Az Agave Kiadó jelentette meg Cinda Williams Chima: Lángvető című regényét, mely a Megrendült Királyságok sorozat első része. Négy blogger véleményét olvashatod erről a vérbeli high-fantasy-ről, amely uralkodók és mágusok intrikákkal és cselszövésekkel teli történetét meséli el, amely a titokzatos Lángvető körül forog. Kövesd az állomásokat és játékunkon esélyed lesz megnyerni a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.
Cinda Williams Chima: Lángvető
Kiadó: Agave
ISBN: 9789633995532
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Török Krisztina
Fülszöveg:
Hán sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni?
Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni.
Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken.
A Lángvető nagy ívű és lélegzetelállító fantasy a többszörös New York Times Bestseller írónő, Cinda Williams Chima tollából, aki ezzel végre Magyarországon is bemutatkozik. Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl.
Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni.
Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken.
A Lángvető nagy ívű és lélegzetelállító fantasy a többszörös New York Times Bestseller írónő, Cinda Williams Chima tollából, aki ezzel végre Magyarországon is bemutatkozik. Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl.
Saját véleményem:
Sárkányokkal jóformán bármit el lehet adni számomra. A Lángvető azonban jóval többet kínált ennél; egy nagy ívű, lélegzetelállító fantasy-t, mágusokkal, tengernyi kalanddal, és sárkányokkal (való társalgással) fűszerezve. Szinte elepedtem, hogy végre kezemben tarthassam a kötetet, és elmerülhessek a világban. Éppen ezért sajnálom, hogy végül elsiklottunk egymás mellett. Annyira szerettem volna szeretni, de valahogy minden ellenünk játszott... kezdve a magyarítástól. Komolyan mondom, elképesztő, ami ebben a kötetben van, és nem jó értelemben.
Hazánk fordítói előszeretettel magyarítják a beszélőneveket, ami hol jól, hol kevésbé jól sül el, de legalább van valamiféle logikája a dolognak. Na, ez a Lángvető esetében elfelejthető. Fogalmam sincs, mit gondolt a hölgy (vagy bárki, aki elkövette), de mintha a hasára ütve, random nevezte volna át a karaktereket (pl: Jennából Szonja). De még talán ezzel se lett volna gond, ha 1) legalább mindenkit magyarított volna, és 2) nem olyan neveket talált volna ki, amik finoman szólva is röhejesek (pl.: Dúsfontor Metód, Cövek, Magdó, Bálám). Ezek után már csak hab volt a tortán, amikor a fantasy közegbe oda nem illő, modern szavak bukkantak fel.
Mindezen tényezők összessége egyszerre késztetett nevetésre, sírásra, hovatovább eleinte komolyan nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy magyar népmese lesz, vagy komoly fantasy. A fordításnak tehát nem kevés köze volt ahhoz, hogy elidegenedtem a sztoritól.
Amennyiben a történetet lecsupaszítva nézzük, egy átlagos fantasy-t kapunk, annak kötelező és megszokott elemeivel. Megjelenik benne az elnyomó hatalom, a sérült főszereplők, akik dacolnak vele, s igyekeznek a maguk sérelmeit megtorolva, revansot venni. A többit illetően pedig érdemes elolvasni a fülszöveget, gyönyörűen összefoglalja a lényeget. A lényeget, mely nagyjából a regény első felét alkotja.
Aki olvasott már high fantasy-t, az tudja, kell némi idő, mire minden és mindenki felsorakozik, helyére áll. Ez a szakasz rendszerint lassabb lefolyású. A Lángszívű esetében is így van, de itt ez az eseménytelenség rengeteg kuszasággal is párosul, ami az előzménysorozatból fakad. Érezhető, hogy az írónő igyekezett találni egy olyan aranyközéputat, ami a világot már ismerők számára nem unalmas, de az újonnan csatlakozóknak is segít kiigazodni benne - és ez inkább az utóbbi csoport hátrányára vált. Kezdetben fogalmam sem volt róla, mit olvasok. Ilyen-olyan kapcsolatok, titulusok, szövetségek, rangok, amik önmagukban is idegenül hangzottak, de amikor a szerző három másik idegen kifejezéssel igyekezett elmagyarázni, hát végképp kikészültem.
Kell 100-150 oldal, mire az ember belerázódik, és elkezd derengeni neki valami. Ám a regény második fele már jóval több izgalmat tartalmaz. Onnan, hogy mindenki a helyére kerül, kezdetét veszi a valódi történet, tele mindenféle mágiával, taktikával, titokkal.
A Lángvető legnagyobb pozitívuma a négy főbb karakterben rejlik, ők azok, akik személyes elhivatottságukkal, vágyaikkal, keresztjükkel előbbre gördítik az eseményeket. Egytől egyig kidolgozott, érdekfeszítő figurák.
Ádról sokszor a Trónok harca Arya-ja jutott eszembe. Hozzá hasonlóan végignézi, ahogy végeznek apjával, majd elmenekül, hogy kitanulja a varázslás minden csínját-bínját, ami bosszújához kell, s amikor elérkezik az idő, minden lehetőséget megragad, hogy közelebb férkőzzön ellenségéhez. Egyszóval olyan, klasszikus karakter, akit könnyű kedvelni, megérteni, ráadásul a mágiával való kapcsolata is tartogat érdekfeszítő pillanatokat.
A női főszereplő, Szonja jóval titokzatosabb karakter, lassan bontakozik ki, és akkor sem teljesen. Hozzá nehezebb érzelmileg közel kerülni, ugyanakkor a múltjával és jelenével kapcsolatos események miatt fenntartja az olvasó figyelmét.
Az én kedvencem mégis Lilla lett (és nem a névrokonság miatt). Ízig-vérig high fantasy karakter, talpraesett, okos, fondorlatos, bátor csaj.
Hazánk fordítói előszeretettel magyarítják a beszélőneveket, ami hol jól, hol kevésbé jól sül el, de legalább van valamiféle logikája a dolognak. Na, ez a Lángvető esetében elfelejthető. Fogalmam sincs, mit gondolt a hölgy (vagy bárki, aki elkövette), de mintha a hasára ütve, random nevezte volna át a karaktereket (pl: Jennából Szonja). De még talán ezzel se lett volna gond, ha 1) legalább mindenkit magyarított volna, és 2) nem olyan neveket talált volna ki, amik finoman szólva is röhejesek (pl.: Dúsfontor Metód, Cövek, Magdó, Bálám). Ezek után már csak hab volt a tortán, amikor a fantasy közegbe oda nem illő, modern szavak bukkantak fel.
Mindezen tényezők összessége egyszerre késztetett nevetésre, sírásra, hovatovább eleinte komolyan nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy magyar népmese lesz, vagy komoly fantasy. A fordításnak tehát nem kevés köze volt ahhoz, hogy elidegenedtem a sztoritól.
Amennyiben a történetet lecsupaszítva nézzük, egy átlagos fantasy-t kapunk, annak kötelező és megszokott elemeivel. Megjelenik benne az elnyomó hatalom, a sérült főszereplők, akik dacolnak vele, s igyekeznek a maguk sérelmeit megtorolva, revansot venni. A többit illetően pedig érdemes elolvasni a fülszöveget, gyönyörűen összefoglalja a lényeget. A lényeget, mely nagyjából a regény első felét alkotja.
Aki olvasott már high fantasy-t, az tudja, kell némi idő, mire minden és mindenki felsorakozik, helyére áll. Ez a szakasz rendszerint lassabb lefolyású. A Lángszívű esetében is így van, de itt ez az eseménytelenség rengeteg kuszasággal is párosul, ami az előzménysorozatból fakad. Érezhető, hogy az írónő igyekezett találni egy olyan aranyközéputat, ami a világot már ismerők számára nem unalmas, de az újonnan csatlakozóknak is segít kiigazodni benne - és ez inkább az utóbbi csoport hátrányára vált. Kezdetben fogalmam sem volt róla, mit olvasok. Ilyen-olyan kapcsolatok, titulusok, szövetségek, rangok, amik önmagukban is idegenül hangzottak, de amikor a szerző három másik idegen kifejezéssel igyekezett elmagyarázni, hát végképp kikészültem.
Kell 100-150 oldal, mire az ember belerázódik, és elkezd derengeni neki valami. Ám a regény második fele már jóval több izgalmat tartalmaz. Onnan, hogy mindenki a helyére kerül, kezdetét veszi a valódi történet, tele mindenféle mágiával, taktikával, titokkal.
A Lángvető legnagyobb pozitívuma a négy főbb karakterben rejlik, ők azok, akik személyes elhivatottságukkal, vágyaikkal, keresztjükkel előbbre gördítik az eseményeket. Egytől egyig kidolgozott, érdekfeszítő figurák.
Ádról sokszor a Trónok harca Arya-ja jutott eszembe. Hozzá hasonlóan végignézi, ahogy végeznek apjával, majd elmenekül, hogy kitanulja a varázslás minden csínját-bínját, ami bosszújához kell, s amikor elérkezik az idő, minden lehetőséget megragad, hogy közelebb férkőzzön ellenségéhez. Egyszóval olyan, klasszikus karakter, akit könnyű kedvelni, megérteni, ráadásul a mágiával való kapcsolata is tartogat érdekfeszítő pillanatokat.
A női főszereplő, Szonja jóval titokzatosabb karakter, lassan bontakozik ki, és akkor sem teljesen. Hozzá nehezebb érzelmileg közel kerülni, ugyanakkor a múltjával és jelenével kapcsolatos események miatt fenntartja az olvasó figyelmét.
Az én kedvencem mégis Lilla lett (és nem a névrokonság miatt). Ízig-vérig high fantasy karakter, talpraesett, okos, fondorlatos, bátor csaj.
Mindent egybevetve úgy vélem, a Lángvetőben van potenciál. Korosztályilag nehéz besorolni, nem kimondottan YA, de nem is az a nagy ívű high fantasy, szóval elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a lassan csordogáló, kiforrott világgal rendelkező, szövevényes történeteket.
Pontszám: 5/3
Kedvenc szereplő: Lilla
Kedvenc jelenet: -
Negatívum: a magyarosított nevek... brr
Borító: 5/5Sorozat: Megrendült királyságok 1.
Nyereményjáték
Négy állomás - Négy mágus. Találjátok ki a jellemző szópárok alapján, hogy melyik híres mágusra gondoltunk egy-egy állomáson. Nincs más dolgotok, mint beírni a megoldást a rafflecopter doboz megfelelő sorába! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Artúr - Camelot
Nézzetek be a többi állomásra is
05/17 Bibliotheca Fummie
05/19 Dreamworld
05/21 Deszy könyvajánlója
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése