Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633997352
Oldalszám: 424 oldal
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Kádár Pál
Fülszöveg:
Szörnyetegnek nevezik.
Fakókék szeme, jéghideg tekintete áthatol rajtam.
Kemény.
Sérült.
Veszélyes.
Egy tündérmesékbe illő kastélyban él, de korántsem daliás herceg.
Vad.
Brutális.
Egy gyilkos.
A sorsnak köszönhetően botlottunk egymásba.
Szörnyetegnek nevezik, de számomra ő a megváltás.
Sötét, ugyanakkor szenvedélyes és erotikus történet.
Merülj el a forgatagában!
Saját véleményem:
Fakókék szeme, jéghideg tekintete áthatol rajtam.
Kemény.
Sérült.
Veszélyes.
Egy tündérmesékbe illő kastélyban él, de korántsem daliás herceg.
Vad.
Brutális.
Egy gyilkos.
A sorsnak köszönhetően botlottunk egymásba.
Szörnyetegnek nevezik, de számomra ő a megváltás.
Sötét, ugyanakkor szenvedélyes és erotikus történet.
Merülj el a forgatagában!
Saját véleményem:
"(…) néha az is elég, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül a sötétben."
Brochan McIntyre szörnyetegnek született édesapja szerint, valójában azonban a férfi és az általa elkövetett lelki- és testi kínzások tették azzá a fiút. Brochannek kezdetben mindössze annyi bűne volt, hogy édesanyja belehalt a világra hozatalába.
Az idő múlásával viszont előbb balhés kamasz, majd bérgyilkos felnőtt vált belőle, egy olyan szörnyeteg, akitől az egész város retteg három embert leszámítva. Ez a három ember az ő horgonya, ők azok, akikért a fenevad bármit megtenne, ám amikor egyikük azt kéri tőle a halálos ágyán, hogy keresse meg unokahúgát, azt a lányt, akinek az anyja kegyetlenül elbánt vele, Brochan minden sejtje tiltakozásba kezd. Mégis ígéretet tesz.
Lizzie Danton azonban nem olyan ember, mint az anyja, a nő, aki születése percétől pórázként használta, majd eldobta magától sosem múló lelki sebeket okozva ezzel a gyermeknek. Lizzie hiába járta meg már a poklot, s üdvözli ismerősként a sötétséget, a lelke mélyén ő mégis egy igazán őszinte és tiszta teremtés.
Lizzie számára sosem adatott meg a család, apja gyerekként elhagyta, anyja eszközként használta, míg az egyetlen ember létezését - a Skóciában élő nagynénjéét -, aki megadhatta volna neki az otthon melegét, eltitkolták előle. Így amikor derült égből villámcsapásként megjelenik nála az ügyvéd és közli vele, hogy ő örökölte Fenella skóciai otthonát, kapva kap az alkalmon, hogy megismerje valódi gyökereit és az asszonyt, akit elszakítottak tőle.
Két sötét lélek története ez, olyanoké, akik saját bőrükön tapasztalták az emberi kegyetlenség erejét. Ám míg Brochan hidegvérrel gyilkol, addig a festőként dolgozó lány, ősei földjére érkezve kivirágzik, rátalál mindarra a szépségre, amit a világ és az élet tartogat.
A sors és Fenella persze egymás felé sodorja a Szépséget és a Szörnyeteget, akik számára a sötétség a legnagyobb közös nevező, s tulajdonképpen ennek köszönhetően értik meg egymást. Furcsa, vágy s szenvedély alkotta viszony az övék, olyan, ami leginkább megértésen és elfogadáson alapszik. Annál is inkább, mert Brochan nem hajlandó érezni, hisz az azt jelentené, hogy elveszíti a kontrollt és gyengévé válik.
Furcsa fickó, ellentmondásos köntösbe csomagolva: védi a számára fontos embereket és eszméket, visszahúzódva él, kiölve magából mindenféle érzelmet, közben olyanokat gyilkol, akik ártatlanokat bántottak. Amolyan Batman-Szörnyeteg crossover típus. Kimért, vonzó férfi, olyan, akitől egyszerre félsz és vágysz, mert tudod róla, hogy veszélyes, ugyanakkor a szíve nem teljesen romlott. Brochan karaktere tehát határozottan tetszett, mint ahogyan Lizzie és az ő festős szála is. Érdekes volt látni, hogy egy lány, aki minden egyes képével a sötétségre fókuszál, miként változik meg az új, vadregényes, csodával átitatott helyen, s hogyan alakít ki köteléket egy elhunyt asszony szellemével, vagy hogy miként illeszkedik be az ottani közegbe, s dönti le a vele kapcsolatos sztereotípiákat. A legjobban viszont az tetszett, ahogy Skócia varázslatossága teret nyert magának a festményein.
Furcsa fickó, ellentmondásos köntösbe csomagolva: védi a számára fontos embereket és eszméket, visszahúzódva él, kiölve magából mindenféle érzelmet, közben olyanokat gyilkol, akik ártatlanokat bántottak. Amolyan Batman-Szörnyeteg crossover típus. Kimért, vonzó férfi, olyan, akitől egyszerre félsz és vágysz, mert tudod róla, hogy veszélyes, ugyanakkor a szíve nem teljesen romlott. Brochan karaktere tehát határozottan tetszett, mint ahogyan Lizzie és az ő festős szála is. Érdekes volt látni, hogy egy lány, aki minden egyes képével a sötétségre fókuszál, miként változik meg az új, vadregényes, csodával átitatott helyen, s hogyan alakít ki köteléket egy elhunyt asszony szellemével, vagy hogy miként illeszkedik be az ottani közegbe, s dönti le a vele kapcsolatos sztereotípiákat. A legjobban viszont az tetszett, ahogy Skócia varázslatossága teret nyert magának a festményein.
Mindazonáltal értetlenül állok a Savage népszerűsége mellett. A jó alapok és a rengeteg potenciál mellett ez egy iszonyúan kezdetleges stílusban megírt, darabos történet. Inkább nevezném vázlatnak, mint konkrét regénynek. Csupa tőmondat, nulla érzelem vagy leírás, egymást logikátlanul követő párbeszédelemek, és irracionális viselkedési formák jellemzik. Egy nagy katyvasz, ami rázósnak ugyan rázós, de nem a jó értelemben. Nem attól lesz valami megbotránkoztató, hogy a hősnő majd kiugrik a bőréből annak hallatán, hogy a szállásadója bérgyilkos, és még csak nem is attól nyer egy karakter megváltást, hogy rosszfiúkat tesz el láb alól... Arról nem is beszélve, hogy nem gondolnám, hogy egy ártatlanul elgázolt ember családjának az az első dolga, hogy vaskos pénzjutalom fejében felbérel egy gyilkost, hogy ugyan tegye már el láb alól az ittasan vezető elkövetőt, de előtte kínozza már meg. Nem, ez színtiszta baromság a kiakasztó fajtából.
Nagyon haragszom a szerzőre, mert a Savage-ban igenis volt potenciál, egy jó, izgalmas és forradalmian új történet lehetett volna, de így csak egy kiborító csontváz lett.
Pontszám: 5/2,5
Kedvenc szereplő: Brochan
Kedvenc jelenet: kastélyfestés
Negatívum: lsd. fentebb
Borító: 5/5Sorozat: -
Megtetszett? Vidd haza!
