A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sarah Rees Brennan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sarah Rees Brennan. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 25., szombat

Bane krónikák 4. rész - Az éjféli örökös


Cassandra Clare & Sarah Rees Brennan - Az éjféli örökös

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633737521
Oldalszám: 56 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:
Magnus azt hitte, már sosem fog visszatérni Londonba, de elfogadja Tatiana Blackthorn csábító ajánlatát. A nő gyönyörű nevelt lányát is érintő tervei azonban jóval gonoszabbak, mint a boszorkánymester gondolná. A századforduló Londonjában Magnus régi barátokra lel, és találkozik egy egészen különleges fiatalemberrel… A tizenhat éves James Herondale-lel.

Saját véleményem:
Ezúttal a 20. század eleji London válik helyszínünké, ahol Magnus idestova 25 éve nem járt. Egészen pontosan azóta, hogy A hercegnőben történt események után elhagyta a várost. 
Visszatérése újra felidézi benne a múlt fájó emlékeit, így hát első útja egy olyan helyre vezet, ahol a tisztesség, mint olyan nem létezik. Mielőtt azonban elmerülhetne gondolataiban, és átadhatná magát a züllés örömeinek, egy leszakadó csillárra, és annak gyilkosára lesz figyelmes. A felfordulás okozója pedig nem más, mint egy jó kiállású, fekete, göndörödő hajú, markáns arcú Árnyvadász. Bár Magnus tudja, hogy nem lehet egykori barátja, Will Herondale, a hasonlóság mégis úgy vonzza, mint szentjánosbogarat a fény.
Az ifjú, ittas állapotban lévő Árnyvadász és Magnus találkozója végül sorsdöntő fordulatot eredményez, amikor a boszorkánymester megtudja, nem más áll előtte, mint Will fia, James Herondale, apja még önfejűbb, makacsabb, elkeseredettebb, őrültebb változata, aki eszement randalírozásba kezd a városban... és hát tudjuk, hogy Magnusnak a megtört szívű, sérült "emberek" a gyengéi...

"– Apám el volt átkozva – felelte a fiú a sötétből. – Én viszont? Én kárhozott vagyok."

Az éjféli örökösről minden ismerősöm ódákat zengett, részben emiatt, részben pedig a Pokoli szerkezetek szereplőinek viszontlátása miatt voltam nagyon kíváncsi rá. Ugyanakkor volt bennem egy kis félsz. Cassie a TID során megszámlálhatatlan alkalommal zúzta össze a szívemet, míg a befejező kötettel apró szemcsényire őrölte. Tartottam attól, miként fogok ép lélekkel kikeveredni abból, ha immár az új felállásban látom őket. Elárulom: sehogy. 
Will és Tessa viszontlátása újfent megdobogtatta a szívemet. Hiába telt el huszonöt év, szinte semmit nem változtak mentalitásban. Csak boldogok, kiegyensúlyozottak lettek, és ez sugárzott mindkettejükről. Ettől függetlenül azonban ugyanúgy megvolt köztük az élcelődés, a másik vicces kioktatása, ami nem kis nosztalgiával töltött el. Aztán megjelent Jem, és vele együtt a melankólia. 

"A szerelem az szerelem; nincs varázslat, ami meggyógyíthatna egy összetört szívet anélkül, hogy örökre elvenné tőle a szeretet képességét."

Triójuk teljesen normálisan viselkedett, mintha minden maradt volna a régi mederben, s nem történtek volna meg azok a dolgok, amik. De mi, olvasók pontosan tudjuk, hogy a parabataiok élete miként alakult, és ennek tekintetében olvasni, látni, érezni a köztük feszülő szoros, eltéphetetlen köteléket, hát az szívszorító volt. Minden egyes megszólalásukból sugárzott a szeretet, a tisztelet, megbecsülés, és milliónyi egyéb érzelem. Aztán ehhez még betársult Tessa, a mind a két fiú iránt érzett szerelmével, és legszívesebben én is a tóba vetettem volna magamat Jamie-vel együtt. De minthogy nem volt a közelemben tó, és a kacsák sem akartak királynőjüknek, ezért kénytelen voltam beérni a kicsorduló könnyeimmel. 
Szavakkal kifejezhetetlen hármójuk viszonya, mely a legnagyobb mélységeket és magasságokat is megjárta már. De amíg világ a világ, olyanok ők egymás számára (és nekem is), mint a levegő. Vagy az élethez nélkülözhetetlen szívdobbanás. 
Csakhogy ezúttal Tessa, Will és Jem nem több, mint egy kellemes, nosztalgikus megálló, a középpontban továbbra is Magnus áll, aki egy csábító ajánlat miatt utazik Londonba. 
Míg a történet első felében a boszorkánymester és az ifjú James ámokfutását követhetjük nyomon - ezáltal épp csak annyira megismerve az érezhetően súlyos gondokkal küzdő, e téren apját is túlszárnyaló fiút, hogy mostazonnalderögtön többet akarjunk belőle -, addig a másodikban bukkan fel az igazán jelentős szál: Tatiana, és az ő gonosz terve.

A cselekmény ezúttal sem olyan monumentális, 56 oldal kevés ahhoz, hogy egy körömlerágós akciójelenetet kapjunk, bevezetéssel, tárgyalással és befejezéssel, ahhoz ellenben tökéletes, hogy Cassie megalapozza új sorozatát, annak fő konfliktusát, és megismertesse velünk a főszereplőket. Az éjféli örökös novellája ilyen téren különbözik a többitől. Nem önálló sztori, vagy plusz, a már meglévőkhöz, hanem valaminek a kezdete, ami később folytatódik. Természetesen olvasható novellaként, csak érezhetően jön itt még bonyodalom. Nem is akármilyen!

Ami még jellemző a könyvre, az a Pokoli szerkezetek-féle különleges hangulat, a gyönyörű gondolatok, és természetesen a humor. Boszorkánymesterünk ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, sőt talán eddig, a négy novella közül itt éreztem azt legjobban, hogy ez az a Magnus, akit mi is ismerünk. Egy-egy beszólásától fetrengtem! 
A végére pedig egyetlen gondolatom maradt: Cassie, hagyd a fenébe a TDA-t, koncentrálj a TLH-ra! Willt, Jemet, és sok-sok Jamest akarok! Úgy látszik, Magnusnak és nekem ugyanazok a gyengéink...


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Magnus, Will, Jem, James
Kedvenc jelenet: az intézetes rész, úgy ahogy van
Negatívum: Tessa
Borító: 5/3

2015. január 1., csütörtök

Bane krónikák 3. rész - Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale


Cassandra Clare & Sarah Rees Breennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633737484
Oldalszám: 56 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:
Amikor a halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane részt vesz az előzetes béketárgyalásokon az árnyvadászok és az alvilágiak között a 19. századi Londonban, két nagyon különböző ember bűvöli el: Camille Belcourt, a vámpír és Edmund Herondale, az ifjú árnyvadász. Vajon azzal, hogy szíveket hódít meg, egyben oldalt is választ?

Saját véleményem:
Ez a kötet, felépítésében valahol az első és második rész közé tehető. Egyszerre érint három témát/szituációt, ugyanakkor mégis egy kerek egész történetet alkot.

A 19. századi Londonban, az Árnyvadászok és az Alvilágiak tárgyalásokat folytatnak egy esetleges békekötésről, melyen ki más is képviselhetné a boszorkánymestereket, mint Magnus Bane? Csakhogy Magnus figyelmét nem a száraz, magasröptű eszmefuttatások kötik le, hanem Camille, a csodaszép - nem mellesleg divatos - vámpírhölgy... és a dekoltázsa, valamint a később szószerint beeső, ifjú, szőke Árnyvadász, Edmund Herondale, aki a tárgyalást követően a boszorkánymester nyomába ered. És mint tudjuk, Magnus sosem veti meg egy vonzó fiú társaságát, még akkor sem, ha az illető esetleg nem fekete hajú, hanem szőke.

A Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale egyike azon novelláknak, amiket rettentően vártam. Ennek leginkább két oka volt. Az egyik a Pokoli szerkezetek sajátos hangulata és érzésvilága, míg a másik, Will szüleinek keserédes története.
Az előbbit maradéktalanul megkaptam. A kor szelleme és az a bizonyos megmagyarázhatatlan esszencia, ami azzá tette a Pokoli szerkezeteket, ami, megvolt itt is. Noha az írónők nem sok szót pazaroltak a tájleírásra, mégis egy-egy jól irányzott elemmel, utalással előcsalogatták belőlem az érzést. Láttam magam előtt a korabeli öltözékben díszelgő Árnyvadászokat és Alvilágiakat, a hűvösséget sugárzó tárgyalótermet, az Intézetben élő gyerekek és felnőttek sajátságos, bensőséges kapcsolatát, a londoni, macskaköves utcákat, a sejtelmes kandelábereket, vagy a lovaskocsikat. 
Ami viszont magát a cselekményt és a sztorit illeti, nagyon összecsapottnak éreztem. Persze, tudom, hogy ez egy 56 oldalas novella, amiben nem lehet mindent kifejteni, de számomra soknak tűnt egyszerre a béketárgyalás, Camille és Magnus kapcsolata, valamint Edmund Herondale és Linette szerelme. A maga nemében mindegyik megért volna egy saját novellát, mert így csak gyorsan ledaráltunk őket.
A béketárgyalás és Camille esetében ez még nem is zavart volna annyira. A kóstolókból lejött annyi, ami az alaptudásunkkal keveredve elegendő extra információként szolgált. Edmund Herondale lénye viszont elveszett.
Eleinte egy ízig-vérig Herondale mentalitású fiatal fiút kaptunk - szarkasztikus, dacos, önfejű, kellően magas egojú, fajtájának legjobb nefilimje -, aki Willhez és Jace-hez hasonlóan csak úgy sziporkázott. Imádtam a megszólalásait, a fölényes, felsőbbrendű viselkedését, ami Magnus lényével karöltve még sokkal zseniálisabb volt. És külön örültem, hogy harcosként is megnézhettük, milyen. Sütött belőle, hogy mi ő, és mi a hivatása.
És akkor jött Linette, és megtörtént, ami megtörtént. Nem mennék bele bővebben, de ha olvastátok a Pokoli szerkezeteket, akkor pontosan tudjátok, mi. Minden átmenet nélkül. Emiatt pedig egyszerűen képtelen voltam elhinni, átérezni az egészet. Edmund az egyik oldalon még fényesen ragyogott és egy imádnivaló seggfej énjét mutatta, majd a következőn megtört, mindent feláldozó hősszerelmesként tetszelgett. Mintha Jace-ből hirtelen Will lett volna.
Ámde mégiscsak Bane krónikák, és mint ilyen Magnus a főszereplő. Nos, ő teljes mértékben hozta a formáját. Ahol kellett, ott sziporkázott, és ontotta magából a jobbnál jobb beszólásokat, máskor pedig megvillantotta kevésbé vidám énjét. Sőt a végén még majdnem meg is könnyeztetett az a pár utolsó sor!

Továbbra is tartom, hogy a Bane krónikákat igazán csak a Magnus fanok és az elkötelezett árnyvadászok tudják élvezni. Nem feltétlenül a cselekményük pergőssége vagy erőssége miatt, sokkal inkább a rengeteg elejtett utalás, infómorzsa, és a már ismert karakterek felbukkanása miatt.


Pontszám: 5/3
Kedvenc szereplő: Magnus, Edmund Herondale
Kedvenc jelenet:démonos bevetés Edmunddal
Negatívum: összecsapottság
Borító: 5/2

2014. január 5., vasárnap

Bane krónikák 1. rész - Mi történt Peruban?



Cassandra Clare & Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban?

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633734629
Oldalszám: 56 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:
Jó oka van, hogy Magnus Bane személye nem kívánatos Peruban. Kövesd Bane dél-amerikai kalandjait, amint régi ismerősünk bajba sodorja boszorkánymester társait, Ragnor Fellt és Catarina Losst, megismerkedik számos hangszerrel (amelyeken borzasztóan játszik), valamint számos tánccal (amelyeket borzasztóan jár), majd magára haragítja házigazdáit, amikor valami kimondhatatlant tesz a Nazca-vonalakkal.

Saját véleményem:
Ha Magnus Bane neve egy mondatban szerepel Peruval, akkor azt hiszem, joggal mondhatom, hogy az Árnyvadászok(rajongók) szeme felcsillan, hiszen Cassie már korábban tett arra utalásokat, hogy kedvenc és extravagáns boszorkánymesterünket kitiltották Peruból.
Nem is volt kérdés, hogy én, mint elvakult Árnyvadász azonnal rávessem magam a Bane krónikákra, amint hazánkban is megjelenik. Erre a részre pedig különösen kíváncsi voltam, szerettem volna utánajárni, mit is tehetett egykor Magnus, amiért élete további részében nem lépheti át Peru határvonalait. Hogy megkaptam-e rá a választ? Nem árulom el. 
Azt viszont igen, hogy teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. S mielőtt jobban belemennék a dologba, az elején szeretném leszögezni, hogy ne ugyanazt várjátok, mint a többi Cassie sorozatnál, mivel feltehetőleg ő ehhez csak a nevét adta, legalábbis stílus alapján nekem ez jött le. 
A Mi történt Peruban? több, különálló történetből tevődik össze. Akad köztük rövidebb, hosszabb, viccesebb, vagy éppen kicsit komorabb mondanivalójú, egy dolog azonban közös bennük: Magnus.
Mint mindig, most is hozta a sziporkázó formáját. Vicces volt, és rengeteg hülyeséget csinált, persze akaratlanul... 
Belekóstolhattunk abba, mennyire jól tud bánni az állatokkal, tanúi lehettünk egy remekül irányzott kötélmutatványnak, megtudhattuk milyen sokszínű zenei tehetség, valamint megtapasztalhattuk, mi történik egy boszorkánymesterrel, ha némi alkoholba fojtja szerelmi bánatát. 
Mindezek meglehetősen mókásan hangzanak, és valójában azok is, csakhogy számomra a kötet első fele nem volt igazán "magnusos". Nevettem, meg mosolyogtam, de nem éreztem azt, hogy ez tényleg ő lenne. De aztán felütötte fejét a szerelem - kék szemű, fekete hajú srác képében -, és fokozatosan kezdett a felszínre törni Magnus valódi személyisége. 
Köztudott, hogy a macskaszemű boszorkánymester nem csak csupa csillámból, és mókából áll, hiszen a felszín alatt egy sebzett lelkű férfi húzódik, akinek olyan problémákkal kell megküzdenie, mint a halhatatlanság. S ebből most is kaphattunk egy kis kóstolót.
Érdekes, és hiteles volt az, ahogyan az öröklét kérdését, és annak szükségszerű velejáróit boncolgatta, vagy éppen átélte. Ugyan az írónő(k) igyekez(t)e(k)tt mindezt viccesebb körettel tálalni. A próbálkozás pedig nem is volt meddő, hiszen a részeg, valamint másnapos Magnus már az, akit mi is ismerünk.
És aminek még nagyon örültem, az az, hogy jobban megismerhettük Ragnort, és Caterinát. 
Összességében tehát ajánlom minden Cassandra Clare és/vagy Magnus rajongónak, mert ez a novellasorozat igazából nekik készült. Vicces, könnyed, és gyors olvasmány, ha kikapcsolódásra vágysz.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Magnus, Caterina
Kedvenc jelenet: részeg Magnus
Negatívum: az első két történet
Borító: 5/2