2015. október 10., szombat

Robin LaFevers - Halandó szív



Most utoljára állhatunk be Mortain szolgálólányainak sorába a Maxim kiadó jóvoltából. Szomorú a búcsúzás, de még vár ránk az utolsó nagy kaland. A Blogturné Klub október 2-a és 12-e között indul el a nagy utazásra, és ha velünk tartotok, megismerhetitek a könyv történelmi hátterét és számos más érdekességet. Ó, és persze ha ügyesek lesztek, a jutalom sem marad el!


Robin Lafevers: Halandó szív

Kiadó: Maxim
ISBN: 9789632616476
Oldalszám: 456 oldal
Fordító: Bozai Ágota

Fülszöveg:
Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak.
A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik. A sorozat lezárásában LaFevers mesterien illeszti helyükre a kirakós darabjait. Lenyűgöző könyv, melyben az ész és a szív harcolnak egymással. Ez a tökéletes befejezés. 

Saját véleményem:
Robin LaFevers néhány éve, a Gyilkos kegyelemmel felkeltette az érdeklődésemet, majd tavaly, a Sötét diadallal beküzdötte magát a kedvenc íróim közé, míg a Halandó szívvel elérte, hogy megalapítsam a (képzeletbeli) Robin LaFevers Rendet, melynek hűséges, csillogó szemű, lelkes szolgálólánya lettem.
Az első rész is remek élményt nyújtott, a második pedig egyenesen fantasztikus volt, de ez! A harmadik kötetre nincsenek halandó szavaim. Komolyan, ez a sorozat kötetről kötetre briliánsabb!
Még így, napokkal később is a hatása alatt vagyok, és ha tehetném, most azonnal elkezdeném az egészet újra. Már csak azért is, mert rengeteg korábbi apró utalás, lényegtelennek tűnő félinfó, összekuszálódott szál nyert értelmet a befejező kötet során, s ezzel együtt több dolog is új megvilágításba került.
A Halandó szív mind történelmileg, mind történetileg bravúros. Robin LaFevers lendületes, olvasmányos stílusának köszönhetően minden másodperc, amit a regény világában töltünk, színtiszta élvezet. Méltó folytatása, s egyben lezárása a Halál szépséges szolgálólányai közös történetének. Így kell befejezést írni!

„Istenek és halandók is sok elemből állnak; vannak közöttük megtörtek és sebzettek is, de önállóan egyik sem fejez ki minket.”

A történet eleje a Sötét diadallal párhuzamosan játszódik. Sybella küldetésen van, akárcsak Ismae, aki Anne hercegnő mellé szegődött, így Annith legjobb barátnői híján egyedül maradt a kolostorban. Míg napjait a képességei fejlesztésének, valamint a különféle teendők elvégzésének szenteli, titkon abban reménykedik, mint a kolostor legjobbja, hamarosan elérkezik az ő ideje is, és küldetést kap. Csakhogy az apátasszony egészen más feladatot szán neki - mely hidegzuhanyként éri, s megdöbbentő tettekre sarkallja az egyébként jámbor, segítőkészt lányt. A kolostor vezetője azt akarja, hogy vegye át a Látnok helyét, s élete hátralevő részét töltse egy kis szobába zárva, elszeparálva mindentől és mindenkitől.
A könyv elején így hát igen nagy szerep jut a kolostornak és az ottani életnek, aminek én kifejezetten örültem, ugyanis az első rész során kicsit hiányérzetem volt ezt illetően. Annith segítségével azonban bepillanthatunk a szolgálólányok mindennapjaiba, megtudhatjuk mivel töltik az idejüket, milyen tanórákon vesznek részt, milyen feladatkörök léteznek, vagy hogy mi történik egy új lány érkeztekor. Sőt a lányok közti viszonyokra és versengésre is fény derül.
Így utólag hálás vagyok, hogy Annith lett a kolostori idegenvezetőnk, tökéletesen megfelel a feladatnak, s nála jobban sem Ismae, sem Sybella nem kalauzolhatott volna végig bennünket.
Annith csecsemőkora óta a kolostor tagja. Ott nőtt fel, ez az otthona, s családja. Számára sosem létezett más. Megélt mindent és még annál is többet, amit lehet. Ráadásul jóval mélyebb, bensőségesebb érzések fűzik Mortainhez. Érzik rajta, hogy nem pusztán lányakénti kötelességből követi a Halál útmutatásait, ez annál sokkal több. A hit, szeretet és elhivatottság keveréke - ami egyébként az egész mű során jellemzi és meghatározza tetteit. Végig az hajtja, hogy megfeleljen nemzőjének, és a lehető legtökéletesebben szolgálja őt.
Emiatt pedig kifejezetten figyelemreméltó a metaforikus útelágazások közti lavírozása, mert bizony Annith nem egyszer kényszerül nehéz döntések meghozatalára. Ki kell derítenie, hogy a Látnoki feladatot valóban nagyrabecsült istene, vagy csupán az apátasszonya szánta neki, és a válasz függvényében saját szívét követi, vagy mindenben Mortain kedvére tesz.

"- Nem értelek. Néha nem is tudom, hogy távol akarsz tartani magadtól, vagy azt akarod, hogy a tiéd legyek.
- Mindkettőt akarom - súgja, és közelebbről érzem a testéből áradó meleget."

A Halandó szív az előző részektől eltérően karakterközpontú. Míg Ismae és Sybella esetében a lányok megismerése és a küldetésük ugyanolyan súlyban képviseltette magát, addig itt teljes mértékben Annith-en van a hangsúly, s csak hozzá idomulnak az események.
Annith egyébiránt egy igazán összetett személyiség, aki alapjáraton barátságos, kedves, segítőkész; kérdés nélkül megteszi, amit kérnek tőle, talán egy kicsit befolyásolható is. Valójában azonban egy vérbeli szabad akaratú, temperamentumos, öntörvényű, tehetséges hölgy, aki mindezen személyiségjegyeit elnyomta magában az őt érő rengeteg impulzus és ármány következtében. Nekünk viszont megadatik, hogy végigkövessük, amint - újra - teret enged valódi énjének.
Én a magam részéről őt éreztem a legszerethetőbb figurának a három lány közül. Könnyű megérteni, azonosulni vele, ráadásul rettentően szerethető, s az útkeresése nem pusztán izgalmas, hanem megható és bizonyos helyzetekben mókás is. Mindazonáltal emberi. Illetve ami még nagyon tetszett benne, hogy közel hozta hozzánk Mortaint, azt, aki tulajdonképpen kulcsfigurája a sorozatnak. Bemutatta, megismertette velünk a Halál tragédiáját, mibenlétét, és ha csak közvetve is, de az élet-halál kérdést is sokkal átláthatóbb, elfogadhatóbb megvilágításba helyezte, túllépve az általános meggyőződésen, miszerint a halál olyan rossz, gonosz dolog, amitől félni kell. 

De persze ezúttal sem hiányozhat a szerelmi szál(acska), ami ezúttal Balthazaar képében, gyönyörű, fekete szőrű paripa hátán vágtat Annith életébe (és az enyémbe is). Balthazarral együtt pedig a regénysorozat világa is tovább tágul, minthogy ez a sötét, rideg, baljóslatú alak a hellequinek (bűnüket megbánt, bolyongó lelkek, akik a bűnbocsánat érdekében befogják az eltévedtek vagy sorsukat nem elfogadóakat) vezetője.
Noha Balthazaar Duvalhoz és Rémlovaghoz képest kevesebbet szerepel, mégis meghatározó figura. Olyan, akinek egyetlen mozdulatából vagy szavából több dolgot tudsz meg, mint másról egy regény alatt, mégsem ismerheted meg őt úgy istenigazán. Nála tökéletesebb párt el se tudnék képzelni Annith mellé. Együtt elemiek, szenvedélyesek, tüzesek, hevesek; úgy hozzák ki egymásból a legjobbat, hogy közben nem változtatják meg, csak felerősítik. Én meg teljesen odáig voltam a szópárbajaikért (a fizikaiakért is) és a romantikusabbakért is - bár ezekből kevesebb jutott.

Annith útkeresése, Balthazaar és a hellequin horda mellett azonban ismételten becsatlakozunk a hercegnőt és népét fenyegető háborús állapotokba is, mellyel együtt a régi ismerősök is felbukkannak. Láthatjuk Ismae és Duval, valamint Sybella és Rémlovag kapcsolatainak alakulását, a három barátnő újra együtt, egy ügyért ténykedhet, törhet borsot az apátasszony orra alá, s persze a hercegnő, a franciák, és a többi áruló ügyére is pont kerül. A rengeteg váratlan fordulat során meghökkentő titkok kerülnek napvilágra, de sajnos szívfacsaró pillanatokból sincs hiány.
A Halandó szív amellett, hogy méltó lezárása a sorozatnak, rendkívül izgalmas, szépívű, és lendületes. Minden eddiginél szélesebbre tárja előttünk a világ kapuját: új rendeket, isteneket, lényeket, legendákat, titkokat ismerünk meg. Kifordítja és új megvilágításba helyezi mindazt, amit eddig ismertünk, miközben továbbfűzi egy figyelemre méltó hercegnő tragédiáját.


Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Annith, Balthazaar, Efram atya, Sybella, Ismae, Duval és Rémlovag
Kedvenc jelenet: Annith és Balthazaar minden jelenete, és az a bizonyos szomorú pillanat
Negatívum: -
Borító: 5/5




Mortain és Amourna szerelmi története
- a mitológiában és a regényben -


"Bretagne kilenc püspöksége mindegyikének megvan a maga mondája arról, hogy Mortain hogyan - vagy hogyan nem - rabolta el a szép Amournát.
(...)
 Ott, ahol Szent Saloniust, a tévedések és hibák istenét szeretik és tisztelik, azt mondják, az egész fatális véletlen volt, a sors különös játéka. Egyesek azt is állítják, hogy magának Saloniusnak is benne volt a keze.
Abban a tartományban, ahol Amourna született, azt mondják, hogy a Halál elküldte hellequinjét, hogy Amournát elragadja a rétről, ahol épp sétálgatott, és vigye el hozzá. Ott az istennőt kényszerítette, hogy a felesége legyen, ezért Amourna semmivel sem tartozik Mortainnek, legkevésbé szerelemmel, a tél pedig az istennő szomorúsága.
(...)
Az igaz történet - ahogy itt a kolostorban tudjuk - az, hogy a Halál a réten talált rá Amournára és ikernővérére, Arduinnára, és rögtön elbűvölte Amourna szépsége, kedvessége. Arduinna bizalmatlan volt; nem tetszett neki, ahogy a Halál a húgára néz, ezért előkapta az íját, és egy éles hegyű nyílvesszőt lőtt ki rá, amely egyenesen Mortain szívébe fúródott. Ő egyszerűen kihúzta mellkasából a nyílvesszőt,  meghajolt, és köszönetet mondott az emlékeztetőért, hogy a szerelemnek mindig ára van. Arduinna nagyon meglepődött Mortain viselkedésén, és beleegyezett, hogy húgát magával vigye."

A fentebbi részlet alapján látható, ahány istenség (és azok követői), annyi mese létezik Amourna, Mortain és Arduinna szerelmi történetéről. Hogy miként ismeri a többi püspökség, azt nem árulom el, mint ahogyan azt, sem, melyik mítosz a helyes. Ám az tagadhatatlan, hogy Robin LaFeverst egy közismert mitológia ihlette, egészen pontosan Hádészé és Perszephoné-é.

Perszephoné a görög mitológiában a termékenység, a termés istennője, Démétér és Zeusz lánya, Hadész elrabolt felesége.

Hádész egy nap arra kérte Zeuszt, engedje hozzá feleségül Perszephonét, de Zeusz erre nem adott határozott választ.
Vitatott, hol rabolta el Hádész Perszephonét,  de a legismertebb változat szerint Perszephoné a barátnőivel virágot szedett, és amikor kissé eltávolodott tőlük, meghasadt a föld és a mélyből előbukkanó Hádész fekete, sötétséget fújó lovaival elragadta, amik egy fekete szekeret húztak. Perszephonénak csak sikoltani maradt ideje – azt csak Hekaté, a Hold és mágia istennője hallotta meg. Héliosz napisten látta is, és a lányát kereső Démétérnek elmondta, ki volt a tettes. Démétér gyászba borult, egy időre az Olümposzon lakó istenekkel is szakított, és az emberek által neki szentelt templomban élt. Mivel nem figyelt a termésre, az nem ért be, és az emberiséget éhínség sújtotta. Zeusz ezért arra kérte Démétért, hogy térjen vissza, de Démétér erre csak akkor volt hajlandó, ha Hádész elengedi Perszephonét. Hádész ebbe beleegyezett, azonban csalfa módon gránátalmát adott neki, mert tudta, hogy aki az Alvilág étkeiből eszik, az végérvényesen soha nem hagyhatja el az Alvilágot.
Démétér csak úgy volt hajlandó visszatérni a feladatához, ha Perszephoné az év kétharmad részét vele, és csak a maradékot tölti az Alvilágban, Hádésszal. 
Perszephoné ettől kezdve az alvilág úrnője: gyakorta megengedi a jó, arra méltó embernek, hogy az általa szeretett elhunytat visszavigye a felszínre. 
Perszephoné mítosza érthetővé tette az ókori görögök számára, hogy a termőföld miért lesz kietlen nyáron, az év egyharmadában, majd fordul termőre ősszel. 
(forrás: wikipedia)




Nyereményjáték


Egy kis történelmi túrára invitálunk Titeket! Ahogyan azt már tudjátok, a Halandó szív fiatal királynője, Anna valóban élt és uralkodott. Élete során számtalan kastélyban megfordult, de voltak fontosabb állomásai is utazásokkal teli éveinek. 
A mostani játékban 6 kastélyt mutatunk be nektek! Minden állomáson találtok egy képet és egy rövid leírást arról, hogyan is kötődik Anna életéhez. A Ti feladatotok, hogy kitaláljátok a kastélyok nevét vagy helyét - a település nevét is elfogadjuk, ám figyelem! Egy település két kastéllyal is képviselteti magát, itt mindenképp konkrétumot várunk!
További segítséget jelent a kis térkép, amit a Blogturné Klub közös blogján találtok a turné adatlapján - 5 nyilacska jelzi a 6 kastélyt, szóval akár egy francia térkép is nagy segítség lehet.
Sok szerencsét és jó túrát mindenkinek! Ha ügyesen nyomoztok, Tiétek lehet a Halandó szív három példányának egyike. 
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a nyertesek jelentkezését pedig az értesítéstől számított 72 órán belül várjuk, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


Anne 1491. december 6-án itt ment nőül VIII. Károlyhoz, és később itt is koronázták francia királynévá - első alkalommal.






Nézzetek be a többi állomásra is
10/12 Always Love a Wild Book

2015. október 5., hétfő

Abbi Glines - Te vagy nekem a tűz



Abbi Glines újabb szerelmi történetét hozza el nektek a Maxim Kiadó. Ezúttal Marcus és Willow életét ismerhetjük meg, ami nem mentes a családi problémáktól és a múltbeli csalódásoktól. A két megsebzett szívű fiatal tényleg egymásnak van teremtve? A kettőjük közötti szenvedélyt kiolthatja egy szörnyű családi titok? 
A szerelmesek történetet most te is megnyerheted magadnak, ha követed a Blogturné 7 bloggerének bejegyzéseit október 5 és 11. között.


Abbi Glines: Te vagy nekem a tűz

Kiadó: Maxim
ISBN: 9789632616469
Oldalszám: 288 oldal
Fordító: Margitta Nóra

Fülszöveg:
Marcus Hardy abban bízott, hogy egy kellemes év vár rá a főiskolán, és végre elfelejtheti az előző nyarat. De családi bonyodalmak miatt vissza kellett költöznie az óceánparti Sea Breeze-be. A szoknyavadász Cage-nél húzza meg magát, ám a lakásban folyamatosan ki-be járnak az emberek. Többségében hosszúlábú lányok, aki legfeljebb egy-két éjszakát töltenek ott. Marcus próbálja összeszedni magát, de úgy tűnik, ezt a nehéz időszakot csak egyetlen dolog tudja feledtetni: egy gyönyörű, vörös hajú lány. Willow – avagy Low – gyakori vendég Cage lakásában. Kettőjük viszonya nem egyszerű: Cage kihasználva a főiskolai baseballsztárság előnyeit minden csinos lánnyal lefeküdt, aki csak az útjába kerül, de úgy képzelte, hogy feleségül fogja venni Low-t, majd ha kitombolta magát. Marcus képtelen felfogni, hogyan működhet ez a kapcsolat, mindent megtett annak érdekében, hogy lebeszélje erről Cageet és Willow-t. De aztán a szépen felépített tervet keresztülhúzza egy elképzelhetetlennek tűnő felismerés. Marcusnak választania kell Low és a családja között. Mert amikor kiderült az igazság, nem maradt más választása.

Saját véleményem:
Abbi Glines olyan szerző, akit vagy szeretsz, vagy nem. Esetemben azonban nem telhet el év úgy, hogy legalább egy-két könyvet ne olvastam volna tőle. Pont azt kedvelem benne annyira, hogy minden esetben tudom, mire számíthatok, és azt maximálisan meg is kapom: néhány óra önfeledt kikapcsolódást. 
Tavaly, amikor a sorozat első részét, a Te vagy nekem a levegőt olvastam, teljesen magába szippantott, s olyannyira elvarázsolt, hogy napokig képtelen voltam más regényre ránézni. Sadie és Jax édes, modern Hamupipőke sztorija, ha csak virtuálisan is, de valóra váltotta mindazt, amiről tini lányként ábrándoztam.
A Te vagy nekem a tűz – mint ahogyan az már a címéből is sejthető – viszont maga mögött hagyja a cukormázat és az ártatlanságot, hogy érettebb, valósághűbb irányt vegyen. Ezúttal két átlagos, hétköznapi fiatalra, és az ő gondjaikra fókuszál, megfűszerezve jó adagnyi szenvedéllyel. Ami pedig az utóbbit illeti, a romantikus jelenetek mennyisége és milyensége, valahol a Vincent fiúk és a Te vagy nekem a levegő között, félúton helyezkedik el.

Egy év elteltével kapcsolódunk be újra a See Breeze-i fiatalok életébe, ahol ezúttal Marcusé lesz a főszerep – ő az a helyes, vicces srác, aki korábban Jaxék nyaralójában dolgozott, és fülig belezúgott Sadie-be. 
Marcus korábban szerelmi bánata elől másik városba menekült, ám most egy családi ügy miatt kénytelen visszatérni szülőföldjére, szülei házassága ugyanis zátonyra futott. Apja összeszűrte a levet fiatal titkárnőjével, édesanyja és húga pedig romokban hever, így a csonkán maradt család egyetlen férfijára hárul, hogy támogassa a lányokat. Vagyis rá. Ennek következtében a fiatal srác, több mint jó anyagi helyzetük, és a biztos családi ház ellenére szobát bérel a nőcsábász Cage-nél, akinél naponta újabb és újabb lányok adják át egymásnak a kilincset.
Egy este azonban egy igazán különleges, szomorú szépség jelenik meg a lakásban, akiről kiderül, hogy Cage legféltettebb kincse, a lány, akit egyszer, ha már kitombolta magát, feleségül akar venni, és a lány, akiért bármire képes.
Marcusban, ahogy megpillantja Low-t, érzések sokasága ébred fel. A vörös hajú csaj nem csupán külsejével babonázza meg, és éleszti fel benne a vadászösztönt, hanem egész lényével. Marcus késztetést érez aziránt, hogy megóvja őt mindenkitől, de legfőképpen főbérlőjétől, Cage-től.
A regény Marcus és Low törékeny táncáról szól. Két külön világban felnőtt fiatal találkozásáról, megismerkedéséről, vonzalmáról, melyet több tényező is nehezít. Életkörülményeik, múltjuk, s jelen terheik mind-mind olyan elemek, melyek szakadékot képeznek kettejük között. Kis túlzással akár azt is mondhatnám, egy modernizált Rómeó és Júlia történet ez.

Marcus számára, élete nagy részében minden biztosítva volt. Tehetős szüleinek köszönhetően semmiben nem szenvedett hiányt, s szerető otthon vette körül. Épp emiatt a burok miatt van az, hogy anyja és apja válását nehezebben kezeli.
Nos, az a helyzet, hogy Marcusszal irtó könnyen tudtam azonosulni – legalábbis ilyen szempontból. Hasonlókon mentem keresztül, mint ő, így számomra teljesen hihető és átérezhető volt a bizonyos szituációkban tanúsított reakciója. Aki egy kicsit is érzelmesebb, érzékenyebb fajta, az hirtelen cselekszik, jobban kiborul, és bizony itt is akadtak pillanatok, amikor a keménynek látszó Marcus Hardy-nál is elszakadt a cérna, s őrült dolgokba menekülve keresett enyhülést.
Emellett pedig egy igazán izgalmas srác képét mutatta. Egyszerre volt vicces, pimasz, férfias, szenvedélyes, odaadó, hűséges, idióta, és elszánt. Nem volt tipikus jó- vagy rosszfiú, csak egy srác erényekkel és hibákkal, na meg tipikus pasis szemellenzővel.  Amit viszont nagyon becsültem benne, az a talpraesettsége, és a büszkesége. Hogy nem használta ki azt a rengeteg pénzt, amit a családja biztosíthatott volna számára, hanem mindenéért maga küzdött meg.

Vele szemben pedig ott volt Low, a hányattatott sorsú, szegény, nincstelen lány, akinek nemhogy családja, de még tető sem volt a feje felett. Ide-oda ingázott Cage és nővére között – utóbbinál csak azokon az éjszakákon húzhatta meg magát, ha vigyázott pici unokahúgára.
Low aranyos, kedves, magányos, sebzett lelkű lányként hamar belopja magát az ember szívébe, de a törékeny látszat dacára azért nem olyan nebáncsvirág. Élete során megtanulta, miként álljon ki azért, ami az övé. Egyetlen gyengepontja van, a magánytól való rettegés. Low megrögzötten fél attól, hogy elhagyják, mint élete során mindenki, aki kicsit is fontos volt számára: anyja, apja, nővére. Emiatt nehezen engedi igazán közel magához az embereket.

Marcus és Low kapcsolata elemről elemre építkezik, s a rövidke terjedelem ellenére érezni a kettejük között apránként épülő bizalmat. Ami pedig a vágy érzését illeti… hát abból nincs hiány. Szenvedélyes páros, az már biztos – hálószobán kívül és belül. Jóval elemibbek, ösztönösebbek, mint Sadiék. Nem teljesen felnőttek, de érettebbek, s ez meg is látszik.
Szerettem a mély- és csúcspontjaikat, a félreértéseiket, kezdeti barátságukat, a flört időszakát; tulajdonképpen az egész táncuk folyamatát. Még a közéjük álló gátakat is – pontosabban szólva azt, ahogyan megélték, és feldolgozták azt. A sorsnak bizony furcsa fintora van, néha nem kíméli az útjába kerülőket.

Maga a cselekményszál valamivel gyorsabb léptékű, mint az első résznél, de a karakterek, és a problémáik sokkal kidolgozottabbak és életszerűbbek. A válás, és a gyerekek sérülése mindig olyan téma lesz, amiről lehet beszélni, mint ahogyan a szegénység és az árvaság is. Hogy a szegény vs jól szituált szerelmespárokról már ne is beszéljük.

Mindössze egyetlen problémám volt a művel, mégpedig a helyenkénti önellentmondás és kavarodás. Sokszor azt hittem, én voltam figyelmetlen, és korábban valamit félreértettem, de aztán rájöttem, hogy nem. Apróságokról van szó, mégis egy-egy röpke pillanatra kiszakítják a ritmusból az olvasót.
Ezt leszámítva azonban mindent megkaptam a könyvtől, amit csak szerettem volna. Néhány órára kirángatott a szürke hétköznapokból, s részese lehettem két problémák sokaságával küzdő fiatal szerelmének. Ráadásul végre istenigazából színre léptek Marcus barátai is, akik a későbbi kötetek során majd főszereplőkként is megmutatják magukat. Hát, mit ne mondjak? Színes egyéniségek, az már biztos. (Akárcsak a harmadik rész fekete báránya, Cage.)

Abbi Glines nem az az író, aki nagy igazságokkal teleírt, részletekig kidolgozott regényt kínál olvasójának. Nem. Az ő célja teljesen más. Kikapcsolja az ember agyát, s cserébe felhőtlen szórakozást kínál, fiatalos stílusban, könnyű nyelvezettel, szerethető karakterekkel, és sok-sok szenvedéllyel. Mert mi más is mozgatna minket, embereket, ha nem a szenvedély valamely formája?
Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a léleksimogató limonádékat. Tökéletes kikapcsolódás forró, nyári-, borongós, esős-, vagy fáradt napokra. Ó, és az első rész ismerete nélkül is olvasható!


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Marcus, Low, Cage
Kedvenc jelenet: a mosókonyhás
Negatívum: Marcus apjának viszonya, és a titkárnője
Borító: 5/3,5 (túl komor)
Megtetszett? Vidd haza!




Extra









Nyereményjáték


A női főszereplő, Low életében fontos szerepet játszanak a zenekaros pólók. A te feladatod az lesz, hogy a bejegyzések végén elrejtett zenekaros pólókat felismerd. A dolgod egy kicsit megnehezítettük, mert az együttesek nevét letakartuk.
Ha ügyesen eltaláljátok, hogy melyik póló melyik zenekarhoz tartozik és beírjátok a Rafflecopter dobozba, akkor a turné végén esélyetek van megnyerni Abbli Glines Te vagy nekem a tűz című regényét. Játékra fel!
(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.)







Nézzetek be a többi állomásra is

10/05 Dreamworld - Borítók
10/06 Angelika blogja - Low playlistje
10/07 Zakkant olvas
10/08 Deszy könyvajánlója
10/09 CBooks
10/10 Kelly & Lupi olvas
10/11 Kristina blogja


2015. október 2., péntek

Elizabeth Richards - Szárnyak



A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Elizabeth Richards Szárnyak című regénye, A Fekete Város krónikái trilógia befejező kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja Ash, Natalie és szövetségeseik sorsdöntő összecsapását Tiszta Rózsával.

2015. október 2-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Elizabeth Richards: Szárnyak

Kiadó: Maxim
ISBN: 9789632616513
Oldalszám: 372 oldal
Fordító: Szűr-Szabó Katalin

Fülszöveg:
Ash, a kevertvérű sötétfajzat és menyasszonya, a félvér szívű Natalie elszakadnak egymástól. Mindkettejüknek szembe kell nézni saját démonaival, és megtalálni a kiutat és egymást.
Ash, az Ember az Egységért polgári kampány jelképe, hazamegy Fekete Városba, hogy rendezze sorait. Közös célpontjuk a Tizedik, az a koncentrációs tábor, ahova Tiszta Rózsa a vámpír sötétfajzatokat és a velük szimpatizálókat börtönözte be. Emberi és nem emberi szövetségeseikkel ott találkoznak újra. Ash-nek rejtőzködnie kell, de nem hajlandó lemondani Natalie-ról, sem arról, hogy megdöntse Tiszta Rózsa borzalmas uralmát, és lerombolja a falakat, amelyek mögé a népét zárták. Eközben Natalie váratlanul ismét találkozik a szüleivel, akik kulcsfigurái az őrök Tiszta Rózsa elleni lázadásának. Velük, valamint egy barátjával, Elijah-val bujkál a lázadók föld alatti főhadiszállásán. Bár biztonságban és kényelemben él, Natalie másra sem vágyik, mint hogy megkeresse Ash-t, de az őt túlzottan óvó szülei nem hajlandóak kockára tenni a biztonságukat. De Natalie megesküszik, hogy felkutatja a fiút.
És a történéseket már nemcsak Ash és Natalie szemszögéből látjuk, hanem bekapcsolódik egy harmadik elbeszélő is: egy mélyen elrejtett, sötét titokkal élő, magányos fiú, Edmund, aki egy személyben ellenség és áldozat. A története harminc évvel ezelőttre nyúlik vissza a múltba, még a Tiszta Rózsa előtti időkbe...A Fekete Város krónikái című trilógia befejező kötete.

Saját véleményem:
A Főnix a tavalyi évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya volt, mi több, az év végi összesítésemben megkapta a Legjobb disztópia címet is. Lendületes, látványos, izgalmas, és drámai kötet volt, idegőrlő befejezéssel. Alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a folytatást, s egyben a befejezést. Bár azt azért bevallom, kicsit féltem is tőle.
Féltem, hogy Elizabeth Richards a második kötettel olyan magasra emelte a lécet, amit képtelen lesz megugrani, féltem a veszteségektől, de leginkább a búcsútól rettegtem. Noha Ash, Natalie, Cékla, Elijah és a többiek kiszakíthatatlanul belopták magukat a szívembe, ahol mindig is helyük lesz, mégsem álltam készen a végső búcsúra.
De itt van, eljött, el kellett engednem őket.
Nem mondom, hogy azt kaptam, amit vártam, mert nagyon nem (ami nem baj), és azt sem, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a lezárással, mert nem teljesen.
Kettős érzések keringenek bennem, mióta becsuktam a Szárnyakat. Egyrészt kitépte a lelkemet, érzések százait váltva ki belőlem a székbe szögezett, és addig el sem eresztett, míg be nem fejeztem. Másrészt viszont miután leülepedtek az olvasottak, és a tudatom felocsúdott az Elizabeth Richards-féle kábulatból, tisztábban, racionálisabban láttam az egészet.
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a Szárnyak egy pörgős, igazán drámai, meglepő csavarokban bővelkedő zárókötet, mely a grandiózus összecsapások, véres harcok helyett a karakterekre helyezi a legnagyobb hangsúlyt.

Rögtön a történet elején visszarepülünk az időben, és megismerünk egy teljesen új szereplőt, Edmundot.
Eleinte nem tudtam őt hova tenni, nem értettem, miként kapcsolódik Ash és Natalie sztorijához, arról nem beszélve, hogy alig vártam az ő színrelépésüket, így egy picit dühített is, hogy ilyenekkel húzzuk az értékes időt. Aztán egyszer csak arra eszméltem, hogy valósággal szomjazom Edmund fejezeteire, amik tulajdonképpen egy önálló sztorit alkottak, amolyan történet a történetben jelleggel.
Edmund személyében egy igazán különleges figurát ismertem meg. Magányos, sokak által megvetett, szeretetre éhes srácot, aki csak arra vágyott, hogy kis faluja lakói elfogadják, és egyetlen barátnője ne barátként tekintsen rá, miközben lepleznie kellett valódi származását is. Azt, hogy sötétfajzat vér is csörgedezik ereiben. Engem teljesen levett a lábamról, mi több, kedvencemmé avanzsált.
Ám Edmund segítségével nem pusztán egy érdekes, szívszorító és drámai szálat alkotott az írónő, hanem bemutatta az évtizedekkel korábbi életet. Hogy az általunk ismert világ előtt milyen hierarchia és szabályok szerint csoportosultak és éltek az emberek és mindenféle lények.
Olyan, mint egy kalandos történelemlecke emberekről, Sötétfajzatokról, és Hegyifarkasokról. Én teljesen elvesztem benne, alig vártam, hogy újra egy Edmund fejezethez érjek. Érdekes volt a harminc évvel korábbi csatározásokról és karakterdrámákról olvasni. Mindemellett rengeteg pluszt adott korábbi ismereteimhez. Az Edmund-történet karakterei pedig legalább olyan érdekesek – ha esetenként nem érdekesebbek -, mint Ashék. Megkockáztatom, hogy akár önálló könyvet is érdemeltek volna.

Edmund mellett azonban nem szabad elfeledkezni Ashékről sem, akik mindeközben továbbra is azért küzdenek, hogy megdöntsék Tiszta Rózsát. Na meg, hogy újra megtalálják egymást.
Natalie – akárcsak mi – megdöbbenve tapasztalta az előző kötet végén, hogy anyja és kezdetektől fogva halottnak hitt apja nagyon is életben van.
Lányuk távollétében egy titkos, földalatti szervezet élén, azon fáradoztak, hogy megdöntsék Rózsát, ami még kapóra is jön a lánynak, ám az már kevésbé, hogy családja mindentől óvja, beleértve Ash-t is, akit néhány sikertelen keresési kísérlet után, nem is próbálnak megtalálni. De mint tudjuk, Natalie-t nem olyan fából faragták, hogy békésen üldögéljen babérjain, kertészkedjen, vagy hátradőlve pihengessen. Nem. Eltökéli, hogy kezébe veszi az ügyet, és szüleit kicselezve saját csapatot toboroz, majd életmentő kezeléseit is hátrahagyva megszökik a bázisról.
Ash pedig ezalatt előbb a Fekete Városba, majd közös célpontjukba, a Tizedik rettegett koncentrációs táborába utazik Elijah testvéreivel, és újdonsült foglyával.

Útjuk során mind a ketten számos bajba keverednek, rengeteg új dolgot fedeznek fel, veszteségek érik őket, és hajmeresztő kalandokba bonyolódnak, melyekben jócskán szükség van talpraesettségükre és ügyességükre. Akárcsak segítőkre. Új és régi kedvencek tűnnek fel… és el. De ezek az emberek/lények hiába képezik szerves részét egy-egy küldetésnek, a korábbi kötetekkel ellentétben valahogy kevésbé tűnnek élőnek. Ha nem ismertem volna kezdetektől Cékláékat vagy Elijah-t, nem éreztem volna a fontosságukat, és ezt sajnáltam, mert ők igenis szerves részei ennek a sorozatnak. Elijah például rengeteg szörnyűségen esik át, mégsem jutott idő arra, hogy megismerjük a benne lejátszódó folyamatokat.
A másik dolog, amit még kifogásoltam, az az akadálymentesség. Valahogy – a gyomorszorító érzés dacára is – vártam, hogy Ashék több akadályba ütközzenek, nehezebben birkózzanak meg a feladatokkal, mert legtöbbször túl egyszerűen elérték, amit kellett. Egy disztópia zárókötetétől több szenvedést, grandiózusabb összecsapásokat vártam volna, pláne az első két rész- és a cél nagyságának tekintetében.
Félreértés ne essék, szenvedett ám a pici szívem eleget, csak az érzelmi vonal miatt.

Azt viszont nagyon értékeltem, hogy Elizabeth Richards nem Ash és Natalie szerelmét helyezte előtérbe, hanem Tiszta Rózsa megbuktatását. Tetszett, hogy még utoljára körbejártuk a régi, ismerős helyszíneket, ahonnan elindultunk, és végre megismerhettük azokat is, amikről csak hallottunk. Ráadásul egészen új, eddig ismeretlen búvóhelyek is felbukkantak.
Mindegyik színtér más és más volt. Felépítésében és működésében is tükrözte az ottani élet színvonalát, hangulatát, szabályozottságát, vagy éppen kegyetlenségét.
A Tizedik koncentrációstábora hátborzongató volt. Valahogy úgy képzeljétek el, mint azt a bizonyos, általunk is ismert, történelmi haláltábort – csak disztópiásítva.
Ettől függetlenül persze, az ide-oda rohangálás közepette sem veszett el teljesen a romantika, mindössze kisebb adagban vegyült el. Ezáltal viszont sokkal hitelesebbé tette a művet, mert azért valljuk be, két bombarobbanás, fegyveres támadás között senki nem áll meg rózsaszín ködben úszkálni.
Ash és Natalie nem dobálóztak giccses szavakkal, inkább gesztusaik, jól irányzott, rövid mondataik, aggályaik, és tetteik beszéltek őszinte, igaz és mély szerelmükről. Az írónő nagyon jól elkapta az egymás iránti érzéseiket, és az őket mardosó kétségeket. Az én szívem nem egyszer tört darabokra, amikor Natalie életben maradása, az őket összekötő fizikai kapocs eltávolítása, vagy a fensőbb célokat szolgáló dilemmák kerültek szóba. Mert ugye tudjuk, a disztópiák nem mindig, vagy legalábbis nem teljesen érnek boldog véget.

Fentebb ugyan azt írtam, hogy a karakterek és az ő történetük, drámájuk hangsúlyosabb, mint az összecsapások, ami végső mérlegelés tekintetében így is van; attól azért mégsem kell félni, hogy a menekülés, közelharc, vérontás, kutatás kimarad, mert nem. Szereplőink állandó mozgásban vannak, életük egyetlen percre sincs biztonságban, ha éppen nem őket lövik, akkor ők ügyködnek valamin, terveket szőnek, betörnek, stb., stb.
Továbbá amiből szintén nincs hiány, az a meghökkentő csavarok és váratlan pálfordulások özöne. Komolyan mondom, Elizabeth Richards engem úgy bevitt a málnásba, mint még senki. Minden ott volt előttem, mégsem vettem észre, utána meg nem győztem hápogni. Brutális ez a nő, de tényleg. Utálom és imádom emiatt. Előre szólok, készüljetek fel, hogy fenekestül felfordít szinte minden eddigi ismeretet. És ha most azt hiszitek, tudjátok, mire gondolok, elárulom: tévedtek. Fogalmatok sincs. De garantálom, hogy újra akarjátok majd olvasni az egész sorozatot.

Összességében tehát azt tudom mondani, amíg a kezemben volt a könyv, minden érzékemet megdolgoztatta, és csak vitt és vitt magával a történet, a lendület és a karakterek, és ha akkor kérdeztek, azt mondom, ez a legjobb rész. Így, leülepedve viszont látom a hibáit, hiányosságait, ám dacára mindennek továbbra is tartom, hogy zseniális mű, ami, ha megugrani nem is tudta a Főnixet, de azt a szintet mindenképp hozta.
Mindazonáltal én nem vagyok hajlandó megelégedni ezzel a befejezéssel. Nem. Csomó dolog van még, amire válaszokat akarok, látni bizonyos eseményeket, és… oké, befogom, nem spoilerezek. Olvassátok el.
Ash, Natalie, Cékla, Elijah, Edmund és a többiek élete, története mindig is a szívem része lesz – akármi történt is velük –, hisz a hibái ellenére ez a trilógia marad az egyik legjobb – ha nem a legjobb – disztópia sorozat, amit valaha olvastam. Ash, téged pedig bármikor férjemül fogadlak.


Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Ash, Edmund, Elijah, Natalie
Kedvenc jelenet: Edmund fejezetei, Ash felajánlása
Negatívum: a kivégzés
Borító: 5/5
Tetszett? Vidd haza!




Idézetek


"Nincs miért aggódnod. A kortyolgatók már régen eltűntek - harapok az almába. - Nem maradtak, csak az emberevő hegyifarkasok.
- Ettől mindjárt ezerszer jobban érzem magam!
- Szeretek a kedvedben járni - vigyorgok színlelt udvariassággal."

"Hm... nem kéne ezt valamihez rögzíteni? - mutatok a fémtárcsára Acelot kezében.
Szégyenlősen vigyorog rám. - De igeeen, bocs, talán véletlenül levertem. De ne izgasd magad, nem olyan fontos - teszi hozzá sietve, amikor látja a megrökönyödést az arcomon. - Szerintem a hőcserélő tartozéka, amely az ülések fűtését vezérli. - Megfordítja a kezében, aztán lehervad a mosolya. - Hacsak nem a hűtőrendszer alkatrésze. Akkor komoly gondba kerülhetünk.
- Mifélébe? - kérdezem gyanakvóan.
- Előfordulhat egy pici robbanás, amikor begyújtjuk a motort.
- Mennyire pici? - faggatom.
- Majdnem biztos, hogy az ülésfűtőhöz tartozik - tér ki a válaszadás alól." 

"- Nem csak az ő hibája, hogy ilyen - folytatja Acelot. - Csak ez a vége, ha valaki kiváltságosként éli az életét. Azt képzeli, hogy az övé a világ.
- Te nem vagy ilyen - emlékeztetem.
- Idősebb vagyok, és... azt nem állítom, hogy bölcsebb is, de kevésbé szemétláda, mint régebben voltam, bár odahaza a volt barátnőim ezt talán nem írnák alá."

"(...) Acelot a kardfogával beleharap a csuklójába, és a vérét egy pohárba csorgatja. Több régebbi fognyom is van a karján, az értem tett felajánlása nyomai. Hálásan elveszem tőle a poharat - gyomrom hangosan korog az éhségtől -, és egy hajtásra kiiszom a tartalmát. 
- Köszönöm - törlöm meg a számat. 
Acelot rongyot teker a csuklójára. - Nia probleme - mondja anyanyelvén. - Nem szívesen ébrednék arra, hogy a nyakamat szívod. Ne érts félre, jóképű fickó vagy, de szeretem, ha előbb elvisznek vacsorázni - vigyorog rám, én meg nevetek."

"Marcel meglepően szórakoztatóan ad elő egy mulatságos történetet Acelotról, akit a szüleik rendkívül kompromittáló helyzetben találtak az egyik szobalányukkal.
- Azt bizonygatta, hogy csak a padlót segített neki sikálni - kuncog Marcel. - Apa csak állt ott elszörnyedve! És mama mit is mondott?
Acelot női hangot mímel: - Ott hagytál egy piszokfoltot, drágám!"

"- Könnyű gyűlölni. A szívünk igazi próbatétele a megbocsátás."

"A szerelem nem múlik el, ha a szív megszűnik dobogni."

"- Nem ítélhetsz meg egy egész fajt egyetlen ember tettei alapján."




Nyereményjáték


Mostani játékunk során Tiszta Rózsáé, és a hozzá hasonló fanatikus, diktátori hajlamokkal rendelkező könyves karaktereké lesz a főszerep.

Feladat:
1) Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik népszerű, könyves antihős szájából hangozhatott el az adott napi részlet, majd ha megvan, beírni a nevét a rafflecopter megfelelő sorába. Érdemes figyelni az idézet tartalmára is, ugyanis a figurára, valamint annak céljaira jellemző idézeteket válogattunk össze.
2) Ahhoz, hogy megnyerjétek a Maxim kiadó által felajánlott könyv egy példányát, vagy az írónő által dedikált könyvjelzőcsomagot, mind a négy állomást teljesítenetek kell. De még ekkor sem dőlhettek hátra, egy feladat még hátra van!
3) Látogassatok el a www.blogturneklub.com oldalára, azon belül pedig keressétek a Szárnyak összesítő bejegyzését. Látni fogtok egy szókeresőt; a hozzátartozó feladatról pedig ott olvashattok bővebben. De természetesen annak megfejtését is a rafflecopter erre kijelölt mezőjébe kell majd beírnotok.
4) Amit várunk: 4 db könyves karakter neve, valamint a szókereső megfejtése.
5) Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


Mai karakter:
“Néha a fertőzött növényt gyökerestől kell kitépni, hogy megóvjuk a kertet”




Nézzetek be a többi állomásra is

10/02 Dreamworld - Idézetek
10/04 Kelly & Lupi olvas
10/06 Deszy könyvajánlója
10/08 MFKata gondolatai

2015. szeptember 30., szerda

A marsi/Mentőexpedíció - film


Nyelv: magyar szinkronos
Hossz: 136 perc

Tartalom:
A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni.
Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.
De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban.

Saját véleményem (+ élménybeszámoló):
Amint elhangzik az a két szó, hogy A marsi, a könyvmolyok igen nagy hányada felkapja a fejét, vagy legalábbis be tudja azonosítani a forrást, hisz nagyjából mindenki hallott már valamit, amit ehhez a címhez köthet. A könyves világban anno ugyanis bombaként robbant a könyv, akik olvasták, imádták, a regény egyes mondatai bevésődtek a köztudatba, és ugye a film bizonyos jeleneteit is kicsiny hazánkban vették fel.
A marsi és az én történetem valahol itt, a film forgatásakor találkozott először, egészen pontosan akkor, amikor megtudtam, hogy Sean Bean is tagja a szereplőgárdának, és ő is Magyarországra látogat. Szerettem volna levadászni (hehe, bocs a gonosz szóvicc miatt) néhány perce, egy aláírás elejéig, de ez sajnos elmaradt. Aztán, noha a könyv piszkálta a fantáziámat, mégis úgy voltam vele, hogy valószínűleg nem én vagyok a célközönsége… mígnem Fummie elolvasta, és gyakorlatilag heteken át ódákat zengett a blogturnés chatünkben és élőben - momentán bárhol - róla.  Itt már erősen meginogtam, hogy talán mégis kéne adni egy esélyt ennek az egésznek, az áttörés azonban elmaradt. Mígnem előző héten a Fumax Kiadó meghirdetett egy plakátversenyt, ahol páros belépőket lehetett nyerni a vetítésre.
Nem, sajnos még ez sem jelentett áttörést, szépen tovább görgettem. De aztán este Fummie kért egy kis kivitelezésbeli segítséget a sajátja elkészítéséhez, és míg rá vártam, viccből összedobtam egy posztert. Nem terveztem elküldeni, azonban némi löket és agyalás után mégis tettem vele egy próbát, már csak azért is, ha esetleg Fummie nem nyerne az övéivel, legyen plusz egy esélye… És sikerült. Mind a ketten esélyt kaptunk arra, hogy premier előtt megnézhessük A marsit… bocsánat, Mentőexpedíciót (bár lehetne A marsi Mentőexpedíció is).

Az, hogy kedden (09.29.) este ott ülhettem a moziteremben, olyan meglepő dolgoknak volt köszönhető, mint: Stohl András szinkronja (komolyan mondom, amikor elindítottam az előzetest, ő volt az első, aki miatt azt mondtam, oké, menjünk, nézzük meg, imádom), Melisandre (igen, az a vörös ribi, akit évek óta gyűlölök) és a ragasztószalag. Lássuk be furcsa hármas…
Na, de lényeg a lényeg, kedd délután találkoztam Lupival, aki hozzám hasonlóan nem olvasta a könyvet, és a tudat, hogy nem egyedül kell majd több száz olyan ember közé beslattyognom, akik kb. szóról-szóra ismerik Andy Weir művét, megnyugtatott.
Másfél órával előbb értünk oda, mint kellett volna, de némi ücsörgés után észrevettük, hogy kezdik kipakolni az átvételes pult elemeit, ezért, hogy biztosan jó helyünk legyen, szépen beálltunk elé. Hát… az biztos, hogy jó helyünk lett, minthogy másfél órát ácsorogtunk egymagunkban, mire elkezdett gyűlni a tömeg, és megérkeztek az illetékesek. Meg a celebek. És Fummie a barátnőjével, egy-egy krumpli társaságában.
A terem előtt újabb hosszúnak tűnő percek vártak ránk, de ha valaki ismer minket, tudja, bőven elütjük az időt. Szerencsére hülyeségből, nevetésből és ragasztószalagból nem volt hiány (a női mosdó karbantartója egészen biztosan nagy rajongója lehet a regénynek), míg elsőként beléphettünk a terembe, ahol Lupi, a helyvadász mértani pontossággal levadászta nekünk a legfelső sor legközépsőbb helyeit.  

A film az kpontpontva jó! Már maga a nyitókép is gyönyörű, ahogy végigpásztázzuk a kietlen Mars felszínét, a végtelennek tűnő sivatagot, krátereket, kiemelkedő hegyeket. Mindez 3D-ben pedig egyenesen lélegzetelállító.
A Mentőexpedíció az a film, amit szerintem megéri 3D-ben megnézni, mert nem csupán hatásvadász, direkt módon beleépített buborékok röpködnek az arcodba, hanem az elejétől a végéig, mindent térben látsz, és egy ilyen típusú sztorinál ez baromi sok plusz élményt ad. Számomra sokkal élőbbé, intenzívebbé tette az egészet.
De ugyanez érvényes a különféle hangeffektekre, melyek erőssége, hangzása sokszor egészen a bensőmig hatolt, fizikális és érzelmi téren egyaránt. Gond nélkül elhittem, hogy épp most szakadt le mellettem egy vasdarab, támadt óriási vihar, robban fel valami, vagy hogy a kilövési sebesség az ülésbe présel. Míg az aláfestő zenék viccesek, meghatóak, vagy éppen izgalmat növelők.

Mielőtt tovább mennék, következzen egy kis történeti összefoglaló – a film alapján - azok számára, akik hozzám hasonlóan nincsenek képben a könyvvel:
A NASA egyik kutatócsoportja a Mars felszínén tartózkodik, különféle méréseket, vizsgálatokat végeznek. Minden szép és jó egészen addig, míg váratlanul rájuk nem tör egy óriási vihar. Kénytelenek jóval a kijelölt nap előtt elhagyni a bolygót, ám menekülés közben egyik társukat, Mark Watney-t elsodorja egy leszakadt fémdarab. Hiába keresik, sehol nem találják, mindössze annyit tudnak, hogy megsérült a ruhája, ami perceken belül a biztos halálhoz vezet. Kapitányuk kénytelen a vihar hevessége miatt gyors döntést hozni, így végül otthagyják halottnak hitt társukat, és elhagyják a Marsot.
Az egész világ gyászolja az űrhajóst, aki azonban a vihar után magához tér. Szerencséje a szerencsétlenségben, hogy a hasába szúródó fémdarab, valamint a sebből szivárgó vér lezárta a ruháját, így életben maradt. A rossz hír, hogy a következő Mars-kutatócsapat 4 év múlva érkezik, neki pedig nincs annyi élelme. Mark viszont nem adja fel, bámulatos tehetséggel lát hozzá a túléléshez, sőt még nehezen kapcsolatot is sikerül teremtenie a NASA-val, akik nekilátnak a megmentésnek.

Dióhéjban tehát van egy Marson rekedt űrhajósunk, aki küzd az életben maradásért, és van a NASA, ami szintén azon van, hogy élve visszahozza az emberét. Önmagában mindez még akár rosszul is elsülhetne, mert hát valljuk be, több száz napon (Mark esetében hívjuk ezt solnak) át nem lehet látványosan életben maradni, és a földi ügyintézés is száraz politika, üzlet, stb, stb.
De Andy Weir kitalált egy olyan koncepciót, mely az első szótól az utolsóig a lapokhoz szögezi az olvasója tekintetét, a filmes stáb pedig vizuálisan is megvalósította (mely már csak amiatt is nagy szó, mert, mint tudjuk, ami könyvben működik, az filmben nem biztos, hogy siker). A film mind a 136 perce izgalmas, feszített tempójú, egy pillanatra sem veszti el nézője érdeklődését.  S ebben, a remek rendezés, képi és hangi világ mellett, igen nagy szerepe van az illusztris színészgárdának. És az a piszok nagy helyzet, hogy lassan kimerítem a fantasztikus összes szinonimáját, de nincs mit tenni, a Mentőexpedícióról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Bevallom, Matt Damon sosem mozgatott meg. Eddig. Az, amit Mark karakterével művelt (vagy amit az tett vele)… hát arra nincsenek szavak. Mintha Mark Watney szerepét rá írták volna. Teljesen átérezte, belakta, eggyé vált vele. Emberivé tette. Elérte, hogy Markkal együtt nevessek, aggódjak, izguljak, sírjak. Igen, nőiesen bevallom, voltak pillanatok, amikor egy-egy kósza könnycsepp kibújt a szemem sarkából, mert Matt Damon bemutatta azt, milyen érzés küzdeni, reménykedni, még akkor is, amikor minden veszni látszik. És elsősorban azt jelenítette meg, milyen embernek lenni, hibákkal és erényekkel.
Humoros, drámai, őrült, elszánt, bizakodó, zseni, dilis – hogy csak néhány dolgot említsek, azok közül, amiket Matt Damon a gesztikulációival, arcjátékával, testbeszédével, és a tekintetével elért. Megszólalnia sem kellett ahhoz, hogy a néző tudja, éppen mit érez, milyen állapotban van. Csak, hogy érezzétek: mindig feliratozták, hányadik Solnál tart, ami önmagában is sokkoló volt, pláne 100-tól felfele, hát még 500-tól; mégis ezek csak rideg tények voltak. Akárhány ezret kiírhattak volna, ha a színész nem érzékeltette volna, hogy ez mit és mennyit is jelent.

De nem Matt Damon volt az egyetlen, aki lehengerlő tehetségről tett tanúbizonyságot játékával, hanem az összes olyan szereplő, aki egy percnél tovább volt vásznon. Komolyan mondom, le a kalappal minden színész és színésznő előtt. Ritka az ennyire jól összerakott, tehetséges gárdájú stáb. Hosszan tudnám sorolni mindenki erényeit, kezdve Mark eredeti csapatától, a NASA emberein át, a tornádószerű űrmérnök (?) srácig, csakhogy akkor ez egy vég nélküli bejegyzés lenne, így inkább nem teszem. Na, jó, Sean Beannel kivételezek: ez az ember egy ezerarcú színészlegenda! Imádtam! És – durva SPOILER következik! Én szóltam! – ez az első olyan filmje, amiben életben marad, és jó is. – SPOILER VÉGE.

Ha azt hinnétek, ennél tovább nem tudom fokozni az ódámat, tévedtek, mert de: a szinkron minőségi, régi, jól bevált, szakmájukat nagyon is értő, hangjukkal játszani képes emberek narrálják a filmet, gondosan ügyelve arra, hogy az valóban élettel teli legyen. Számomra visszaidézték, miért is szerettem régen a jó magyar szinkront.
És ha már magyar, olyan jó volt felfedezni az ismerős helyszíneket, ahol mi magunk is megfordulhatunk bármikor: Bálna, Hungexpo, Etyeki Filmstúdió, stb. 
 
Tudom, azok, akik olvasták, olyan kérdésekre is kíváncsiak, mint: Könyvhű? Állítólag igen, de sok (kulcs)jelenet kimaradt.

Összességében tehát azt tudom mondani: IMÁDTAM! Izgalmas, feszített tempójú, gördülékeny film, kellő humorral, drámával, elképesztő látványvilággal és háttéreffektekkel, valamint bravúros szereplőgárdával. Az év filmje! 
Ezúton is köszönöm a Fumax kiadónak, hogy én lehettem az egyik nyertes, és megismerhettem ezt a csodálatos történetet, na meg magát Mark Watney-t. Egész biztos, hogy a könyvnek a polcomon a helye.



2015. szeptember 27., vasárnap

Gwenda Bond - Lány a kötélen



Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg Gwenda Bond: Lány a kötélen című ifjúsági regénye, mely a cirkusz világában játszódik. Három blogger mutatja be nektek ezt az izgalmas, feszültséggel és misztikummal teli történetet, melynek fiatal főszereplő párosa két régóta ellenséges artista család sarja. Vajon sikerül kideríteniük családjaik múltjának titkait? 
Érdemes követni a turnét, mert a különböző értékelések és érdekességek mellett a kedves olvasóknak a játék helyes megfejtéséért cserébe esélyük nyílik megnyerni a könyv kettő példányát a kiadó felajánlásában.


Gwenda Bond: Lány a kötélen

Kiadó: Athenaeum
ISBN: 9789632934617
Oldalszám: 362 oldal
Fordító: Robin Edina

Fülszöveg:
Üdvözli nézőit a Cirque American!
A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást...
Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat - egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat - a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza.
De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?

Saját véleményem:
Kislányként is rajongtam a cirkuszokért, képes voltam ugyanazt a műsort tucatszor újra és újra megnézni. És bár az igazi varázslatot a Fővárosi Nagycirkusz showja jelentette, mégis a valódi kedvenceim a vándorcirkuszosok voltak. Minden évben csillogó szemmel vártam, hogy a néhány méterrel arrébb levő parkba megérkezzenek, tábort verjenek, és jómagam ott nyüzsöghessek az előadókat, a sátor felhúzását és az állatokat figyelve.(Óriási szívfájdalmam, hogy már nem jönnek.)
Az egyik legnagyszerűbb dolog bennük az, hogy az előadások idejére a lehetetlen is lehetségessé válhat. S mindezt valódi, húsvér emberek, állatok teszik lehetővé. Mindegy, hogy milyen trükkök segítségével kápráztatják el a közönséget, lényeg a befektetett munka, odaadás, alázat, és elhivatottság. Bámulatos, hogy a fellépők - sokszor - egész  életüket ennek szentelik, kiskoruktól a nyugdíjig. Olyan életstílus ez, aminek elfogadására, megélésére, szeretetére születni kell. Sajnos külsősként csak egy egészen picike elképzelésünk lehet a fények mögötti valóságról. De éppen emiatt esett a választásom Gwenda Bond regényére, mely a cirkuszok világába nagyon is jól beleolvadó misztikus szállal, s némi romantikával fűszerezve hivatott bemutatni a vándorlétet reflektorokon innen és túl. 

"– A múlt terhe örökké ott áll mögötted, Jules. Nem ismered fel, mert mindig is ott volt. Így láttad meg a napvilágot, amikor a Maroni családba születtél."

A történet középpontjában a Garciák és Maronik közti ellentét áll. Két híres, több generációra visszanyúló artistacsalád ősi gyűlöletet táplál egymás iránt egy múltbeli sérelem miatt. Hiába hívják őket ugyanahhoz a cirkuszhoz, nem hajlandóak egy közösségben élni. Egészen addig, míg a regény főszereplője, a tizenhat éves Jules rafinált módon rá nem kényszeríti családját, hogy szerződjenek a Cirque Americannal, akiknél jelenleg a Garciák is vannak.
Jules minden álma, hogy példaképei - édesapja és Bird Millman - nyomdokaiba léphessen. Óriási szenvedéllyel és lelkesedéssel műveli a mesterséget. Ám ahhoz, hogy valódi sztár válhasson belőle, biztos háttér kell, és pontosan ezt kínálja a legjobbakból összeválogatott társulatú Cirque American.
Jules (Julieta) nem törődik nagymamája és szülei figyelmeztetésével, mely a Garciákkal való együttműködés veszélyeire intik, azonban a szerződés megkötése után egy sor furcsaság történik vele. Felforgatják lakókocsijukat, elátkozott talizmánokkal bombázzák, és sok-sok év után, többször is meginog a magasban. Így hát Jules, bár vonakodva, de eltökéli, hogy a két család közti átok és ellentét végére jár, a nyomozásban pedig nem más szegődik társául, mint a jóképű Garcia fiú, Rómeó, vagyis becenevén Remy.

A Lány a kötélen misztikus, babonákkal, évtizedes titkokkal, és nyomozással átszőtt Rómeó és Júlia történet, cirkuszi díszlettel megspékelve. De míg a legtöbb Rómeó és Júlia alapú regény esetében kissé elnagyolt a fiatalokat szétválasztó szakadék, addig Gwenda Bond tényleg nyomós okot szolgáltat Remy és Jules tiltott szerelmére.
A Garciák és Maronik közt feszülő heves gyűlölet a történet kezdetétől nagy lánggal ég, s a kevés infó ellenére is érezheti az olvasó, hogy itt bizony tényleg valami jelentőségteljes dologról van szó. A Garciák boszorkányként tekintenek a Maroni nagymamára, míg a Maronik tűzként kerülik a másik családot. Tehát nem csak egy sima nézeteltérésről van szó, hanem egy, a cirkuszok sejtelmes világába is tökéletesen beleillő, közepesen misztikus szálról is.
A társulat idősebb generációi, akik ebben nőttek fel, baromi komolyan veszik a különféle hiedelmeket, szokásokat, babonákat, rituálékat, kártyalapokat, jóslatokat, rossz óment sugárzó talizmánokat, hisz olyan világ ez, melyben a régi keveredik az újjal, a lehetetlen a lehetségessel, a mindennapi a nem mindennapival. Így amikor újabb és újabb ártó szándékú tárgyak, meglepő balesetek-megingások történnek, a szunnyadó családi háború új erőre kap.

"Bármely pillanatban minden véget érhet. A halált mindössze egyetlen lélegzet választja el az élettől, egyetlen másodperc, egyetlen cselekedet. Ami azt jelenti, hogy az élet mindent megér, minden nap minden egyes percében."

Ami a nyomozás részét illeti, nagyon izgalmas. Folyamatosan csepegnek az infók, melyek ahelyett, hogy segítenének a kirakós összeállításában, csak még több kérdést vetnek fel. Remy és Jules egészen mélyre ás a két család történetében, miközben számtalan érdekességgel is szolgálnak a múltbeli cirkuszi élettel kapcsolatban. A rejtély pedig szerencsére végig rejtély tud maradni. Folyamatosan ébren- és izgalomban tartja az olvasó figyelmét.  Míg főhőseink valósággal remekelnek.
Jules igazán okos, értelmes, rafinált lány, aki kellő bátorsággal, kíváncsisággal és eltökéltséggel áll az elé gördülő akadályokhoz. Szerettem benne a kitartását, a fejlődni akarását, hogy a kitűzött cél érdekében képes volt kockáztatni, és ahelyett, hogy a sült galambra várt volna, cselekedett. Remyvel tökéletesen kiegészítették egymást. A fiú merészsége, pimaszsága jól ellensúlyozta a lány egyszerűségét, míg a fejlődni akarás, és a nagy célok ugyanúgy közösek voltak bennük.

A romantika és nyomozás miatt azonban nem állhatott meg az élet, a Cirque American városról városra bandukolt, s tehetséges kis csapatunk estéről-estére csillogtathatta meg tehetségét a közönség előtt.
Jómagam, mint a cirkusz szerelmese, rettentően élveztem, hogy olykor becsüccsenhettem a nézőtérre, és az írónő érzékletes leírásainak hála, ámulhattam az előadásokon. Ám még ennél is jobban elkápráztatott a kulisszák mögötti élet. Érdekes, és merőben új élmény, tapasztalat volt látni a műsorban elfoglalt sorrendért folyó versenyt, a felkészülést, és úgy egyáltalán azt, hogyan élnek ezek az emberek. Miből áll a napi rutinjuk, hogyan élhetnek családi életet, tanulhatnak, szórakozhatnak.
A címből kiindulva sejthető, melyik műsorszám kerül fókuszba, s noha vannak egyéb előadások is, a hangsúly ezúttal a kötéltáncosokon (és artistákon) van. Jules szenvedélyessége által egész közel kerülhetünk ehhez a cseppet sem veszélytelen produkcióhoz, mind érzésileg, mind technikailag, mind pedig cirkusztörténelmileg.

Összességében tehát azt mondom, aki imádja a cirkuszokat, semmiképp se hagyja ki! A Lány a kötélen nem egy tucatsztori. Szép ívű, elejétől a végéig izgalmas, érdekes hangvételű történet egy másik világról, tele titkokkal, ősi viszályokkal, meghökkentő eseményekkel, tragédiákkal, babonákkal, szenvedéllyel és egy kis romantikával.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Jules, Remy, Dita, Sam
Kedvenc jelenet: Jules és Remy első csókja, és a lopott pillanataik
Negatívum: az, amivel Jules rávette a szüleit, hogy szerződjenek
Borító: 5/4




Bird Millman









Nyereményjáték


Minden állomáson cirkuszos filmekből láthattok egy-egy jellemző képet. A feladat: ismerjétek fel, mely filmekből választottuk a képet és írjátok be a filmcímet a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Magyar és angol filmcímeket is elfogadunk. 
A kisorsolt nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő levélre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz, ezt kérjük vegyétek figyelembe.






Nézzetek be a többi állomásra is

09/27 Dreamworld