Tej és méz - Interjú a fordítóval

Egy igazán különleges könyvvel indul most turnéra a Blogturné Klub csapata. Rupi Kaur verseskötete igazi gyöngyszem, amit a világ minden táján imádnak. A költőnő nem szépíti a valóságot, tabuk nélkül mutatja meg azt is, ami fáj.

Tarts velünk Te is, akár szereted a költeményeket, akár nem - itt a helyed, és csak a végén döntsd el, Neked való-e a kötet. Ha ügyes vagy, a Könyvmolyképző által felajánlott 3 kötet egyikét is megnyerheted.

Rupi Kaur: Tej és méz

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9789634574927

Oldalszám: 208 oldal

Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

A tej és méz versek és prózai írások gyűjteménye a túlélésről, az erőszak, az abúzus, a szerelem, a veszteség, a nőiség megéléséről. a könyv négy fejezetre oszlik, mindegyik más célt szolgál, másféle fájdalommal foglalkozik, másféle sebeket gyógyít. a tej és méz az élet legridegebb pillanatain vezeti át az olvasót, mégis mindenben talál valami melegséget, mert a melegség ott van mindenben, csak keresni kell.

Interjú Kamper Gergely fordítóval

1) A legismertebb hazai fordítók egyikeként több tucatnyi regény magyar nyelvre való átültetése áll mögötted, ám a tej és méz az első verses köteted. Mit gondoltál, amikor felkértek a fordításra?

Kamper Gergely: Őszinte leszek, igazából fel sem nagyon fogtam, mit kapok, mert más könyvekkel együtt bólintottam rá, és ez a kicsi szinte elveszett. Meg sem nagyon néztem, úgy írtam alá a szerződést. Illetve annyit láttam, hogy versek, azt meg nem bántam, gondoltam, jó kis kihívás lesz, kicsit kizökkenek a megszokásból.


2) Az Árnyvadász könyvekben találkozhattunk már általad fordított versekkel, de nem ennyire töményen. Miben volt más a verseket fordítani, mint prózát? Melyik a nehezebb számodra, és melyiket szereted jobban?

Eleve teljesen más volt az árnyvadászos könyvek verseit fordítani, mint ezeket. Ott általában 19. századi klasszikus költők művei szerepeltek, ütemhangsúlyos verselés, rímek, asszonáncok, mi szem-szájnak ingere. Ebben a kötetben szabadverseket kapunk, formai követelményekre minimálisan kell figyelni, inkább a hangulatot kell jól elkapni. Ez nem feltétlenül könnyebb (na jó, de), viszont egészen más ráhangolódást igényel.

És az eredeti kérdésre válaszolva így is, úgy is sokkal pepecsebb munka, mint a próza. Sokkal tovább tart, és mivel nyilván egy fillérrel sem fizetnek többet érte, kábé éhen halnék, ha alapvetően verseket fordítanék, szóval már csak praktikus okokból sem szeretem jobban, de azért bánni semmiképp nem bánom néha, mert egyrészt nagyon jó kis kihívás tud lenni, és az mindig jó, másrészt változatosságot jelent.


3) A tej és méz feminista versek gyűjteménye, kiemelt szerep jut benne az erőszaknak, szerelemnek, abúzusnak, veszteségnek és a nőiség megélésének. Milyen érzés volt férfiként egy nő gondolatait fordítani?

Egyáltalán nem vagyok híve annak, hogy bizonyos szövegeket férfi vagy nő fordítónak kéne kapnia, merthogy akkor jobb lesz. Ez a szakma minden egyéb aspektusában is az empátiáról szól, bele kell helyezkednünk egy író meg az író szereplőinek világába. Csakhogy! Ez a szöveg olyan mértékben magáról a nőiségről szól, hogy talán valóban jobb lett volna, ha egy fiatal nő kapja. Tépelődtem is eleget, hogy visszaadjam-e, de aztán belelendültem, és összeszedve minden empátiámat végigcsináltam.


4) Könnyen megtaláltad a megfelelő szavakat, kifejezéseket, amelyekkel a lehető legjobban át tudtad adni az eredeti hangulatot és értelmezést, vagy komoly fejtörést okozott a megfelelő szóhasználat megtalálása?

Itt-ott könnyen ment, itt-ott sokat kellett nyűglődnöm, aztán Egyed Erika szerkesztő is hozzátette a maga gondolatait, szóval a végeredményben neki is vannak érdemei bőséggel.


5) A fájdalom, szeretet, törés és gyógyulás négy témája köré összpontosul a kötet. Ha egyet, ami valamilyen oknál fogva hatással volt rád, ki kellene emelned, melyik lenne az?

Őszintén szólva nem éreztem akkora különbséget a részek között. Nyilván nem nekem, a középkorú pasinak íródtak a versek, fordítói szempontból pedig elég egyenletes volt a szöveg.


6) Rupi Kaur műve után milyen fordításokat várhatunk tőled a közeljövőben?

Phil Collins önéletrajza fog megjelenni még karácsony előtt, én remélem, hogy Még élek címmel, bár a kiadónak más ötletei vannak. Így vagy úgy, érdemes elolvasni, engem elsősorban nyelvileg szórakoztatott, egy csomó új kifejezést tanultam belőle.


7) Akárcsak az írás, a fordítás is elképesztő odafigyelést igényel. Van valamilyen berögzült szokásod fordítás közben?

Nem igazán. Eleve sok minden függ attól, mit csinál körülöttem a család, hol vagyok, milyen a szöveg, satöbbi. Ha minden stimmel, nyugiban ülök a gépem mellett, nem kell felugranom semmiért, és zenét hallgatok közben. A csend inkább nyomaszt, nem a koncentrálásban segít.


8) Végezetül, mesélnél néhány szót magadról, arról, hogy szabadidődben - netán fordítás mellett - mivel foglalkozol?

Régen angoltanár voltam, és közben fordítottam, aztán fordítottam, és közben angoltanár voltam, aztán egyáltalán nem tanítottam, és most megint tartok heti pár angolórát egy szakközépben meg egy egyetemen. Meg hát nem csak könyveket fordítok, hanem elég sok tévés feliratot is. Mindez azt jelenti, hogy az életem szabadidőt csak nyomokban tartalmaz, de olyankor próbálok olvasni, ha még nem folynak össze előttem a betűk, alkalmasint színházba járunk vagy kirándulni, ilyesmi, szóval semmi olyan, amit más ne csinálna. Illetve teniszezem és focizom rendszeresen, sport nélkül megvadulnék, annyit ülök a monitor előtt.

Köszönöm az interjút!

Nyereményjáték

Mostani turnénkon szeretnénk a nyereményjátékkal is népszerűsíteni kicsit a költészetet. Így minden állomáson találtok egy-egy versidézetet. Mi pedig természetesen a vers költőjére és címére vagyunk kíváncsiak.Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

"Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, 

Repkedtek a friss meleggel 

Rózsáim felé. 

Egy híjját esmértem 

Örömimnek még: 

Lilla szívét kértem; 

S megadá az ég"

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

11/14 Deszy könyvajánlója - 9 érdekesség
11/16 Hagyjatok! Olvasok!
11/18 Dreamworld - Kamper Gergely interjú
11/20 Spirit Bliss
11/22 Sorok között - Top5 vers
11/24 CBooks 

11/26 Hagyjatok! Olvasok! - Interjú
11/28 Deszy könyvajánlója

Colleen Hoover - Velünk véget ér

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg Colleen Hoover legújabb könyve, a Velünk véget ér. Az írónő ismét hozta a tőle megszokott színvonalat, Lily története garantáltan meg fogja érinteni az olvasók szívét. Tartsatok velünk ti is, ha szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát.

Colleen Hoover: Velünk véget ér

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634572435
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!

Saját véleményem:

A könyv, aminek megjelenését óriási felhajtás övezte.
A könyv, amit mindenki az égig magasztal.
A könyv, amelynek történetéről alig tudni valamit, annyira féltve őrzik korábbi olvasói.
A könyv, ami kimozdít a komfortzónádból.
A könyv, ami ledönti az egyik legnagyobb tabut az életedben.
A könyv, ami sírásra készteti a lelkedet.
A könyv, ami az égig emel.
A könyv, ami mélybe ránt.
A könyv, ami szerelembe ejt.
Ez mind a Velünk véget ér.
És mivel ennyire különleges történetről van szó, engedjétek meg, hogy a véleményezés is kicsit rendhagyóbb legyen. Száraz tények, köntörfalazások helyett beszéljenek inkább az érzelmeim.


Kedves Colleen!

Gyűlöllek.
Tudom, nem szép dolog így kezdeni egy levelet, de ez az igazság. Annyi történetet olvastam már tőled, annyiszor törted már össze a szívemet, kergettél olyan helyzetbe, hogy legszívesebben elbújtam volna a takaróm alá és elő sem jöttem volna addig, míg helyre nem áll a világ, hogy azt megszámlálni sem lehet. És én balga módon mégis minden egyes alkalommal bedőlök neked.
Most is ez történt.
Naivan elhittem, hogy Lily története más lesz, mint a többieké. Hogy is ne hittem volna?! Hisz annyira másképp indult... Egyszerűen, hétköznapian. Szabadon!
Adtál egy lányt, aki ki mert lépni az őt ostromló árnyékok közül, nem mellesleg sikerül felülkerekednie a bántalmazó apa és mindent eltűrő, gyenge anya emlékén. Majd az útjába sodortál egy férfit, akivel nem csupán kiegészítették-, de életre is keltették egymást. Együtt csodákat élhettek át, álmokat teljesíthettek be - szenvedélyesen, lángolóan, mégis szabadon. Hagytad, hogy megszeressem őket.
Aztán fogtad magad, előástad azt a naplót, kirántottad alólam és Lily alól a talajt, összezavartál, csordultig töltötted a szívemet, elérted, hogy kétfelé dobogjon - hogy olyanért dobogjon, aki nem több emléknél. És még ez sem volt elég! Ó, nem. Neked muszáj volt a határaimig űzni, elérni, hogy megkérdőjelezzek mindent, és amikor végre sikerült rendezni az érzéseimet puff, bedobtad a bombát.
Mégis...
Imádlak.
Annyi mindenért imádlak, hogy azt felsorolni sem lehet. Imádlak a srácokért, akikkel megajándékozol, a felejthetetlen pillanatokért, amik lenyomatot hagynak a lelkemen, a nyíltságodért, de leginkább azért, mert minden egyes alkalommal olyan oldalát mutatod meg az éremnek, amit senki más. Képes vagy feje tetejére állítani a világomat! De nem baj, mert megtanítottál arra, hogy jó és rossz ember nem létezik, csak ember, aki hibázik. Mi több, te ennél is messzebbre merészkedtél!
Itt és most hagytad, hogy egész lényemmel átéljem, miért butaság beskatulyázni valamit vagy valakit, hogy lássam a hibázó és az azt elszenvedő érveit, gyötrelmeit, és közben nem engedted hogy átessek a ló túloldalára. Pedig te is épp úgy belehaltál a döntésedbe, mint én. Mind a ketten tudtuk, éreztük, hogy ez egy szakadék felé robogó vonat, amit úgy szerettünk volna másik vágányra téríteni, hogy kis híján belerokkantunk, mégsem lehetett, mert a hibák, eredjenek bármiből, következményekkel járnak.
Nem találkoztam még hozzád fogható szerzővel, akinek az érzései, vívódásai annyira és olyan mélyen belém ivódtak, mintha a sajátjaim lettek volna. Fogalmam sincs, hogy csinálod, de:
Ússz és evezz.
Ússz és ússz és ússz és soha ne hagyd abba, amit csinálsz.
Szükségem van a pofonjaidra, arra, hogy összetörj, felépíts, és körülölelj. A te történeteid nem puszta szavak. Szívük-lelkük van. Élnek. Akárcsak fiaid, lányaid.
És tudod mit? Te vagy az egyetlen, aki egy csókmentes randit olyan perzselővé tud varázsolni, hogy a lapok maguktól felgyulladnak. ...aki a költészettel szemben támasztott távolságtartásomat semmivé oszlatod egyetlen egyszerű sráccal, aki nem tesz többet, csak versbe önti érzelmeit. És te vagy az is, aki egy olyan hétköznapi dolgot, mint a hallás, egészen szívdobogtató magasságig emel.
Azt hittem, ezeknél különlegesebb módon nem fogsz tudni szerelembe ejteni. Ugyancsak tévedtem. Fogtál egy ócska naplót, belefirkantottál pár buta kamaszkori emléket, néhány szót szenteltél egy hajléktalan fiúnak is, és én azon kaptam magam, hogy Lilyével együtt az én szívem is hevesebben ver. Akartam és akarok egy Atlast. (Meg egy Holdert, Willt és Ridge-et is.)
De nem emiatt érzem azt, hogy:
Óriási hullám vagy az életemben.
Hanem mindazért, amit és ahogy adsz. A te üzeneteid nem aprócska csobbanások, hanem lélegzetelállító, elsodró erejű hullámok. Olyanok, amik visszahúzódása után még sokáig kapkodom a levegőt. Olyanok, amik örök érvényű lenyomatot képeznek a lelkemben.
Köszönöm.
Lilla

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Atlas

Kedvenc jelenet: Atlas és Lily jelenetei

Negatívum: az élet... más semmi

Borító: 5/5
Sorozat: önálló

Nyereményjáték

Colleen Hoover tollából már rengeteg érzelmes romantikus könyv jelent meg, ezeket fogjuk felidézni a nyereményjátékunk során. Minden blogon találni fogtok egy idézetet az írónőtől, a dolgotok pedig természetesen az lesz, hogy kitaláljátok, melyik könyvéből származik, és beírjátok a könyv címét a rafflecopter dobozba.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

– Mit választanál, kire hasonlítsak inkább: Hugh Jackmanre, vagy George Clooney-ra?
– Johnny Deppre – feleli.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

11/11 Könyvvilág
11/13 Kristina blogja
11/15 Angelika blogja
11/17 Sorok között
11/19 MFKata gondolatai
11/21 Deszy könyvajánlója
11/23 Dreamworld
11/25 CBooks

Colleen Hoover & Tarryn Fisher - Never Never

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Colleen Hoover és Tarryn Fisher közös sorozatának első része: Never never - Soha, de soha címmel. Mindkét szerző nagyon népszerű és sikeres, közös történetük garantáltan különleges élményt ígér. Hat blogger véleményét olvashatod Charlie és Silas küzdelméről az őket sújtó amnéziával szemben, kövesd az állomásokat és esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

Colleen Hoover & Tarryn Fisher: Never Never - Soha, de soha

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633999233
Oldalszám: 176 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni.
Ma délelőtt óta vadidegenek.
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen.
Ne habozz! Imádni fogod.

Saját véleményem:

Colleen Hoover a személyes istennőm, de Tarryn Fishert is nagyon szeretem, ráadásul mióta lelkes insta felhasználó vagyok, bőszen követem is őket. Munkásságuk mellett tehát élményeiknek is vizuális szemlélője vagyok. Ennek eredményeként pedig két dologra jöttem rá: Colleen és Tarryn öribari lelkitársak, mi több, egyikük sem százas (külön-külön se, együtt meg aztán végképp nem). Mindezen tényezők alapján fenemód kíváncsi lettem, milyen robbanóelegyet alkothatnak ketten.
Amolyan vicces funfactként elárulom, egészen addig, míg bele nem kezdtem a történetbe, azt hittem, két barátnőről lesz szó (ugyanaz a női kéz van a borítón), úgyhogy nem kicsit lepődtem meg, amikor megjelent Silas és világossá vált, hogy végtére is egy páré a főszerep.

A történet Charlie-ról és Silasról szól, akik mindenféle előjel nélkül úgy térnek magukhoz sulijukban, hogy semmire sem emlékeznek. Vagyis ez így nem teljesen igaz. A világról, valamint az azzal kapcsolatos dolgokról mindent tudnak, ám személyes életükről (beleértve barátokat, családtagokat) semmit, ami valljuk be, elég frusztráló lehet. Sőt, kész téboly! Éppen ezért, senkinek nem merik bevallani hirtelen jött amnéziájukat.
Egészen addig, míg ebédidő alatt rá nem jönnek, hogy ők tulajdonképpen nem csupán egy párt alkotnak, hanem ugyanabban is szenvednek, színlelések sorozatával igyekeznek túlélni az órákat. Onnantól kezdve viszont cinkostársakká válnak, s közös erővel igyekeznek utánajárni, mi történhetett velük.
Dolgukat azonban nem várt fordulatok nehezítik: családjaik gyűlölik egymást. Olyannyira, hogy a fiatalokat tiltják egymástól, ráadásul Charlie apja még börtönbe is került Silas apja miatt. S ha mindez nem lenne éppen elég bonyodalom számukra, még titokzatos szeretők is megnehezítik életüket.
Kik voltak? Mi történt a családjaik között? Miért csalták meg egymást? Miként viselkedtek korábban? Na és persze a legfontosabb: mi történt velük? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbálják megtalálni a választ Silasék. Ám a nyomozás nem könnyű, ha valaki semmire sem emlékszik.

A Never Never esetében különleges könyvecskéről beszélhetünk, hisz terjedelmét tekintve jóval vaskosabb, mint egy novella, ám rövidebb egy átlagos regénynél. Vagyis a 176 oldal kevés egy komplett sztori kifejtésére, ám alapozásra és olvasói felcsigázásra tökéletesen elegendő. Szerzőpárosunk pedig bőségesen is él ezzel, bár hozzáteszem, az első - kicsivel kevesebb, mint - egyharmadban voltak kétségeim... Mind a szerzők stílusának, mind a sztorinak kellett egy kis idő, míg összeért, és rátaláltak a helyes útra.
A helyenként setesuta felvezetést viszont hamar átveszi a rejtélyekben, kérdésekben és megdöbbentő fordulatokban bővelkedő folytatás, melyben maguk a szereplők is sokkal szerethetőbbekké, valóságosabbá formálódnak. De ha már a karaktereknél tartunk... ehhez hasonló esetekben legtöbbünkben azonnal felmerül a kérdés, melyik nézőpontkaraktert, melyik szerző keltette életre. A Never Nevernél szerintem könnyű kitalálni, ha valaki ismeri a hölgyeket, de biztos, ami biztos: Tarryn Charlie-t narrálta, Colleen pedig Silast.
Mind a ketten jó kis szereplők, és a maguk egyszerűségében van bennük valami plusz, ami izgalmassá teszi őket.
Charlie első blikkre egy undok, magának való csajnak tűnik, és egykori szelfibajnok, pasifaló énje sem sokat lendít szerethetőségén, ám ahogy pörögnek a lapok, olyan rétegei rajzolódnak ki, melyek közelebb hozzák az olvasóhoz. Mindez nem véletlen, Tarryn szeret emberi karakterekkel dolgozni, olyanokkal, akiknek vannak jó és rossz tulajdonságaik. Úgy gondolom (könnyen lehet, hogy tévedek), hosszútávon Charlie lesz az izgalmasabb figura.
Most viszont az első részről beszélünk, és ezt egyértelműen Silas uralta. Silas... Silas olyan, mint az eddigi Hoover fiúk egyvelege. Kedves, aranyos, vicces, romantikus, mégis pasis pasi. Magyarul olyan, akit az életben hatalmas nagyítóval kell keresni, és még akkor sem biztos, hogy rábukkanunk.
Imádtam a fejezeteiben lubickolni, ittam minden egyes szavát, és ha nem volt jelen, alig vártam, hogy megjelenjen.
Charlie-val nagyon eltérő figurák, ám éppen emiatt funkcionálnak annyira jól együtt. Ismeretlenül is megvan köztük a kémia, s az egykori kapcsolatuk árnyéka a mostani idegen érzéssel, valamint az egymásrautaltsággal fűszerezve fantasztikus elegyet alkot. Ráadásul a szerzők nagyon jól megoldották a romantika-nyomozás egyensúlyát. Mind a két szál hangsúlyos, már csak azért is, mert összefüggnek. Nincs egyik a másik nélkül. Csakhogy egykori kapcsolatuk csupa ellentmondás. Szerették, mégis megcsalták egymást. Titkolóztak. A megannyi buktató ellenére mégsem tudták elhagyni a másikat. S, hogy mi köze ehhez családjaiknak? Vagy hogyan kerültek sár és vérnyomok Silas ágyára? Mind-mind olyan kérdés, amire Charliék együttes erővel próbálnak rájönni ebben az izgalmas nyomozással átszőtt kötetben, melyből a jó öreg Bourbon street sem maradhat ki. A sokkoló, durva függővégre azonban nem árt felkészülni, különben megeshet, hogy az ember falhoz vágja a könyvet.

Összességében tehát úgy vélem, a Never Never egy félelmetesen jó, romantikával, rejtélyekkel és nyomozással átszőtt történet, melyet izgalmas karakterei tesznek még szerethetőbbé.

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Silas

Kedvenc jelenet: New Orleans

Negatívum: volt néhány apróbb logikai baki, ellentmondás (hétköznapi dolgokban)

Borító: 5/5
Sorozat: Never Never 1.

Colleen és Tarryn az instán

 

Nyereményjáték

Hat állomás, hat film! A játékunk természetesen az amnéziával függ össze. Minden állomáson egy-egy filmplakát részletet találsz, ami alapján ki kell találnod az adott film címét, melyben jelentős szerepet játszik az amnézia, illetve valamelyik főszereplő amnéziás. A feladatod az, hogy a film címét beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába. 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

01/07 Kelly és Lupi olvas
01/09 Deszy könyvajánlója
01/11 Könyvvilág
01/13 CBooks
01/15 Dreamworld
01/17 Sorok között

Leylah Attar - Papírhattyú

A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent Leylah Attar megdöbbentően gyönyörű könyve, a The Paper Swan - Papírhattyú.
Nem egy hétköznapi romantikus könyv, tele van gyűlölettel, bosszúvággyal, de a legsötétebb időkben két szív egymásra talál. Lehet jövőjük? Mit tartogathat számukra a jövő? - Elúszhat minden, akár egy papírhattyú a víz tükrén? Tartsatok velünk a nyolc állomásos turnén és megtudhattok többet a könyvről.

Leylah Attar: The Paper Swan - Papírhattyú

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633999103
Oldalszám: 376 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

A szerelem nem halhat meg soha.
Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyerseséggel, intrikával és feszültséggel.
Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról. Hagyd hogy magával sodorjon!

Saját véleményem:

Megérzés. Néha az ember megpillant egy borítót és ösztönösen kötődni kezd hozzá, hisz valahol mélyen belül tudja, hogy az a történet rá vár, szeretné vele megismertetni magát. Én így voltam a Papírhattyúval - vagy ő velem? -, amikor a külföldi megjelenés idején megláttam, éreztem, hogy nekünk még lesz dolgunk egymással. És beigazolódott!
Hogy mit vártam tőle, azt magam sem tudom, ám az biztos, hogy a finom, mégis kicsit bajjóslatú kép alapján egészen más kaliberű sztorit sejtettem, mint amit végül kaptam. Ugyanis Leylah Attar műve egy nagyon sötét, ámde annál szívszorítóbb szépségű gyöngyszem. Az idei évem legkiemelkedőbb élményeinek egyikét kínálta. Elborzasztott, összetört, átmelengetett, majd a mélybe rántott, behúzott, megláncolt, elrabolta a szívemet, földhöz vágott és magához ölelt.

"Nincsenek jófiúk meg rosszfiúk. Mindenkinek megvannak a maga indokai."  

A szerző nem sokat tökölt a kezdéssel, rögtön belevágott a sűrűjébe, így az olvasó íziben belecsöppen egy frissen elrabolt nő bizonytalansággal vegyes pillanataiba, amikor még az is kérdéses, hogy Skye túléli-e a következő másodpercet vagy sem. Ám minthogy a női főszereplőről van szó, nyilván túl. Skye élete azonban gyökeres fordulatot vesz, maga mögött hagyva csili-vili, fényűző életmódját, ahol a legnagyobb gondot márkás tűsarkújai kiválasztása jelentette, kénytelen lesz megtapasztalni a földi poklot. Elrablója bezárja, megkötözi, ellátja a baját és még pompás hajkoronáját is megkurtítja, miközben megfosztja alapvető emberi szükségleteitől. A Damian nevű férfi egymaga az óceánon keresztül próbálja átcsempészni, de hogy mi célból, az mind Skye, mind a mi számunkra titok jódarabig.
Ami viszont világos, hogy köze van Skye apjához, de távol áll a pénztől, magyarul valamiféle bosszúról van szó. Ennek a bosszúnak pedig párosulnia kéne egy gyilkossággal is, amit a zord férfi valahogy képtelen megtenni. Mielőtt azonban romantikus ábrándba ringathatná magát az olvasó, Leylah Attar gyorsan tudatosítja benne, hogy bizony egy kemény, brutális könyvet tart a kezében, ami mentes mindenféle papucsoktól és hercegektől. (Itt kaptam az első pofont.)

"(...) láttam, hogy az emberi psziché milyen védtelen valami. Akár a vékony héj mögött rejtőző tojássárgája: elég egyetlen apró repedés, és már ki is folyik. 

(...)
És mindez belül kezdődik, merthogy igazából minden belül kezdődik."

Skye egy végtelenül szerethető hősnő. Kezdetben ugyan nagyon sekélyes, apuci kislányának tűnik, ám önironikus humorával túlmutat a buta liba kategórián, majd pedig igen hamar megmutatja, mennyire kemény, harcias, bátor, ámde érzékeny lány is ő.
Mindvégig tisztában van helyzetével és az esélyeivel, na meg Damian antihős szerepével az elrablást illetően, mégsem süpped letargiába - vagy éppen csak annyira, amennyi kijár neki -, hanem harcol. Remekül visszaadja a fogoly létet a maga hullámhegyeivel, -völgyeivel, s nagyon emberi, ahogyan az egészet megéli.
A rabként érzelmeivel és fogvatartójával dacoló nő mellett azonban szép lassan alakot ölt előttünk egy kislány is, tengernyi válasszal, s miérttel arra, miért és hogyan is lett Skye az, aki, na meg hogy egyáltalán ki is ő.  Az események nem csupán a jelenben, hanem a múltban is zajlanak, mintegy kirakóselemként gazdagítva az összképet.

Minthogy egy rettentően komplex, szerteágazó történetről van szó, a kettős idősíkú mesélés elengedhetetlen, akárcsak a könyvnegyedekként váltakozó narráció is. Míg Skye része elindít és felvet bizonyos problémákat, addig Damiané válaszokkal szolgál. 

Damian nem egy tipikus álompasi, sokáig egyáltalán nem szerethető. Az olvasó hozzá köthető érzelmei nagyjából a hősnőével megegyező ritmusban alakulnak, gyűlölettől enyhe - önmagunk számára is érthetetlen és megvetendő - vonzalomig, hogy aztán némi sajnálatot követően belobbanjon az a bizonyos szikra. 

Ezzel együtt Damian egy veszélyes alak, vér tapad a kezéhez, és bizony olyan dolgokat művel valaminek a nevében, ami láttán minden épeszű nőnek menekülnie kéne, elfojtva az alattomosan suttogó kis "de"-ket. De... Damian története szívszorító.

Minden irracionalitása ellenére - az összes könnyel, fájdalommal, sebbel, brutalitással együtt - csodaszép az, ami Skye és Damian között játszódik. Ennél többet viszont nem mondhatok, pedig tartalmilag és érzelmileg is jóval több ez a történet, de az már spoiler lenne. Olvassátok el!

A Papírhattyú az idei évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya, olyan amire sokáig - ha nem örökre - emlékezni fogok. Különleges. Keserédes. Sötét. Gyönyörű. 

Ha szeretitek a dél-amerikai hangulatú, drog kartelles-maffiás, bosszú vezérelt, kemény történeteket, akkor szívből ajánlom. Csodálatos.

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Esteban, Damian, Skye, MaMaLu

Kedvenc jelenet: cápás, plusz a visszaemlékezések

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: önálló

Papírhattyú hajtogatás

A papírhattyú fontos és szimbolikus kelléke mind a történetnek, mind a borítónak - ráadásul szép is. Engem annyira megfogott, hogy eltökéltem, készítek egyet. És ha már belevetettem magam a hajtogatásba, arra gondoltam, miért is ne mutathatnám meg nektek is, hátha szeretnétek egy sajátot készíteni.
Két verziót mutatok, az egyik könnyebb, a másik egy fokkal talán komplikáltabb, ugyanakkor mutatósabb is - nem mellesleg pont olyan, mint a borítón látható.
Jó hajtogatást!

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékban nem lesz nehéz dolgotok. Minden állomáson találtok egy valamilyen szempontból nem hétköznapi romantikus történetből idézetet és ki kell találnotok honnan idézünk.
A Rafflecopter megfelelő dobozába író nevét és az idézett könyv címét kell beírnotok.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Idézet:
"Próbálkozz egy olyan napon, amelyik nem esik hétfő és vasárnap közé."

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

12/09 Insane Life
12/10 Könyvvilág
12/11 Kristina blogja
12/12 Angelika blogja
12/13 Sorok között
12/14 Deszy könyvajánlója
12/15 Dreamworld
12/16 CBooks

Rick Riordan - A vörös piramis

Rick Riordan, aki fiatalok millióival szerettette meg a görög mitológiát, visszatér, és ezúttal az egyiptomi mitológia kacskaringós ösvényein vezet minket végig új, izgalmas sorozatában. A Kane krónikák első részét a Blogturné Klub sem hagyhatta ki, így október 30-tól három állomásos turnéra indulunk a szarkofágok, múmiák és piramisok világába. Izgalmas utazás lesz, tarts velünk Te is!

Rick Riordan: A vörös piramis

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN:
Oldalszám: 536 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

Anyjuk halála óta Carter és Sadie szinte idegenek egymásnak. Sadie a nagyszüleivel élt Londonban, a bátyja pedig beutazta a világot apjukkal, a zseniális egyiptológussal. 

Egy éjjel dr. Kane „kísérletezni” viszi a testvéreket a British Museumba, hátha helyre tudja hozni a család dolgait. Terve azonban félresikerül. A világra szabadítja Széthet, az egyiptomi istent, aki fogságba ejti őt, a gyerekeknek pedig menekülniük kell, hogy egyáltalán életben maradhassanak.

Sadie és Carter nemsokára megtapasztalják, milyen az, amikor az egyiptomi istenek ébredezni kezdenek. Ráadásul Széth – mind közül a legrosszabb – kipécézte magának a Kane családot. Hogy megállítsák, a testvérek életveszélyes kalandra indulnak a világ körül, melynek során sötét titkokra derül fény. 

Vajon hogyan boldogul a testvérpár az egyiptomi istenek és mágusok között? És milyen szálak fűzik őket a fáraók kora óta létező titkos rendhez?

Saját véleményem:

Alig néhány hónapja olvastam a Percy Jackson első részét, és imádtam. Így amikor megláttam, hogy új Riordan sorozat érkezik, ráadásul egyiptomi, egyből felcsillant a szemem!
Tudni kell rólam, hogy Egyiptom-őrült vagyok amióta csak élek. Milliónyi dokumentum- és sima filmet láttam, tucatnyi ismereterjesztő könyvet olvastam, végigjártam minden hazai kiállítást; szobrocskákat, ékszereket gyűjtöttem (és gyűjtök), még a szobámat is át akartam alakítani egyiptomi hangulatúra. Legnagyobb álmaim egyike pedig az volt, hogy egyiptológus lehessek - nem csak fellángolásból -, ám kis hazánkban elég nehéz lenne ebből megélni, így letettem róla. Arról viszont nem, hogy egyszer kijussak, és bebarangoljak mindent. Az ókori Egyiptom témája tehát olyasmi számomra, aminek hallatán mindig megdobban a szívem.
A Rick Riordan és Egyiptom iránti szeretetem egyvelegéből kiindulva valami nagyon ütős sztorit vártam (valahogy úgy képzeljetek el, mint egy kölyökkutyát, aki alig várja, hogy a gazdija odadobja neki a szép, új játékot). Kezdeti lelkesedésem azonban lapról lapra alább hagyott, és már-már majdnem eljutottam arra a pontra, hogy félbehagyom az egészet. A cselekmény untatott, a szereplők nem nyúltak ki értem, és amikor megvolt a szikra, hogy valami izgi dolog történjen, vagy szóba kerüljön végre bármi, aminek köze van a mitológiához, valaki vagy valami jött, és csírájában elfojtotta azt. Hősiesen bevallom, tegnap estig hozzá sem tudtam nyúlni. Persze végül mégiscsak megtettem, adtam neki egy utolsó esélyt... és milyen jól tettem! Alig néhány oldalon kellett átvergődnöm magam, hogy meginduljon a lavina, onnantól kezdve gyakorlatilag a kezembe nőtt a tabletem, és a "csak még egy fejezetet elolvasok" szellemében éjjel kettőig ki sem ha-dizott (robbant) onnan.
Tény és való, a regény első ötöde elég unalmas, iszapos hatású, de ha az ember átrágja magát rajta, nem marad el a jutalom (= izgalom és egyiptomi mitológia töménytelen mennyiségben).

Már a Percy Jacksonnál is nagyon tetszett, hogy a szerző rögtön az első mondattól kezdve valamiféle cinkostársként bevonta olvasóját a történetbe, és ez itt is megvolt. A két nézőpontkarakter, Carter és Sadie Kane hangüzenetként meséli el, mi is történt velük, mintegy instrukcióként valamiféle rejtélyhez, amit a megtalálónak meg kell oldania. A fejezetek pedig ennek szellemében sokszor tartalmaznak vicces kiszólásokat, mesélés közbeni szóváltásokat, s csupa-csupa olyasmit, amitől valóban olyan hangulata lesz az egésznek, mintha egy civakodó testvérpárt hallgatna az ember.
Ahhoz azonban, hogy mindent megértsünk, a katasztrófa-lavina elejére kell ugranunk.
A Kane testvérek anyjuk halála óta külön-külön nevelkednek. Míg Carter egyiptológus édesapjukkal bejárja a világot, addig Sadie nagyszülei mellett éli átlagos, izgalmaktól mentes életét. Évente egyetlen alkalommal találkozik a csonka család, mégpedig karácsonykor. Idén sincs másképp, csakhogy az összejövetel kicsit szokatlanabbra sikerül, mint egyébként. A gyerekek apja először fura dolgokat hord össze, majd a British Museumban felrobbantja a Rosette-i követ, megidéz egy tűzembert, kiszabadít néhány istent, végül egy doboz rabjaként felszívódik. A gyerekeknek viszont menekülniük kell. Előbb soha nem látott nagybátyjuk veszi gondjaiba őket, majd az ő eltűnésével kezdetét veszi az igazi nagy kaland, istenekkel, segítőkkel, és mindenféle mitológiai alakkal, rejtvénnyel karöltve. Mindez azonban eltörpül a tudat mellett, hogy a Kane testvéreknek csupán néhány napjuk van arra, feldolgozzák, ősi, egyiptomi család mágus sarjai, ergo varázslatos dolgokra képesek, és hogy le kell győzniük a világunkat lerombolni vágyó isten(eke)t.

Az alapsztori többé-kevésbé hasonlít a Percy Jacksonra. Főszereplőink itt is késve szembesülnek származásukkal és képességeikkel, a szüleik ugyancsak megmentésre szorulnak, segítőik pedig dettó olyan személyek, akik vagy maguk is mitológiai alakok, vagy valamilyen módon kapcsolatban állnak velük. Amiben viszont más a Kane krónikák, az az erős és jóval komplexebb, komolyabb történelmi háttér.
Nem tudom, A villámtolvaj után következő részek mennyire mélyednek el a görög mitológiában, itt azonban elég komoly forrásként szolgál (az egyiptomi). Valóban olyan az egész, mint egy izgalmas törikönyv. Rengeteg egyiptomi tárgyról, szokásról, történetről, istenről ad részletes információt - ám ezek mindegyike érdekfeszítő. A vörös piramist olvasva egy kicsit mi magunk is egyiptológussá válhatunk. Vagy Flynn Carsenné.
Őszintén szólva én szivacsként ittam magamba Riordan szavait. Rettentően élveztem a valós és fiktív infókat, a gördülékeny cselekményről nem is beszélve. Ez tényleg az a könyv, ahol ha valami beindul, a végéig nincs megállás. Menekülés menekülést követ, titkok titkon hátán, rejtvények mindenhol. Persze az ütemes tempó mellet azért bőségesen megfér a humor és helyzetkomikum is, melynek javarészét Sadie szolgáltatja. Noha ő a fiatalabb, jóval tökösebb, mint bátyja. Merész, szabadszájú, laza kiscsaj, aki ehhez mértem áll mindenhez. Fergeteges beszólásai, megjegyzései vannak, és egészen más az ő avatatlan-nem igazán érdekel mi az stílusában olvasni a történéseket, mint Carterében, aki lexikonként fúj mindent, mégis bátortalanabb. Íme, mire is gondolok:

"(...) az egyiptomiak valamilyen vízinövényből állították elő az anyagot, mert a papírt nem találták fel. Olyan vastag és durva volt, hogy elgondolkodtam, vajon szegény egyiptomiaknak vécépapiruszt kellett-e használniuk. Ha igen, nem csoda, hogy oldalazva jártak."

Összességében úgy vélem, aki szereti Rick Riordan stílusát és/vagy az egyiptomi mitológiát, kortól, nemtől függetlenül meg fogja találni ebben a regényben mindazt, amit keres. A vörös piramis sodró lendületű, érdekfeszítő sztori, némi humorral és nem kevés történelemmel átitatva.
Jómagam pedig örülök, hogy nem tettem félre. A fentebb kifejtett dolgok mellett imádtam, hogy bár ugyanannak a világnak a részeként kerültek elő az egyiptomiak, mint a görögök, mégis fejedelmibbek, ámde "emberibbek" lettek. (Hogy ez a két tulajdonság hogy jön össze, azt nem árulom el, járjatok utána ti magatok.)
Végül, de nem utolsó sorban engedjétek meg, hogy egyik kedvenc jelenetemet idézzem, ezzel is megmutatva, mennyire zseniális megfér együtt a mitológia és a humor. Zsemlegombóc egy lábától megfosztott usébti.

"– Zsemlegombóc, a gazdád az apánk, és eltűnt. Mágiával elküldték valahová, és szükségünk van a segítségedre, hogy… 

– Eltűnt a gazdám? – Zsemlegombóc olyan szélesen mosolygott, hogy viaszarca majd kettéhasadt. – Végre szabad vagyok! Viszlát, balfékek! 

Az asztal pereme felé vetette volna magát, de megfeledkezett róla, hogy nincsenek lábai. Az arcán landolt, aztán tovább kúszott, a kezével vonszolva magát. 

– Szabadság! Szabadság! Leesett az asztalról, tompa puffanással ért földet, de ez sem vette el a kedvét. – Szabadság! Szabadság!"

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Sadie, Zsemlegombóc, Muffin, Carter, és sokan mások.

Kedvenc jelenet: Zsemlegombóc menekülése :D

Negatívum: Sadie és Carter korával nem tudok megbarátkozni

Borító: 5/5

Képregény

A vörös piramisból készült képregény is, lentebb ebből láthattok néhány oldalt.

 

 

Nyereményjáték

Nyereményjátékunk ezúttal nem lesz túl nehéz, feltével, ha Te is az egyiptomi mitológia szerelmese vagy. Minden állomáson találsz egy képet, valamelyik egyiptomi istenség modern ábrázolását, és semmi más dolgod nincs, mint megírni nekünk a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, ki ő. Ha ügyes vagy, megnyerheted a könyv egy példányát! 

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

10/30 Sorok Között
11/01 Deszy könyvajánlója
11/03 Dreamworld

Bane krónikák 4. rész - Az éjféli örökös

Cassandra Clare & Sarah Rees Brennan - Az éjféli örökös

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633737521
Oldalszám: 56 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

Magnus azt hitte, már sosem fog visszatérni Londonba, de elfogadja Tatiana Blackthorn csábító ajánlatát. A nő gyönyörű nevelt lányát is érintő tervei azonban jóval gonoszabbak, mint a boszorkánymester gondolná. A századforduló Londonjában Magnus régi barátokra lel, és találkozik egy egészen különleges fiatalemberrel… A tizenhat éves James Herondale-lel.

Saját véleményem:

Ezúttal a 20. század eleji London válik helyszínünké, ahol Magnus idestova 25 éve nem járt. Egészen pontosan azóta, hogy A hercegnőben történt események után elhagyta a várost. 

Visszatérése újra felidézi benne a múlt fájó emlékeit, így hát első útja egy olyan helyre vezet, ahol a tisztesség, mint olyan nem létezik. Mielőtt azonban elmerülhetne gondolataiban, és átadhatná magát a züllés örömeinek, egy leszakadó csillárra, és annak gyilkosára lesz figyelmes. A felfordulás okozója pedig nem más, mint egy jó kiállású, fekete, göndörödő hajú, markáns arcú Árnyvadász. Bár Magnus tudja, hogy nem lehet egykori barátja, Will Herondale, a hasonlóság mégis úgy vonzza, mint szentjánosbogarat a fény.

Az ifjú, ittas állapotban lévő Árnyvadász és Magnus találkozója végül sorsdöntő fordulatot eredményez, amikor a boszorkánymester megtudja, nem más áll előtte, mint Will fia, James Herondale, apja még önfejűbb, makacsabb, elkeseredettebb, őrültebb változata, aki eszement randalírozásba kezd a városban... és hát tudjuk, hogy Magnusnak a megtört szívű, sérült "emberek" a gyengéi...

"– Apám el volt átkozva – felelte a fiú a sötétből. – Én viszont? Én kárhozott vagyok."

Az éjféli örökösről minden ismerősöm ódákat zengett, részben emiatt, részben pedig a Pokoli szerkezetek szereplőinek viszontlátása miatt voltam nagyon kíváncsi rá. Ugyanakkor volt bennem egy kis félsz. Cassie a TID során megszámlálhatatlan alkalommal zúzta össze a szívemet, míg a befejező kötettel apró szemcsényire őrölte. Tartottam attól, miként fogok ép lélekkel kikeveredni abból, ha immár az új felállásban látom őket. Elárulom: sehogy. 

Will és Tessa viszontlátása újfent megdobogtatta a szívemet. Hiába telt el huszonöt év, szinte semmit nem változtak mentalitásban. Csak boldogok, kiegyensúlyozottak lettek, és ez sugárzott mindkettejükről. Ettől függetlenül azonban ugyanúgy megvolt köztük az élcelődés, a másik vicces kioktatása, ami nem kis nosztalgiával töltött el. Aztán megjelent Jem, és vele együtt a melankólia. 

"A szerelem az szerelem; nincs varázslat, ami meggyógyíthatna egy összetört szívet anélkül, hogy örökre elvenné tőle a szeretet képességét."

Triójuk teljesen normálisan viselkedett, mintha minden maradt volna a régi mederben, s nem történtek volna meg azok a dolgok, amik. De mi, olvasók pontosan tudjuk, hogy a parabataiok élete miként alakult, és ennek tekintetében olvasni, látni, érezni a köztük feszülő szoros, eltéphetetlen köteléket, hát az szívszorító volt. Minden egyes megszólalásukból sugárzott a szeretet, a tisztelet, megbecsülés, és milliónyi egyéb érzelem. Aztán ehhez még betársult Tessa, a mind a két fiú iránt érzett szerelmével, és legszívesebben én is a tóba vetettem volna magamat Jamie-vel együtt. De minthogy nem volt a közelemben tó, és a kacsák sem akartak királynőjüknek, ezért kénytelen voltam beérni a kicsorduló könnyeimmel. 

Szavakkal kifejezhetetlen hármójuk viszonya, mely a legnagyobb mélységeket és magasságokat is megjárta már. De amíg világ a világ, olyanok ők egymás számára (és nekem is), mint a levegő. Vagy az élethez nélkülözhetetlen szívdobbanás. 

Csakhogy ezúttal Tessa, Will és Jem nem több, mint egy kellemes, nosztalgikus megálló, a középpontban továbbra is Magnus áll, aki egy csábító ajánlat miatt utazik Londonba. 

Míg a történet első felében a boszorkánymester és az ifjú James ámokfutását követhetjük nyomon - ezáltal épp csak annyira megismerve az érezhetően súlyos gondokkal küzdő, e téren apját is túlszárnyaló fiút, hogy mostazonnalderögtön többet akarjunk belőle -, addig a másodikban bukkan fel az igazán jelentős szál: Tatiana, és az ő gonosz terve.

A cselekmény ezúttal sem olyan monumentális, 56 oldal kevés ahhoz, hogy egy körömlerágós akciójelenetet kapjunk, bevezetéssel, tárgyalással és befejezéssel, ahhoz ellenben tökéletes, hogy Cassie megalapozza új sorozatát, annak fő konfliktusát, és megismertesse velünk a főszereplőket. Az éjféli örökös novellája ilyen téren különbözik a többitől. Nem önálló sztori, vagy plusz, a már meglévőkhöz, hanem valaminek a kezdete, ami később folytatódik. Természetesen olvasható novellaként, csak érezhetően jön itt még bonyodalom. Nem is akármilyen!

Ami még jellemző a könyvre, az a Pokoli szerkezetek-féle különleges hangulat, a gyönyörű gondolatok, és természetesen a humor. Boszorkánymesterünk ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, sőt talán eddig, a négy novella közül itt éreztem azt legjobban, hogy ez az a Magnus, akit mi is ismerünk. Egy-egy beszólásától fetrengtem! 

A végére pedig egyetlen gondolatom maradt: Cassie, hagyd a fenébe a TDA-t, koncentrálj a TLH-ra! Willt, Jemet, és sok-sok Jamest akarok! Úgy látszik, Magnusnak és nekem ugyanazok a gyengéink...

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Magnus, Will, Jem, James

Kedvenc jelenet: az intézetes rész, úgy ahogy van

Negatívum: Tessa

Borító: 5/3

Bane krónikák 3. rész - Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale

Cassandra Clare & Sarah Rees Breennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633737484
Oldalszám: 56 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

Amikor a halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane részt vesz az előzetes béketárgyalásokon az árnyvadászok és az alvilágiak között a 19. századi Londonban, két nagyon különböző ember bűvöli el: Camille Belcourt, a vámpír és Edmund Herondale, az ifjú árnyvadász. Vajon azzal, hogy szíveket hódít meg, egyben oldalt is választ?

Saját véleményem:

Ez a kötet, felépítésében valahol az első és második rész közé tehető. Egyszerre érint három témát/szituációt, ugyanakkor mégis egy kerek egész történetet alkot.

A 19. századi Londonban, az Árnyvadászok és az Alvilágiak tárgyalásokat folytatnak egy esetleges békekötésről, melyen ki más is képviselhetné a boszorkánymestereket, mint Magnus Bane? Csakhogy Magnus figyelmét nem a száraz, magasröptű eszmefuttatások kötik le, hanem Camille, a csodaszép - nem mellesleg divatos - vámpírhölgy... és a dekoltázsa, valamint a később szószerint beeső, ifjú, szőke Árnyvadász, Edmund Herondale, aki a tárgyalást követően a boszorkánymester nyomába ered. És mint tudjuk, Magnus sosem veti meg egy vonzó fiú társaságát, még akkor sem, ha az illető esetleg nem fekete hajú, hanem szőke.

A Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale egyike azon novelláknak, amiket rettentően vártam. Ennek leginkább két oka volt. Az egyik a Pokoli szerkezetek sajátos hangulata és érzésvilága, míg a másik, Will szüleinek keserédes története.
Az előbbit maradéktalanul megkaptam. A kor szelleme és az a bizonyos megmagyarázhatatlan esszencia, ami azzá tette a Pokoli szerkezeteket, ami, megvolt itt is. Noha az írónők nem sok szót pazaroltak a tájleírásra, mégis egy-egy jól irányzott elemmel, utalással előcsalogatták belőlem az érzést. Láttam magam előtt a korabeli öltözékben díszelgő Árnyvadászokat és Alvilágiakat, a hűvösséget sugárzó tárgyalótermet, az Intézetben élő gyerekek és felnőttek sajátságos, bensőséges kapcsolatát, a londoni, macskaköves utcákat, a sejtelmes kandelábereket, vagy a lovaskocsikat. 
Ami viszont magát a cselekményt és a sztorit illeti, nagyon összecsapottnak éreztem. Persze, tudom, hogy ez egy 56 oldalas novella, amiben nem lehet mindent kifejteni, de számomra soknak tűnt egyszerre a béketárgyalás, Camille és Magnus kapcsolata, valamint Edmund Herondale és Linette szerelme. A maga nemében mindegyik megért volna egy saját novellát, mert így csak gyorsan ledaráltunk őket.
A béketárgyalás és Camille esetében ez még nem is zavart volna annyira. A kóstolókból lejött annyi, ami az alaptudásunkkal keveredve elegendő extra információként szolgált. Edmund Herondale lénye viszont elveszett.
Eleinte egy ízig-vérig Herondale mentalitású fiatal fiút kaptunk - szarkasztikus, dacos, önfejű, kellően magas egojú, fajtájának legjobb nefilimje -, aki Willhez és Jace-hez hasonlóan csak úgy sziporkázott. Imádtam a megszólalásait, a fölényes, felsőbbrendű viselkedését, ami Magnus lényével karöltve még sokkal zseniálisabb volt. És külön örültem, hogy harcosként is megnézhettük, milyen. Sütött belőle, hogy mi ő, és mi a hivatása.
És akkor jött Linette, és megtörtént, ami megtörtént. Nem mennék bele bővebben, de ha olvastátok a Pokoli szerkezeteket, akkor pontosan tudjátok, mi. Minden átmenet nélkül. Emiatt pedig egyszerűen képtelen voltam elhinni, átérezni az egészet. Edmund az egyik oldalon még fényesen ragyogott és egy imádnivaló seggfej énjét mutatta, majd a következőn megtört, mindent feláldozó hősszerelmesként tetszelgett. Mintha Jace-ből hirtelen Will lett volna.
Ámde mégiscsak Bane krónikák, és mint ilyen Magnus a főszereplő. Nos, ő teljes mértékben hozta a formáját. Ahol kellett, ott sziporkázott, és ontotta magából a jobbnál jobb beszólásokat, máskor pedig megvillantotta kevésbé vidám énjét. Sőt a végén még majdnem meg is könnyeztetett az a pár utolsó sor!

Továbbra is tartom, hogy a Bane krónikákat igazán csak a Magnus fanok és az elkötelezett árnyvadászok tudják élvezni. Nem feltétlenül a cselekményük pergőssége vagy erőssége miatt, sokkal inkább a rengeteg elejtett utalás, infómorzsa, és a már ismert karakterek felbukkanása miatt.

Pontszám: 5/3

Kedvenc szereplő: Magnus, Edmund Herondale

Kedvenc jelenet:démonos bevetés Edmunddal

Negatívum: összecsapottság

Borító: 5/2

Bane krónikák 2. rész - A szökevény királyné

Cassandra Clare & Maureen Johnson: A szökevény királyné 

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633736838
Oldalszám: 55 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:

A halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane, azon kapja magát, hogy a királyi családot igyekszik kimenteni a francia forradalom borzalmai közül – miután egy igencsak jóképű gróf belerángatta a zűrzavarba. Mondani sem kell, a merész szökéshez egy láthatatlan ballonra is szükség lesz…

Saját véleményem:

A Mi történt Peruban? novella után kicsit tartottam attól, hogy a többi kötet is ahhoz hasonló lesz, mint stílusra, mint felépítésre - több, különálló történet -, de szerencsére kellemes meglepetés ért, ugyanis ez a rész, teljes egészében egy történetet dolgoz fel.

Magnus a 18. századi Franciaországban tölti napjait, élvezi az életet, és a divatot, mely meglehetősen közel áll ízléséhez, színeiben, és fazonjában egyaránt. Az országban mindezalatt javában tombol a hőlégballon iránti rajongás, és, hogy pont Magnus maradjon ki ebből? Kizárt. Ám terveit az időjárás keresztülhúzza, így kénytelen csalódottan, és egy vámpírbálba szóló meghívóval hazatérni.

Míg kellemesen fürdőzik, megjelenik otthonában egy svéd gróf, aki különleges kívánsággal áll elő. Arra kéri, hogy segítsen neki megszöktetni a királyi családot, élükön Marie Antoinette-tel. És hogyan is mondhatna nemet Magnus, ha egy kék szemű, fekete hajú, meglehetősen vonzó férfi kéri? Természetesen sehogy.

Ezen a köteten már kezdetben is érződött, hogy teljesen más lesz, mint a perus. Az első pillanattól kezdve megvolt az a plusz esszencia, amitől Magnus valóban Magnus. Fogalmam sincs, hogy ez min múlik, egyszerűen vagy jelen van, vagy nincs, olyan, mint maga az érintett férfi. Rejtély.
Továbbá külön kiemelném a kor- és a helyszínek leírását, mert végre nem színházi díszletként funkcionáltak, hanem tüzetesebben is megismerhettük őket. Tetszett a park leírása, akárcsak Magnus színes öltözékei, vagy maga a palota.  És ugyanez igaz a különböző helyszíneken megjelenő hangulatra is. Ebben főként a kezdés volt erős.
Sajnálom, hogy a végére az írónő(k) kifogy(tak)ott a szuszból, mert maga a varázslat, valamint a vámpírbál, és az azutáni rész (direkt nem akarok spoilerezni) összecsapottabbra sikerült. Szerintem azt bővebben, és érdekfeszítőbben is ki lehetett volna fejteni, mert így egy picit olyan volt, mintha ott lebegett volna a szem(ük)e előtt az a bizonyos oldalszám, amin nem léphet(tek)ett túl.
Ettől eltekintve nekem sokkal jobban tetszett ez a kötet. Újfent előjött Magnus komorabb énje, de azért még mindig a bohókásabb és humoros oldala volt a dominánsabb, ez pedig számtalanszor megmosolyogtatott. Nem egyszer azon kaptam magamat, hogy hangosan nevettem egy-egy tettén vagy mondatán.
Összességében tehát azt tudom mondani, hogy akiket elrettentett a Peru, azok adjanak Magnusnak még egy esélyt, mert nem fogják megbánni. Rajongóknak pedig kötelező!

Pontszám: 5/4,5

Kedvenc szereplő: Magnus

Kedvenc jelenet: Magnus ruhái, és a fürdőzős rész

Negatívum: a királynős varázslat és a hőlégballon

Borító: 5/2,5