2015. április 1., szerda

Shannon Hale - Ever After High 2.



Folytatódik az Ever After High blogturné a sorozat második részével. Ki a leggonoszabb a vidéken? teszi fel a kérdést a szerző, és bizony nem könnyű a válasz, miután Raven alaposan összekuszálta a szálakat. 
Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerének bejegyzéseit és újabb mesés posztok várnak rád, merülj el ebben az izgalmas mesevilágban!


Shannon Hale: Ki a leggonoszabb a vidéken?

Kiadó: Móra
ISBN: 9789631197549
Oldalszám: 344 oldal
Fordító: Bottka Sándor Mátyás

Fülszöveg:
Az örökség napja után az Ever After High-ban minden a feje tetejére áll! Mivel Raven Queen nem írta alá a Mesehősök Végzetkönyvét, és nem fogadta el benne szereplő sorsát, akaratlanul is veszélybe sodorta Holnemvoltország lakóinak életét. Raven sem vágyik másra, mint hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal, de akkor Hófehérke lánya, Apple White sem harapna soha mérgezett almába, és nem ébresztené őt fel soha csókkal a hercege. És még hányan vannak, akik a papírforma szerint szeretnék élni mesebeli életüket?!
Raven nem akarta követni anyja, a Gonosz Királynő példáját, de talán mégis éppen ettől lesz ő a leggonoszabb. Tette ugyanis példaképül szolgál a zendülők számára, akik hozzá hasonlóan szabadon szeretnének dönteni saját sorsuk felől.
Az iskola két csoportra szakad: előkelőkre és zendülőkre. Ellentétük káoszt, felfordulást és bizonytalanságot hoz az Ever After High-ba.
A CSATÁROZÁSOK ÁRTATLAN ÁLDOZATOT KÖVETELNEK!

Saját véleményem:
Az első rész után - gyermekien - nagy lelkesedéssel vágtam bele a folytatásba, és ha azt imádtam, akkor erre már nincsenek szavaim. A második kötet még sokkal jobban sikerült, mint az első. Letehetetlen!
Az alapgondolat, miszerint a jól ismert mesehősök gyermekeinek sorsát követjük figyelemmel, zseniális, és most, hogy már előzőleg feltérképeztük a világot - vagy legalábbis egy részét -, valamint az alapkonfliktust, lehetőségünk van alaposabban megismerni a szereplőket. 

Ravent az elejétől fogva imádtam. Amellett, hogy tökéletes példája annak, hogy külsőségek és minden egyéb nélkül nem szabad senkit meg- vagy elítélni, egy talpraesett, okos, szerethető és szabadságvágyó hősnőt is kapunk személyében, kinek tettei példaértékűek kicsiknek-nagyoknak egyaránt.
A Ki a leggonoszabb a vidéken?-ben Raven tovább küzd döntési szabadságáért, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy bizonyítékot szerezzen arra, jól döntött, amikor nem írta alá a Mesehősök Végzetkönyvét. Csakhogy tette kihatással van az egész sulira, ugyanis a diákok két társaságra bomlanak: zendülőkre és előkelőkre.
Egyik csapat, a hercegek és hercegnők - akiknek boldogan éltek míg meg nem-mel végződik meséjük -, mindenáron azt akarják, hogy a zendülők, akik változtatni akarnak sorsukon, hódoljanak be előre megírt meséiknek. Ám azok nem hajlandóak feláldozni magukat. Így a két csapat között éles ellentét alakul ki, melynek középpontjába Raven és Apple kerül.
A két lánynak nincs könnyű dolga. Egyrészt barátnők, másrészt két külön nézetet vallanak, harmadrészt pedig kezdeniük kell valamit a melléjük álló csapatokkal. És ez a három dolog az, ami lényegében meghatározza a második kötetet. 

"Az emberek sok mindenre képesek, ha él bennük a remény, hogy végül sikerrel járnak."

A zendülés következtében több karakter is megmutatja valódi énjét, míg mások érdekes felfedezéseket tesznek önmagukkal kapcsolatban. Legyen szó bármelyikről, mind igazán élvezetes.
Nem titok, hogy Maddie a szívem csücske, de véletlenül sem szeretnék olyan lenni, mint a Mesélő, így róla nem mondok semmit, azt leszámítva, hogy személye és a vele történtek fontosak, és több szempontból is meghatározóak.
Azonban van itt valaki, aki már az első részben is nagyon titokzatos volt, és most végre felfedi titkát. Ő pedig nem más, mint Piroska lánya, Cerise.
Nem mondom, hogy megdöbbentő vagy egyedi fordulatról van szó, mert találkoztam már ilyesmivel (elég csak az OUAT Piroskájára gondolni), de a fiatalabbakat azért még érheti meglepetés. Ennek ellenére, rettentően élveztem a leleplezés módját és az azt övező eseményeket.
Cerise egy érdekes és izgalmas fénypontja a sztorinak. Tetszett az a fajta megközelítés, ahogy leleplezte- és kiállt magáért, és azért, aki. Amolyan történet a történetben jellegű megmutatkozásról van szó.

Raven erényeit már említettem korábban, ez továbbra is áll, csak méginkább felerősítve, új képességekkel kiegészülve. A válaszok és megoldás keresgélése közben új dolgokat kell tanulnia. És ugyanez érvényes Apple-re is, aki sokáig rettentően sekélyes, önző, akaratos, hisztis liba képét mutatja, de szép lassan, rá kell döbbennie, hogy mégsem annyira tökéletes. Ahhoz, hogy jó vezető és királynő váljon belőle, merőben át kell értékelnie az addigi nézeteit.

Összességében tehát úgy vélem, Shannon Hale a második kötettel még nagyobbat robbantott. Amellett, hogy izgalmas, rejtélyekkel és fordulatokkal teli történetet szőtt, karakterei által fontos értékeket próbál eljuttatni az olvasói számára, melyekből sokat lehet tanulni. Kortól függetlenül ajánlom minden lánynak és gyermeklelkű felnőttnek. És továbbra is óriási elismerésem a fordítónak, aki bravúros módon adja át a szó- és egyéb, a szövegben rejlő játékokat. Most pedig, ide nekem a folytatással!

Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Raven, Maddie, Cerise
Kedvenc jelenet: a Csuklyás-Farkas futam
Negatívum: -
Borító: 5/5
Tetszett? Rendeld meg!




Előkelő vagy Zendülő vagy?


Regisztrálj, töltsd ki a tesztet, és tudd meg, melyik csoportba tartoznál, ha az EAH diákja lennél! Katt IDE!






Nyereményjáték


Minden állomáson egy-egy szereplő nevét rejtettük el, nincs más dolgod, mint helyes sorrendbe rakni a kiemelt betűket és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Segítenek a karakterképek!

A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre. Sok szerencsét!






Nézzetek be a többi állomásra is

04/01 Dreamworld

Karen T. Blythe - Romok



Mindig öröm egy újonnan felfedezett írót bemutatni, főleg ha magyar az illető. A Karen T. Blythe néven publikáló írónő első regényét mutatjuk be nektek egy blogturné keretein belül.
Kövessétek velünk a turnét, és a sok érdekesség mellett még nyerhettek is. Reméljük, megszeretitek annyira a történetet, amennyire mi.


Karen T. Blythe: Romok

Kiadó: Magánkiadás
ISBN: 9786155514038
Oldalszám: 423 oldal
Sorozat: Kolónia-trilógia

Fülszöveg:
A nem túl távoli jövőben a Föld népessége az éhezés miatt alaposan megcsappan, Amerika kolóniákra bomlik, az életben lévőknek minden egyes falatért meg kell küzdeniük. Jael az anyjának segít, hogy öccse nyugodtan tanulhasson.
Egy nap megjelenik a városukban a híres énekes, Zerah, hogy egy segítő turné keretein belül koncertet adjon. A véletlen folytán találkozik össze Jaellel, ám ez egy életre változást hoz mindkettejük számára.
Vajon ez több lesz, mint egy egyszerű fellángolás? És ha igen, a kapcsolatuk túléli a buktatókat?
Egy igazán szép romantikus történet egy nagyon nehéz világban.

Saját véleményem:
A III. Világháború után, a Föld népessége megtizedelődött, a társadalom két részre bomlott. Az emberek nagyobb része Kolóniákban él, ahol önmaguknak termelik meg javaikat, kitéve az időjárás szeszélyeinek. Emiatt pedig nagy az éhínség.
Hősnőnk Jael, édesanyjával és öccsével, Woody-val szintén egy kolónián él - az Ex-Los 42-ben -, egyik napról a másikra vívják harcukat az élettel. Jael a megpróbáltatások miatt, fiatal kora ellenére megkeseredett, szinte minden reménye elhagyta. Egyetlen célja, hogy Woody-t kijuttassa a nyomorból, hogy a kisfiúnak ne úgy kelljen felnőnie, mint neki. 
Jael szívből megveti az Elit réteget, melyet a tehetősebbek csoportja alkot. Számukra ismeretlen fogalom a nélkülözés. Partikat rendeznek, pocsékolnak az étellel, és annyi áramot használnak, amennyit csak akarnak, míg a Kolóniák számára az áram luxusnak számít.
Egy nap azonban a kolóniákat segítő koncert a városukba érkezik, s bár Jael hallani sem akar arról, hogy részt vegyen a koncerten, egy véletlen folytán mégis összefut Zerah-val, az elnök fiával, aki nem mellesleg híres rocksztár, és lányok sokasága álmodozik róla. És bizony egy csók is elcsattan...

Nehéz úgy írni a Romokról, hogy az ne legyen csupa áradozás, hiszen minden egyes percét élveztem! Bár bevallom, kezdetben kétkedve fogadtam, és sokáig filóztam, hogy elolvassam-e vagy sem. Mert azért valljuk be, nem sűrűn hallunk olyan disztópiáról, ahol egy híres rocksztár lenne az egyik főszereplő. Elképzelni sem tudtam, miként férhet meg ez az egész együtt, és mégis működött! 
Karen T. Blythe debütáló regénye egy trilógia kezdőkötete, így talán nem lep meg senkit, ha azt mondom, ez egyelőre amolyan hosszabbra nyúlt prológus, melyben megismerjük a világot, a karaktereket, és halványan, de betekintést kapunk a háttérben zajló valódi eseményekbe is.
Adva van egy világ, melyben az emberiség zöme éhínségben él. A szerencsésebbek kolóniákba tömörülnek, ahol önmaguk és a csoportjuk ellátásól gondoskodnak, akárcsak egy farmon. Földet művelnek, állatokat tenyésztenek, de mindezt a legkezdetlegesebb eszközökkel, lévén náluk nincs se áram, se víz, csak amennyit a természetből nyernek. Mindennapjuk felér egy, az élettel folytatott harccal.
De akadnak még náluk is szerencsétlenebb helyzetben levők, akik hajléktalanok módjára, a romos városok utcáin, guberálva keresgélik az élelmet az Elitek szemeteseiben. Egy-egy falat kenyérért vagy húsért még ölni is képesek.
Velük szemben pedig ott vannak az elitek, akik valamilyen módon - erre egyelőre nem kaptunk választ, hisz szerves részét képezi a titoknak - óriási vagyonra tettek szert, új házakat építettek, és elit negyedeket hoztak létre. Szinte naponta rendeznek bulikat, estélyeket, ahol csak úgy folyik az alkohol, hegyekben áll az étel, csillogó-villogó ruhákban, tündöklő ékszerekben pompáznak.
Spórolásról nem is hallottak. Egy vödörbe ömlesztve összekevertetik cselédeikkel a kaját, és úgy dobják ki a tárolókba, mondván, hogy így mindenfélét kóstolhatnak a szegények...
Ám köztük is akadnak kivételek. Az elnök fia városról városra jár, híres rockzenészként koncerteket ad, és a befolyt összeget a kolóniaiaknak ajánlja fel. Így érkezik meg Zerah Ex-Los 42-be is, ahol egy véletlen folytán összefut Jaellel, és egy heves csók felforgatja addigi életüket, nézeteiket. 

Imádtam Zerah és Jael kapcsolatát, ahogy a dacos, Elit ellenes lány szép lassan átértékeli az elitekről alkotott képet, és félretéve elveit, beleszeret a fiúba. Zerah pedig olyan belátást kap a kolóniaiak életébe, melyről egészen addig fogalma sem volt. (Nem mellesleg Zerah igazi könyves álompasi!)
Szerelmük nagyon szenvedélyes, izzik köztük a levegő. Ugyanakkor mindvégig ott van a feszültség a levegőben, hisz Zerahnak a turné miatt tovább kell állnia... Ráadásul a törvények értelmében soha nem élhetnének együtt... 
Az együtt töltött napjaik viszont csodaszépek! Nem is tudom, melyik volt a kedvencem: a tavas, vagy a vacsora...
A Romok tehát egy disztópikus környezetbe ágyazott, megható, vicces, titkokkal és rejtélyekkel teli regény, melyben érződik, hogy a háttérben sötét titkok húzódnak meg. Én a magam részéről teljesen beleszerettem, és izgatottan várom, hogyan alakul tovább Jaelék sorsa. 
Leginkább a romantikus műfaj kedvelőinek ajánlom. Illetve azoknak, akik szeretnének valami szokatlant olvasni. Karen pedig ékes példája annak, hogy a Magánkiadásokban is találni vérbeli gyöngyszemeket!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Zerah, Woody és Jael
Kedvenc jelenet: a tavas
Negatívum:egy picit hiányos a világfelépítés
Borító: 5/5




Interjú Karennel


Mi inspirált a sorozat megírásánál?

Egy kis faluból jöttem, ahol rendszeres volt nálunk, hogy magunk termesztjük azt, amit megeszünk. Szerettem volna bemutatni, milyen is az élet, és valahogy megtetszett a disztópia világa, mivel mostanában sok ilyen témájú könyvet olvasok.


A történetedben több olyan dolgot vegyítesz - gondolok itt a posztapokaliptikus világképre, vagy a rocksztárságra -, ami elsőre meglehetősen furcsának tűnhet, mégis jól megférnek együtt. Nem féltél, mit fognak szólni ehhez az olvasók?

Mindenképpen egy posztapokaliptikus világban gondolkoztam, és csak akkor jött Zerah karaktere, amikor már megvolt a világ. Először nekem is furcsának tűnt, de rájöttem, hogy illeszthetném bele mégis, hogy ne legyen az egész logikátlan, és végül sablonos elemekből sikerült kihoznom egy egyedi történetet.  
Mivel ez az első megjelent regényem, kicsit félek az olvasói reakcióktól, de úgy hiszem, a karakterek és a humor van elég jó ahhoz, hogy megszeressék a történetet.


Ha választhatnál, kolóniai lakosként élnél, vagy az elit réteghez tartoznál?

Könnyen bele tudom képzelni magam egy kolóniai lakos mindennapjaiba, a földművelés számomra nem idegen, és lehet, hogy kicsit nehezebb lenne az élet, mint gyerekkoromban, de biztosan elboldogulnék. Bár hazudnék, ha azt mondanám, nem próbálnám ki, milyen elitnek lenni.


Van olyan karakter, akit egy kicsit jobban kedvelsz, közelebb áll a szívedhez, mint a többiek, vagy egyformán szereted őket?

Jael szemszögéből mesélem el a történetet, és talán ezért is van, hogy ő nőtt leginkább a szívemhez. A keserű élete miatt szarkasztikus és hitetlen lett, nagyon szerettem azokat a részeket írni, mikor Zerah próbálja vele elhitetni, hogy tényleg tetszik neki a lány, ő pedig ezt fel sem tudja fogni.


Ha élő személy lenne Jael, mennyire tudnál azonosulni vele?

Az életmódjával biztosan, és valamennyire hasonlít is rám, de néha olyan határozatlan tud lenni, ami engem megőrjít. Ha Zerah megjelenne a küszöbömön, biztos nem tétováznék annyit.


Zerah karakere nagyon jól sikerült, biztos sok lány fogja szeretni. Mi alapján formáltad meg őt? Régi szerelem, kedvenc színész vagy csak úgy jött?

Egy kicsit mindhárom. Tudatosan és tudat alatt is beleraktam olyan személyiségjegyeket, amelyeket fiatalkorom fontos férfijeitől vettem, viszont egy rocksztárt sem ismertem személyesen. Sajnos. :)


Mi alapján írod a történetet?

Az egész trilógia alapötlete összeállt a fejemben, mielőtt megírtam volna. Lejegyeztem az ötleteimet és ez alapján írtam a történetet, ezért pontosan tudom mikor mi fog történni. Azt viszont, hogyan történnek az események, írás közben találom ki.


Sokan kíváncsiak – köztük én is -, hogy mikorra várhatóak a folytatások? Mondanál róluk pár szót?

Második köteten dolgozok éppen. Az első kötet függővéggel ér véget és részben ez a szál folytatódik, valamint egy újabb szereplőt is megismerhetünk majd. Erről a bizonyos új szereplőről még nem árulhatok el sokat, de annyit igen, hogy ő az elit másik csoportjából fog jönni.
Reményeim szerint szeptemberben megjelenhet a következő kötet. Persze ez sok mindentől függ.


Van valamilyen szokásod írás közben?

Teázni szeretek az írás közben, imádom az Earl Greyt, valamint zenét szoktam hallgatni. Általában instrumentális vagy filmzenét, viszont minden más zaj elvonja a figyelmem. Néha percekig tudom hallgatni ahogy a madarak énekelnek az ablakom alatt.


Milyen könyveket szeretsz olvasni? Vannak kedvenceid?

Mostanában főleg disztópiákat olvasok, mindegyiknek más a világa, és nagyon érdekes társadalmi berendezkedésük van. De örök kedvencem a Gyűrűk ura és a Harry Potter.


Végezetül üzensz valamit az olvasóidnak? Hol találkozhatnak veled legközelebb?

Remélem, tetszeni fog a könyvem, és a Könyvfesztiválon szívesen dedikálom bárki példányát.


Köszönöm az interjút!




A turné állomásai


Bibliotheca Fummie - Kedvcsináló idézetek
Deszy könyvajánlója - Részlet
Insane Life - A világról
Tekla könyvei - Az íróról
Dreamworld - Interjú Karennel

2015. március 29., vasárnap

A. O. Esther - Gombnyomásra 2.


A. O. Esther: Gombnyomásra 2.

Kiadó: Decens
ISBN: 9789631211665
Oldalszám: 494 oldal

Fülszöveg:
Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket.
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra…
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül.
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

Saját véleményem:
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első - galád módon - véget ért. Mia és Russel Manipurában reked, míg Liam, Dylan és Amanda arra vár, hogy kivessék őket a vadonba, a mutánsok közé.
Az előbbi párost Talbot házába szállítják, ahol az ezredes távollétében Miát gyógyszerekkel és mindenféle módszerekkel arra próbálják felkészíteni, hogyan legyen jó menyasszonya, majd felesége az öreg, kegyetlen és perverz férfinek, Russel pedig fontos feladatot kap. 
Esélyük sincs megszökni, hisz fegyveres őrök, biztonsági kerítés, egy különleges karperec, valamint Veronica, a ház intelligens számítógépe figyeli minden lépésüket, és bünteti őket, ha valamit nem az előírtaknak megfelelően tesznek. Ráadásul barátaik és családjaik hiányában nem számíthatnak senkire, csak és kizárólag egymásra. De ha kütyükről, számítógépekről és egyéb tudományos dolgokról van szó, akkor Russel nem ismer lehetetlent...
A srác egy zseni, aki végre teret kapott a kibontakozásra (és hozta magával Emmát, a szintén intelligens számítógépszoftvert, aki óriási figura). Miával együtt, ők képviselik a manipurai vonalat, s általuk pörög tovább az egész sorozatot mozgató szál. 
Miközben egyik veszélyből a másikba csöppennek, újabb és újabb titkokat fedeznek fel a tökéletesség képét mutató várossal kapcsolatban, melyek alapjaiban rengetik meg az eddigieket. Kiderül, hogy hiába gyönyörű kívülről az alma, belül igencsak rohadt. 

Továbbra is nagyon élveztem a Manipurában való kalandozást, eddig ismeretlen részei bukkantak fel, melyek valami egészen elképesztőek, Eszter fantáziája pedig káprázatos! A különböző negyedek, az üvegépületek, a világító törzsű fák, a különféle színekben pompázó dolgok, mind-mind erről tesznek tanúbizonyságot. De, ami minden közül kiemelkedik, az a faleveles-csúszkálós központ (kicsit úgy képzeltem el, mint az Oroszlánkirály 2. részében Upendit). 
Annyira jó lenne, ha valaki megvalósítaná! Szabályos késztetést éreztem arra, hogy valamilyen - lehetetlen - módon bepasszírozzam magam a lapok között ebbe a történetbe, hogy ne csak lelkileg és vizuálisan lehessek ott, hanem fizikailag is. Ugyanakkor továbbra is a kinti világ az, ami az én szívemhez közel áll. Manipurának rengeteg érdekessége van, vonzó a csillogó-villogó épületeivel és mindenével együtt... de csak ideig-óráig. Főként úgy, hogy most végre bepillanthattunk a felszín mögött rejlő valódi életbe. Az ottani emberek számára a tökéletesség, a testi jólét, harmónia mindennél fontosabb, de már egészségtelen szinten. Valahol útközben kiveszett belőlük a lélek, a mások iránti szeretet. Csak és kizárólag a saját jólétük fontos, ami számtalan érdekes erkölcsi kérdést vet fel.
Ellenben Russelnek és Miának helyt kell állnia, bármit is sodorjon eléjük az élet, és bizony nem kevés bonyodalom gördül eléjük, melyek ráadásként igencsak kimozdítják őket a komfortzónájukból, tekintve, hogy két hasonlóan jólelkű, kedves természetű emberről van szó. Az ő feladatuk - a kutatáson és a kijutáson kívül -, hogy megtanuljanak küzdeni az életükért, hinni és megbízni egymásban, legyen szó akár gyilkolásról, elvesztett szülőkről, vagy bármilyen egyéb szörnyűségről. És ha valamiből, hát szörnyűségből bőven kijut ebben a kötetben.

"Azért nem baj, ha szembenézünk a rosszal, mert akkor fel tudunk rá készülni, és nem ér váratlanul minket, érted?"

Kezdésnek rögtön ott van Liamék problémája, akiket elfogásuk után egy konténerbe zsúfolnak a többi lázadóval együtt, hogy majd kidobják őket a vadonba. Nem is akárhogyan!
Manipura kegyetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy vérrel tucatnyi mutánst csalogatnak az egyes körzetekhez, és úgy, mindenféle fegyver nélkül engedik ki az embereket, akik félelmükben bevizelnek...
Nyilván tudjuk, hogy Liam és Dylan túléli ezt az egészet, mégis iszonyú durva olvasni a mészárlásról.
A könyv kilencven százalékában áldás, hogy Eszter varázslatos képességének, írásmódjának hála filmként látjuk magunk előtt a helyszíneket, történéseket, itt mégis inkább átok. Hallani lehet a csontok recsegését, a hús szakadását, a csámcsogó fenevadakat, a halálsikolyokat, a bűzt és minden egyebet. Az a néhány oldal lelkileg baromi megterhelő, szívszorító; görcsben tartja az ember gyomrát.
Lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogyan alakulnak az események, és miként menekülnek meg Dylanék. Én kis butus, azt hittem, ennél rosszabb nem lehet... de rá kellett döbbennem, hogy mutánsok ide vagy oda, az emberi kegyetlenség, mindent felülmúl.

"(...) a könny a lélek vére. Ha néha megengeded, hogy kicsorduljon, magával viszi a fájdalmadat, érted?"

A sorozat kulcsszereplője minden kétséget kizárólag Mia, ugyanakkor a Gombnyomásra 2. része Stelláé és Dylané, az indiáné. Míg a háttérben zajlanak a főesemények, addig ez a két karakter kicsit előrelép, és megmutatja magát.
Nem véletlenül mondtam, hogy az emberi kegyetlenségnél nincs rosszabb. Stellával történik egy olyan dolog, ami egy nő számára majdhogynem mindennél szörnyűbb. Még a legerősebbeket is megviselné az ilyesmi, hát még egy ártatlan, naiv, jólelkű, álmodozó, törékeny kislányt, aki hisz az igaz szerelemben, és az emberekben.
Ez az esemény pedig teljesen összetöri a kicsi lányt. Groteszk módon meg kell tapasztalnia mindazt, amit az anyja és legjobb barátnője átélt. A kérdés csak az, túl tudja-e élni ezeket a borzalmakat? Elmúlnak valaha a lelki sebei? Lehet-e még ép az, ami megsérült?

Bevallom, legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy Eszter meglépi azt, amit. De amikor megtörtént, az még a mutánsok mészárlásánál is borzasztóbb volt a valóságossága miatt. Merthogy sajnos ilyesmi a mi világunkban is megtörténhet, és meg is történik.
Talán nem is a tényleges folyamat a legdurvább, hanem az, ami utána marad. Szinte elképzelhetetlen, ami az elszenvedő alanyban végigmegy ezután. De azért Eszternek sikerült kellően jól bemutatnia. Porig rombolta Stellát, majd elemről-elemre újjáépítette Dylan és a többiek segítségével. És bár nem számítottam arra, hogy ekkora hangsúlyt kap ez az egész, mégis boldog vagyok, mert Stella és Dylan két olyan figura, akiket az első részben a szívembe zártam, és titkon mindig is több Dylant szerettem volna. Megkaptam, és emiatt hálás vagyok - egyúttal szeretném jelezni, hogy kérnék egy külön kötetnyi Russelt és Masont is! -, még úgyis, hogy Liam a háttérbe szorult.

Dylan és Stella kapcsolata olyan, mint egy tánc, ahol a felek kezdetben óvatosan, puhatolózva közelítenek egymáshoz, majd kiélvezik a tapintás minden örömét, mígnem elmosódik a határ, és végül arra eszmélnek, hogy szenvedélyes ritmusra mozognak... együtt.
Megható és szívet melengető, ahogyan az indián megpróbálja elnyerni a lány bizalmát, majd szép lassan, kézenfogva vezeti lépésről-lépésre a gyógyulás ösvényére.
Rengeteg szomorú vagy éppen boldog percet okoznak. Kedvem lett volna az összes jelenetüket kiidézni a paintball meccstől kezdve az úszáson át a festésig, vagy a hiúzig. Minden lánynak olyan pasit kívánok, mint Dylan!
Ettől függetlenül nehogy valaki azt gondolja, hogy más sincs, csak lelkizés, ó nem! Egyik akcióból csöppenünk a másikba. Vérből, pusztításból, harcból, menekülésből legalább annyi jut, mint a jóból. S régi mutánsaink mellé újabb ellenség is csatlakozik, feje tetejére állítva mindent. 

Mindent egybevetve nekem ez a rész még az elsőnél is jobban tetszett. Most, hogy már ismertük a főbb momentumokat, és a karaktereket, több tér jutott a kibontakozásukra.
Egyre több és több szeletét ismerhetjük meg Manipurának, a Hobbs-birtoknak és a kinti világnak, Eszter gyönyörű részletgazdag, érzékletes leírásában.
A Gombnyomásra 2. az első szótól az utolsóig izgalmas, tele van fordulatokkal, sötét titkokkal, emberi kegyetlenséggel, szerelemmel, misztikummal, humorral és fájdalommal. A disztópia és a romantikus műfaj kedvelői egyaránt megtalálják benne, amit keresnek. Egyikből sincs túl sok vagy túl kevés. Én például külön örültem, hogy ezúttal az erotika picit kevésbé volt jelen, és inkább a különféle emberi kapcsolatokra fókuszáltunk. A végével kapcsolatban pedig senkinek ne legyenek illúziói.... amikor már azt hihetnéd, hogy végre nem kell a kelleténél is jobban falat kaparnod a folytatásért, akkor jön még egy oldalnyi érdekfeszítő párbeszéd, ami mikor is maradna félbe, ha nem a legizgalmasabb kérdésnél?
Tiszta szívből ajánlom mindenkinek ezt a sorozatot. Egyedi, önálló személyiséggel rendelkező, cseppet sem hibátlan, ámde annál szerethetőbb karakterek, ~ 500 oldalnyi pergő cselekmény, csodálatos tájak,  perzselő szerelem, igaz barátságok, rengeteg humor, olvasmányos, gördülékeny írásmóddal fűszerezve - ez mind a Gombnyomásra.


Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Stella, Russel, Emma, Mason, Ria mama
Kedvenc jelenet: Dylan-Stella minden jelenete; Stella a lovával; a Ria mamánál töltött idő
Negatívum: Pamela
Borító: 5/5

2015. március 27., péntek

Garth Nix - Sabriel


A Gabo kiadó jóvoltából március 11-én megjelent Garth Nix varázslatos könyve, ami a Sabriel címet viseli.

Sabriel történetét négy plusz egy extra állomásos turné keretein belül megismerhetitek, mi több, ha játszotok velünk, akár tiétek lehet a kiadó által felajánlott három példány egyike.


Garth Nix: Sabriel

Kiadó: GABO
ISBN: 344 oldal
Oldalszám: 9789636899936
Fordító: Békési József, Juhász Viktor

Fülszöveg:
Sabriel, akit gyerekkorában küldtek Ancelstierre egyik bentlakásos iskolájába, nem sokat tud a zabolátlan mágiáról vagy a holtakról, akik a Régi Királyságban nem hajlandók halottak maradni. Utolsó tanévében azonban apjának, Abhorsennek nyoma vész, és Sabrielnek be kell lépnie a Régi Királyságba, hogy megkeresse. Hamarosan társául szegődik Mogget, a macska, akiben komisz lélek lakozik, és Harlekin, egy fiatal chartamágus. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak a birodalomba, úgy növekszik a fenyegetés, amely a halál kapuin túlnyúlva már az élők világát veszélyezteti.
Sabrielnek szembe kell néznie végzetével egy olyan világban, ahol az élők és holtak közti határvonal néha nehezen látható – és időnként el is tűnik.

Saját véleményem:
Sabriel élete születése pillanatától kezdve különleges, akárcsak ő maga. Nekromantaként egészen egyedi képességekkel rendelkezik, amiket azonban nem kamatoztathat az ancelstierre-i bentlakásos iskolában élve. 
Egy éjjel viszont minden megváltozik. Túlvilági lény ront iskolájára, hogy átadjon a lánynak egy kivételes csomagot, mely Sabriel apjának chartaglifákkal teli kardját, valamint csengőit tartalmazza. Ám az üzenet, melyet az ajándékok jelentenek, közel sem olyan nagyszerű...
Az, hogy Sabriel megkapta Abhorsen felszerelését, annak a jele, hogy a férfi nagy bajban van, vagy meghalt, ezért a lány sorsdöntő lépésre szánja el magát: apja után ered, hogy megkeresse őt. Ehhez azonban be kell lépnie a Régi Királyságba, mely ezernyi veszélyt és titkot rejt magában. S ahogy Sabriel átlépi a két birodalmat elválasztó kaput, egyből belecsöppen az események sűrűjébe. Túlvilági, rémisztő teremtmények erednek a nyomába, és törnek az életére, míg el nem jut Abhorsen házába, ahol megismerkedik Mogettel, a beszélő macskával. Ám az igazi kaland még csak ezután következik...

Ha a Sabriellel kapcsolatban ki kéne emelnem valamit, akkor az egyértelműen a világ és a hangulat lenne, ugyanis mind a kettő rettentően erős. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, kezdetben nem tányérnyira kerekedett szemmel bámultam a könyvre. 
Az első néhány fejezetben halványlila gőzöm nem volt arról, mit olvasok. Egyszerre rengeteg információ zúdult a nyakamba, amivel alapvetően semmi gondom nem lett volna, csakhogy magyarázat nem igen tartozott hozzájuk. Garth Nix úgy kezelt, mintha mindig is ott éltem volna az általa kitalált világban.
Hogy érezzétek, mire gondolok, körülbelül ennyi jutott el hozzám (ha zavarosnak tűnik, nem baj, ez a célom): halott kisbaba; idegen mágus, aki magával viszi a csecsemőt - de hopp, mégsem csak mágus, hanem nekromanta - NEKROMANTA?! -; Abhorsen bedobja a babát a vízbe, ahol a kislányt elragadja egy túlvilági démon, de a férfi megmenti, majd visszaviszi oda, ahonnan hozta és kiderül, hogy ő az apja - MI?. Ugrunk pár évet, Sabriel felnő, feltámaszt egy nyuszit, mögötte autók járnak, és jön egy egyenruhás lány - várjunk? nem középkori világban voltunk az imént? -, akivel visszamennek a középkori kolostorra hajazó bentlakásos suliba; éjjel rájuk tör egy lény, akivel Sabriel küzd, de végül csak egy csomagot kap tőle. Sabriel útnak indul egy busszal(!), hogy megmentse apját. Stb, stb. 
Szóval igen, kicsit összezavarodtam. Ezzel párhuzamosan pedig jött a pánik, hogy mi lesz úgy velem, ha semmit sem értek? Aztán, amikor Sabriel megérkezett a Régi Királysághoz, megvilágosodtam. Szép lassan elkezdtek összeállni a mozaikdarabkák. 
A történetben két, egymástól elkülönülő birodalom van. Az egyik Ancelstierre, amit leginkább az általunk ismert világhoz tudnék hasonlítani a maga modernebb dolgaival, a másik pedig a Régi Királyság.
A Régi Királyság kapuján átlépve egy mágikus birodalomba csöppenünk, ami kimeríti a fantasy minden fogalmát. Az itt élő emberek számára a varázslat szinte mindennapos. Ruhájuk, fegyverzetük, épületeik, mentalitásuk és úgy minden sokkal közelebb áll a középkori világképhez, mint az ancelstierre-i. Ráadásul itt az időjárás is teljesen más. Mintha Ancelstierre-t és a Régi Királyságot egy üvegfal választaná el egymástól.
A Régi Királyság egészen egyszerűen bámulatos! Jól kidolgozott, színes, izgalmas és egyedi. Garth Nix pedig olyan fantáziával rendelkezik, mely igazi kincs. Részletgazdag és élethű leírásainak köszönhetően Sabriellel együtt mi is átléphetünk a Falon, s magunk mögött hagyhatjuk a valóságot, hogy egy lehengerlő, lelkiszemünk előtt megelevenedő helyszínre csöppenjünk. Komolyan mondom, ennek a birodalomnak lelke van! Mondatról mondatra egyre hátborzongatóbban ölel körbe minket, s válik valóssá. És az a sok minden, ami ezt elősegíti... te jó ég, szinte felsorolhatatlan!
Imádtam a havas, kietlen tájat, a titkos ajtókat, a lélegzetelállító vízesést és Abhorsen házát, a chartaglifákat, és az ezek által díszített dolgokat, a különféle lényeket, mítoszokat, fegyvereket, és végül, de nem utolsósorban a csengőket! Utóbbiak ötlete, funkciója egyszerűen fenomenális! Látszólag hét kis csengettyű, a hatalmuk mégis óriási... feltéve, ha tudjuk mikor melyiket és hogyan használjuk.
A regényt egyébként erősen átitatja a mágia, de nem hagyományos értelemben. Tekintve, hogy hősnőnk nekromanta, rengeteg mentális, túlvilági utazáson vehetünk részt. 

 "A vándor választja az ösvényt, vagy az ösvény a vándort?"

A cselekmény fő részét Sabriel apjának felkutatása képzi. Mindazonáltal a férfiig vezető út elég rögös, tele iszonyattal, kalanddal, veszéllyel, titkokkal, tanulással, izgalommal... és Mogettel, a beszélő macskával, aki óriási figura! 
Nem vagyok valami nagy cicás, de ő jóval több is annál. Számos alkalommal megmosolyogtatott, emberi és állati tulajdonságainak váltakozása. Míg az egyik pillanatban fellengzősen viselkedett, a másikban nyávogva menekült, nehogy víz érje a bundáját. 
De nem ő az egyetlen, aki/ami rácáfolt az ízlésemre. Őszinte leszek, amikor olvasás közben kiderült, hogy nekromanciáról van szó, megijedtem. Nem szeretem az ilyen témájú könyveket, távol áll tőlem, és az elején fenntartásokkal kezeltem az egészet, mindazonáltal Sabriel rácáfolt minden félelmemre. A sötét hangulat kifejezetten jó alapot adott a sztorihoz, építette és még intenzívebbé varázsolta azt. Élőholtak ide vagy oda.
Összességében tehát úgy gondolom, jó kis bevezetője volt ez a sorozatnak, ha eltekintünk Sabriel péklapátos pillanataitól, valamint az egy-két ellentmondásos, logikátlan résztől. 
Aki szereti a dark fantasy-t, a jól felépített világot, a kalandokat, az egyedi kellékeket felvonultató történeteket, vagy pont a nekromantákat, az semmiképp ne hagyja ki. Arra viszont felhívom a figyelmeteket, a Sabriel nem egy fantasy elemekkel operáló ifjúsági regény, hanem színtiszta fantasy!


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Mogett
Kedvenc jelenet: Sabriel első napja Abhorsen házában
Negatívum: az információkavar az elején
Borító: 5/4




Térkép


Nagyobb méret eléréséért, kattintsatok a képre




Nyereményjáték


A könyv csupa mágiával és misztikummal teli történetet nyújt az olvasóinak. Halál és mágián kívül találkozhatunk Moggettel, aki az egyik főszereplő és egy beszélő macska.

A mostani játékban nektek a feladatotok megtalálni a mitikus lényeket, akiket elrejtettünk a különböző állomásokon.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

03/21 Insane Life
03/23 Extra állomás
03/25 Deszy könyvajánlója
03/27 Dreamworld
03/29 CBooks

2015. március 25., szerda

A lázadó - film


Nyelv: magyar szinkronos
Hossz: 119 perc

Tartalom:
Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát.

Saját véleményem:
Közel egy évvel ezelőtt, amikor A beavatott premier előtti vetítésére igyekeztem, azon elmélkedtem, miként fogom én azt úgy végignézni, hogy tudom, mi a trilógia vége, hisz anno, a külföldi megjelenés első napjaiban megnéztem, mi a sorozat legvége, s így egyszerűen képtelen voltam belekezdeni a második kötetbe. És ez az elmúlt év során egyáltalán nem változott. Rettentően olvastam volna, de közben mégsem. 
A lázadó előtti 1-2 hónapban azon töprengtem, belekezdjek-e a film előtt vagy se? Végül úgy döntöttem, nem teszem. Mégpedig azért nem, mert szerény véleményem szerint, a létező legrosszabb, amit egy adaptáció előtt tehetünk, ha (újra)olvassuk a szeretett regényt, mert annak nagy valószínűséggel koppanás lesz a vége. Most pedig örülök, hogy így döntöttem. Tehát mielőtt komolyabban belemélyednék, tudnotok kell, hogy a véleményem csak és kizárólag a filmre koncentrálódik. Nem fogom a könyvvel összehasonlítani, mert nem tudom. 

Ma, miközben a mozi felé tartottam, a buszon folyamatosan ugyanoda tértek vissza a gondolataim: arra gondoltam, hogy az írónő, jól döntött a trilógia végével kapcsolatban. Még akkor is... Tökös volt, hogy bevállalta. De azért azt elárulom, a moziban, egy bizonyos jelenetnél, amikor valamiféle ízelítőt kaphattam abból, ténylegesen mit is fog ez jelenteni, szívem szerint sírva fakadtam volna... És nem csak akkor. Konkrétan 3x jött rám a sírhatnék. Lehet, hogy érzékenyebb vagyok, mint az átlag, ugyanakkor A lázadó érzelmileg sokkalta jobban megérinti a közönségét, mint az első rész. Olyan belsőséges hangulata van, amilyen A beavatottnak nem volt. Egyszerre vegyül benne a parányi remény, a kilátástalanság, a légkörben vibráló feszültség, a félelem, a szerelem, a kétségbeesés, szomorúság, düh, bánat, és a gyász. Ez egy nagyon erős pontja a filmnek. 
Ám mindez nyilván nem jöhetett volna létre zseniális színészek nélkül, akik kivétel nélkül, a legutolsó mellékszereplőig remekeltek. Bravúros játékot produkáltak, mintha nem pusztán szerepet játszottak volna, hanem maguk lettek volna az adott figurák. Az arcmimikájuk, a gesztusaik, a mozdulataik, minden, minden azt az érzést sugallta, hogy ők nem Shai vagy Theo (vagy a többiek), hanem Tris és Négyes. 
De közülük is kiemelném Shai-t. Valami egészen elképesztő tehetség van ebben a lányban. A kisujjából kirázza az egészet. Egyik pillanatban a badassnél is badassebb, a következőben törékeny, biztonságra vágyó lány, míg a harmadikban utálatos hárpia. Olyan gyorsan képes váltani, hogy az már ésszel felfoghatatlan. Biztos vagyok benne, szép karrier vár még a mi Trisünkre.

Ami viszont a film további részét illeti, voltak kifogásolnivalóim... Az egyik sarkalatos pont, a rettegett és sok helyen említett vizuális effektek. Tény, hogy a látványvilág bámulatos, a helyszínek káprázatosak (3D-ben pláne!), és ha a készítők megelégszenek a romos Chicago és az egyes színterek nyújtotta lehetőségekkel, akkor nagyot üthettek volna, csakhogy sokat akart a szarka... 
Fogalmam sincs, a regényben miként jelenik meg az az ötlépcsős szimulációs teszt, ami a doboz kinyitásához kell, ám az biztos, hogy a vásznon túl sok volt. 
Hiába beszélünk szimulációról, ahol megengedett, hogy picit elrugaszkodjunk a valóságtól és szürreálisabb elemeket vizualizáljunk, baromi fullasztó és elrugaszkodott az, ahogyan ezt tálalták. És mindezt ÖTSZÖR! Mert oké, játsszuk el kétszer-háromszor, na, de ne ennyiszer! Érdekes módon az első részben tök jól működött a madársereg, vagy a kutya; nem kellett a szórakozáshoz lángoló, repülő, forgó épület, ami ide-oda szálldos, vagy az a sok töredező beton, szétrobbanó szilánkok.
Nem mondom, hogy közben a fejemet akartam a karfába ütögetni, mert nem. Aláírom, a székbe tapasztott, elkápráztatott és izgultam, mint állat, de... ott megcsappant a varázs.

A másik dolog pedig a cselekmény. Vagyis  annak a hiánya, ami tulajdonképpen mégsem keltett bennem negatív érzéseket (leszámítva 1-2 momentumot).
Amit most fogok mondani, az eléggé paradox lesz, aláírom, de ennél jobban nem tudom megfogalmazni. 
A film mind a 119 perce lebilincselő, lenyűgöző és érdekfeszítő volt. Soha, egyetlen pillanatra sem tudtam másfele pillantani, olyan szinten pörögtek az események. Akció, akció hátán. Ha éppen nem menekültek hőseink, akkor betörni készültek, vagy összetűzésbe keveredtek más csoportbeliekkel, és így tovább. Én pedig hiába nem mertem levegőt venni, szűkült össze a gyomrom az izgalomtól és a félelemtől, imádtam ezt a tempót! Látványos volt és jó ritmust adott. De kijőve a teremből szöget ütött a fejemben, hogy hé, tulajdonképpen miről is szólt ez az egész? Menekültünk, oké. Vissza akartuk kapni a társainkat, oké. Na, de mi a fittyfene volt itt a lényeg? A beavatottban a beavatás, a beilleszkedés és a titkon készülő háború képezte a főcselekményt, míg itt mindenből jutott kicsi, de semmiből sem sok. (Már Jeanine céljait leszámítva, de hát mégsem ő a főszereplőnk!) Úgy átnyargaltunk a Barátságosak, a Csoport nélküliek és az Igazságosak bázisain, mint valami F1-es versenyautó. Egyik pillanatban még Trisék ott tevékenykedtek xy helyen, a másikban már szedték a sátorfájukat. Egy szó, mint száz, hiányoltam ezeknek a csoportoknak a kicsit bővebb bemutatását, hisz potenciál bőségesen volt bennük, és látszatra klasszul felépítették őket. Kár, hogy nem éltek a lehetőségeikkel.
Na, de kanyar vissza azon gondolataimhoz, hogy miről is szólt A lázadó. Pontosabban kiről. Trisről. Az ő fejlődéséről, az önmaga és a hibái, bűnei elfogadásáról, beismeréséről. Shai pedig 100%-osan visszaadta ezt a lelkivívódást. Csak magamat tudom ismételni: le a kalappal ezelőtt a lány előtt. Én elhittem neki mindent, és sokszor azt éreztem, mint ő, hisz Shai, az alakításával egészen a szívemig nyúlt. (A megtépázott szívemig!)

Összességében úgy vélem, A lázadó inkább amolyan összekötő A beavatott és A hűséges között, amiben kiderül egy olyan dolog, ami mindent más megvilágításba helyez.
Ha el tudunk tekinteni a kapkodástól és a rengeteg CGI-től, akkor egy igazán remek filmet kapunk, tele adrenalinnal, titkokkal, baromi meglepő fordulatokkal (ha nem olvastátok a könyvet, úgy fogtok tátogni, mint egy hal - legalábbis én csak úgy kamilláztam, nem is egyszer), zseniális színészekkel, jó zenével, és humorral. És sok-sok Négyessel! Bár a jövőben egy kicsit több (úgy 2 órányi) meztelen Négyes hátat kérek!

Izgatottan, ugyanakkor félve várom a folytatást, hisz a tét minden eddiginél nagyobb. Kíváncsi leszek az új szereplőkre, és fájón búcsúzom azoktól, akik már nem térnek vissza. Főleg Tőle! Amikor megölték SPOILER! Ericet SPOILER VÉGE, nem akartam elhinni! Óriási kedvencem volt. 
Ha a teremben kérdezi valaki, kérdés nélkül azt mondom, öt csillagos alkotás. Onnan kijőve és átgondolva viszont már csak Négyest adok rá. 
A végére pedig egy utolsó gondolat: ha tudjátok, 3D-ben nézzétek meg, mert az egyik legjobban sikerült 3D-s film. Már csak a helyszínek miatt is megéri. Na, meg Négyes majdnem kézzelfogható valódiságáért!



2015. március 23., hétfő

Garth Nix - blogturné extra


A Gabo kiadó jóvoltából március 11-én megjelent Garth Nix varázslatos könyve, ami a Sabriel címet viseli.

Sabriel történetét négy plusz egy extra állomásos turné keretein belül megismerhetitek, mi több, ha játszotok velünk, akár tiétek lehet a kiadó által felajánlott három példány egyike is.


Garth Nix: Sabriel

Kiadó GABO SFF
ISBN: 9789636899936
Oldalszám: 344 oldal
Fordító: Juhász Viktor, Békési József

Fülszöveg:
Sabriel, akit gyerekkorában küldtek Ancelstierre egyik bentlakásos iskolájába, nem sokat tud a zabolátlan mágiáról vagy a holtakról, akik a Régi Királyságban nem hajlandók halottak maradni. Utolsó tanévében azonban apjának, Abhorsennek nyoma vész, és Sabrielnek be kell lépnie a Régi Királyságba, hogy megkeresse. Hamarosan társául szegődik Mogget, a macska, akiben komisz lélek lakozik, és Harlekin, egy fiatal chartamágus. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak a birodalomba, úgy növekszik a fenyegetés, amely a halál kapuin túlnyúlva már az élők világát veszélyezteti.
Sabrielnek szembe kell néznie végzetével egy olyan világban, ahol az élők és holtak közti határvonal néha nehezen látható – és időnként el is tűnik.




Blogturné Exta: 
Gyakran ismételt kérdések és válaszok a regénnyel és az íróval kapcsolatban


Garth Nix tényleg a valódi neved?

Igen. Szerintem azért teszik fel ezt a kérdést ennyien, mert tökéletes álnévnek hangzik egy fantasy író számára. Azonban ez az igazi nevem!


Tervezel újabb könyvet Sabrielről?

Nem látom nagy valószínűséget egy másik olyan regénynek, amiben Sabriel lenne főszereplő. Noha, visszatértem a Régi királysághoz és Ancelstierre, Clairel könyvében, de az egy másik történet, ami a „Nicholas Sayre és a lények a dobozban” után játszódik, nem sokkal Abhorsen után.


Hogyan ejted ki a Sabriel, Lirael és az Ancelstierre szavakat?

Mindig azt mondom, úgy ejted ki a neveket, ahogyan szeretnéd. Néha én is máshogy ejtem ki őket. Itt egy lista:

Sabriel: SAB-ree-ELLE vagy SAY-bree-ELLE
Lirael: LI-ray-ELLE (az angol lift szó ‘Li’ szótagjával)
Ancelstierre: AN-sell-stee-AIR
Clariel: KLA-ree-ELLE
 

Várható, hogy a Sabrielt, vagy a trilógia többi részét megfilmesítik?

Talán. Ez nem olyan dolog, amit az író irányít. Mindig érdeklődtek a könyveim után, de az érdeklődök dátumot még nem szögeztek le a film készítésére, ami nem lenne se könnyű, se olcsó. Sabriel többször is közel került ezekhez a tervekhez az elmúlt öt évben, de különböző okokból, mindig meghiúsultak az utolsó pillanatban. Tipikus dolog a filmes szakmában.
Shade gyermeke és a Királyság kulcsa sorozat szintén fel lett vetve film vagy tévésorozat adaptációnak. Szóval sosem tudhatni. Megírtam a filmes forgatókönyvet a Sabrielhez és nyitott vagyok a különböző közeledésekre.


Mi Harlekvin eredeti neve?

Nézd meg az utolsó fejezetet az Abhorsenben (ne az epilógust), amikor a Hetek megpróbálják lekötni Orannist. Harlekvin az igazi nevét használja.


A térkép az első oldalon egy térséget mutat be, több is van ebben a világban? 


Igen. Mind a két Ancelstierre világban sokkal több van (néhány másik ország feljön a Lirael és Abhorsenben) és a Régi Királyság világában is. A Régi Királyság alapvetően hatást gyakorol két másik világra is, a déli határ a Fal és az északi határ (hosszú út vezet a Clayr Gleccserig) a Gorge folyónál ér véget. 


Mit gondolsz a könyvedre épült rajongói írásokról?

Nincs problémám a rajongói írásokkal, amik a könyvemre és karaktereimre épülnek, de ha meg akarod jelentetni (máshol mint egy közösségi nem fizetős lapon), vagy eladni, akkor engedélyre van szükséged. De ha ez szimplán szórakozás és szeretsz írni, akkor nyugodtan. Csak kérlek ne küldd el nekem, mert nem fogom elolvasni.


A fordításért köszönet Toffynak!





Nyereményjáték


A könyv csupa mágiával és misztikummal teli történetet nyújt az olvasóinak. Halál és mágián kívül találkozhatunk Moggettel, aki az egyik főszereplő és egy beszélő macska.
A mostani játékban nektek a feladatotok megtalálni a mitikus lényeket, akiket elrejtettünk a különböző állomásokon.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.








Nézzetek be a többi állomásra is
03/21 Insane Life - A magyar borítóról
03/23 Dreamworld - Extra állomás
03/25 Deszy könyvajánlója
03/27 Dreamworld - Térkép
03/29 CBooks

2015. március 19., csütörtök

Rachel Hartman - Seraphina



A Scolar Kiadó jóvoltából a Blogturné Klub 5 bloggere egy különleges retro turnéra invitálja olvasóit, melynek témája Rachel Hartman debütáló regénye a Seraphina. 2015. március 9-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét, valamint olvashattok érdekességeket a Seraphina-val kapcsolatban, illetve nem maradhat el a nyereményjáték sem!
Tartsatok velünk!


Rachel Hartman: Seraphina

Kiadó: Scolar
ISBN: 9789632444482
Oldalszám: 440 oldal
Fordító: Simonyi Ágnes

Fülszöveg:
Képes egyetlen lány egyesíteni két világot?
A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik.
A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne.Rachel Hartman remekül megírt debütáló regényében fantasztikusan gazdag, eredeti és hiteles világot alkot, melyet a sárkányok és az ember mellett például kvigutlok, Szentek, lovagok és Cenzorok népesítenek be. A történet nem csupán rendkívüli érzékenységgel vázolja fel Seraphina belső vívódását és fejlődését, de szinte szociológiai pontossággal jeleníti meg a kikényszerített együttélés folyamatát és buktatóit. A történet végére érve az olvasók még sokáig fognak emlékezni a tekervényes útra, amelyet Seraphina önmaga elfogadása érdekében végigjár.

Saját véleményem:
Seraphinának fiatal kora ellenére sikerül megszereznie álmai munkáját, amikor megkapja a segédi posztot az udvari zeneszerző mellett - hisz ezáltal legalább szenvedélye közelében lehet.
A tizenhat éves lány rendkívül tehetséges zenész, ám édesapja kérésének megfelelően, nyíltan nem engedhet teret művészi énjének. Így ahelyett, hogy a kórus tagjaként csillogtatná meg tudását, a zsémbes zeneszerző által rá kijelölt feladatokat kénytelen elvégezni, illetve az ő feladatai közé tartozik még a hercegnő okítása is.
Csakhogy minden mozdulatára oda kell figyelnie, nehogy kitudódjanak súlyos titkai, melyek egész addigi életét meghatározták, és melyek napvilágra kerülése végzetes körülményekkel járna rá és családjára nézve...
Rejtőzködésére fokozottan oda kell figyelnie, amikor a negyedik évtizednyi békekötés évfordulója előtt, sárkányokra jellemző módon meggyilkolják a királyt, és az egyébként is illékony béke, méginkább megtörni látszik az emberek és sárkányok népe között. Főként, hogy a nyomozást nem más, mint az éles szemű Lucian Kiggs, vezeti. És, hogy Seraphinának mennyire sikerül meghúzódnia a háttérben? De talán ennél is fontosabb kérdés: Seraphinának sikerül elfogadnia önmagát?

A történet elején rögtön az események sűrűjébe csöppenünk. A királyi udvar gyászolja brutálisan meggyilkolt királyát, miközben minden jel arra utal, hogy sárkányok tették ezt a szörnyűséget. Ráadásul mindez az emberek és sárkányok közti békekötés negyvenedik évfordulóját megelőző napokban történik, így a helyzet mégjobban kiéleződik. A goreddi királyságban ennek következtében meglehetősen forrongó hangulat alakul ki, s a két faj látszólagos békéje szétfoszlani látszik, mindenki az alkalmat keresi, mikor köthet bele a másikba.  Főhősnőnk pedig a búcsúztatási ceremónia után sikeresen belefut egy saarantras - porphyriai nyelven sárkányt jelent emberi alakban - bántalmazásába, s ha ekkor még csak látszólag is, de megalapozza szerepét a konfliktusban.
Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy egy ütemes nyitással van dolgunk, holott mégsem. Nagyon lassan indul be a sztori. Hosszú-hosszú oldalakon át nem igazán történik semmi.
Körülbelül a könyv negyedénél járhattam, amikor elkezdtem pánikolni, hogy nem látom, merre szeretnénk haladni. Volt néhány morzsánk, de annyi.
Ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy untam volna, mert nem, és ez az írónő által kreált világnak volt köszönhető, amit úgy imádtam, ahogy volt.
Rendkívül jól és alaposan kidolgozott világgal van dolgunk, aminek minden pici eleme, előre, gondosan meg lett tervezve - értve ezalatt a valós és fantasy részt.
A Seraphinában sárkányok, emberek és egyéb félszerzetek élnek együtt, immár közel negyven éve békében. Ám ez a szövetség, inkább amolyan kényszermegoldás mind a két fél részéről. A sárkányok ugyanúgy megvetik az embereket, mint azok őket. Csak és kizárólag egyvalamiben értenek egyet, a kettejük keverékéből létrejött ivadékok gyűlöletében. Na, és vajon mi is lehetne a mi drága hősnőnk? Naná, hogy Ityasaar, vagyis félsárkány.

Seraphina élete jelentős részét úgy élte le, hogy a háttérbe kellet húzódnia, amit egészen addig nem is értett, míg rá nem jött mi is ő valójában. Mindössze annyit látott, hogy apja rideg, távolságtartó vele. Ám miután megtudta, hogy ityasar, és testén megjelentek ennek jelei, nem esett kétségbe, hanem megtanulta kezelni és elfogadni helyzetét. S ebben nagy segítségére volt tanítója, a saar Orma - aki egyébként egy fantasztikus figura, rengeteg lehetőséggel.
Ami Seraphinát illeti, ő egy talpraesett, bátor, okos lány, aki ha kell, kezébe veszi a dolgokat, nem rettenve meg semmitől. Hamar belopja magát az olvasó szívébe... De! Seraphinának van egy extra érdekessége, mégpedig az elméjében lévő kert, amit ájulásai során lát.
Nos, bevallom, ezzel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Nem illett a történetbe és a világba. És egészen egyszerűen baromi szürreális volt Gyümölcsdenevérekről, és mindenféle lényekről olvasni, akiket menetrendszerűen kellett a lánynak gondoznia, terelgetnie saját mentális világában. Ezeknél a részeknél - főként az elején - a szemöldököm valahol a hajam vonalát verdeste. A végére azért tisztult a kép, de kellett hozzá idő...
Utóbbi jellemző az egész történetre. Sok idő kell, mire minden összeáll a fejünkbe, hisz kapásból rengeteg idegen kifejezést kapunk - amikért én személy szerint rajongok -,  és a társadalom összetétele sem egyszerű: alakváltó sárkányok, csengővel vagy anélkül - attól függően, tanítók, tudósok-e -, kolduló gyíkok, szentek, stb, stb.
Nem is csoda, ha hősnőnk nehezen találja helyét. Egyszerre tartozik mind a kettőbe és egyikbe sem. Egyetlen menedéke a zene - amiből bőven kapunk szép és élvezetes részeket -, de még azt is tiltják tőle. És bár a gyilkosság utáni nyomozás révén kapunk izgalmas cselekményszálat (Lucian Kiggsszel ♥), leheletnyi romantikával fűszerezve, mégis azt mondanám, hogy a regény inkább karakterközpontú. Seraphina önmegtalálása mindent felülír. Megjegyzem minden karakter zseniális! Az én személyes kedvenceim mégis Orma, Seraphina és Lucian lettek.
Szóval, ha szeretnétek egy remek sárkány-alakváltó történetet, gondosan felépített, hangulatos világgal, gyönyörű leírásokkal, és izgalmas nyomozással, aktívan jelenlévő művészettel, cselszövésekkel, akkor ez a Ti könyvetek!


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Seraphina, Orma, Lucian
Kedvenc jelenet: amikor és ahogy Seraphina megtudta, hogy mi ő
Negatívum: Seraphina kertje
Borító: 5/4




Szentek


Szent Capiti: a tudósok női védőszentje, a fejét tálon hordozza

Szent Clare: a jó ítélőképességűek női védőszentje

Szent Gobnait: a szorgalmasak és az állhatatosak női védőszentje. A jelképe a méh.

Szent Ida: a muzsikusok és az előadók védőszentje

Szent Masha és Szent Daan: a szerelmesek; az emberek gyakran mérgükben kiáltanak hozzájuk, talán mert ez biztonságos - nehéz elképzelni, hogy a romantikus szerelem példaképei bárkire is valóban lesújtsanak

Szent Ogdo: a drakomachia megalapítója; a lovagok és egész Goredd védőszentje

Szent Vitt: a hit bajnoka; le kíván sújtani az emberekre, kiváltképp a hitetlenekre

Szent Willibald: a piacterek és a hírek védőszentje




Nyereményjáték


A Seraphina világában rengeteg idegen szóval, kifejezéssel találkozhatsz. Hogy könnyebben megtanuljátok, hogy mi mit jelent, egy játékra invitálunk titeket. Minden blogon találtok egy leírást, melynek az idegen megfelelője a megfejtés. Természetesen a blogokon a bejegyzésekben segítséget is találtok!
Ahhoz, hogy esélyetek legyen a könyvnyereményre, mind az öt feladványt teljesítenetek kell!
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk.


porphyriai szó, a jelentsége "sárkány emberi alakban"




Nézzetek be a turné többi állomására is

03/09 MFKata gondolatai - Borítók
03/11 Függővég - Miért pont sárkány?
03/13 Kelly Lupi olvas -
03/15 Deszy könyvajánlója - Interjú az írónővel
03/19 Dreamworld- Szentek