2014. február 17., hétfő

Könyveső, avagy várható megjelenések



 Egy ideje tervezgetem, hogy létrehozok egy ilyen rovatot az "Amikre érdemes odafigyelni" mellett. Míg az a kevésbé közismert regények megjelenésével foglalkozik, addig itt a nagyobb népszerűségnek örvendő, várt, illetve újra kiadott-, esetleg filmes köntösbe öltöztetett köteteket hozom el nektek.
A felső menüsávban régebben volt már egy ehhez hasonló fül, de technikai okok miatt az megszűnt, így mostantól ez a rovat lesz helyette.


Filmborítós kiadások

Veronica Roth: A beavatott

Várható megjelenés: 2014. március
Kiadó: Ciceró
ISBN: 9789635398843
Oldalszám: 432 oldal

Fülszöveg:
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.



Richelle Mead: Vámpírakadémia

Várható megjelenés: 2014. február 20.
Kiadó: Agave
ISBN: 9786155442940
Oldalszám: 240 oldal

Fülszöveg:
A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.



Mark Helprin: Téli mese

Várható megjelenés: 2014. február 14. - Megjelent
Kiadó: Libri Kiadó
ISBN: 9789633103364
Oldalszám: 630 oldal

Fülszöveg:
Az 1900-as évek első évtizedének New Yorkjában egy téli reggel Athansor, a csodálatos képességű fehér ló megmenti a rokonszenves csirkefogó, Peter Lake életét. A jobb sorsra érdemes betörő, aki mindemellett a modern kor gépeinek mestere, szakadatlanul menekülni kényszerül a Kurtafrakkosok bandája elől.
A Téli mese szövevényes története átível az egész huszadik századon. A filozofikus szépségű regényben bármi megtörténhet - s meg is történik egy apokaliptikus hóvihar után. 
Helprin végigkalauzol minket a zajos huszadik századon, háttérben a folyton változó, delejesen vonzó, nyüzsgő New Yorkkal. Szereplői szinte mindannyian egy jobb világ megteremtésének szentelik az életüket. Várva, hogy az ezredfordulón pusztító tűzvész után beköszönt az aranykor az Igazságosság Városában. 


További várható filmborítós könyvek (borító még nincs)
- John Green: Csillagainkban a hiba - nyár
- Gayle Forman: Ha maradnék - filmmel egyidőben




Ulpius-ház Kiadó

J. A. Redmerski: Az örökké határa

Várható megjelenés: 2014. február
ISBN: 9789633831137
Oldalszám: ??? oldal

Fülszöveg:
A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…
Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…
Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…



Monica Murphy: Második esély pasi

Várható megjelenés: 2014. április
ISBN: 9789632549415
Oldalszám: ??? oldal

Fülszöveg:
Romokban hever az életem. Így tudnám összefoglalni jelenlegi helyzetemet. A futballedzőm engem hibáztat a szezonzáró meccs kudarcáért, ahogy az egész csapatom is.
Két teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a sebeimet nyalogattam, mint egy igazi lúzer. Elvesztettem a barátnőmet, Fable Maguire-t, az egyetlen lányt, aki igazán fontos nekem, mert azt gondoltam, hogy csak szenved mellettem.
Most rájöttem, én vagyok az, aki nem tud nélküle létezni. Ő hiába csinál úgy, mintha már túltette volna magát a dolgon, tudom, hogy legalább annyit gondol rám, mint amennyit én őrá. Túl jól ismerem. Annyira sebezhető… én csak segíteni szeretnék neki, átölelni és szeretni őt.
Csak annyit kérek, hogy adjon még egy lehetőséget.
Egymás nélkül elveszettek vagyunk, de együtt az örök szerelem vár ránk!



Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Várható megjelenés: 2014.
ISBN: 9789633830581
Oldalszám: ??? oldal

Fülszöveg:
A Heti csaj sorozat 3. része









Ciceró & GABO Kiadó 

Veronica Roth: A hűséges

Várható megjelenés: 2014. április
ISBN: ???
Oldalszám: 450 oldal

Fülszöveg:
Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.



Kelly Armstrong - Melissa Marr: Loki farkasai

Várható megjelenés: 2014. február
ISBN: 9789635398430
Oldalszám: 304 oldal

Fülszöveg:
Az északi mítoszok megjósolták a Ragnaröknek nevezett világvégét, amit kizárólag az istenek akadályozhatnak meg. Amikor bekövetkezik az apokalipszis, nekik kell megküzdeniük a szörnyekkel: gigantikus farkasokkal és kígyókkal, amelyek mind el akarják pusztítani a világot.
Az istenek azonban már régóta nincsenek köztünk.
A dél-dakotai Blackwell városának legtöbb lakója egyenes ági leszármazottja Thor vagy Loki istennek, így a tizenhárom éves Matt Thorsen és két osztálytársa, Fen és Laurie Brekke is. Mivel számára ez a családtörténet része, Matt úgy ismeri az északi mítoszokat és isteneket, mint a tenyerét – ez azonban nem jelenti azt, hogy hisz is ezekben. Amikor tudomására jut, hogy közeleg a Ragnarök, és a végső harcban neki kell majd képviselnie az isteneket néhány gyerekkel, alig hisz a fülének. De a feladat akkor is rá vár, így Laurie és Fen segítségével megállíthatatlan csapatot hoz létre, hogy megelőzze a világvégét.



Josephine Angelini: Istennő

Várható megjelenés: 2014.április
ISBN: 9789635398430
Oldalszám: 400 oldal

Fülszöveg:
Megváltoztathatod-e A VÉGZETET?
A vérszomjas istenek háborúra vágynak – Helen érzékeli a pusztítás fenyegető közeledtét. Be kell börtönöznie ismét az isteneket, másképp felmérhetetlen káoszt szabadíthat a világra.
Helen ereje nőttön-nő – ám ugyanígy nő a távolság közte és halandó barátai között. Nem tudják, hogy félniük kell-e tőle vagy támogatniuk; a nagy család egysége megbomlik.
Még súlyosabb lesz a helyzet, amikor az Orákulum kinyilatkoztatja, hogy a Tirannus köztük rejtőzik…és minden ujj Orionra mutat. Helen még mindig nincs tisztában vele, hogy Oriont vagy Lucast szereti-e jobban. Végső döntést kell hoznia, mert a háború hullámai már szigetük partját nyaldossák.



Kiki Hamilton: Tündérszárny

Várható megjelenés: 2014. március
ISBN: 9789635398362
Oldalszám: 320 oldal

Fülszöveg:
London, 1872
Erőszakos menekülés, halálos fenyegetés, döbbenetes felfedezés…
Miután Tiki ellopja a Királynő gyűrűjét, és rájön, hogy ez az ékszer segített fenntartani a tündérek világa és az angol királyi udvar közötti tűzszünetet, az árva lány legnagyobb félelme hirtelen valósággá válik: a tündérek visszatértek Londonba, és bosszúra szomjaznak. Háború tör ki a Másik Világban, és Leopold herceg, Viktória királynő legfiatalabb gyermeke, támadás áldozata lesz. Ha meg akarja védeni a családját, és mindazokat, akiket szeret, Tikinek meg kell ismernie a fáinne sí, a csuklóján lévő anyajegy jelentését. De a lány vajon elég bátor lesz ahhoz, hogy szembenézzen az igazsággal?


További várható könyvek:
- Michelle Zink: Tűzkör - február
- Meg Cabot: Ébredés - április
- Blue Jeans: Csókolj meg, hogy ne beszéljek - március
- Lauren Oliver: Pánik
- Gayle Forman: Just One Day - április-május
- Gayle Forman: Just One Year - 2014. tél
- Kiera Cass: The One -  május  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése