad más választása, mint egyenként végigtárcsázni tíz variációt, és reménykedni, hogy sikerrel jár. 

A sztori tulajdonképpen innentől válik igazán érdekessé, kalandossá, izgalmassá és viccessé. Az a 10 szám és az időkorlát meglehetősen sok meglepetést tartogat mind Antoine, mind az olvasó számára. Ez a kis baleset egy szédületes kutatásba fordul, mely átível egész Párizson.

2) Helyszín

Mi lehetne tökéletesebb helyszín egy romantikus, álmodozó regényhez, mint a szerelem városa, Párizs? 

Nagyon jó kis alapot ad az ottani atmoszféra, az emberek mentalitása és az a leírhatatlan hangulat, ami Párizst jellemzi, hisz miközben Antoine megpróbálja felkutatni álmai asszonyát, keresztbe-kasul bejárja a város nagyját.

Számomra kiváltképp öröm volt, hogy nem a legismertebb helyszínekre került a főhangsúly, amikről már számtalan helyen olvashattunk, hanem az apró kisutcákra, eldugott boltokra, bárokra, múzeumokra. 

Az, hogy ilyen turisták számára ismeretlen helyszíneken barangolhattunk, adott egy plusz fűszert a történethez, amitől valóban elhittem, hogy a főszereplő oldalán futkározom, ízig-vérig francia lakosként. Imádtam a hangulatos kis bárokat, a kockaköves utcákat, az eső áztatta hidat, vagy azt, hogy Antoine szemén keresztül szemlélhettem a fényképezőgépüket kattogtató, szuveníreket vásárolgató, vigyorgó turistákat, az őrült, meglehetősen hazafias nézeteket valló taxissal való derbit, és még sokáig sorolhatnám, mi mindent.

Örülök, hogy a szerző ennyire ügyesen, nem direkt módon a képembe tolva tárta elém a háttérvilágot. Már csak abból a szempontból is ügyes húzás volt, hogy így nem nyomta el a cselekményt, inkább hozzátett, kiegészítette azt.

3) Antoine

A pasiszemszögből megírt könyveknél mindig van egy kis rizikófaktor: az írónők legtöbbször nehezen találják meg a karaktereik hangját, női olvasóként pedig szintén nem olyan egyszerű azonosulni velük. De - gondoltam én olvasás előtt -, lévén itt egy fiatal, helyes férfi íróról van szó, az első aggodalmammal nem lehet gond, és valóban nem is lett. 

Antoine egy átlagos pasi, a kicsit álmodozóbb fajtából, de hát végülis milyen is lehetne az, aki egy könyvesbolt tulajdonosa és imádja a regényeket? Ráadásul francia! 

Lapról lapra válik egyre szerethetőbb figurává. Mint könyvmoly, sok olyan gondolata van, amivel az olvasói réteg könnyen tud azonosulni, megérteni és magáénak érezni. Mindemellett rettentő vicces, kitartó és életszerű. Közel sem tökéletes a külseje vagy a belseje, megvannak a maga hibái, csetlik botlik, de egy olyan fickó, akiről simán elhiszem, hogy létezik. 

De még mennyire elhittem, hogy létezik! Egészen konkrétan, az agyam elkezdte azonosítani őt a könyvön lévő író képével, akinek az állítólagos önéletrajza teljesen egybevágott Antoinéval. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, azért ennyire hiteles a történet, mert a szerző önmagát vitte bele, és részben magáról mintázta a karaktert. Aztán, amikor megtudtam a szerző személyéről azt a bizonyos dolgot, amit Deszy extrájában olvashattok, nem akartam elhinni.

Ennek ellenére Antoine akkor is egy humoros fickó, akinek élvezet olvasni a belső monológjait., hát még a szerencsétlenkedéseit! Rengeteget nevettem rajta, és a bizonyos szituációkban produkált viselkedésén. Ő a motorja, a szíve-lelke ennek a könyvnek.

4) Romantika és kaland

Őszintén bevallom, ezidáig nem találkoztam még olyan regénnyel, ami úgy lett volna romantikus, hogy nem egy pár kálváriájáról szólt, hanem, mint jelen esetben, Antoine álmai nőjének megtalálásáról.

Tudom, eléggé paradox ez az állapot, mégis átlengi a szerelem érzése a sorokat, elvégre is ezzel a szédületes fickóval, álmai nőjét igyekszünk felkutatni.

Miután Antoine-ba belehasít a felismerés, hogy a szőke szépség álmai asszonya, megrögzötten azon fáradozik, hogy a balesetnek köszönhetően előkerítse őt. 

Jelentőségteljes csavarok és fordulatok helyett, az eszeveszett hajkurászásé a főszerep. Biztos láttatok már olyan filmet, amiben a főszereplő véletlenek sorozatának köszönhetően ide-oda lohol, és ha csak egy picivel is, mindig lekési a nagy pillanatot. Na, ez pont olyan. Mégis hihetetlenül élvezhető. Egyetlen pillanatig sem unalmas, nincsenek benne üresjáratok. Állandóan történik valami. Ide megyünk, oda megyünk, izgulunk, hogy Antoine végre sikerrel járjon, nevetünk a bénázásán, vagy a Dmitij-t kiáltó, szenilis nénin.

5) Stílus

A szerző stílusa olyan, mint maga a regény. Üde, hétköznapi, egyszerű, varázslatos, hangulatos, gördülékeny, vicces. Természetes, mintha nem is egy könyvet tartanánk a kezünkben. 

Olyan bájjal mesél, hogy egyre csak azt érzed, még-még-még! Minél több kell ebből a falatnyi kis csodából, és miközben azért drukkolsz, hogy Antoine révbe érjen, mégsem szeretnéd, ha befejeződne. 

Összességében tehát azt mondom, ha egy könnyed, szórakoztató, kedves, aranyos, romantikus és rendkívül szerethető történetre vágytok, akkor ez a Ti könyvetek. Ideális választás lehet egy borongós délutánra, lazítós estére, vagy felüdülésnek a vízpartra. Nem kell rajta agyalni, csak sodródni vele és élvezni mindazt, amit nyújt.

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Antoine és a néni

Kedvenc jelenet: a taxis és a telefonálgatós

Negatívum: -

Borító: 5/5

A nő mosolya - film

Mi sem bizonyítja jobban Nicolas Barreau regényeinek sikerét, mint hogy a hazánkban is megjelent A nő mosolya c. regényéből film készült, mely 2014. november 22-én debütált Németországban.

A filmben Melika Foroutan alakítja Aurélie Bredint, míg Benjamin Sadler André Chabanaist. A teljes szereposztást ide kattintva tekinthetitek meg.
Sajnos hazai megjelenésről egyelőre nincs hír.

A könyv fülszövege:

Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

Képek a filmből:

Nyereményjáték

Feladat:
1) Minden bloggernél találtok egy képet, ami a könyv, illetve Párizs egyik helyszínét mutatja. A feladatotok az, hogy megírjátok nekünk, hogy mi is ez pontosan.
2) Ahhoz, hogy esélyetek legyen a könyvnyereményre, mind az öt feladványt teljesítenetek kell!
3) Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a turné többi állomására is

03/03 Deszy könyvajánlója - A szerzőről
03/05 MFKata gondolatai - Borítók
03/07 Dreamworld - A nő mosolya film
03/09 Tekla könyvei
03/11 Zakkant olvas - Idézetek

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten

A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent Böszörményi Gyula legújabb regénye, Leányrablás Budapesten címmel, mely az Ambrózy báró esetei sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja a marosvásárhelyi lányok, és a kissé zord természetű mesterdetektív, Ambrózy báró szövevényes kalandját.

2015. február 26-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633734407
Oldalszám: 336 oldal
Tetszik? Rendeld meg!

Fülszöveg:

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Saját véleményem: 

Hangay Emma a Milleniumi Ünnepségek idejére Marosvásárhelyről Budapestre érkezik nagynénjéhez és unokabátyjához, hogy részt vehessen a fővárosban tartott rendezvénysorozatokon. Ám hajadonként nem mászkálhat egyedül, így hát ha nem is szívesen, de vele tart unokatestvére, Ottó.
Emma és a férfi együtt töltik a napot, majd este, hazafelé indulva, Ottó berántja a  sötétbe, ahonnan némi kálvária árán, a lánynak sikerül elfutnia... egyenesen egy csapat férfi markába, akik foglyul ejtik.
Négy év elteltével a Hangay család egy különös táviratot kap, melyet évekkel korábban Emma írt nekik.
A fiatalabb Hangay lány, Mili, eltökéli, hogy felutazik Pestre megkeresni nővérét, ahol némi bonyodalmat követően, több napnyi bezártság után végre sikerül elszöknie nénikéjétől. Visszatérve azonban sokkoló dolgot tapasztal: Róza nénit vérbe fagyva találja, s ettől annyira megrémül, hogy fejvesztve kiszalad az utcára, ahol áthajt rajta egy lovaskocsi.
Ezek után Mili kórházba kerül, majd reggel az Ambrózy villában tér magához, és megismerkedik annak különös lakóival: a kedves személyzettel, a barátságos és bölcs grófnéval, valamint annak fiával, a félkarú Richárd báróval. De a neheze még csak azután következik, hogy megtudja, valakik az életére akarnak törni. Így hát más lehetősége nem lévén, összefog Ambrózy báróval, aki az egyik legjobb nyomozó.

A könyvvel a Vörös Pöttyös facebook oldalon találkoztam először, amikor kikerült az akkori borítóval, ám akkor annyiban is hagytam. Aztán feltették a jelenlegi borító egyik kezdetlegesebb variációját, és az rettentően megtetszett, egyből rá is ugrottam a fülszövegre, aminél elég volt meglátnom a Marosvásárhely szót, tudtam, hogy kell nekem.
Hogy ez miért volt számomra döntő ok? Engedjétek meg, hogy röviden elmagyarázzam: noha én (a mai) Magyarországon születtem, a nagyszüleim Erdélyben élnek, egészen konkrétan Marosvásárhelyen. Ha nem is a fele, de a negyed életemet nyaralások, látogatások során ott töltöttem. Sokkal jobban imádom azt a várost, mint bármelyik másikat. A központi részét úgy ismerem, mint a tenyeremet. És ha már nem élhetek ott, akkor nagyon jól esik legalább gondolatban barangolni a jól ismert, szeretett utcákon, a főtéren, a nagyszüleim utcája mellett húzódó sínek mellett és a többi helyen. Böszörményi Gyula pedig úgy adta vissza ezeket a színtereket, hogy ha egy más korban is, de megelevenedtek előttem. Láttam az embereket, a tájat, a mentalitást és mindent. Ugyanakkor akadtak hátborzongató pillanatai is ennek a kalandnak. Például az, amikor a Református temetőben sétálgattunk azon sírok mellett, ahol az ük- és dédszüleim nyugszanak, vagy a ravatalozó közelében álldogálni, ahol a dédimtől búcsúztunk el. Számomra ez egy hihetetlen és új élmény volt. Ami aztán Budapesten folytatódott, ahol az író megint olyan utcákat, házakat választott, ahol szintén sokat jártam. Például az Erzsébet körúti lakás pont szemben van a rokonaink lakásával, ahol szintén éltem. De itt be is fejezem az engem érintő fun factokat. :)

A történet egyik legnagyobb erőssége a kor- és a helyszínrajzokban rejlik. Böszörményi Gyula valami egészen elképesztő módon képes az olvasó elé tárni a korabeli házakat, tereket, utcákat. Olyan, mintha a könyvet kinyitva a 19. század végi Budapestre csöppennénk, ahol konflisok gördülnek végig, elegáns hölgyek és urak sétálgatnak, cseverésznek. És ugyanez érvényes a villákra, bérházakra, a vándorcirkuszra és az elmegyógyintézetre is. Félelmetesen átjön mindegyik színtér atmoszférája. Mondhatnám, hogy olyan, mintha egy filmet nézne az ember, de az nem közelítené meg a valóságot. Ez olyan, mintha tényleg ott lennél, saját érzékszerveiddel tapasztalnád a téged körülvevő teret.
A gyönyörű, ámde abszolút nem unalmas leírások mellett, ez részben köszönhető a korhű beszédstílusnak is.
Ne ijesszen meg senkit, teljes mértékben fogyasztható úgy a fiatalabb, mint az idősebb olvasók számára. Sőt! Kifejezetten üdítő. Megvan a maga bája. Érezhető, hogy akkoriban még megadták egymásnak az alapvető tiszteletet az emberek. (Ha esetleg láttatok régi Kabos Gyula filmeket, akkor talán ahhoz tudnám viszonyítani.)  Ráadásul, a régies nyelvezet ellenére nincsenek benne nehéz vagy bonyolult kifejezések, amiket ne lehetne megérteni. Oké, egy-két székelyes párbeszéd elhangzik, de azt élőbeszédben is nehéz megérteni, ez a lényege, és tényleg csak nagyon kevésszer jelenik meg, azt jelezve, hogy az ország egyes területein milyen tájszólások lelhetőek fel.

A regény másik nagy erőssége a karakterek.
Mili fiatal, céltudatos, merész, makacs, bátor, forrófejű, barátságos lány, aki nem fél egymagában nekivágni az 550 km-es útnak hogy nővére nyomába eredjen. És amikor az események nem várt fordulatot vesznek, még eltökéltebbé válik.
A könyv nagyobb részét az ő narrációjában követhetjük végig, így ő az, akit leginkább megismerünk.
Kezdetektől fogva világosan látszik, hogy más szellemben nevelkedett, mint a fővárosi kisasszonyok. Természetesebb lány, aki nem zihálással, ájulással és mindenféle akkori női praktikával kezeli a helyzeteket. Épp ezért sokszor sérti is a báró vele szemben tanúsított viselkedése, hisz Richárd megrögzött nézetei szerint a nők ostobák, nem bírják a keményebb szituációkat. És ez bizony csorbítja hősnőnk büszkeségét. Nem is ok nélkül, mivel tényleg erőn felül teljesít a szent cél érdekében. Nem akarok spoilerezni, de olyan megpróbáltatásokat áll ki, amik bárkit megviselnének, nemhogy egy 17 éves lányt, távol az otthonától és szeretteitől. Szóval minden elismerésem az övé. Én nagyon megszerettem őt.

Aztán ugye ott van még a sorozat névadója, Ambrózy báró is, akinek a személyisége, és az azt körüllengő titkok kifejezetten érdekesek.
(Nekem például majd' kilyukadt az oldalam, hogy megtudjam, mi lett a fél karjával, vagy mit rejt a szobája. Talán még a rejtély megoldásánál is jobban piszkálták ezek a kérdések a fantáziámat. És hogy a választ megkaptam-e? Nem, nem árulom el.)
Ugyanakkor vele kapcsolatos az egyik negatívabb érzésem is. Az Ambrózy báró esetei sorozatcímből kiindulva azt vártam, hogy központi figura lesz, fontos szereppel. Nem mellesleg rengeteg potenciál rejlett benne, mégis alig volt jelen. Egyszer-kétszer megjelent a nyomozások helyszínein, vagy előállt egy ötlettel, de slussz, ennyinél ki is fújt. Nekem nem jött át, hogy mitől is annyira hihetetlenül zseniális nyomozó, aki képes felgöngyölíteni bármilyen ügyet.
Mindebből kiindulva nem értem a sorozatcímet. Mili sokkalta ravaszabb, tettre készebb volt; de persze ez a későbbiekben még változhat (igen, burkoltan arra célzok, hogy kérek még ebből a jégszívű, mufurc báróból...sokat!).
A többi szereplőre nem térnék ki egyenként, egyrészt azért, mert rengetegen vannak, másrészt véletlenül sem szeretnék lelőni semmiféle csattanót. Helyette csak annyit mondok, egytől-egyig önálló személyiségek, szerethetőek vagy éppen gyűlölhetőek, de mindenképpen nagyon emberiek, saját háttértörténettel.

A cselekmény fő részét a nyomozás képezte, mely idővel igencsak szerteágazott.
Úgy kb. a regény feléig tövig rágtam a körmömet, azon izgulva kik állhatnak az események hátterében, arról nem is beszélve, hogy amikor megcsillanni látszott egy-egy infó, szemszöget váltottunk, és egy másik karakter életébe csöppentünk, hogy ott ugyanezt eljátsszuk. (Rettentő idegőrlő tud ám lenni, ha az író mindig ott hagyja félbe, ahol a java jönne, de hát ilyen a könyvmolyok sorsa. Falni kell a lapokat, nincs mese.)
És talán pont emiatt lepődtem meg, amikor egyszer csak elkezdett összeállni a kép, és ha nem is teljesen, de mi, olvasók, megtudtuk a legfontosabb részleteket. Ám úgy voltam vele, biztos jön még valami csattanó, ami megkeveri az egészet... hát mégsem. Persze volt egy-két csavar, de azok egészen más jellegűek (és az egyiket úgysem hiszem el ^^ ) voltak.
Ennek ellenére mégsem tudom azt mondani, hogy bosszantott a dolog. Az, hogy több-kevésbé tudhatjuk, ki/kik tették, ami(ke)t, abszolút nem von el semmit a könyv élvezeti értékéből, hisz a karakterek ténykedései annyira lekötik az ember figyelmét, hogy nincs is időnk vagy akaratunk másra figyelni. Az egész sztori lendületes, magával sodorja az olvasót, kikapcsolja az agyát, átöleli és beburkolja.
Imádtam az egészet, úgy, ahogy van, elmegyógyintézettel (ami hátborzongató és szörnyű volt), vándorcirkuszi élettel (egészen más világ, sok bonyodalommal, kalanddal), budapesti ünnepségekkel, előkelő villákkal, furfangos, okos, rémisztő, szerethető karakterekkel, és mindennel együtt.
Sokat gondolkoztam azon, hányasra értékeljem, mert bár a szívem maximális pontszámot súgott, az apróbb hibái miatt viszont le akartam vonni felet, de kétheti gondolkodás során végül mindig ugyanott lyukadtam ki, a szívemnél. Lehet egy könyvnek hibája, de ha az úgy megragad, hogy nem tudom letenni, és beránt abba a világba, akkor az nem véletlen. Pláne úgy, hogy a befejeztével szószerint óriási hiányérzetem támadt, mert bizony én ezt folytatni akarom! Apropó, mikor jön már a második rész? Ilyen befejezés után, a kicsi szívem nem bírja sokáig.
A végére érve pedig nem tudok egyebet mondani: ha egy fantasztikus történetre vágytok, olvassátok el, kortól és nemtől függetlenül!

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Mili, Ambrózy báró, Agáta mama, Terka néni, Kugler Tóni, Kaméleonka

Kedvenc jelenet: Mili és a báró szóváltásai

Negatívum: hiányoltam a báró intenzívebb jelenlétét

Borító: 5/5

Marosvásárhely

Marosvásárhely (románul Târgu Mureș) a régi nagy Magyarországhoz tartozott, ám 1947. február 10-én végleg Romániához csatolták, s ez azóta is így van. Ám azt fontos tudni róla, hogy a város lakosságának fele továbbra is magyar, sőt a román származású emberek igen jelentős része is beszél magyarul. Így, ha arrafelé jártok, gond nélkül tudtok kommunikálni. Sőt, helyenként még magyar árakkal, árucikkekkel, magazinokkal, könyvekkel, rádióval is találkozhattok.

Marosvásárhely rengeteg nevezetességgel büszkélkedhet, felsorolni is nehéz mindegyiket, de például itt van Báthory István várkastélyának romja (amit épp idén nyáron kezdtek el teljesen felújítani) a református vártemplommal, a Rózsák-tere, a Színház-tér, a Kultúrpalota, a Romulus és Remus szobor másolata, a Görög Katolikus egyház, a Bolyai Farkas Líceum, a Teleki-Bolyai Könyvtár (gyönyörű), a Somos-tető (a gyerekeket mesepark várja, a felnőtteket pedig ingyenes, szabadtéri edzőgépek), ahol az állatkert is van, vagy a Weekend telep (strand és minden ami a vízparti kikapcsolódáshoz kell), ami mellett minden évben megrendezésre kerül a Sziget-fesztiválhoz hasonló Félsziget-fesztivál, ahol szintén neves magyar és külföldi előadók lépnek fel és a hangulat - tapasztalatból mondom - fergeteges! Nyár végétől kezdve pedig hetente újabb és újabb ingyenes fesztiválok váltják egymást. Kutyakiállítás, Oldtimer fesztivál, repülős fesztivál, stb.

Képekben:

Somos-tető - edzőpark egyik része felnőtteknek

Somos-tető mesepark egyik házikója

a vár egyik bástyája és a fala kívülről

Katolikus templom (két torony), Ortodox székesegyház (sok kupola), és a ház, ahol Petőfi Sándor utoljára szállt meg (sárga épület)

A várban lévő református templom kapuja

A főtér egyik vége

Görög katolikus templom a főtéren

Polgármesteri hivatal a főtéren

Városháza a főtéren (előtte áll a Romulus és Remus szobor)

Kultúrpalota (főtéren)

Kultúrpalota

Főtér egyik fele

Virágóra a főtéren

Ortodox székesegyház a főtér másik felén

Ortodox székesegyház a főtér másik felén

Polgármesteri hivatal oldalról

És a sokat emlegetett Transylvania szálló:

Nyereményjáték

Az idősebb Hangay-lány azért érkezik a fővárosba, hogy részt vegyen a millenniumi ünnepségeken. Így arra gondoltunk, Titeket is körbevezetünk a 19. századi Magyarország néhány fontos helyszínén.
Nincs más dolgotok, mint az állomásokon látható képen alapján kitalálni, melyik fontos épületet, utat vagy várost ábrázolja, majd a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe.
Ha mindegyiket megfejtitek, esélyetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző által felajánlott könyv egy példányát!Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

02/26 Tekla könyvei - Böszörményi Gyula
02/28 Deszy könyvajánlója - Jászai Mari
03/05 Media Addict - Beleolvasó
03/06 Dreamworld - Marosvásárhely 

A szürke ötven árnyalata - film

Nyelv: magyar szinkronos
Hossz: 125 perc

Tartalom:

Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Saját véleményem:

A szürke ötven árnyalata az a jelenség, amit rengetegen imádnak vagy éppen utálnak, de - szinte - senkit nem hagy hidegen. Mindenkinek megvan róla a maga véleménye. És ez azóta így van, mióta megjelent (hazánkban) regény formájában.

Bevallom, nem olvastam még, sokáig nem is terveztem, egyszerűen azért, mert nem az én műfajom. Ha nem jön a film, szépen el is éldegélünk egymás mellett anélkül, hogy bármi közünk lenne a másikhoz.

De ugye jött a film, én meg nem vagyok strucc, aki homokba dugott fejjel tengeti napjait, így akarva-akaratlanul elértek hozzám a különböző információk. A szereplőválogatás körüli hisztéria, forgatási fotók, előzetesek és minden egyéb. Kíváncsi ember lévén pedig megnéztem a trailereket, és ciki, nem ciki, felkeltette az érdeklődésemet. Úgy döntöttem, ha mozikba kerül, adok neki egy esélyt, pont azért, mert bíztam benne, hogy nem tömik tele pornójelenetekkel - amik miatt tartok a könyvtől.

Jelentem, anyuval karöltve - ő abszolút kimaradt a szürke jelenségből - megnéztem, és értetlenül állok a világméretű felhajtás előtt. Ebbe beleértem mind a két oldalt. Látom, mit szeretnek benne annyian, és azt is, miért nem kedveli a másik oldal, de az a felturbózott hisztéria, ami kialakult körülötte, érthetetlen számomra. De van egy olyan gyanúm - hazai fújolókra értve -, hogy a többség a fordításból fakadó hülyeségek miatt mond Ana és Mr. Grey sztorijára kígyót-békát, vagy csak sikk utálni, mint az Alkonyatot; és mindössze kis százalék az, aki valóban úgy kritizálja, hogy látta/olvasta.

Mielőtt valaki azt hinné, Mr. Grey alárendelt fangirljévé váltam volna, szeretném tisztázni, hogy nem. Részemről ez az élmény teljesen semleges, közepes értékű. Ettől függetlenül nem ítélem el sem a rajongókat, sem az utálókat. Mindenkinek szíve-joga, mit érez. 

Ahogy fentebb említettem, magáról a történetről nem sokat tudtam, könyves ismeretek hiányában. Milliomos Christian, átlagos Ana, valami szerződés, alárendelt-domináns kapcsolat, a Fájdalom Vörös Szobája - nagyjából ezek a töredékek voltak meg a felcsipegetett infókból, de tényleges cselekményből semmi, szóval számomra minden új volt. 

A film eleje nagyjából ugyanúgy alakul, mint egy átlagos, romantikus film. Félénk, átlagos külsejű főhősnönk találkozik a helyes, jól szituált, mindenki által elérhetetlennek vélt herceggel, aki meglátja hölgyeményünkben azt a pluszt, amitől ő más, mint a többi nő, és ezért önmagából is többet mutat neki. Kialakul köztük a kémia, és - kis túlzással - állandóan a másikon agyalnak, ha nincsenek együtt. Puszta véletlenek folytán össze-össze futnak és egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek. 

Nos, eddig nincs is semmi gond, Ana és Christian aranyosan ellavírozgat együtt. Vicces párbeszédeket folytatnak, csetlenek-botlanak, kerülgetik egymást. Mi anyuval például sokat mosolyogtunk Ana reakcióin, a burkolt utalásokon, és bizonyos szituációkon. Sőt, a romantikus vonal is teljesen rendben volt.

Aztán elkezdtünk belemászni Christian perverziójába, ami meglehetősen sokkolt volna, ha nem tudok róla, így viszont inkább csak elképedve szemléltem a dolgot. Igen, tudom, létezik ez az alárendelt kapcsolat, nem az írónő találta fel. Nem is ítélem el, aki szereti, csinálja, de tőlem távol áll, ezért hát megpróbáltam az egészet úgy felfogni, mint egy ismeretterjesztő filmet - elvégre is sok TABU adást láttam a Nat. Geon anno, ez a szexuális perverzió sem különbözik annyira tőlük.

Önmagában az, hogy Ana beleegyezik-e Mr. Grey feltételeibe... az ő dolga. Én biztos nem tenném, szerelem ide vagy oda. Úgy vélem, ha valakinek nincs erre hajlama, nem mozgatja meg a fantáziáját, akkor soha a büdös életben nem egyezik bele abba, hogy fellógassák a plafonra, megkorbácsolják és ki tudja még miket csináljanak vele, pusztán azért, mert szerelmes valakibe. Pláne nem ilyen rövid ismertség után. Ráadásul úgy, hogy éppen csak most vették el a szüzességét, vagyis bocsánat: Mr. Grey orvosolta Ana szüzesség problémáját. 

De könyörgöm, aki 21 évig várt arra, hogy odaadja magát valakinek, az néhány napos ismertség után, látva az áhított férfi igényeit, játékait - amiktől egyébként meg is rémül -, nem dobja csak úgy oda magát! Ugye? Vagy sikerült magamra öltenem az ártatlan naiva szerepét és ez tényleg megtörténhet? Ezen azért felhúztam a szemöldökömet. 

Ami viszont a 18 pluszos tartalmat illeti, meglepően jól megoldotta a filmes stáb. Féltem, hogy túl sok lesz, vagy áthajlanak soft pornóba, de meglepően lightosra sikeredett minden értelemben. A körülményekhez képest igényesen vitték filmvászonra az együttléteket, inkább csak sejtetve. És abszolút nem is volt sok, nem ez dominált (hehe, bocsi a szóviccért). Egy Trónok harcában azért durvább, merészebb dolgok történnek.

Ellenben a cselekménytől valahogy többet vártam. Lényegében olyan, mintha nem is lenne felépítve ez az egész, csak bepillantanánk két ember életének egy szakaszába. Egyszerre volt a semmihez hosszú a film és rövid. Elnyújtottnak éreztem, mégsem tudott történni valami jelentőségteljesebb. 

Nem láttam az Anában bekövetkező folyamatok közti átmenetet. Egyik percben megtetszett neki a vonzó férfi, flörtöltek, majd a következőben már Christian magángépével repültek a luxuslakosztályába, ahol megnézték a titkos szobát, orvosolták Ana problémáját és előkerült a szerződés, amivel kapcsolatban hősnőnk sokat lamentált. Két gondolkozás közbe mégis befért egy kis lepedőakrobatika Christiannel (annak ellenére, hogy nem írta alá a szerződést), vagy váratlanul jött távolságtartás. Ugyanez igaz a költözésekre, amit szintén nem értettem, és Mr. Greyre, aki világosan megmondta, mikre nem hajlandó soha, senki kedvéért, mégis az ellenkezőjét csinálta. Oké, oké, tudom, megtetszett neki a lány, de attól még nem lábalt ki a perverziójából.

Ami a színészeket illeti, maximális elismerésem. Nem vagyok hülye, biztos nem azért vállalták be, mert annyira vágytak egy kis szadomazóra, mégis hűen visszaadták a karaktereiket. 

Dakota tök jó naiva volt. Élethűen hozta az ügyetlenkedő, hétköznapi lányt, akárcsak a szerelmes és céltudatos nőt. Jamie pedig remekül prezentálta a férfi főhős két személyiségét, Christiant, a vállalkozót, a külvilág felé mutatott, normális pasit, aki beleszeret egy lányba, és Mr. Grey-t, a sérült, érzelemmentes, perverz dominánst.

Nem tudom a könyvben mennyire látszik vagy milyen mélyen szeret bele Anába Mr. Grey, a filmben viszont nekem bejött, hogy bár voltak pillanatai, amikor elgyengült (és azt az énjét kedveltem), mégis érződött nála az a fal, ami gátolja. És már csak azért el fogom olvasni valamikor a könyveket, hogy megértsem Christiant pszichológiailag. Vannak tippjeim, kíváncsian várom, mi jön be belőle.

A film vége pedig... te jó ég! Hát az brutális. Nagyon durva függővéget hagytak neki, és hozzáteszem, pont a legérdekesebb résznél. :D

Néhány gondolat elejéig kitérnék még az Alkonyat vonalra, valamint a sztori negatív hatásaira a tiniknél.

E. L. James soha nem titkolta, hogy a története egy Alkonyat fic, és nincs is ezzel gond. Számtalan egyezés van, például a megmentős jelenet, amikor Anát a bicikli majdnem elgázolja, vagy a Grey család vacsorája és Christian lánytestvérének betoppanása, a zongorás jelenet, stb.; de újfent nem értem az embereket. Ez soha nem volt titok, és ha az is lett volna, hány olyan regényt, filmet említhetnénk, ami egy korábbiból kölcsönzött elemeket? Na, ugye.

A tinikre való negatív hatással pedig megint csak nem tudok mit kezdeni. Az nem az írónő hibája, ha egy 13-14 éves kislány bemegy a boltba és megveszi ezt. Ennyi erővel leemelhet sokkal durvábbakat, sőt lehet meg is teszi, mégsem lázong érte senki. Ha az a tini normális értékítélettel rendelkezik, fel tudja fogni, mit szabad és mit nem. Tévedés ne essék, nem azt mondom, hogy ezt egy fiatal lánynak olvasnia kéne, mert nem, de ne legyünk álszentek, kamaszként mindenkit hajt a kíváncsiság. A szülő dolga, hogy leüljön a gyerekével és megbeszélje ezt.

És egyébként szerintem nem kor, hanem értelmi érettség kérdése az egész. 

Összességében tehát azt mondom, A szürke ötven árnyalata egy átlagos film, jó színészekkel, remek zenékkel, humorral, helyenként pocsék vágással, némi erotikával és megdöbbentő szexuális perverzióval, amin meg lehet botránkozni, vagy felfogni úgy, hogy erről is hallottunk. 

Nem lett a kedvencem, de nem is utálom. Kíváncsian várom a folytatást, és ha sikerül rávennem magam, tuti, hogy elolvasom a könyvet.