2015. március 6., péntek

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent Böszörményi Gyula legújabb regénye, Leányrablás Budapesten címmel, mely az Ambrózy báró esetei sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja a marosvásárhelyi lányok, és a kissé zord természetű mesterdetektív, Ambrózy báró szövevényes kalandját.

2015. február 26-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633734407
Oldalszám: 336 oldal
Tetszik? Rendeld meg!

Fülszöveg:
1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Saját véleményem: 
Hangay Emma a Milleniumi Ünnepségek idejére Marosvásárhelyről Budapestre érkezik nagynénjéhez és unokabátyjához, hogy részt vehessen a fővárosban tartott rendezvénysorozatokon. Ám hajadonként nem mászkálhat egyedül, így hát ha nem is szívesen, de vele tart unokatestvére, Ottó.
Emma és a férfi együtt töltik a napot, majd este, hazafelé indulva, Ottó berántja a  sötétbe, ahonnan némi kálvária árán, a lánynak sikerül elfutnia... egyenesen egy csapat férfi markába, akik foglyul ejtik.
Négy év elteltével a Hangay család egy különös táviratot kap, melyet évekkel korábban Emma írt nekik.
A fiatalabb Hangay lány, Mili, eltökéli, hogy felutazik Pestre megkeresni nővérét, ahol némi bonyodalmat követően, több napnyi bezártság után végre sikerül elszöknie nénikéjétől. Visszatérve azonban sokkoló dolgot tapasztal: Róza nénit vérbe fagyva találja, s ettől annyira megrémül, hogy fejvesztve kiszalad az utcára, ahol áthajt rajta egy lovaskocsi.
Ezek után Mili kórházba kerül, majd reggel az Ambrózy villában tér magához, és megismerkedik annak különös lakóival: a kedves személyzettel, a barátságos és bölcs grófnéval, valamint annak fiával, a félkarú Richárd báróval. De a neheze még csak azután következik, hogy megtudja, valakik az életére akarnak törni. Így hát más lehetősége nem lévén, összefog Ambrózy báróval, aki az egyik legjobb nyomozó.

A könyvvel a Vörös Pöttyös facebook oldalon találkoztam először, amikor kikerült az akkori borítóval, ám akkor annyiban is hagytam. Aztán feltették a jelenlegi borító egyik kezdetlegesebb variációját, és az rettentően megtetszett, egyből rá is ugrottam a fülszövegre, aminél elég volt meglátnom a Marosvásárhely szót, tudtam, hogy kell nekem.
Hogy ez miért volt számomra döntő ok? Engedjétek meg, hogy röviden elmagyarázzam: noha én (a mai) Magyarországon születtem, a nagyszüleim Erdélyben élnek, egészen konkrétan Marosvásárhelyen. Ha nem is a fele, de a negyed életemet nyaralások, látogatások során ott töltöttem. Sokkal jobban imádom azt a várost, mint bármelyik másikat. A központi részét úgy ismerem, mint a tenyeremet. És ha már nem élhetek ott, akkor nagyon jól esik legalább gondolatban barangolni a jól ismert, szeretett utcákon, a főtéren, a nagyszüleim utcája mellett húzódó sínek mellett és a többi helyen. Böszörményi Gyula pedig úgy adta vissza ezeket a színtereket, hogy ha egy más korban is, de megelevenedtek előttem. Láttam az embereket, a tájat, a mentalitást és mindent. Ugyanakkor akadtak hátborzongató pillanatai is ennek a kalandnak. Például az, amikor a Református temetőben sétálgattunk azon sírok mellett, ahol az ük- és dédszüleim nyugszanak, vagy a ravatalozó közelében álldogálni, ahol a dédimtől búcsúztunk el. Számomra ez egy hihetetlen és új élmény volt. Ami aztán Budapesten folytatódott, ahol az író megint olyan utcákat, házakat választott, ahol szintén sokat jártam. Például az Erzsébet körúti lakás pont szemben van a rokonaink lakásával, ahol szintén éltem. De itt be is fejezem az engem érintő fun factokat. :)

A történet egyik legnagyobb erőssége a kor- és a helyszínrajzokban rejlik. Böszörményi Gyula valami egészen elképesztő módon képes az olvasó elé tárni a korabeli házakat, tereket, utcákat. Olyan, mintha a könyvet kinyitva a 19. század végi Budapestre csöppennénk, ahol konflisok gördülnek végig, elegáns hölgyek és urak sétálgatnak, cseverésznek. És ugyanez érvényes a villákra, bérházakra, a vándorcirkuszra és az elmegyógyintézetre is. Félelmetesen átjön mindegyik színtér atmoszférája. Mondhatnám, hogy olyan, mintha egy filmet nézne az ember, de az nem közelítené meg a valóságot. Ez olyan, mintha tényleg ott lennél, saját érzékszerveiddel tapasztalnád a téged körülvevő teret.
A gyönyörű, ámde abszolút nem unalmas leírások mellett, ez részben köszönhető a korhű beszédstílusnak is.
Ne ijesszen meg senkit, teljes mértékben fogyasztható úgy a fiatalabb, mint az idősebb olvasók számára. Sőt! Kifejezetten üdítő. Megvan a maga bája. Érezhető, hogy akkoriban még megadták egymásnak az alapvető tiszteletet az emberek. (Ha esetleg láttatok régi Kabos Gyula filmeket, akkor talán ahhoz tudnám viszonyítani.)  Ráadásul, a régies nyelvezet ellenére nincsenek benne nehéz vagy bonyolult kifejezések, amiket ne lehetne megérteni. Oké, egy-két székelyes párbeszéd elhangzik, de azt élőbeszédben is nehéz megérteni, ez a lényege, és tényleg csak nagyon kevésszer jelenik meg, azt jelezve, hogy az ország egyes területein milyen tájszólások lelhetőek fel.

A regény másik nagy erőssége a karakterek.
Mili fiatal, céltudatos, merész, makacs, bátor, forrófejű, barátságos lány, aki nem fél egymagában nekivágni az 550 km-es útnak hogy nővére nyomába eredjen. És amikor az események nem várt fordulatot vesznek, még eltökéltebbé válik.
A könyv nagyobb részét az ő narrációjában követhetjük végig, így ő az, akit leginkább megismerünk.
Kezdetektől fogva világosan látszik, hogy más szellemben nevelkedett, mint a fővárosi kisasszonyok. Természetesebb lány, aki nem zihálással, ájulással és mindenféle akkori női praktikával kezeli a helyzeteket. Épp ezért sokszor sérti is a báró vele szemben tanúsított viselkedése, hisz Richárd megrögzött nézetei szerint a nők ostobák, nem bírják a keményebb szituációkat. És ez bizony csorbítja hősnőnk büszkeségét. Nem is ok nélkül, mivel tényleg erőn felül teljesít a szent cél érdekében. Nem akarok spoilerezni, de olyan megpróbáltatásokat áll ki, amik bárkit megviselnének, nemhogy egy 17 éves lányt, távol az otthonától és szeretteitől. Szóval minden elismerésem az övé. Én nagyon megszerettem őt.

Aztán ugye ott van még a sorozat névadója, Ambrózy báró is, akinek a személyisége, és az azt körüllengő titkok kifejezetten érdekesek.
(Nekem például majd' kilyukadt az oldalam, hogy megtudjam, mi lett a fél karjával, vagy mit rejt a szobája. Talán még a rejtély megoldásánál is jobban piszkálták ezek a kérdések a fantáziámat. És hogy a választ megkaptam-e? Nem, nem árulom el.)
Ugyanakkor vele kapcsolatos az egyik negatívabb érzésem is. Az Ambrózy báró esetei sorozatcímből kiindulva azt vártam, hogy központi figura lesz, fontos szereppel. Nem mellesleg rengeteg potenciál rejlett benne, mégis alig volt jelen. Egyszer-kétszer megjelent a nyomozások helyszínein, vagy előállt egy ötlettel, de slussz, ennyinél ki is fújt. Nekem nem jött át, hogy mitől is annyira hihetetlenül zseniális nyomozó, aki képes felgöngyölíteni bármilyen ügyet.
Mindebből kiindulva nem értem a sorozatcímet. Mili sokkalta ravaszabb, tettre készebb volt; de persze ez a későbbiekben még változhat (igen, burkoltan arra célzok, hogy kérek még ebből a jégszívű, mufurc báróból...sokat!).
A többi szereplőre nem térnék ki egyenként, egyrészt azért, mert rengetegen vannak, másrészt véletlenül sem szeretnék lelőni semmiféle csattanót. Helyette csak annyit mondok, egytől-egyig önálló személyiségek, szerethetőek vagy éppen gyűlölhetőek, de mindenképpen nagyon emberiek, saját háttértörténettel.

A cselekmény fő részét a nyomozás képezte, mely idővel igencsak szerteágazott.
Úgy kb. a regény feléig tövig rágtam a körmömet, azon izgulva kik állhatnak az események hátterében, arról nem is beszélve, hogy amikor megcsillanni látszott egy-egy infó, szemszöget váltottunk, és egy másik karakter életébe csöppentünk, hogy ott ugyanezt eljátsszuk. (Rettentő idegőrlő tud ám lenni, ha az író mindig ott hagyja félbe, ahol a java jönne, de hát ilyen a könyvmolyok sorsa. Falni kell a lapokat, nincs mese.)
És talán pont emiatt lepődtem meg, amikor egyszer csak elkezdett összeállni a kép, és ha nem is teljesen, de mi, olvasók, megtudtuk a legfontosabb részleteket. Ám úgy voltam vele, biztos jön még valami csattanó, ami megkeveri az egészet... hát mégsem. Persze volt egy-két csavar, de azok egészen más jellegűek (és az egyiket úgysem hiszem el ^^ ) voltak.
Ennek ellenére mégsem tudom azt mondani, hogy bosszantott a dolog. Az, hogy több-kevésbé tudhatjuk, ki/kik tették, ami(ke)t, abszolút nem von el semmit a könyv élvezeti értékéből, hisz a karakterek ténykedései annyira lekötik az ember figyelmét, hogy nincs is időnk vagy akaratunk másra figyelni. Az egész sztori lendületes, magával sodorja az olvasót, kikapcsolja az agyát, átöleli és beburkolja.
Imádtam az egészet, úgy, ahogy van, elmegyógyintézettel (ami hátborzongató és szörnyű volt), vándorcirkuszi élettel (egészen más világ, sok bonyodalommal, kalanddal), budapesti ünnepségekkel, előkelő villákkal, furfangos, okos, rémisztő, szerethető karakterekkel, és mindennel együtt.
Sokat gondolkoztam azon, hányasra értékeljem, mert bár a szívem maximális pontszámot súgott, az apróbb hibái miatt viszont le akartam vonni felet, de kétheti gondolkodás során végül mindig ugyanott lyukadtam ki, a szívemnél. Lehet egy könyvnek hibája, de ha az úgy megragad, hogy nem tudom letenni, és beránt abba a világba, akkor az nem véletlen. Pláne úgy, hogy a befejeztével szószerint óriási hiányérzetem támadt, mert bizony én ezt folytatni akarom! Apropó, mikor jön már a második rész? Ilyen befejezés után, a kicsi szívem nem bírja sokáig.
A végére érve pedig nem tudok egyebet mondani: ha egy fantasztikus történetre vágytok, olvassátok el, kortól és nemtől függetlenül!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Mili, Ambrózy báró, Agáta mama, Terka néni, Kugler Tóni, Kaméleonka
Kedvenc jelenet: Mili és a báró szóváltásai
Negatívum: hiányoltam a báró intenzívebb jelenlétét
Borító: 5/5




Marosvásárhely


Marosvásárhely (románul Târgu Mureș) a régi nagy Magyarországhoz tartozott, ám 1947. február 10-én végleg Romániához csatolták, s ez azóta is így van. Ám azt fontos tudni róla, hogy a város lakosságának fele továbbra is magyar, sőt a román származású emberek igen jelentős része is beszél magyarul. Így, ha arrafelé jártok, gond nélkül tudtok kommunikálni. Sőt, helyenként még magyar árakkal, árucikkekkel, magazinokkal, könyvekkel, rádióval is találkozhattok.

Marosvásárhely rengeteg nevezetességgel büszkélkedhet, felsorolni is nehéz mindegyiket, de például itt van Báthory István várkastélyának romja (amit épp idén nyáron kezdtek el teljesen felújítani) a református vártemplommal, a Rózsák-tere, a Színház-tér, a Kultúrpalota, a Romulus és Remus szobor másolata, a Görög Katolikus egyház, a Bolyai Farkas Líceum, a Teleki-Bolyai Könyvtár (gyönyörű), a Somos-tető (a gyerekeket mesepark várja, a felnőtteket pedig ingyenes, szabadtéri edzőgépek), ahol az állatkert is van, vagy a Weekend telep (strand és minden ami a vízparti kikapcsolódáshoz kell), ami mellett minden évben megrendezésre kerül a Sziget-fesztiválhoz hasonló Félsziget-fesztivál, ahol szintén neves magyar és külföldi előadók lépnek fel és a hangulat - tapasztalatból mondom - fergeteges! Nyár végétől kezdve pedig hetente újabb és újabb ingyenes fesztiválok váltják egymást. Kutyakiállítás, Oldtimer fesztivál, repülős fesztivál, stb.

Képekben:

Somos-tető - edzőpark egyik része felnőtteknek

Somos-tető mesepark egyik házikója



a vár egyik bástyája és a fala kívülről

Katolikus templom (két torony), Ortodox székesegyház (sok kupola), és a ház, ahol Petőfi Sándor utoljára szállt meg (sárga épület)

A várban lévő református templom kapuja

A főtér egyik vége

Görög katolikus templom a főtéren

Polgármesteri hivatal a főtéren

Városháza a főtéren (előtte áll a Romulus és Remus szobor)

Kultúrpalota (főtéren)

Kultúrpalota

Főtér egyik fele

Virágóra a főtéren

Ortodox székesegyház a főtér másik felén

Ortodox székesegyház a főtér másik felén

Polgármesteri hivatal oldalról



És a sokat emlegetett Transylvania szálló:





Nyereményjáték


Az idősebb Hangay-lány azért érkezik a fővárosba, hogy részt vegyen a millenniumi ünnepségeken. Így arra gondoltunk, Titeket is körbevezetünk a 19. századi Magyarország néhány fontos helyszínén.
Nincs más dolgotok, mint az állomásokon látható képen alapján kitalálni, melyik fontos épületet, utat vagy várost ábrázolja, majd a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe.
Ha mindegyiket megfejtitek, esélyetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző által felajánlott könyv egy példányát!Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.





Nézzetek be a többi állomásra is

02/26 Tekla könyvei - Böszörményi Gyula
02/28 Deszy könyvajánlója - Jászai Mari
03/05 Media Addict - Beleolvasó
03/06 Dreamworld - Marosvásárhely 

2015. március 5., csütörtök

A szürke ötven árnyalata - film


Nyelv: magyar szinkronos
Hossz: 125 perc

Tartalom:
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Saját véleményem:
A szürke ötven árnyalata az a jelenség, amit rengetegen imádnak vagy éppen utálnak, de - szinte - senkit nem hagy hidegen. Mindenkinek megvan róla a maga véleménye. És ez azóta így van, mióta megjelent (hazánkban) regény formájában.
Bevallom, nem olvastam még, sokáig nem is terveztem, egyszerűen azért, mert nem az én műfajom. Ha nem jön a film, szépen el is éldegélünk egymás mellett anélkül, hogy bármi közünk lenne a másikhoz.
De ugye jött a film, én meg nem vagyok strucc, aki homokba dugott fejjel tengeti napjait, így akarva-akaratlanul elértek hozzám a különböző információk. A szereplőválogatás körüli hisztéria, forgatási fotók, előzetesek és minden egyéb. Kíváncsi ember lévén pedig megnéztem a trailereket, és ciki, nem ciki, felkeltette az érdeklődésemet. Úgy döntöttem, ha mozikba kerül, adok neki egy esélyt, pont azért, mert bíztam benne, hogy nem tömik tele pornójelenetekkel - amik miatt tartok a könyvtől.
Jelentem, anyuval karöltve - ő abszolút kimaradt a szürke jelenségből - megnéztem, és értetlenül állok a világméretű felhajtás előtt. Ebbe beleértem mind a két oldalt. Látom, mit szeretnek benne annyian, és azt is, miért nem kedveli a másik oldal, de az a felturbózott hisztéria, ami kialakult körülötte, érthetetlen számomra. De van egy olyan gyanúm - hazai fújolókra értve -, hogy a többség a fordításból fakadó hülyeségek miatt mond Ana és Mr. Grey sztorijára kígyót-békát, vagy csak sikk utálni, mint az Alkonyatot; és mindössze kis százalék az, aki valóban úgy kritizálja, hogy látta/olvasta.
Mielőtt valaki azt hinné, Mr. Grey alárendelt fangirljévé váltam volna, szeretném tisztázni, hogy nem. Részemről ez az élmény teljesen semleges, közepes értékű. Ettől függetlenül nem ítélem el sem a rajongókat, sem az utálókat. Mindenkinek szíve-joga, mit érez. 

Ahogy fentebb említettem, magáról a történetről nem sokat tudtam, könyves ismeretek hiányában. Milliomos Christian, átlagos Ana, valami szerződés, alárendelt-domináns kapcsolat, a Fájdalom Vörös Szobája - nagyjából ezek a töredékek voltak meg a felcsipegetett infókból, de tényleges cselekményből semmi, szóval számomra minden új volt. 
A film eleje nagyjából ugyanúgy alakul, mint egy átlagos, romantikus film. Félénk, átlagos külsejű főhősnönk találkozik a helyes, jól szituált, mindenki által elérhetetlennek vélt herceggel, aki meglátja hölgyeményünkben azt a pluszt, amitől ő más, mint a többi nő, és ezért önmagából is többet mutat neki. Kialakul köztük a kémia, és - kis túlzással - állandóan a másikon agyalnak, ha nincsenek együtt. Puszta véletlenek folytán össze-össze futnak és egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek. 
Nos, eddig nincs is semmi gond, Ana és Christian aranyosan ellavírozgat együtt. Vicces párbeszédeket folytatnak, csetlenek-botlanak, kerülgetik egymást. Mi anyuval például sokat mosolyogtunk Ana reakcióin, a burkolt utalásokon, és bizonyos szituációkon. Sőt, a romantikus vonal is teljesen rendben volt.
Aztán elkezdtünk belemászni Christian perverziójába, ami meglehetősen sokkolt volna, ha nem tudok róla, így viszont inkább csak elképedve szemléltem a dolgot. Igen, tudom, létezik ez az alárendelt kapcsolat, nem az írónő találta fel. Nem is ítélem el, aki szereti, csinálja, de tőlem távol áll, ezért hát megpróbáltam az egészet úgy felfogni, mint egy ismeretterjesztő filmet - elvégre is sok TABU adást láttam a Nat. Geon anno, ez a szexuális perverzió sem különbözik annyira tőlük.
Önmagában az, hogy Ana beleegyezik-e Mr. Grey feltételeibe... az ő dolga. Én biztos nem tenném, szerelem ide vagy oda. Úgy vélem, ha valakinek nincs erre hajlama, nem mozgatja meg a fantáziáját, akkor soha a büdös életben nem egyezik bele abba, hogy fellógassák a plafonra, megkorbácsolják és ki tudja még miket csináljanak vele, pusztán azért, mert szerelmes valakibe. Pláne nem ilyen rövid ismertség után. Ráadásul úgy, hogy éppen csak most vették el a szüzességét, vagyis bocsánat: Mr. Grey orvosolta Ana szüzesség problémáját. 
De könyörgöm, aki 21 évig várt arra, hogy odaadja magát valakinek, az néhány napos ismertség után, látva az áhított férfi igényeit, játékait - amiktől egyébként meg is rémül -, nem dobja csak úgy oda magát! Ugye? Vagy sikerült magamra öltenem az ártatlan naiva szerepét és ez tényleg megtörténhet? Ezen azért felhúztam a szemöldökömet. 
Ami viszont a 18 pluszos tartalmat illeti, meglepően jól megoldotta a filmes stáb. Féltem, hogy túl sok lesz, vagy áthajlanak soft pornóba, de meglepően lightosra sikeredett minden értelemben. A körülményekhez képest igényesen vitték filmvászonra az együttléteket, inkább csak sejtetve. És abszolút nem is volt sok, nem ez dominált (hehe, bocsi a szóviccért). Egy Trónok harcában azért durvább, merészebb dolgok történnek.

Ellenben a cselekménytől valahogy többet vártam. Lényegében olyan, mintha nem is lenne felépítve ez az egész, csak bepillantanánk két ember életének egy szakaszába. Egyszerre volt a semmihez hosszú a film és rövid. Elnyújtottnak éreztem, mégsem tudott történni valami jelentőségteljesebb. 
Nem láttam az Anában bekövetkező folyamatok közti átmenetet. Egyik percben megtetszett neki a vonzó férfi, flörtöltek, majd a következőben már Christian magángépével repültek a luxuslakosztályába, ahol megnézték a titkos szobát, orvosolták Ana problémáját és előkerült a szerződés, amivel kapcsolatban hősnőnk sokat lamentált. Két gondolkozás közbe mégis befért egy kis lepedőakrobatika Christiannel (annak ellenére, hogy nem írta alá a szerződést), vagy váratlanul jött távolságtartás. Ugyanez igaz a költözésekre, amit szintén nem értettem, és Mr. Greyre, aki világosan megmondta, mikre nem hajlandó soha, senki kedvéért, mégis az ellenkezőjét csinálta. Oké, oké, tudom, megtetszett neki a lány, de attól még nem lábalt ki a perverziójából.

Ami a színészeket illeti, maximális elismerésem. Nem vagyok hülye, biztos nem azért vállalták be, mert annyira vágytak egy kis szadomazóra, mégis hűen visszaadták a karaktereiket. 
Dakota tök jó naiva volt. Élethűen hozta az ügyetlenkedő, hétköznapi lányt, akárcsak a szerelmes és céltudatos nőt. Jamie pedig remekül prezentálta a férfi főhős két személyiségét, Christiant, a vállalkozót, a külvilág felé mutatott, normális pasit, aki beleszeret egy lányba, és Mr. Grey-t, a sérült, érzelemmentes, perverz dominánst.
Nem tudom a könyvben mennyire látszik vagy milyen mélyen szeret bele Anába Mr. Grey, a filmben viszont nekem bejött, hogy bár voltak pillanatai, amikor elgyengült (és azt az énjét kedveltem), mégis érződött nála az a fal, ami gátolja. És már csak azért el fogom olvasni valamikor a könyveket, hogy megértsem Christiant pszichológiailag. Vannak tippjeim, kíváncsian várom, mi jön be belőle.
A film vége pedig... te jó ég! Hát az brutális. Nagyon durva függővéget hagytak neki, és hozzáteszem, pont a legérdekesebb résznél. :D

Néhány gondolat elejéig kitérnék még az Alkonyat vonalra, valamint a sztori negatív hatásaira a tiniknél.
E. L. James soha nem titkolta, hogy a története egy Alkonyat fic, és nincs is ezzel gond. Számtalan egyezés van, például a megmentős jelenet, amikor Anát a bicikli majdnem elgázolja, vagy a Grey család vacsorája és Christian lánytestvérének betoppanása, a zongorás jelenet, stb.; de újfent nem értem az embereket. Ez soha nem volt titok, és ha az is lett volna, hány olyan regényt, filmet említhetnénk, ami egy korábbiból kölcsönzött elemeket? Na, ugye.
A tinikre való negatív hatással pedig megint csak nem tudok mit kezdeni. Az nem az írónő hibája, ha egy 13-14 éves kislány bemegy a boltba és megveszi ezt. Ennyi erővel leemelhet sokkal durvábbakat, sőt lehet meg is teszi, mégsem lázong érte senki. Ha az a tini normális értékítélettel rendelkezik, fel tudja fogni, mit szabad és mit nem. Tévedés ne essék, nem azt mondom, hogy ezt egy fiatal lánynak olvasnia kéne, mert nem, de ne legyünk álszentek, kamaszként mindenkit hajt a kíváncsiság. A szülő dolga, hogy leüljön a gyerekével és megbeszélje ezt.
És egyébként szerintem nem kor, hanem értelmi érettség kérdése az egész. 

Összességében tehát azt mondom, A szürke ötven árnyalata egy átlagos film, jó színészekkel, remek zenékkel, humorral, helyenként pocsék vágással, némi erotikával és megdöbbentő szexuális perverzióval, amin meg lehet botránkozni, vagy felfogni úgy, hogy erről is hallottunk. 
Nem lett a kedvencem, de nem is utálom. Kíváncsian várom a folytatást, és ha sikerül rávennem magam, tuti, hogy elolvasom a könyvet.




2015. február 21., szombat

Patrick J. Morrison - A Holló hatalmában



A Főnix Könyvműhely sorra jelenteti meg az izgalmas, letehetetlen ifjúsági regényeit a fiatal olvasók nagy örömére. 
A Blogturné Klub három bloggere most Patrick J. Morrison: A Holló hatalmában című regényét mutatja be, mely a Nostradamus Levelei sorozat első része. Érdemes követni a bejegyzéseket, szokás szerint a turné végén egy példányt kisorsolunk az akciókban és talányokban bővelkedő történetből - azok közül, akik mindhárom állomás kérdésre jó választ adnak.


Patrick J. Morrison: A Holló hatalmában

Kiadó: Főnix Könyvműhely
ISBN: 9789637051609
Oldalszám: 200 oldal

Fülszöveg:
2025-ben egy rejtélyes vihar hatására örökre megváltozik a világ.
Miután a kilenc éves, különleges képességekkel megáldott Noszter Ádám szüleit elragadja egy megmagyarázhatatlan fényjelenség, a fiút csupán egyetlen cél vezérli, megtalálni őket mindenáron. Ám sorsa látszólag másra szánja őt: két évvel szerettei elvesztése után tagja lesz egy tíz-tizenkét éves gyerekekből álló csapatnak, akik az időben utazva egy középkori látnok, Nostradamus útmutatásait követik, és az emberiség jövőjének megvédéséért harcolnak egy nagyhatalmú titkos társaság ellen.
Első küldetésként Ádám vállalja, hogy visszamegy 1844-be, és segít megóvni a híres író-költő, Edgar Allan Poe ellopott levelét a Holló Szövetségétől. Hamarosan azonban kiderül, ellenségei már tudnak érkezéséről…
A Nostradamus Levelei sorozat nyitó darabja hajmeresztő kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül repíti olvasóit a végkifejlet felé, számtalan sejtelmes titokról lebbentve fel a fátylat, miközben a színfalak mögött természetfeletti erők ádáz küzdelme dönti el a világ sorsát.
Képzeld azt, hogy tizenegy éves időutazó vagy, és rajtad múlik az emberiség jövője!
Ha nem adod fel, győzhetsz, ám ha veszítesz, örökre a Holló hatalmába kerülsz!

Saját véleményem: 
2022. december 26. estéje ugyanolyannak indul, mint az összes többi. A Noszter család is békésen teszi a dolgát, amikor egyszerre hirtelen látomás tör Ádámra és apukájára, mely egy perceken belül bekövetkező Megavihar pusztításának képét vetíti előre számukra. 
A háromtagú család mindent hátrahagyva elindul, hogy menedéket találjon magának, ám próbálkozásuk kudarcba fullad. A vihar kellős közepébe csöppenve kénytelenek szembenézni sorsukkal: a vadul tomboló szélvihar, mint sok mást, úgy a tízéves Ádám szüleit is elragadja. Az árván maradt Ádám ezek után kitanulja az utcai élet minden csínját-bínját. Elsőosztályú tolvaj válik belőle.
Néhány évvel később, újabb betörést készül végrehajtani, némi csoki és élelem reményében, csakhogy mutatványa nem várt fordulatot vesz. A házban egy egész seregnyi fiatallal akad össze, akik eleinte üldözik, s lőnek rá, majd elkapják, őrizetbe veszik. Noha a fiúnak sikerül meglógnia tőlük, némi kálvária után mégis visszakerül menedékükre, ahol megdöbbentő dolgokkal szembesül. Kiderül, hogy a gyerekek, hozzá hasonlóan egytől-egyig időutazók, akik Nostradamus jóslatai alapján próbálják megakadályozni, hogy a világ elpusztuljon. Ráadásul mindannyian az ő érkezésére vártak.
Ádámnak fontos küldetést kell végrehajtania: vissza kell utaznia 1844-be, hogy segítsen a híres költőnek, Edgar Allan Poe-nak megszerezni egy levelet.

A könyvre elsőként a sorozat címe, majd később a fülszöveg miatt figyeltem fel. Nostradamus és Edgar Allan Poe neve egy történetben, hát valljuk be, elég nagy húzóerő. Mind a ketten olyan személyek, akik így vagy úgy, de felcsigázzák az embereket. Nem véletlen, hogy annyi film és regény nyúlt már hozzájuk, mint - csúnya szóval élve - alapanyaghoz, ám arról elképzelésem sem volt, miként férhetnek meg egy sztorin belül. És mégis lehetséges.
A Holló hatalmában-nal viszont bajban vagyok. Olvasás közben végig vegyes érzések keringtek bennem. Az alapsztori rettentően tetszett, de a kivitelezése már kevésbé. Szerintem egy ilyen remek kis anyagból sokkal, de sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.
Adott volt egy Megavihar, ami lerombolta Budapestet, sőt szinte az egész világot. Majdhogynem teljesen megszűnt az áramszolgáltatás, és a modernkori embereknek vissza kellett térniük egy korábbi időszak életstílusához az anyagtakarékosság miatt. Ennek az eredménye pedig egy jó kis steampunkos háttérvilág lett, ahol a kütyük és a gőzgépek vették át az uralmat, kiegészülve a millenniumi korokat idéző közlekedési eszközökkel (fiákerekkel). Eddig számomra teljesen rendben volt minden. Odáig vagyok a steampunkért, a fémes, ködös hangulatáért, amely egyszerre modern és régi. De az, hogy ehhez még hozzájöttek mindenféle hipermodern közlekedési eszközök, fegyverek, mutánsok, stb., nekem már túl sok volt. Vagy lézerfegyverek és szuperhős ruhák legyenek, vagy steampunkosak. A kettő együtt kissé kaotikus, hát még akkor, ha mindenféle természetfeletti lények is párosulnak hozzájuk.
Az az érzésem volt, mintha a szerző fogott volna mindent, ami az eszébe jutott, majd bedobálta őket egy turmixba és tálalta. Az viszont már egyéni ízlés kérdése, hogy kinek csúszik mindez egyszerre, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. 
A könyv egyébként két részre tagolódik és mind a kettőben pörögnek az események, sosincs megállás.
Az elsőben a (2025-ös) jelenben vagyunk, ahol megismerjük Ádámnak azt az énjét, amit az árvaság hozott ki belőle, valamint végigkövetjük az utat, miként kerül az időutazók közé, és szembesül azzal, hogy voltaképpen ő is közéjük tartozik, miközben a mozgatórugója kezdetektől ugyanaz: megtalálni a szüleit.

A Menedékhelyen élő fiatalok és vezetők érdekes karaktereknek tűntek, kicsit sajnáltam, hogy nem kaptam belőlük többet, főleg Lillából és Mr. Gatsby-ből (igen, az a Gatsby). Illetve hát voltaképpen az egész megalakulásukra, történetükre kíváncsi lettem volna, mert csak nagyon célirányosan jöttek az infók, és azok is leginkább olyanok voltak, amik Ádám küldetéséhez kapcsolódtak. Rengeteg kérdés maradt bennem: miért csak a magyarok? egészen pontosan hogyan is működik ez az időutazósdi? hogy változhat meg valami a múltban most, ami egyszer már megtörtént, de most mégsem? Tudom, tudom, ne kukacoskodjak, de az időutazás témája igazán összetett és bonyolult. És az, hogy az író részletesen megmagyarázva kitért egy-két - szerintem jelentéktelenebb - momentumra, még több kérdést vetett fel. Néha jobb, ha bizonyos dolgokat meghagyunk a fantáziának, mintha megpróbáljuk megmagyarázni a majdhogynem lehetetlent.
A Nostradamus versikék viszont telitalálatok. Nagyon ötletes megoldásnak tartom, hogy a híres látnok képességét, és valóban létező 4 soros versikéit átalakítva, történetre szabva alkalmazta Patrick J. Morrison. És ezzel tulajdonképpel minden zökkenő nélkül be is tudta vonni Poe-t.
A könyv második részében ugyanis az időutazás és a Poe-küldetés kerül előtérbe. Ádám egy rettentő gyors - és összecsapott - felkészítés után az 1844-es év Baltimore-jában találja magát, ahol rengeteg kaland és csavar vár rá.
A korleírás tökéletes, jól átjön a 19. század sejtelmes, misztikus és veszélyekkel teli világának hangulata. Már-már maga előtt látja az olvasó az embereket, a gőzös hajókat, a macskaköves utcákat, a tilosban mulatozó, ópiumozó embereket, stb.
És tulajdonképpen a kalandok is izgalmasak, amikbe Ádám keveredik. Ügyes, talpraesett, csavaros eszű fiú módjára jól kivágja magát egy-egy szituációból. Számomra sokkal jobban is tetszett az emberi ereje. Addig, amíg újra be nem kúszott a szuperhősös, szuperképességes rész. De miután a srác átváltott Mission Impossible Tom Cruise-módba, bevallom, elvesztettem az érdeklődésemet. Megintcsak sok volt az a mutatvány, ahogy megpróbálta teljesíteni a küldetését. És az, hogy az ellenségei leálltak vele, és betanult szerepként, szinte már-már kötelezően bevallották minden mozgatórugójukat és titkukat... Ilyen nincs. Egy gonosz, ha ki akar nyírni, nem fogja nekem előtte elmesélni az élettörténetét.
Összességében tehát úgy gondolom, hogy A Holló hatalmában egy jó alappal rendelkező, érdekes témákra épülő történet, mely itt-ott vérzik. A borító hátulján lévő 9 éves korhatárral ellenben én azt mondanám, hogy 12 éves kortól ajánlom. Nem a brutalitása vagy hasonlók miatt, inkább azért, mert sok benne az olyan történelmi, vagy technikai magyarázat, ami egy 9 évest nem fog lekötni, mint ahogyan a sok monológ sem. De a kaland és rejtélykedvelő nagyobb fiúk, lányok már minden gond nélkül élvezhetik. Pörgős, izgalmas, hangulatos kis történet, ami a hibái ellenére bizony tartogat váratlan fordulatokat.


Pontszám: 5/3
Kedvenc szereplő: Baltazár, Mr. Gatsby, Lilla
Kedvenc jelenet: inasos rész
Negatívum: stílusok keveredése, Ádám kiképzése, a Levéltáros magyarázata, vízköpők
Borító: 5/4




Nostradamus


Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus, (Saint Rémy, Franciaország, 1503. december 14. – Salon, Franciaország, 1566. július 2.) a francia reneszánsz neves alakja; IX. Károly francia király udvari orvosa, képzett csillagász-asztrológus, misztikus jós, látnok, gyógyszerész. Kortársai körében nemcsak pestisdoktorként, hanem látnokként is ismert volt, utóbbi tevékenysége alapozta meg máig tartó hírnevét. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai, melyeket A próféciák (más néven (A) Centuriák) c. könyvében hozott nyilvánosságra, sokak szerint ugyanis teljesültek, illetve teljesülnek.
Az utókor által Nostradamusról kialakított vélemények széles skálán mozognak.
Bár sok jóslat értelmezésében eltérnek, de általában egyetértenek abban, hogy megjósolta a francia forradalmat, Napóleon és Hitler fellépését; mindkét világháborút, ezen kívül többnyire olyan események előremondásában is egyetértenek, mint a német V1 szárnyas robotbomba felfedezése, a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadások, avagy Louis Pasteur működése. Ezen művekre szintén jellemző, hogy a legtöbb ilyen könyv nagyjából egybehangzóan állítja, hogy Nostradamus megjósolta az adott könyv megjelenésének idején történt fontosabb aktuális eseményeket, mint például a holdraszállást, Diana hercegnő halálát, a Challenger-katasztrófát.


Anekdotái:
A róla szóló irodalom gyakran idézi egy olyan jóslatát, mely szerint, egyszer amikor Itáliában találkozott egy szerzetessel, letérdelt előtte és Őszentségének szólította. Kb. 45 évvel később a szerzetest V. Szixtusz néven pápává választották. Az ilyesfajta anekdoták hitelessége sokszor kérdéses, esetenként Nostradamus halála utáni hamisítványoknak bizonyulnak. Fennmaradtak azonban olyan jóslatai is, melyeknek van írásos bizonyítéka; például asszisztense, Chavigny jegyezte fel a Nostradamus saját haláláról adott jóslatot is; amikor a halála előtti este Chavigny elbúcsúzott tőle, Nostradamus azt mondta: „Nem fog látni életben hajnalkor.”

Levelei:
Jóskönyve előszavában fiához, Caesarhoz írt levelében általános, pesszimista jellegű rövid jövendölést fogalmazott meg a világ sorsáról (Isten irgalma egy ideig nem fog kiáradni, Fiam, amíg jóslataim többsége be nem teljesedik. Ezek beteljesednek a nagy forradalom megvalósulása által. Többszörös sötét viharban szétzúzom és széttöröm őket, nem kegyelmezek, mondja az Úr.).
Fontosabbak azonban azok a megjegyzései, melyek a könyve egyik kiadását kísérő levélben küldött II. Henrik francia uralkodónak, ezek segítenek versei értelmezésében. Ebben a levélben a jóslatokhoz, jósversekhez vezető és a könyve összeállításában alkalmazott munkamódszeréről is írt.

Próféciái:
A próféciák, mely mű az idők során több, egyre bővülő kiadást ért meg, négysoros (ritkábban hatsoros) versekből áll, ezek a jósversek, melyeket Nostradamus százas csoportokba, centuriákra osztott. Néha emiatt magát a könyvet is (A) Centuriáknak nevezik. A centuriák mellett a könyv egyéb, nem jóslat célzatú verseket is tartalmaz (ezek általában nem négy, hanem hat sorosak).
Nostradamus látomásai már több éve tartottak, míg arra kezdett gondolni, hogy ezek mások számára is fontosak lehetnek.
A könyv több, egyre bővülő kiadást ért meg. Első kiadása 1555-ben jelent meg Lyonban (ennek minden példánya elkallódott); a második 1557-ben jelent meg, és mint erről a próféciák címlapja értesít, az elsőhöz képest 300 új verset tartalmaz. Nostradamus a II. kiadás megjelenése után sem fejezte be a versek írását, 1558-ra még további háromszáz verset írt (VIII.-X. centuria). Ezeket az (egy évvel később meghalt) II. Henrik királynak szóló ajánlással látta el és neki elküldte; de életében nem jelentek meg. Posztumusz kiadás formájában, melyet Nostradamus rokonai és Chavigny állították össze, 1568-ban jelentek meg, Benoit Rigaud nyomdájában.

Nostradamus és Magyarország
Nostradamus élete végén, öregen és betegen kapta a megrendelést egy magyar főembertől, hogy írjon próféciákat Magyarországról. Ez a „nagyhírű és vitéz” nemzet fia háromezer ezüstöt fizetett Nostradamusnak ezért a munkáért, s a megrendelő személyében a 99. vers alapján gróf Zrínyi Miklósra ismerünk, a szigetvári hősre, aki valóban három hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét, s 1566. szeptember 8-án halt hősi halált. Mint a vers megjósolja, a „pogány” török még valóban százhúsz évig uralja Magyarországot, és Zrínyi Miklós valóban két nép, a magyar és a horvát közös hőse.




Nyereményjáték


Minden állomáson egy-egy fontos szereplő betűit rejtettük el, melyeket helyes sorrendbe rakva kell beírnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Sok szerencsét a kis nyomozóknak!!
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re!


Akit ki kell találnotok:
Az Asylum bolygón lévő Menedékhely vezetője.




Nézzetek be a többi állomásra is

02/17 Kelly Lupi olvas - Steampunk hangulat
02/19 Bibliotheca Fummie - Edgar Allan Poe
02/21 Dreamworld - Nostradamus

2015. február 20., péntek

Kleinheincz Csilla - Üveghegy


Kleinheincz Csilla egy különleges világba vezette be az Ólomerdő című regényében az olvasókat. Az utazás folytatódik az Üveghegyben, ahol még többet megtudhatunk Emese sorsának alakulásáról. Kövesd te is a három állomásos blogturnét, amelyet ennek az igazán különleges fantasymesének szentelünk! Ráadásul 3 szerencsés meg is nyerheti a regényt, ha helyesen válaszol a lent feltett kérdésekre!


Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Kiadó: Gabo SFF
ISBN: 9789636899943
Oldalszám: 384 oldal
Illusztálta: Cserny Timi Pookah

Fülszöveg:
„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”
A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.
Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.
Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.

Saját véleményem:
Az Ólomerdő végén történt váratlan események érezhetően nagy hatással vannak az életben maradt karakterekre.
Lóna, megszabadulva az Özvegy átkától, igyekszik helytállni az emberek-, valamint a tündérek világában egyszerre. Ám hattyútündérként egészen más értékrendekkel bír, s a gondolkodása is nagyban különbözik a halandókétól. Ugyanakkor egy félig tündér-félig ember kislány anyjaként ezek az eltérések még inkább kiéleződnek. Hiába szeretne szerető és felelős szülője lenni Emesének, a dolog közel sem annyira egyszerű... 
S Lónához hasonlóan Emese sem találja a helyét. Nem tudja ki ő, melyik világba tartozik, milyen célt szolgál az élete. Súlyos hibájáról, mely fél karjába került, nem is beszélve.
A lány egyszerre érzi otthon és mégis kívülállónak magát a Rengetegben és az emberi világban egyaránt. Mind a két hely az otthona, és egyik se. Így hát útra kel, hogy válaszokat találjon, csakhogy útja során egyre gyakrabban botlik bele az Ezüstkezű legendájába, és minél több képzeletbeli ajtót nyit ki, annál több megoldásra váró feladat zúdul a nyakába. Fájdalmas titkok, elfeledett történetek, kitörni készülő lázadások...

"De olykor, hogy valóban visszatérhessen valaki, előbb messzire kell mennie – és szörnyeket kell legyőznie, kincseket találnia, hogy amikor újra hazaviszi a lába, az lehessen, aki valóban ő."

Míg az Ólomerdő önmagában egy komplex történet volt, addig ez a kötet két kisregényből áll. Az elsőben Lóna kerül előtérbe, a másodikban pedig Emese. Ám az mind a kettőről elmondható, hogy az akciódús jelenetek helyett, a hangsúly ezúttal a lelki részre kerül. A lányoknak szembe kell nézniük tetteikkel, és azok következményeivel, továbbá meg kell találniuk önmagukat, hogy beteljesíthessék azt, amire hivatottak.

Ami a könyvet illeti, bevallom, kezdetben kicsit megrémültem, mivel tavaly, az ólomerdős interjúban Csilla elárulta, hogy a kedvenc szereplőmet ebben a kötetben sajnos nélkülöznöm kell (és hát Rabonbán híján a Rengeteg olyan, mint szivárvány színek nélkül - legalábbis az én kicsi szívemben). A lehetőségek így hát igencsak leszűkültek, konkrétan két főre, akik közül korábban egyik sem igazán lopta be magát a szívembe. Utólag visszagondolva azonban, hálás vagyok, hogy bepillanthattam a lelkükben zajló harcokba. De nem is húzom tovább az időt, térjünk rá a lényegre:
Az Üveghegy címet viselő kisregény nem sokkal István halála után játszódik. Adél és Emese gyászol, Lóna viszont igyekszik erdője úrnőjeként és anyaként viselkedni. Fejébe veszi, hogy lányát magához költözteti, és kitanítja a tündérlét minden csínjára-bínjára.
Ám mind a ketten erős személyiségek. Emese akaratos kislány, aki nemcsak, hogy haragszik anyjára annak évekkel korábbi eltűnése miatt, de még István halála miatt is őt okolja. Lóna pedig képtelen elviselni az emberi allűröket, zsarnokságot. Ebből kifolyólag, újsütetű kapcsolatuk nem alakul túlságosan zökkenőmentesen.
A cselekmény többé-kevésbé az ő anya-lánya viszonyuk kompromisszumkötéséből áll. Végigkövethetjük milyen engedményeket tesznek, miként próbálnak meg nem idegenekként, hanem rokonokként működni. Nagy szavak helyett apró lépésenként közelítenek egymás felé, már amennyire ez természetükből fakadóan lehetséges.
Számomra például kifejezetten érdekes volt látni, hogy az alapjáraton magányos típusú, magának való Lóna, hogyan próbál emberi értelemben vett anyaként viselkedni, mindazok után, amiket tett. Első perctől érződik rajta, hogy szereti a gyermekét, csak nem tudja, hogyan és milyen formában mutassa ezt ki úgy, hogy a tekintélye is megmaradjon, Emese anyaképének is megfeleljen, és saját egyénisége se csorbuljon.
Rettentően összetett, izgalmas személyiség. Sokszor hibázik, de ha az olvasó odafigyel rá, minden lépése, ha nem is megérthető, de érthető. Én ebben a rövid kisregényben nagyon a szívembe zártam ezt az aranyos, makacs, indulatos nőt. Jót tett a karakterének, hogy bizonyos mértékben ingoványos terepre került. Emese mellett megtapasztalhatta milyen szeretni és féltékenynek lenni. A civakodásaik éppoly' szórakoztatóak voltak, mint azok a pillanatok, amikor tanítgatták a másikat. Imádtam a közös iralás órákat, a gyógynövényismeretet,  és igazán sajnáltam, hogy olyan hamar véget ért ez a kisregény. De még milyen véget! Csilla akkorát csavart az addig nyugis történetszálon, hogy nem győztem a padlóról összekaparni az államat. Mondjuk ki: kisebb sokkot kaptam.

"Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből."

Miután sikerült többé-kevésbé feldolgozni az előző csattanót, kíváncsian estem neki a Kősárkánynak, melyben néhány év elteltével, Emese vándorévbe kerül. Ez annyit tesz, hogy útra kerekedik, hogy megtalálja valódi önmagát, és rájöjjön, mit szeretne kezdeni az életével, hol képzeli el azt, milyen céljai vannak.
A történet kezdetben két szálon fut - amire a tagolás miatt kicsit nehezen jöttem rá, eleinte csak néztem, hogy most mi van. Az egyiken Emese embervilágbeli útkeresését ismerjük meg, ami a mostani sztori előtt játszódik, s inkább csak hozzátesz a jelenlegi főrészhez, amikor is a lány Szépországba, a tündérek országába indul.
Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy Emesét, mint karaktert sosem kedveltem. Az én szememben ő egy kissé önző, hisztis, önfejű kislány - és ezt továbbra is tartom.
Nem éreztem azt a nagy mozgatórugót, ami emögött a fene nagy útkeresése mögött rejlett. Persze, csinált hülyeségeket, elveszítette az apját, ingázott a két világ között, mégis hiányzott az érveléséből az a löket, ami ahhoz kellett volna, hogy megértsem, miért most indult el, miért nem akkor, amikor megtette, amit... Ettől eltekintve az útja viszont nagyon tetszett.
A kalandja által előttünk, olvasók előtt is egészen új színterei nyíltak meg ennek a gyönyörű, veszélyes és rejtélyes világnak.
Elhagyva a Rengeteget bebarangolhatjuk az Üveghegyet, megismerhetjük Szépország tündérfalvait, azok működését, a tündérek falvakban betöltött szerepeit. Részt vehetünk egy fergeteges vásári kavalkádon, mely tengernyi színt, varázslatos hangulatot, és  útkereső, tündérfiatalok tehetségének kibontakozását mutatja be. És ez még közel sem minden!
A békés, csupa báj világ hátterében bizony akadnak olyanok, akik másként gondolkodnak, éreznek, mint a többség. Lázongás szele járja körbe a varázslatos világot, s rettegett lények ébredeznek.
Bizony, a kép nem véletlen. A tündérek mellett a sárkányok is felbukkannak! A spoilertartalom miatt róluk nem mondok semmit, csak azt, hogy igen jelentős szereppel ruházta fel őket Csilla, és rengeteg mítosz, legenda kapcsolódik hozzájuk és teremtéstörténetükhöz a könyvben.
Sárkányfanatikusként léleksimogató volt a jelenlétük. És - végre! - végre úgy istenigazából megmutatták, milyenek ők természetüknél fogva. Veszélyesek, kiszámíthatatlanok, félelmetesek, hatalmasak... és szerethetőek. A hozzájuk fűződő háttértörténet pedig egészen egyszerűen zseniális és egyedi!
Összegezve tehát azt mondom: az Üveghegy elképesztő lett! Más, mint az első rész, de talán éppen emiatt, nekem sokkal jobban is tetszett. Közelebb került a szívemhez - Lónával és a sárkányokkal együtt.
Minden megvan benne, ami csak kell: útkeresés, féltékenykedés, kaland, tündérek, varázslatok, sárkányok, izgalmak, rengeteg fájdalom, könny, szívfacsaró pillanatok, elképesztő háttérvilág, csodálatos helyszínek, titkok, rejtélyes jóslatok, és egy olyan befejezés, ami után sikítok a folytatásért... és Rabonbánért! Sok-sok Rabonbánt kérek! És sárkányt.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Lóna, Kő, sárkányok, Firene, Ispiláng, Kökény
Kedvenc jelenet: Kő és Emese szertartása
Negatívum: Emese hisztijei
Borító: 5/5




Dreamcast


A Dreamcast készítése előtt még csak nem is sejtettem, mekkora fába vágtam a fejszém. A fejemben ugyanis minden szereplőről élénk képek éltek, csakhogy mivel még nem találták fel a google/pinterest és egyéb helyek keresőjébe való gondolatátviteles keresést, így hát Firene-vel, Kővel és Adéllal igencsak meggyűlt a bajom.
Ami Lónát és Emesét illeti, velük viszont rettentő könnyű dolgom volt. Emese az Ólomerdőtől kezdve Katniss húgaként, Primként élt a buksimban, és az Üveghegy első kisregényében Lóna arca is körvonalazódott előttem. Számomra ő külsőre-belsőre olyan, mint a Trónok harca Cersei-je (Lena Headey).






Nyereményjáték


Aki szeretne Emese és a tündérek világába elutazni, nincs más teendője, mint kitölteni az alábbi Rafflecoptert, és izgulni, hogy ő legyen a 3 szerencsés nyertes egyike! Varázsolni nem ér. :)
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.




Nézzetek be a többi állomásra is

02/16 Könyvgalaxis - Playlist
02/18 Deszy könyvajánlója - Üveghegy pinterest
02/20 Dreamworld - Dreamcast

2015. február 15., vasárnap

Brigid Kemmerer - Spark


A kanóc meggyulladt... Gabriel Merrick pedig szó szerint a tűzzel játszik az Elementálok-sorozat második kötetében. A forróság nem csak a tűzet jelenti Gabriel számára, hanem félénk padtársa, a titkokkal teli Layne is.

Ne állj ellen a csábításnak, engedd, hogy megismertessük veled Gabrielt, a második Merrick-fivért a Szikra blogturnén! Ha rád mosolyog a szerencse, megnyerheted a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét is!


Brigid Kemmerer: Spark - Szikra

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633991855
Oldalszám: 472 oldal
Fordító: Vallató Péter
Tetszett? Vidd haza!

Fülszöveg:
Gabriel Merrick a tűzzel játszik. Szó szerint.
Néha még uralja is. Máskor viszont képtelen rá.
Gabrielnek mindig ott voltak a testvérei, különösen az ikerbátyja, Nick. Amikor viszont egy gyújtogató hoz káoszt a városukra, minden jel Gabrielre mutat. Csak épp nem ő gyújtogat.
Ráadásul mintha senki sem hinne neki. Kivéve Layne-t, a félénk, kitűnő tanuló tizedikest, aki magas nyakú garbóban és farmerben jár – és teljesen feldúlja Gabriel érzelmeit. Layne nagyon jól megérti, milyen az, ha családi problémákkal küzd az ember, és érti a titkokat is. Neki is van jó néhány.
Gabriel nem engedheti meg, hogy Layne rájöjjön, milyenek is a testvérei, a képességeik, és milyen veszélyek leselkednek rájuk. Van azonban néhány olyan kockázat, amit nem hajlandó vállalni.

Saját véleményem:
Annak idején, a Storm értékelésemben Gabrielt emeltem ki, mint kedvenc karaktert. Egészen pontosan ezt írtam róla: "Az én kedvencem egyértelműen a lobbanékony, tűz elemmel bíró Gabriel lett. Az ő személyisége, karizmája egészen egyszerűen lehengerlő (...)". Ennek ellenére sokat lamentáltam azon, hogy folytassam-e a sorozatot, mert bár a hibái ellenére tetszett a könyv, hosszútávon mégsem hagyott bennem annyira mély nyomot, hogy mindenáron olvasni akarjam a Merrick tesók történetének folytatását. Most viszont rettentően örülök, hogy megadtam neki az esélyt, hisz felülmúlta minden képzeletemet! És annak is örülök, hogy nem Gabrielé lett a kezdőkötet. Mégpedig azért, mert a Storm során bőven jutott időm megérteni, kitapasztalni, hogy Brigid Kemmerer a természetfelettit csak mellékes elemként alkalmazza. Ehelyett sokkal hangsúlyosabbak nála a különféle emberi érzelmek, -kapcsolatok, illetve azok alakulása, és ehhez jön extraként az elementál lét, valamint annak minden velejárója, nem pedig fordítva.
Ami a Szikrát illeti... kezdetben elképzelésem sem volt, miként folytatódhat a sztori Gabriel főszereplésével úgy, hogy jóformán Becca és Chris része sem lett lezárva, nem is beszélve a Becca apja jelentette csavarról.
Nos, a válasz igen egyszerű: ahogyan az elementálság meghúzódik a háttérben, úgy az Őrzőkkel való konfliktusuk is szépen lassan alakulgat, és minden egyes kötet hozzátesz valami apróságot a várható nagy fináléhoz (legalábbis bízom benne, hogy az valamivel látványosabb lesz, mint az eddigi fantasy rész). Ez a Spark esetében tényleg apróság, jóformán az elején és a végén kerül említésre.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Becca és Chris próbálkoznak a randizással, Huntert mindenki kerüli, Nick gyógyulgat, Michael viszi tovább a vállalkozását, Gabriel pedig újra és újra elemzi magában, mit rontott el akkor, amikor Becca apja elfogta ikertestvérét. Ám nem sokáig nyalogathatják sebeiket, ugyanis az, hogy Becca apja nem iktatta ki őket, egy sor új problémát vet fel. A veszély továbbra is fennáll, és ezért minden eddiginél fontosabb, hogy meghúzzák magukat.
A bökkenő csak az, hogy Gabrielt egyre intenzívebben foglalkoztatja az eleme, és míg a többiek könnyen kapcsolatba léphetnek a sajátjukkal, addig számára a tűzzel való érintkezés nem annyira egyszerű.
Folyamatosan gyűlik benne a feszültség, ami a legrosszabb pillanatban ki is tör belőle, s ennek hála magára haragítja a testvéreit (és mindenki mást a környezetében), nem is kicsit. A vitájuk annyira elfajul, hogy az ikertestvérként hozzá legközelebb álló Nick, kis híján megfojtja. Mindannyian őt okolják, és ez a helyzet a napok múlásával nem, hogy javulna, méginkább romlik. Gabriel végül ott talál menedéket, ahol soha nem gondolta volna: Hunter oldalán.
Kifejezetten érdekes látni, hogy a nagymenő, magabiztos, temperamentumos, szabadszájú fiú miként éli meg a magányt, s hogyan dolgozza fel azt, hogy a családja ennyire kiközösíti.
Gabriel érzései igazán emberire sikeredtek. Teljesen érthető eszmefuttatásokkal rukkol elő, s teszi mindezt úgy, hogy a karaktere nem csap át egy siránkozó, depresszív egyénné. A sérelmei és fájdalmai mellett ugyanúgy ott van benne a tűz és a szenvedély, mint máskor.
Hozzáteszem, vele ellentétben a többiek mérhetetlen haragját mind a mai napig nem tudom mire vélni. Lehet, hogy Gabriel hibázott, de az a szintű utálat, hiszti és vádaskodás, amit a nyakába zúdítanak... Beccát, a barátnőjét, Christ és Nicket olykor szívesen felképeltem volna, rettentően irritáltak. Néha még Michael is, bár ő azért komplexebb eset. A Gabriellel folytatott beszélgetéseit például nagyon szerettem. Jó volt bepillantani a múltjukba, és egy kis szeletét megismerni annak, miért lett olyan a legidősebb Merrick fivér, amilyen.
És ahogyan már említettem, Gabriel a sors furcsa fintoraként Hunter mellett találja meg a vigaszt, megnyugvást és minden egyebet, amire szüksége van. Ahelyett, hogy elítélnék a másikat, segítenek egymásnak megtalálni önmagukat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy lángoló épületekben kell rohangálniuk és embereket menteniük titokban. (Ami bőven tartogat adrenalin dús pillanatokat)
De persze nem maradhat el a romantika sem, ami egy tizedikes lány, Layne képében érkezik. Gabriel akkor figyel fel rá, amikor a matekzseni megmenti őt egy röpdoga alkalmával.
Layne amúgy egy teljesen átlagos lány, igyekszik beleolvadni a tömegbe, nem visel kirívó ruhákat, nem pasizik, ehelyett a tanulásra és az igencsak bajos családjára koncentrál. Van egy siketnéma öccse, aki hozzá hasonlóan élcelődés tárgya a suliban, egy ügyvéd apja, aki szinte sosincs otthon, és egy olyan anyja, aki elhagyta őket, mivel nem tökéletesek. Emellett reggelente lovagol, és mindent elkövet, hogy szörnyű titkára ne derüljön fény.
Összességében egy igazán szerethető lány, főként azért, mert sok hősnővel ellentétben nincsenek idiótaságai. Nem akar több lenni, mint ami.
Gabriellel együtt nagyon aranyosak, imádtam az ugratásaikat, a felelsz vagy mersz játékukat, mely során fokozatosan megnyíltak egymásnak, továbbá a másikra való hatásukat. Érezhetően működött köztük a kémia. És pluszpont, hogy elérték nálam, hogy egyáltalán ne gondoljak arra, hogy ennek a történetnek természetfeletti elemeket is tartalmaznia kéne. Sőt! Őrzők és mindenféle hülyeségek helyett még többet akartam belőlük. 
Mindent egybevetve, nekem ez a rész ezerszer jobban bejött, mint a Storm. Teljesen magába szippantott. Ráadásul érdekesebb témákat feszegetett: iskolai erőszak, lovaglás, állatok szeretete, sportolók, önkéntes tűzoltósdi, és Layne testvére révén a jelelés. Talán azért is éreztem közelebb magamhoz a Szikrát, mert középsuliban nekem is volt egy siketnéma barátnőm, és Brigid Kemmerer annyira élethűen adta vissza azt, amivel ez jár, vagy ahogyan megnyilvánul, hogy újra felidéződtek bennem az emlékek, egy-egy jelelés, szinte kedvem lett volna mutogatni (igen, barátnőm miatt megtanultam). Úgyhogy én azt mondom, aki szerette az első részt, az mindenképp olvassa el, akit pedig nem annyira fogott meg, az is adjon ennek még egy esélyt. Sokkal pörgősebb, összetettebb, a szereplők is milliószor szerethetőbbek, és nem csak suliból áll a történet. Romantika, izgalom, humor, szenvedély és rengeteg tűz - ez mind a Spark.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Gabriel, Hunter, Layne
Kedvenc jelenet: az összes Gabriel-Layne, illetve a futás utáni Hunter-Gabriel beszélgetés
Negatívum: Chrisék viselkedése
Borító: 5/5




AxelJordan


AxelJordan nem más, mint a Spark borítójának előterében lévő modell, aki nem is annyira modell, mint inkább zenész. Csak és kizárólag két könyv fedlapján találkozhattok vele, melyből az egyik a Spark, a másik pedig a sorozat kiegészítő novellája, a Breathless. Megtalálhatjátok őt facebookon, twitteren, valamint a személyes honlapján.

Végül, de nem utolsósorban, íme néhány fotó róla:








Nyereményjáték


Azt ugye tudjuk, hogy Gabriel Merrick szeret a tűzzel játszani - és a tűz is szívesen játszana vele… Ahol pedig tűz van, ott előbb-utóbb felbukkannak a tűzoltók is, akik nagy szerepet kapnak a Szikrában.

A játék során jól ismert tűzoltókat mutatunk nektek különböző filmekből és sorozatokból, nektek a feladatotok, hogy felismerjétek őket, és megírjátok, mely filmben, vagy sorozatban láttátok őket.A nyeremény a Könyvmolyképző kiadó felajánlásában három példány a regényből! Sajnos csak Magyarországi lakcímmel rendelkező játékosok jelentkezését tudjuk elfogadni.





Nézzetek be a többi állomásra is

02/09 Media Addict - Könyvtrailer
02/12 Insane Life - Tűzoltók
02/15 Dreamworld - AxelJordan
02/18 Bibliotheca Fummie - Idézetek