A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Böszörményi Gyula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Böszörményi Gyula. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 7., kedd

Böszörményi Gyula - Szer'usz világ


A magyar rajongók legnagyobb örömére újabb Ambrózy-kötet érkezik a Könyvfesztiválra Böszörményi Gyula tollából a Könyvmolyképző Kiadónál. A Szer’usz világ történetében a báró és Mili után most egy újabb detektív lép színre, nem más, mint kedvenc komornánk, Mück Mária személyében. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy Márikának vajon sikerül-e kihoznia Milit a fogságból, és Richárd felépül-e a sérüléséből, akkor kövessétek a blogturné állomásait, és játsszatok a könyvért, hiszen három példányt nyerhettek belőle!


Böszörményi Gyula: Szer'usz világ

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634576310
Oldalszám: 360 oldal

Fülszöveg:
1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rajongásig szeretett Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

Saját véleményem:
Az én leányszívem mán csak olyan, hogy muszáj néki szerelmesnek lennie az Ambrózy báró esetei sorozatba, méghozzá oly' elvadult mértékben, hogy egy vakló buzgóságával vágjak bele az ötödik kötetként fémjelzett Szer'usz világba, mit sem törődve tudásbéli hiányosságaimmal. Merthogy biz', szégyenszemre leragadtam a második résznél. Pontosabban a második résznél, a novelláknál, valamint a Nász és téboly utolsó két mondatánál.
Hitvány jány vagyok, tudom, ez alól még jövőbeni, pótlásra vonatkozó terveim sem mentesítenek. Mindazonáltal, amikor megláttam és beleolvastam Mück Márika kötetébe, nekem szer'usz világ vót... eldöntöttem, hogy én mostan az ismeretlen kútjába ugrok, lesz, ami lesz; és láss csodát, jól döntöttem!
Bizony, hogy jól, a Szer'usz világ tökéletesen megállja a helyét önmagában is. Nem mondom, hogy nem szükségeltetik hozzá legalább némi alaptudás, hisz jó, ha az olvasó tisztában van Mili,  "morc" Ambrózy báró, Tarján Vili és Agáta grófnőmama nevével, de ennyivel már vígan élvezhető Márika szédítő ámokfutása.

"Mert biz' az lettem én, alig látható árnyalak, aki a falak mentén oson (...)."

1909. márciusában járunk, amikor is Ambrózy báró meglőve, eszméletlenül fekszik a Rókusban, újdonsült felesége pedig el sem mozdul ágya mellől, egészen az esti kitoloncolásig. Így történik ez azon a sorsdöntő estén is, amikor is Mili cserfes társalkodónője, az egykori tabáni zsebtolvaj, Márika megkapja élete első levelét, azt, melyben Tóni nénje megzsarolja, s másnapi találkozóra hívva, pénzt követel tőle egy frissen talált ládikáért cserébe, melyben a kislány szüleiről készült fotók lapulnak néhány csecsebecse kíséretében. Ám midőn a kis komorna dögrovásra jut (értsd: megrándul a bokája), a bárónéra hárul a feladat, hogy elhozza a ládikát, ezzel végzetes lavinát indítva el. Milit börtönbe zárják gyilkosság vádjával, szolgálóit lesittelik, a kórházban fekvő bárót pedig rendőrök őrzik. Helyzetük, a terhelő bizonyítékok fényében kilátástalannak látszik, csakhogy a frissen szabadult Márika ki nem állhatja a gondolatát, hogy újdonsült családját fellógassák, így hát újra magára ölti tabáni ruháját és jasszkáliként beleveti magát a nyomozásba.


"(...) mi hárman – a Milike, a báró úr meg én – éppeg úgy vagyunk egymással, mint Frantisek szabó volt az ollójával, tűjével, gyűszűjével. Bármelyik is veszett volna el, a varróműhelynek azon nyomban szer’usz világ (...)."

Márika minden kétséget kizáróan a sorozat legviccesebb figurája; eszméletlen dumája van, majd' minden megszólalásánál a könnyeimet törölgettem. Hihetetlen energiabomba, állandóan pörög, éles nyelvű megjegyzéseket tesz mindenre és mindenkire, a maga furcsa szlengjével teletűzdelt módon. Mégsem tűnik soknak. Sőt! Remekül tompítja azt a fajta komorságot, mely nyomozása színtereinek hangulati velejárója - merthogy a csacska kislány útja a századfordulós Budapest alvilágibb részeibe vezet, oda, ahol balsorsú jányok riszálják magukat, míg a tüdőbaj vagy szifkó el nem viszi őket, ahol "Sokat kell (...) fázni, éhezni és főleg bujdokolni, settenkedni, grattolni, sőt, olykor még pofozkodni is", és ahol még ennél is rosszabb alakok fordulnak meg. És bár szegény Márika elismert társaskodónő lévén először azt se tudja (oké, ez így nem teljesen igaz), hol kezdje a nyomozást, némi segítségnek hála, végül egész jól belejön a dologba; simán elviszi a hátán a kötetet.
Márika jelenlétének mindössze egyetlen hátránya van, mégpedig az, hogy minden mást, ami átlagos, elhalványít.
Böszörményi Gyula mestere a századfordulós hangulat megteremtésének, csak és kizárólag inni lehet a szavait. Hiába használ korhű nyelvezetet vagy alkalmaz hosszas leírásokat, azok nemhogy unalmasak, egyenest' izgalmasak lesznek. Itt sincs másként, annyi különbséggel, hogy Márika szájából a környezetleírás némiképp szárazabbnak hat sziporkázó mondatai közepette.

Összességében tehát nagyon szerettem ezt a részt, a cserfességét, üdeségét, mely éles kontrasztot alkotott a nyomozással, jó volt újra elmerülni Ambrózy báróék világában, találkozni régi és új szereplőkkel, megismerni a monarchia azon részét, melyről általában nem sok szó esik, és figyelni, Mili és Márika miként boldogul nyomozóként.
És bár Szer'usz világban Márikáé a főszerep, szeretett Milimet sem feledjük, aki ezúttal nem csupán a rács mögött kénytelen ténykedni, hanem egy teljesen új szerepkörben is helyt kell állni: az ifiasszonyéban, aki kezdő bárónéként csetlik-botlik Agáta grófnőmama figyelő tekintete alatt.


Pontszám: 5/4,75
Kedvenc szereplő: Mili, Márika
Kedvenc jelenet: az este, amikor Márika levelet kap; Márika kihallgatása
Negatívum: néha - picikét - unatkoztam
Borító: 5/5
Sorozat: Ambrózy báró esetei #5




Nyereményjáték


Hogy kihozza Milit fogdából, a könyvünkben Márika komornából detektívvé avanzsálja magát, ez ihlette a nyereményjátékunkat is. Minden állomáson megtaláljátok egy híres irodalmi detektív leírását, a dolgotok pedig mindössze annyi, hogy kitaláljátok kiről van szó, és beírjátok a nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


"1841 áprilisában, A Morgue utcai kettős gyilkosság földerítésével mutatkozott be a közönségnek, minden detektív őse, Edgar Allan Poe teremtménye. Megjelenésével új műfaj született, a detektívtörténet, amely ellentétben a pitavalokkal és törvényszéki tudósításokkal nem egyszerűen leírta, hanem részletekbe menően ábrázolta azt a folyamatot, melynek során fényt derítenek a bűncselekmény elkövetőjének kilétére."




Nézzetek be a többi állomásra is

04/23 Könyvvilág
04/27 Zakkant olvas
04/28 Sorok Között
04/29 Szembetűnő
05/12 Deszy könyvajánlója
05/03 Sorok Között - Idézetek
05/05 A Szofisztikált Macska
05/07 Dreamworld

2017. december 12., kedd

2017 Adventi blogturné - 4. nap


"Ó, a Karácsony!
Már az ünnep puszta említése is kedves emlékeket ébreszt a legtöbb emberben: ezüstszálakkal és üvegdíszekkel teleaggatott hatalmas örökzöld fenyő, a lábánál szétszórt, vidáman, színesen becsomagolt ajándékok, a kandallóban lobogó tűz, itallal teli poharak, az ajtóban összesereglett énekesek, akiknek hetykén félrecsapott kalapja felfogja estükben a hópelyheket, a tálon egy almákkal körülrakott, szép, hízott liba. Desszertnek pedig természetesen fügepuding."
"Végtére is a szép emlékek és a varázslatok teszik emlékezetessé minden karácsonyunkat."


Mi, a Blogturné Klub tagjai szívesen emlékezünk a régmúlt idők karácsonyaira. Ám amikor felidézzük ezeket a pillanatokat, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legbensőségesebb boldogságot. Hisz nem az ajándék mérete a fontos, hanem az, akitől kapjuk.
A karácsony a szeretet ünnepe. A legtisztább emberi érzelemé.
Nem kell hozzá pénz, elég egy érintés, hang, mosoly, vagy néhány egyszerű, kedves szó. A szavaknak pedig ereje van!
Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, hangot kaptak szerzőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket. Idén viszont papírt és pennát adunk a kezükbe!

Mától kezdve minden nap egy könyves karakter kíván valamely szereplőtársának kellemes ünnepeket. Hogy ezt mókásan, rejtélyekkel tűzdelve, könnyfakasztóan, netán szerelmesen teszi, az csak tőle - vagy az őt megálmodó szerzőtől - függ. De hogy ezek a képeslapok megérkezzenek valódi címzettjeikhez, az rajtad áll, ugyanis a Blogturné Klubnál történt egy kis galiba. Valamelyik tréfás kedvű manó elmaszatolta a címzettek neveit, nekünk pedig nem sikerült megfejtenünk őket.
Gyere, foglalj hát helyet közöttünk, s ha már kényelmesen ülsz, segíts nekünk! Fogadjunk, hogy ügyesebb leszel nálunk! Ígérjük, jutalmad nem marad el. Ha mindegyikük nevét kitalálod, meglehet, hogy a feléd tartó postás pompás csomagot nyom a markodba. Nem, azt nem árulhatjuk el, hogy mi lesz benne, hiszen akkor oda lenne a meglepetés! De garantáltan tetszeni fog, hiszen az Angyalok erre is ügyelnek. :)

Jó szórakozást!
A szerzőknek pedig ezúton is köszönjük, hogy idén is segítettek és támogattak minket!




Képeslap






Nyereményjáték


Mostani játékunk során nincs más dolgod, mint kényelmesen elhelyezkedni foteledben, elolvasni az adott állomáson található karácsonyi képeslapot, és kitalálni, a feladó kinek szánhatta. Ha ez megvan, elég csak a címzett nevét beírnod a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Amennyiben mindegyik állomással megpróbálkozol, esélyed nyílik megnyerni valamely meglepetés könyvet, amit a Blogturné Klub bloggerei ajánlottak fel. 
Extra pontokat szerezhetsz, ha kinyomtatod, vagy valamilyen technika segítségéve elkészíted a képeslapjainkat, majd valahol, amerre jársz, elhagyod - és ezt meg is örökíted. A kép linkjét úgyszintén a rafflecopterbe linkelheted. Ezt akár naponta is megteheted, annyi a lényeg: legyen rajta az adott üzenet, és az, hogy Karácsony a Blogturné Klubbal! 
Segítsetek egy kis szeretet csempészni a világba!
Fontos! A játékban csak az vesz részt, aki mindegyik kérdéssel megpróbálkozott. Továbbá csak magyarországi címre tudunk postázni, a nyerteseknek pedig 72 óra áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben újat sorsolunk.




Nézzetek be a többi állomásra is

12/09 Olvasónapló
12/10 Spirit Bliss
12/11 Függővég
12/12 Dreamworld
12/13 Betonka szerint a világ...
12/14 Könyvvilág
12/15 Bibliotheca Fummie
12/16 Betonka szerint a világ...
12/17 Zakkant olvas
12/18 Kelly & Lupi olvas
12/19 Spirit Bliss
12/20 Szembetűnő
12/21 Betonka szerint a világ...
12/22 Insane Life
12/23 Dreamworld
12/24 Blogturné Klub 

2017. július 7., péntek

Böszörményi Gyula - Mindörökké várni



Böszörményi Gyula, a Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzője a a science fiction nagy kedvelője és művelője. Mindezt bizonyítja a Mindörökké várni című kötet, ami az író csodálatos novelláit gyűjtötte egy csokorba.
Éld át velünk az élményt, ismerd meg a novellákat, ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyv egy példányát.


Böszörményi Gyula: Mindörökké várni

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633999752
Oldalszám: 304 oldal
Illusztrálta: László Maya

Fülszöveg:
Ha azt hiszed, hogy nem a tiéd, akkor is…
„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.”
Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét.
Bölcsesség, szellem, mély érzések.
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.

Saját véleményem:
Böszörményi Gyula neve számomra kellő garancia ahhoz, hogy a fülszöveget kihagyva bizalmat szavazzak bármely általa írt kötetnek - főként akkor, ha a címe(i) egészen mást sugall(nak), mint a tartalom. Így történhetett meg, hogy a könyvet felcsapva hirtelen olyan állapotba kerültem, mintha akaratomon és tudtomon kívül az Ice Bucket Challange nyakon öntött résztvevőjévé váltam volna. A Galaktika szó láttán előbb sokkot kaptam, majd enyhe pánikroham lett rajtam úrrá, minthogy a sci-fi és én olyan távol állunk egymástól, mint a Föld és a Plútó.
Napokon át kerülgettem szerencsétlen gyűjteményt, aztán amikor végre erőt vettem magamon, sikerült a legscifisebb novellát kiválasztanom, aminek ugyan elvergődtem a feléig, de onnan tovább nem ment. Helyette újabb napok, hetek távolságtartása következett; a turné időpontja viszont sarokba szorított, nem menekülhettem tovább. És hogy mit tapasztaltam?

A Mindörökké várni felhozatala elég vegyes, mind minőségében, mind tartalmában. Akadnak benne tömény sci-fi történetek, melyek minden ízükben megfelelnek a műfaji elvárásoknak, és olyanok is, melyek során könnyű elfeledkezni a magról, és valami másként kezelni. Én ez utóbbiakat kedveltem jobban.
Ugyanakkor hiába a sokszínűség, két dolog történetről történetre visszaköszön. Az egyik az emberiséggel, valamint az értékrendünkkel kapcsolatos tanulság, ami minden egyes novella során képen vágja az olvasót, a másik pedig az ebből fakadó, hepiendnek távolról sem nevezhető lezárási forma.
Hiába faltam egyik novellát a másik után némi boldogságért kutatva, szembesülnöm kellett vele, hogy hasztalan álmodozom, lehetek bármilyen fantázia uralta környezetben, reményt nem találok - az emberiség megfosztott tőle, ahogy saját magát is. Kemény volt szembenézni azzal, milyenek is vagyunk mi igazán. Kitaszítjuk a gyengébbeket, gyáván elfutunk a baj elől, gúnyolódunk és az önös érdekeinken kívül semmi mást nem nézünk, még ha ezért el is kell pusztítanunk másokat.

Elsőként a kötet eredeti címadója, az Isá, por ës homou keltette fel a figyelmemet, kíváncsi voltam, milyen történet lappanghat a cím alatt, s hogy milyen köteléke van az eredeti jelentéssel. Sajnos be kellett látnom, hogy a sci-fi és a filozófia nem az én műfajom, így végül nem sikerült felkutatnom a párhuzamot.
Másodikként a Dogmát szúrtam ki, ami egy több szálon szövődő történet. Vannak benne szerzetesek, föld mélyéről kiásott levelek, érző gépek, kegyetlen és mániákus emberek.
Fájdalom, de egészét tekintve ez is meghaladta az agyi kapacitásomat, és nem is igazán értettem az összefüggést a különféle szálak között (így, néhány óra távlatából, már kapiskálom), ámbár külön-külön nézve mindegyik tanulságos volt. Leginkább az Agy és az ember parancsorientáltságának küzdelme fogott meg.
Ezek után igyekeztem valami olyasmit választani, aminek nem a Galaktika volt legelső forrása, így esett a választásom A bolondra, ami egy szívszorítóan szép történet. A középkorias környezet átölelt, míg a Bolond személye, s érzései apróra őrölték a szívemet.
Dióhéjban a lényege: az udvar bolondja reményt ad a reményteleneknek, mosolyra fakasztja a búslakodókat, támogatja a támogatásra szorulókat, de az ő bánatával senki sem törődik.
Ez a novella akkora hatást gyakorolt rám, hogy igencsak nehezemre esett újabb világ felé kalandozni, mégsem állhattam meg, várt rám az Üvöltő szörnyeteg.  Hát... sikerült egy újabb mély jelentésű, fájdalmas életben elmerülnöm a halálát váró férfi oldalán.
Az egész novella tulajdonképpen egy búcsúüzenet a halálra ítéltetett férfitől, aki utolsó perceit arra áldozza, hogy plátói szerelmétől elköszönve, utoljára elmesélje, milyen érzések kavarogtak benne a nő iránt, akkor, amikor baleset érte, vagy a mindent eldöntő kiválasztásnál. Iszonyúan megrázó, felkavaró, fantáziadús történet tartalmas üzenettel.
Végül, mintegy keretbe foglalva választásaimat, úgy döntöttem, következő olvasásig a végső címadóval, a Mindörökké várnival zárom a sort. Ez egy evolúciós sztori, ami az ősemberekkel indít, majd különféle századokat, sorsokat, kereszteket bejárva pontról pontra végigveszi, mit tesz a Valamire Várakozás az emberiséggel.

Mindent egybevetve egy elég választékos gyűjteményről beszélhetünk, amiben tanúi lehetünk annak, hogy Böszörményi Gyula bármilyen műfajban megállja a helyét. A Mindörökké várniban pedig mindenki talál olyan novellát, ami az ízlésének megfelel, legyen szó tömény sci-firől, vagy bármi másról... végtére is a körítés alatt az emberiség lappang. A mi sorsunk, a mi világunk, és az, amerre haladunk.


Pontszám: 5/4
Kedvenc novella: A bolond
Negatívum: a sci-fi nem az én műfajom (de ez max számomra hátrány)
Borító: 5/4
Sorozat: önálló




Nyereményjáték


A könyvben több gyönyörű illusztráció is található, amik jól megalapozzák a novellák hangulatát. Mindezt pedig László Mayának köszönhetjük!
A mostani játékunk során minden állomáson találtok egy-egy képet László Maya valamelyik alkotásából, a feladatotok pedig eldönteni, hogy az adott kép mely könyvhöz készült. Sok sikert! A helyesen kitöltők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk megküldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!






Nézzetek be a többi állomásra is

07/04 Sorok Között 
07/07 Dreamworld
07/08 Szembetűnő
07/09 Deszy könyvajánlója

2017. június 19., hétfő

Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán



A Könyvhétre Böszörményi Gyula egy újabb Ambrózy báró esetei kötettel örvendeztetett meg minket! Ebben a kisregényben Hangay Mili kisasszonyé a terep, aki életében először old meg teljesen önállóan egy bűnügyet. 
Tarts velünk a turnén, ismerd meg az újabb titkokat, és persze játssz is, hiszen a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából három könyvet is nyerhetsz!


Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN:
Oldalszám: 196 oldal

Fülszöveg:
A hölgyé a terep!
1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.
Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el.

Saját véleményem:
Mili és Ambrózy báró történeteiben minden alkalommal öröm elmerülni, így - bár sajnos a harmadik részhez még nem volt szerencsém - a Bitó és borostyánba is olyan lelkesedéssel vetettem bele magam, mint hősnőnk a nyomozásba. Éppen ezért nehéz most szavakba öntenem a novellával kapcsolatos érzéseimet, melyek igencsak széles palettán mozognak.
Hogy ezt a két kiállhatatlan, makacs alakot mennyire imádtam, az nem is kérdés, Miliék perlekedését bármilyen hosszúságban el tudnám viselni. Mit viselni? Gyermeki rajongással figyelni! Belőlük sosem lehet elegendő mennyiséget kapni, és bár ezúttal is szép számmal jutott torzsalkodásuknak oldal, azért nem bántam volna, ha a kisasszony egyel többször akarja felrúgni az ő bárókáját.
Döbbenetes, micsoda kémia feszül közöttük! Minden elismerésem Böszörményi Gyuláé, hogy ennyi kötet és ennyi finom kerülgetés után is képes ugyanolyan hőfokon tartani a páros közti szenvedélyt - mindegy, hogy szeretetről vagy haragról beszélünk éppen. Utóbbi állapotukat egy kicsit talán jobban is szeretem, imádom Mili válogatott sértéseit, indulatosságát, illetve Ambrózy sunyi kimértségét. A Bitó és borostyán pedig pontosan egy ilyen helyzettel indít.

Ambrózy báró Marosvásárhelyre száműzni a szökés és bajkeverés mesterét, Hangay Mili kisasszonyt, aki bár minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy maradhasson, mégis be kell látnia, vannak veszett ügyek. Csakhogy hősnőnket igen kemény fából faragták, így nem csupán megragadja a létező összes lehetőséget, amivel mentorának bosszúságot okozhat, de még egy egyszerű vonatutat sem képes galibáktól mentesen megtenni. A mi drága Milink ugyanis belekeveredik egy sorozatgyilkosságba, ami nem mellesleg épp kapóra jön kíváncsiságához és bizonyítási vágyához. Nőként, egy tehetős utasokkal teli vonaton, egyedül kell kamatoztatnia mindazt, amit a bárótól megtanult; a feladatot pedig jócskán megnehezíti a vonat menetideje.
A történet jelentős része tehát a vonaton játszódik, ennek pedig elengedhetetlen kelléke az utasok megismerése, a köztük kialakuló kapcsolatok megfigyelése, és mindenféle olyan, jelentéktelennek tetsző momentum, ami a végén fejbe kólintja az olvasót. (Bár bevallom, a tettes(ek) kiléte számomra első perctől egyértelmű volt - mindössze a miértek és hogyanok nem álltak össze.)
Eleinte jómagam is roppantul élveztem a vonatozást, ismerkedést. Az utazás részébe könnyen bele tudtam élni magam, az elsuhanó tájak, megállók régi ismerősként köszöntöttek (Marosvásárhely szívem első otthona, legutóbb szeptemberben robogtam haza), míg az utasok feltérképezése több ízben is elszórakoztatott. Leginkább Miska bácsi, a hóhér története, valamint a Lindmayer urak fiatalabb tagjának szárba szökkenő románca a színésznő Mimivel fogott meg, a dobogó harmadik fokára pedig a székely bútorkereskedő került.
Igen ám, de egy idő után úgy éreztem magamat, mint első Budapest-Marosvásárhely közti utamon; hiába suhant el mellettem ezernyi táj, mintha egy soha véget nem érő, eseménytelen folyamba keveredtem volna, ami bármennyire is tetszetős, egy idő után unalomba süpped. A novella esetében ez úgy nézett ki, hogy Miliék ide-oda jártak, felsorolták majd' az összes utast, ezen kívül mégsem történt semmi olyasmi, ami felpezsdített volna. Egyedül a féltávon megérkező gyilkossági ügyek jelentettek hosszabb-rövidebb enyhülést, ám akárhogy vártam, hogy Mili látványosan is belevesse magát a nyomozásba, ő tollat ragadott, és olvasóktól-utasoktól elszeparálva vonta le következtetéseit, amikre aztán csak a megfelelő időben derült fény. Minderre pedig rátettek a hosszú, (számomra) felesleges leírások, amiknél hősiesen bevallom, volt hogy mondatokat ugrottam a vége felé.
A vége! A vége viszont bőségesen kárpótolt, Mili tényfeltárása több mint zseniális volt, feszültséggel, izgalommal, akcióval és némi humorral átitatva pontosan azt nyújtotta, amiért annyira szeretem ezt a sorozatot. Akárcsak az Ambrózy báró-Mili pillanatok, melyek fültől fülig vigyorra húzták a számat.


Pontszám: 5/3,5
Kedvenc szereplő: Mili, Ambrózy báró
Kedvenc jelenet: az összes Mili-báró jelenet-veszekedés
Negatívum: eseménytelenség
Borító: 5/5
Sorozat: az Ambrózy báró esetei sorozat 3,5 kötete, de önállóan is olvasható (ha van némi fogalmad róla, ki az a Mili vagy Ambrózy)




Nyereményjáték


Immáron az ötödik Ambrózy báró esetei könyv megjelenésének örülhetünk, igaz, ezekből kettő kisregény :) 
A mostani játékunk során az fog kiderülni, hogy mennyire ismered a könyveket. Minden állomáson találsz egy idézetet, a feladatod, hogy eldöntsd, melyik kötetből származik, és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába a megfejtéseket.. Annyi könnyítést tettünk, hogy a Bitó és borostyánból nem idéztünk. 
Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.


„Gyengébbik nem? Jaj, papuska, miért is kaptam tőled olyan kifogástalan nevelést? Ha csak egyetlen pillanatra is megfeledkezhetnék róla, hogy úrilány vagyok, aki soha, semmilyen körülmények között nem pofoz és nem rúg bokán öntelt ifjú bárókat, hát én úgy, de úgy megmutatnám ennek a hólyagnak…”




Nézzetek be a többi állomásra is

06/11 Szembetűnő
06/13 Könyvvilág
06/17 Deszy könyvajánlója
06/19 Dreamworld
06/21 Zakkant olvas
06/22 Sorok között

2016. június 16., csütörtök

Böszörményi Gyula - Beretva és tőr


Újabb bűnügy Ambrózy báróval, ráadásul egy újabb történet, amit megtörtént események ihlettek! Természetesen mi sem hagyhatjuk ki, felderítjük az eseményeket. A Blogturné Klub öt bloggere június 10-én kerekedik a legújabb eset nyomába, és ti is játszhattok velünk.


Böszörményi Gyula: Beretva és tőr

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633997949
Oldalszám: 88 oldal

Fülszöveg:
1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?
Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!
Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságok-ban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!

Saját véleményem:
Mili, újfent mosolyt csaltál az arcomra!
Drága báróm, ön pedig már megint megvett engem kilóra.

A Beretva és tőr hiába csak 88 oldal, minden benne van, ami a sorozatra és annak két kultikus szereplőjére jellemző. Olyan, mint egy falatnyi irodalmi kóstoló a sorozatból, amit mindenki érthet, élvezhet, akár ismeri az előzményeket, akár nem. Teljes mértékben önálló sztori, saját rejtélyekkel, melyeknek középpontjában a perzsa sah áll.
Muzaffert Budapestre érkezésekor valaki az éjszaka közepén megkíséreli megölni, és bár a méltóság baj nélkül keveredik ki az ügyből, három holttest és milliónyi megoldásra váró talány marad hátra, melyeket ki más is oldhatna meg jobban, mint a morc báró úr… és a cserfes Mili kisasszony.
Olvasóként figyelemmel kísérhetjük Ambrózy báró munkáját, a terepfelméréstől kezdve a megoldásig, miközben újabb és újabb bonyodalmakba botlunk az oldalán. S mint ahogyan az egy valamire való rejtélynél lenni szokott, minél mélyebbre ássuk magunkat az ügyben, annál szerteágazóbb lesz. Csakhogy Richárd nem lenne Richárd, ha a maga zseniális módján nem tartaná kézben a dolgokat.
Bevallom, jómagam is megkíséreltem saját kútfőből összerakni a történteket, hisz minden a szemem előtt volt, de talán nem okozok meglepetést, ha azt mondom, esélyem sem volt. Így felismerve önnön hátrányaimat, inkább hátradőlve élveztem a páratlan páros nyomozását, és ittam magamba a történelmet, mely megint csak életre kelt előttem. Fogalmam sincs, Böszörményi Gyula miként csinálja, de úgy jeleníti meg és formálja az eseményeket, a hangulatot és a szereplőket körbelengő atmoszférát, hogy az olvasó számára olybá tűnik, visszautazott az időben, egészen a századfordulóig.
A sorozat egyik legnagyobb zsenialitása ez az életszerűség, mely át- és megélhető közelségbe hozza azokat a személyeket és helyszíneket, akikről, és amikről olvas. És még csak azt sem tudom mondani, hogy ez a korabeli nyelvezetnek köszönhető, mert igen, részben annak is, de van itt még jóadagnyi varázslat is.
No, de nagyon elkalandoztam. A novella középpontjában ezúttal teljes mértékben a nyomozás áll, melynek oroszlánrészét a drága báróm végzi, legalábbis látszólag. A háttérben azonban ott lapul Mili, a maga öntörvényűségével és kíváncsiságával, mely kellő löket ahhoz, hogy Ambrózy báró intelmeivel ellentétben ne otthon ücsörögjön, hanem fondorlatos módon, rendőröket, fejeseket, s ismerősöket kijátszva belekeveredjen az események sűrűjébe. És mennyire jól teszi! Drága, morc bárónk akár beismeri, akár nem, Mili a színfalak mögött nagyon ügyesen, találékonyan és hatékonyan végzi a melléknyomozást.
Ami engem illett, fenemód élveztem mind a két fél szerteágazó útját, de még ezeknél a pillanatoknál is jobban imádtam összetalálkozásaikat! Félelmetes milyen kémia mozog közöttük a maga korabeli módján! Olyan, mintha táncot járnának a másik érintése nélkül, s pusztán gesztusokkal, mozdulatokkal, és szavakkal, évődve párbajoznának.
Magát, a nyomozást illetően viszont nem bocsátkoznék hosszas okfejtésekbe, minekután elég rövidke történetről beszélünk, és jobb, ha az olvasó maga járja ki ezeknek az útját. Azt viszont elmondom, hogy izgalmas, és leginkább úgy képzeljétek el, mint a régi Miss Marple sorozatrészeket. A megoldás már azelőtt ott csücsül, hogy az ember kinyitná a könyvet, a sok-sok nyomról nem is beszélve… mégis… (majdhogynem) lehetetlen rájönni a drámai, és meglehetősen hatásos leleplezésig.
Tehát mindezek fényében csak ajánlani tudom a Beretva és tőrt. Ha olvastátok a sorozatot, akkor egy picike kényeztetés lehet a harmadik részig, ha pedig nem, akkor bizonyítékot szerezhettek rá, miért is kéne könyvesboltba mennetek, és bepótolnotok az elmaradásotokat.
Én a magam részéről remekül szórakoztam, izgultam, nevettem, sóhajtoztam, és rájöttem, teljesen boldog lennék, ha csak Miliről és a mi bárónkról olvashatnék hosszú-hosszú oldalakat. Egyszerűen képtelenség betelni velük!
Ui.: Végre – talán - kezd összeállni előttem a kép az egyik, régóta foglalkoztató kérdés tekintetben – epekedve várom, kiderüljön, mennyire járok tévúton.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Mili, Ambrózy báró
Kedvenc jelenet: Mili első felbukkanása, és az eset rekonstruálása
Negatívum: HOL VAN A 3. RÉSZ?
Borító: 5/5




Nyereményjáték


Ismét lehetőségetek van rá, hogy a Blogturné Klubbal könyvet nyerjetek! Két példányt sorsolunk ki a helyes megfejtők között. És hogy mit kell megfejteni? Minden állomáson egy híres nyomozópárosról találtok képeket. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy beírjátok a páros mindkét tagjának nevét a Rafflecopter doboz megfelelő soraiba. (Ne aggódjatok, nem leszünk túl szigorúak, ami a vezetéknév vagy csak keresztnév dolgot illeti, a lényeg, hogy egyértelmű legyen, melyik páros.)
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

06/10 Szembetűnő
06/13 Zakkant olvas
06/16 Dreamworld
06/19 Deszy könyvajánlója
06/22 Sorok Között

2016. január 19., kedd

Böszörményi Gyula - A Rudnay-gyilkosságok



Megérkezett a szenzációs Ambrózy báró sorozat második kötete, a Rudnay-gyilkosságok, ami megtörtént eseteket dolgoz fel, és amiben újra találkozhatunk a főhőseinkkel. A Blogturnéklub tagjai már nagyon várták Böszörményi-mester új könyvét, az értékeléseikben el is mondják miért!
Tartsatok velünk a blogturnén, ismerjétek meg a könyvet és nyerjétek meg a három nyeremény példány egyikét!


Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633995426
Oldalszám: 560 oldal

Fülszöveg:
1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
A Leányrablás Budapesten című, nagysikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

Saját véleményem:
Ó, én buta, naiv kislány! A Leányrablás Budapesten befejeztével óriási űr tátongott pici szívemben. Hiányzott a mufurc báróm, a cserfes Milim, a nyomozások, a rejtélyek, hogy a kétségbeejtő függővégről, és az azzal együtt járó kérdésekről ne is beszéljünk. Alig győztem kivárni, hogy végre kezemben tarthassam a folytatást, és tovább sodródhassak kedvenceim oldalán, válaszok után kutatva. Mindezt miért? Hogy cserébe egy sokkal kegyetlenebb függővéggel, harmadik rész nélkül ücsörögjek, azon tanakodva, hogy sírjak, vagy tébolyult kacajok közepette beutaltassam magam a diliházba. És én még meg is döbbentem, amikor eme gyöngyszem robusztus valójával szembetaláltam magam; mert azért lássuk be, 560 oldal már mennyiség.... csak nem az Ambrózy báró esetei sorozat esetében. Téglaság ide, stílus oda, ez a regény úgy olvastatja magát, hogy véletlenül sem létezik belőle kielégítő mennyiség.
Egy szónak is száz a vége: IMÁDTAM! Így, csupa nagybetűvel, szóval nézzétek el nekem, de a bejegyzés további része nyomokban elvakult rajongást tartalmazhat.

Magáról a történetről nehéz beszélni, minthogy már az első fejezet rendkívül spoileres a nézőpontkarakter személye miatt, mégsem tudom kikerülni. Ugyanis, mint az várható volt (Én tudtam! Éreztem, hogy így lesz. *büszkén megveregeti a vállát*) Hangay Emma nagyon is él - nem mondom, hogy virul, mert szegénnyel egyáltalán nem kegyes a sors, de határozottan él.
Emmának viszont a cirkuszi tűzvész óta méginkább bujdokolnia kell, vagyis hányattatott élete csak még zűrösebbé, kalandosabbá válik, mint korábban. Ám ez olvasói szemmel jó hír, hisz ezúttal jóval alaposabban megismerhetjük őt, a maszkok alatt rejlő igazi bátor, kemény lányt. Az első részhez képest sokkalta nagyobb szerep jut számára, s több izgalmat, rejtélyt hoz magával.

A regény második nézőpontkaraktere pedig ki is lehetne más, mint Hangay Mili kisasszony, aki továbbra is az Ambrózy család kegyeit élvezve tengeti napjait, s igyekszik részesévé válni a jégcsap báró nyomozásainak - eleinte inkább kevesebb, mint több sikerrel. Csakhogy Milit nem olyan fából faragták, aki ismerve a nem szó jelentését, a fenekén ücsörögne két bájos csevej között. Ó, nem! Miután Ambrózy báró megkapja Rudnay rendőrfőkapitánytól a rejtélyes, látszólag összefüggéstelen gyilkosságok ügyeit, szép lassan addig mesterkedik, míg verhetetlen párossá nem alakulnak.

Miliben szeretem, hogy céltudatossága, merészséggel, makacssággal, bátorsággal és forrófejűséggel vegyül, miközben mindvégig szerethető, bájos, vagy ha a helyzet úgy hozza, félelmetesen pimasz is tud lenni. Rettentő sok árnyalata van, mégis mindegyik karakterhű. Emellett pedig kora egyik feminista képviselőjeként sem utolsó, hisz nem csupán az akkori eszményekkel dacol, hanem magát a bárót is jól helyre-helyreteszi. Tulajdonképpen a kettejük közti ellentétek, eltérő nézetek adják a kapcsolatuk báját, izgalmát és humorát. Hiába mellőzzük a nagy összeborulásokat, romantikus jeleneteket, mégis félelmetesen jól működő kémia zizeg köztük.
És ha már Ambrózy báró... múltkor hiányoltam a jelenlétét, szerencsére ezúttal nem kellett. Még mindig vaskalapos, kornak megfelelő, hímsoviniszta nézetekkel rendelkező jégcsap, de határozottan nem reménytelen eset! Én pedig úgy imádom, ahogy van, még akkor is, ha bizonyos megnyilvánulásaitól a szememet forgatom, vagy meg-megorrolok rá. Ő ilyen, tipikus férfi.
(A többi karaktert ezúttal sem vesézném ki egyesével, sokan vannak, és rengeteget lehetne beszélni róluk, az viszont biztos, hogy legyen szó főbb vagy mellékszereplőről, kivétel nélkül mindegyikük egyedi, önálló személyiséggel rendelkező, húsvér figura.)

A történet egyik legnagyobb erőssége továbbra is a kor- és a helyszínrajzokban rejlik. Böszörményi Gyula valami egészen elképesztő módon képes az olvasó elé tárni a korabeli helyszíneket. Olyan, mintha a könyvet kinyitva a 1900-as évek Budapestjén (vagy a regény részét képező további helyszínek bármelyikén) sétálgatnánk, melynek éppúgy megvan a bájos, szép része, mint a sötét, félelmetes. A leírások annyira élőek, mintha tényleg ott lennél a szereplők mellett és saját érzékszerveiddel tapasztalnád a téged körülvevő teret.

A regény másik bravúrja a kor- és társadalom hű beszédstílus. Már az első rész során megfigyelhető volt a régies és regionális nyelv használata, itt meg aztán végképp.
Alapjáraton nehezen emésztem meg, ha egy írott szöveg ennyire régies, kötelező olvasmányaim során is legtöbbször ezzel szenvedtem, ám itt annyira beleépül a történetbe és sajátjává válik, hogy nem hogy nem zavar, egyenesen élvezem! Mindazonáltal nem lehetett kis munka kitapasztalni a különböző tájegységekkel és rangokkal járó szavajárásokat, de mindenképp megérte, mélységet, életet és hitelt adott a műnek.
De ha már a munka részénél járunk, többszörösen is emelem kalapom a szerző előtt, ugyanis ez az egész sztori brutális nyomozással, forrásmunkával társulhatott!
Böszörményi Gyula rengeteg valós történést vagy személyt csempészett A Rudnay-gyilkosságokba, melyeket bámulatos ügyességgel szőtt egybe. Komolyan, elképzelni sem tudom, hány hónapnyi vagy évnyi alapos kutatás kellhetett ehhez, leleményességről és csavaros észjárásról nem is beszélve - mert ugyebár vannak nekünk megoldásra váró ügyeink is....
Az egyetlen hátrány, ami ebből fakadhat, az a több száz hosszabb-rövidebb lábjegyzet, ami egyfelől meg-megakasztja a történetet, másfelől meg elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan képet kapjunk, amilyet kell.

Mindent egybevetve, a második kötet abszolút felülmúlta elődjét! A nyomozások izgalmasak, fondorlatosak, rejtélyesek, míg a karakterek rendkívül pulzálóak. Lehet izgulni, nevetni, szemet forgatni, körmöt rágni, meglepődni, agyalni. A szöveg gördülékeny, régies beszéd ide vagy oda, sodorja magával az olvasót. Szóval bárhonnan nézem, ez egy lehengerlő, fenemód összetett, minőségi regény, aminek lelke van!
Korosztálytól és műfaji kedveléstől függetlenül bárkinek ajánlom! Ha ilyen kötelező olvasmányokat nyomtak volna a kezembe iskolás éveim során, egész biztosan nem a rövidített változatokért nyúltam volna.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Mili,Ambrózy báró, Agáta mama
Kedvenc jelenet: Mili és Richard jelenetei
Negatívum: -
Borító: 5/5




Nyereményjáték


Láttátok már az Ámbrózy Báró esetei fantasztikus Facebook oldalát? Böszörményi Gyula parádés bejegyzéseiben rengeteg érdekességet megtudhattok a könyvekről és Magyarország múltjáról egyaránt.
A mostani játékunkban lehetőséget biztosítunk arra, hogy még inkább elmélyedjetek a szuper Facebook oldalon. Minden egyes állomásnál egy kérdést találtok, és egy linket a Facebook posztra, ahol meglelitek a választ. Olvassátok el a bejegyzést, majd a választ a Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok meg nekünk.
A nyeremény három példány a regényből. A győzteseket e-mailben értesítjük, ha 72 órán belül nem jön válasz, sajnos újra kell sorsolnunk. A kiadó csak magyarországi címre tudja kiszállítani a könyveket.


Melyik évben lett a Bonbonniére Cabaret tagja Tarján Vilmos (azaz Vili)?
A választ megtalálod, ha elolvasod ezt a kis érdekességet.




Nézzetek be a többi állomásra is

01/19 Dreamworld

2015. március 6., péntek

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent Böszörményi Gyula legújabb regénye, Leányrablás Budapesten címmel, mely az Ambrózy báró esetei sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja a marosvásárhelyi lányok, és a kissé zord természetű mesterdetektív, Ambrózy báró szövevényes kalandját.

2015. február 26-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633734407
Oldalszám: 336 oldal
Tetszik? Rendeld meg!

Fülszöveg:
1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Saját véleményem: 
Hangay Emma a Milleniumi Ünnepségek idejére Marosvásárhelyről Budapestre érkezik nagynénjéhez és unokabátyjához, hogy részt vehessen a fővárosban tartott rendezvénysorozatokon. Ám hajadonként nem mászkálhat egyedül, így hát ha nem is szívesen, de vele tart unokatestvére, Ottó.
Emma és a férfi együtt töltik a napot, majd este, hazafelé indulva, Ottó berántja a  sötétbe, ahonnan némi kálvária árán, a lánynak sikerül elfutnia... egyenesen egy csapat férfi markába, akik foglyul ejtik.
Négy év elteltével a Hangay család egy különös táviratot kap, melyet évekkel korábban Emma írt nekik.
A fiatalabb Hangay lány, Mili, eltökéli, hogy felutazik Pestre megkeresni nővérét, ahol némi bonyodalmat követően, több napnyi bezártság után végre sikerül elszöknie nénikéjétől. Visszatérve azonban sokkoló dolgot tapasztal: Róza nénit vérbe fagyva találja, s ettől annyira megrémül, hogy fejvesztve kiszalad az utcára, ahol áthajt rajta egy lovaskocsi.
Ezek után Mili kórházba kerül, majd reggel az Ambrózy villában tér magához, és megismerkedik annak különös lakóival: a kedves személyzettel, a barátságos és bölcs grófnéval, valamint annak fiával, a félkarú Richárd báróval. De a neheze még csak azután következik, hogy megtudja, valakik az életére akarnak törni. Így hát más lehetősége nem lévén, összefog Ambrózy báróval, aki az egyik legjobb nyomozó.

A könyvvel a Vörös Pöttyös facebook oldalon találkoztam először, amikor kikerült az akkori borítóval, ám akkor annyiban is hagytam. Aztán feltették a jelenlegi borító egyik kezdetlegesebb variációját, és az rettentően megtetszett, egyből rá is ugrottam a fülszövegre, aminél elég volt meglátnom a Marosvásárhely szót, tudtam, hogy kell nekem.
Hogy ez miért volt számomra döntő ok? Engedjétek meg, hogy röviden elmagyarázzam: noha én (a mai) Magyarországon születtem, a nagyszüleim Erdélyben élnek, egészen konkrétan Marosvásárhelyen. Ha nem is a fele, de a negyed életemet nyaralások, látogatások során ott töltöttem. Sokkal jobban imádom azt a várost, mint bármelyik másikat. A központi részét úgy ismerem, mint a tenyeremet. És ha már nem élhetek ott, akkor nagyon jól esik legalább gondolatban barangolni a jól ismert, szeretett utcákon, a főtéren, a nagyszüleim utcája mellett húzódó sínek mellett és a többi helyen. Böszörményi Gyula pedig úgy adta vissza ezeket a színtereket, hogy ha egy más korban is, de megelevenedtek előttem. Láttam az embereket, a tájat, a mentalitást és mindent. Ugyanakkor akadtak hátborzongató pillanatai is ennek a kalandnak. Például az, amikor a Református temetőben sétálgattunk azon sírok mellett, ahol az ük- és dédszüleim nyugszanak, vagy a ravatalozó közelében álldogálni, ahol a dédimtől búcsúztunk el. Számomra ez egy hihetetlen és új élmény volt. Ami aztán Budapesten folytatódott, ahol az író megint olyan utcákat, házakat választott, ahol szintén sokat jártam. Például az Erzsébet körúti lakás pont szemben van a rokonaink lakásával, ahol szintén éltem. De itt be is fejezem az engem érintő fun factokat. :)

A történet egyik legnagyobb erőssége a kor- és a helyszínrajzokban rejlik. Böszörményi Gyula valami egészen elképesztő módon képes az olvasó elé tárni a korabeli házakat, tereket, utcákat. Olyan, mintha a könyvet kinyitva a 19. század végi Budapestre csöppennénk, ahol konflisok gördülnek végig, elegáns hölgyek és urak sétálgatnak, cseverésznek. És ugyanez érvényes a villákra, bérházakra, a vándorcirkuszra és az elmegyógyintézetre is. Félelmetesen átjön mindegyik színtér atmoszférája. Mondhatnám, hogy olyan, mintha egy filmet nézne az ember, de az nem közelítené meg a valóságot. Ez olyan, mintha tényleg ott lennél, saját érzékszerveiddel tapasztalnád a téged körülvevő teret.
A gyönyörű, ámde abszolút nem unalmas leírások mellett, ez részben köszönhető a korhű beszédstílusnak is.
Ne ijesszen meg senkit, teljes mértékben fogyasztható úgy a fiatalabb, mint az idősebb olvasók számára. Sőt! Kifejezetten üdítő. Megvan a maga bája. Érezhető, hogy akkoriban még megadták egymásnak az alapvető tiszteletet az emberek. (Ha esetleg láttatok régi Kabos Gyula filmeket, akkor talán ahhoz tudnám viszonyítani.)  Ráadásul, a régies nyelvezet ellenére nincsenek benne nehéz vagy bonyolult kifejezések, amiket ne lehetne megérteni. Oké, egy-két székelyes párbeszéd elhangzik, de azt élőbeszédben is nehéz megérteni, ez a lényege, és tényleg csak nagyon kevésszer jelenik meg, azt jelezve, hogy az ország egyes területein milyen tájszólások lelhetőek fel.

A regény másik nagy erőssége a karakterek.
Mili fiatal, céltudatos, merész, makacs, bátor, forrófejű, barátságos lány, aki nem fél egymagában nekivágni az 550 km-es útnak hogy nővére nyomába eredjen. És amikor az események nem várt fordulatot vesznek, még eltökéltebbé válik.
A könyv nagyobb részét az ő narrációjában követhetjük végig, így ő az, akit leginkább megismerünk.
Kezdetektől fogva világosan látszik, hogy más szellemben nevelkedett, mint a fővárosi kisasszonyok. Természetesebb lány, aki nem zihálással, ájulással és mindenféle akkori női praktikával kezeli a helyzeteket. Épp ezért sokszor sérti is a báró vele szemben tanúsított viselkedése, hisz Richárd megrögzött nézetei szerint a nők ostobák, nem bírják a keményebb szituációkat. És ez bizony csorbítja hősnőnk büszkeségét. Nem is ok nélkül, mivel tényleg erőn felül teljesít a szent cél érdekében. Nem akarok spoilerezni, de olyan megpróbáltatásokat áll ki, amik bárkit megviselnének, nemhogy egy 17 éves lányt, távol az otthonától és szeretteitől. Szóval minden elismerésem az övé. Én nagyon megszerettem őt.

Aztán ugye ott van még a sorozat névadója, Ambrózy báró is, akinek a személyisége, és az azt körüllengő titkok kifejezetten érdekesek.
(Nekem például majd' kilyukadt az oldalam, hogy megtudjam, mi lett a fél karjával, vagy mit rejt a szobája. Talán még a rejtély megoldásánál is jobban piszkálták ezek a kérdések a fantáziámat. És hogy a választ megkaptam-e? Nem, nem árulom el.)
Ugyanakkor vele kapcsolatos az egyik negatívabb érzésem is. Az Ambrózy báró esetei sorozatcímből kiindulva azt vártam, hogy központi figura lesz, fontos szereppel. Nem mellesleg rengeteg potenciál rejlett benne, mégis alig volt jelen. Egyszer-kétszer megjelent a nyomozások helyszínein, vagy előállt egy ötlettel, de slussz, ennyinél ki is fújt. Nekem nem jött át, hogy mitől is annyira hihetetlenül zseniális nyomozó, aki képes felgöngyölíteni bármilyen ügyet.
Mindebből kiindulva nem értem a sorozatcímet. Mili sokkalta ravaszabb, tettre készebb volt; de persze ez a későbbiekben még változhat (igen, burkoltan arra célzok, hogy kérek még ebből a jégszívű, mufurc báróból...sokat!).
A többi szereplőre nem térnék ki egyenként, egyrészt azért, mert rengetegen vannak, másrészt véletlenül sem szeretnék lelőni semmiféle csattanót. Helyette csak annyit mondok, egytől-egyig önálló személyiségek, szerethetőek vagy éppen gyűlölhetőek, de mindenképpen nagyon emberiek, saját háttértörténettel.

A cselekmény fő részét a nyomozás képezte, mely idővel igencsak szerteágazott.
Úgy kb. a regény feléig tövig rágtam a körmömet, azon izgulva kik állhatnak az események hátterében, arról nem is beszélve, hogy amikor megcsillanni látszott egy-egy infó, szemszöget váltottunk, és egy másik karakter életébe csöppentünk, hogy ott ugyanezt eljátsszuk. (Rettentő idegőrlő tud ám lenni, ha az író mindig ott hagyja félbe, ahol a java jönne, de hát ilyen a könyvmolyok sorsa. Falni kell a lapokat, nincs mese.)
És talán pont emiatt lepődtem meg, amikor egyszer csak elkezdett összeállni a kép, és ha nem is teljesen, de mi, olvasók, megtudtuk a legfontosabb részleteket. Ám úgy voltam vele, biztos jön még valami csattanó, ami megkeveri az egészet... hát mégsem. Persze volt egy-két csavar, de azok egészen más jellegűek (és az egyiket úgysem hiszem el ^^ ) voltak.
Ennek ellenére mégsem tudom azt mondani, hogy bosszantott a dolog. Az, hogy több-kevésbé tudhatjuk, ki/kik tették, ami(ke)t, abszolút nem von el semmit a könyv élvezeti értékéből, hisz a karakterek ténykedései annyira lekötik az ember figyelmét, hogy nincs is időnk vagy akaratunk másra figyelni. Az egész sztori lendületes, magával sodorja az olvasót, kikapcsolja az agyát, átöleli és beburkolja.
Imádtam az egészet, úgy, ahogy van, elmegyógyintézettel (ami hátborzongató és szörnyű volt), vándorcirkuszi élettel (egészen más világ, sok bonyodalommal, kalanddal), budapesti ünnepségekkel, előkelő villákkal, furfangos, okos, rémisztő, szerethető karakterekkel, és mindennel együtt.
Sokat gondolkoztam azon, hányasra értékeljem, mert bár a szívem maximális pontszámot súgott, az apróbb hibái miatt viszont le akartam vonni felet, de kétheti gondolkodás során végül mindig ugyanott lyukadtam ki, a szívemnél. Lehet egy könyvnek hibája, de ha az úgy megragad, hogy nem tudom letenni, és beránt abba a világba, akkor az nem véletlen. Pláne úgy, hogy a befejeztével szószerint óriási hiányérzetem támadt, mert bizony én ezt folytatni akarom! Apropó, mikor jön már a második rész? Ilyen befejezés után, a kicsi szívem nem bírja sokáig.
A végére érve pedig nem tudok egyebet mondani: ha egy fantasztikus történetre vágytok, olvassátok el, kortól és nemtől függetlenül!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Mili, Ambrózy báró, Agáta mama, Terka néni, Kugler Tóni, Kaméleonka
Kedvenc jelenet: Mili és a báró szóváltásai
Negatívum: hiányoltam a báró intenzívebb jelenlétét
Borító: 5/5




Marosvásárhely


Marosvásárhely (románul Târgu Mureș) a régi nagy Magyarországhoz tartozott, ám 1947. február 10-én végleg Romániához csatolták, s ez azóta is így van. Ám azt fontos tudni róla, hogy a város lakosságának fele továbbra is magyar, sőt a román származású emberek igen jelentős része is beszél magyarul. Így, ha arrafelé jártok, gond nélkül tudtok kommunikálni. Sőt, helyenként még magyar árakkal, árucikkekkel, magazinokkal, könyvekkel, rádióval is találkozhattok.

Marosvásárhely rengeteg nevezetességgel büszkélkedhet, felsorolni is nehéz mindegyiket, de például itt van Báthory István várkastélyának romja (amit épp idén nyáron kezdtek el teljesen felújítani) a református vártemplommal, a Rózsák-tere, a Színház-tér, a Kultúrpalota, a Romulus és Remus szobor másolata, a Görög Katolikus egyház, a Bolyai Farkas Líceum, a Teleki-Bolyai Könyvtár (gyönyörű), a Somos-tető (a gyerekeket mesepark várja, a felnőtteket pedig ingyenes, szabadtéri edzőgépek), ahol az állatkert is van, vagy a Weekend telep (strand és minden ami a vízparti kikapcsolódáshoz kell), ami mellett minden évben megrendezésre kerül a Sziget-fesztiválhoz hasonló Félsziget-fesztivál, ahol szintén neves magyar és külföldi előadók lépnek fel és a hangulat - tapasztalatból mondom - fergeteges! Nyár végétől kezdve pedig hetente újabb és újabb ingyenes fesztiválok váltják egymást. Kutyakiállítás, Oldtimer fesztivál, repülős fesztivál, stb.

Képekben:

Somos-tető - edzőpark egyik része felnőtteknek

Somos-tető mesepark egyik házikója



a vár egyik bástyája és a fala kívülről

Katolikus templom (két torony), Ortodox székesegyház (sok kupola), és a ház, ahol Petőfi Sándor utoljára szállt meg (sárga épület)

A várban lévő református templom kapuja

A főtér egyik vége

Görög katolikus templom a főtéren

Polgármesteri hivatal a főtéren

Városháza a főtéren (előtte áll a Romulus és Remus szobor)

Kultúrpalota (főtéren)

Kultúrpalota

Főtér egyik fele

Virágóra a főtéren

Ortodox székesegyház a főtér másik felén

Ortodox székesegyház a főtér másik felén

Polgármesteri hivatal oldalról



És a sokat emlegetett Transylvania szálló:





Nyereményjáték


Az idősebb Hangay-lány azért érkezik a fővárosba, hogy részt vegyen a millenniumi ünnepségeken. Így arra gondoltunk, Titeket is körbevezetünk a 19. századi Magyarország néhány fontos helyszínén.
Nincs más dolgotok, mint az állomásokon látható képen alapján kitalálni, melyik fontos épületet, utat vagy várost ábrázolja, majd a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe.
Ha mindegyiket megfejtitek, esélyetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző által felajánlott könyv egy példányát!Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.





Nézzetek be a többi állomásra is

02/26 Tekla könyvei - Böszörményi Gyula
02/28 Deszy könyvajánlója - Jászai Mari
03/05 Media Addict - Beleolvasó
03/06 Dreamworld - Marosvásárhely