2014. június 15., vasárnap

Kiersten White - Paranormalcy


Természetfeletti márpedig létezik. Ezt Evie-nél jobban senki sem tudja, és most megmutatja nekünk, milyen is az ő világa - ahol bármikor beleszaladhatsz egy elvadult vérfarkasba, ahol szembejöhet veled egy troll az utcán és ahol a vámpírok igazán veszélyesek, és egyáltalán nem a szívedre nézve.

Június 13-tól nyolc állomásos turnénkon ebben a világban kalauzolunk titeket.És ha kiálljátok a próbákat és jól megtanultátok a természetfeletti világ minden szabályát, még nyerhettek is három példányt a könyvből!


Kiersten White: Paranormalcy - Természetfölötti

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633736357
Oldalszám: 360 oldal
Fordító: Hentesy Szilvia

Fülszöveg:
Vámpírok. Látom, amit ti nem láttok.
Vérfarkasok. Megtalálom, ami rátok vadászik.
Tündérek. Megvédelek benneteket.
Alakváltók. Most én sem tudlak megvédeni titeket.
Hi, Evie vagyok és tulajdonképpen teljesen normális. Legalábbis mindig ezt hittem magamról, leszámítva, hogy a legjobb barátnőm sellő, a volt barátom pedig tündér. Annyit még hozzátennék az igazsághoz, hogy én vagyok az egyedüli a világon, aki felismerem a paranormális lényeket, akárhogy álcázzák is magukat. Ezért is dolgozom a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál. Ennyit akkor a normalitásról. De aztán bejött Lend a képbe. Iszonyú helyes srác, nagyon figyelmes, egyébként alakváltó. Felbolygatta az egész eddigi kis életemet, nem beszélve egy sötét jóslatról, amely egy az egyben rám illik. Pedig én egyáltalán nem vagyok gonosz, csak valami félreértés lehet az egész. Utána kell járnom: tudni akarom végre, hogy ki is vagyok valójában, de a legfontosabb: Nem akarom Lendet elveszíteni! 

Saját véleményem:
Evie kiskorában nevelőszülőtől-nevelőszülőhöz vándorolt. Majd egy alkalommal, amikor aktuális szüleitől elcsatangolt, találkozott néhány vámpírral. Pusztán a szerencséjének köszönhette, hogy még a tragédia előtt rátalált egy paranormális lények ártalmatlanításával foglalkozó hivatal munkatársa, és megmentette.
A 8 éves kislány ezután a hivatalhoz került, ahol kiderült, hogy olyan képességgel rendelkezik, amivel senki más. Átlát a paranormális lények álcáján.
Így hát Evie évek óta a NPEH-nak dolgozik. Ő az egyik, aki befogja a szabadon kószáló és fenyegetést jelentő paranormális egyedeket. Munkájában kiváló, és főnöke, Raquel, aki szinte már az anyja, mindent megad neki.
Noha Evie nem szenved hiányt semmiben, mégsem érzi magát felhőtlenül. Mindennél jobban vágyik arra, hogy normális gimibe járhasson, lehessen saját szekrénye, jogsija, és olyan tinirománcokba keveredjen, mint kedvenc sorozata szereplői.
Egyik vámpírbefogó akciója után épphogy sikerül leráznia Reth-t, a tündérfiút, aki évek óta ostromolja, amikor helyet foglal, hogy megnézhesse sorozata aktuális részét, megszólal a riasztó. Evie Raquel irodájába siet, ahol egy vízszerű, Raquelnek álcázott fiúval találkozik, de némi fortély árán sikerül hatástalanítania.
A fiút ezután fogva tartják, de Evie valamilyen furcsa okból késztetést érez az iránt, hogy megismerje őt. És, ahogy egyre több időt töltenek együtt, a lány élete úgy kuszálódik össze. Szereplőjévé válik egy baljóslatú versikének, miközben paranormális lények tucatjai vesztik életüket. Ráadásul Reth sem hagyja békén.

 "- Álljunk csak meg egy pillanatra! Jól láttam, hogy az előbb ásítottál? - A vámpír leengedte a karját a klasszikus drakulapózból.(...) - Mi van veled? Talán nem elég izgalmas, hogy mindjárt meghalsz?
- Ne kezdj el duzzogni, kérlek! De most komolyan, mi ez a V alakú hajvonal? A sápadt bőröd és ez a fekete körgallér? Honnan szerezted? Egy kölcsönzőből?"

A Paranormalcy egy jól felépített, több természetfeletti lényt felvonultató, aranyos, humoros, üde történet, mely biztos, hogy megmosolyogtat. Utóbbiról személyesen Evie gondoskodik.
Már a regény elején megmutatkozik, hogy főszereplőnk és paranormális túravezetőnk, Evie nem mindennapi lány. Kissé szeleburdi, mosolygós, izgága csajszi, aki imádja a rózsaszínt, a strasszköveket, és minden egyéb, nagyon lányos dolgot. Például a gimis sorozatokat vagy a ruhákat. De mindezek mellett talpraesett, okos, és a helyzetek többségében mindig tudja, miként kell helyesen cselekednie. Ó, és esetében szarkazmusból és humorból sincs hiány.
Fergeteges eszmefuttatásai és megjegyzései vannak. A könyv felét simán végig lehet nevetni miatta. Ez azért is jó, mert elvonja az olyan sablonosabb dolgokról a figyelmet, mint az új rosszfiú, akibe a hősnő beleszeret. Vagy legalábbis színesebbé és vidámabbá teszi mindezt. Segít az olvasónak ellazulni, és eléri, hogy ne arra figyeljen, hogy ez mennyire elcsépelt és lerágott téma.
Egyébként ennek ellenére Evie és Lend kapcsolata rettentő intenzív érzéseket képes kiváltani. Szó szerint érezni lehet a vágyat, a sóvárgást egy-egy lopott érintésért, vagy együtt töltött időért. Nem mellesleg pedig Lend hihetetlenül egyedi figura. Bármilyen alakot képes felölteni, ami sokszor szül mókás pillanatokat, illetve gyönyörű az a folyamat, ahogyan fokról-fokra kitárulkozik a lánynak, és megmutatja valódi kinézetét és személyiségét.
A szereplők között bőven akadnak még érdekes és izgalmas figurák. Például Evie legjobb barátnője, a sellő Lish.

 "Lish megpróbált szitkozódni, ami mindig nagyon vicces volt, mert a számítógép a káromkodást nem fordítja le. Körülbelül így hangzik, amit mondott:
- Sípjel, ezek a hülye, sípjel, tündérek, sípjel, sípjel, sípjel a megszállottságukkal. Ez a sípjel fickó jobban tenné, ha abbahagyná a sípjel, sípjel szabályok megszegését, vagy pedig jól, sípjel, rúgom!
És mindez monoton robothangon előadva. Tényleg óriási!"

Lish egy akváriumban él, a NPEH földalatti központjában, és ő irányítja a különböző akciókat, és több dologért is felel, de nem tud beszélni. Egy számítógép fordítja le, amit mond. Ám mindennek ellenére rendkívül mély és őszinte barátság fűzi össze a két lányt. Sok kis belsős viccük, szertartásuk és emlékük van.
A másik izgalmas figura, akit imádtam utálni, az Reth. Kiismerhetetlen, veszélyes, fenyegető, mégis egy igazi egyéniség, aki bőven megbonyolítja az eseményeket, és gondoskodik az igalomról is.
A történet másik különlegessége a rengeteg fantasylény felvonultatása, és maga a NPEH. Van itt minden: vámpír, vérfarkas, huldra, mocsári boszorkány, tündér, stb. Külön pluszpont jár az egyedi látásmódért, amiben a vámpírok nem szexik, hanem rondák, félelmetesek, és hogy a pozitív tulajdonságok mellett a negatívakkal is szembesülhetünk a maguk valóságában.
Kiersten White regénye egy cselekménydús, gördülékeny stílusban megírt izgalmas, aranyos, kikapcsolódást nyújtó történet. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a természetfeletti lényeket, az őket összefogó, titkos szervezeteket, a humort, vagy a fordulatokat.


Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Evie, Lish, Lend
Kedvenc jelenet: Lend-Evie, valamint Evie-Lish összes közös jelenete; Evie és a szekrény
Negatívum: biztos van, de én nem találtam ilyet (maximum a fordításban)
Borító: 5/5




Seelie & Unseelie tündérek


Seelie Udvar: a jó tündérek arisztokráciája, akik időnként hatalmas éjszakai felvonulást is rendeznek Egyes legendák szerint ők az utolsók a Tuatha dé Danann-ból*.
Az emberekkel jóindulatúak, segítenek a bajbajutottaknak, ám az őket ért sérelmeket, legyen az bármilyen apró is, megtorolják.
Jóságuk fajtájukban is egyedülállónak számít, emiatt a kétes kérdésekben, cselekedetben, ők tesznek igazságot. És bár alapvetően jók, azért ha nagyon unatkoznak elkövetnek egy-két csíntalanságot.  De ezek a csínyek soha nem okoznak nagy kárt.

Saját magatartási kódexük van:
- Mindennél fontosabb a becsületük. Egy igazi seelie tündér inkább meghal, minthogy gyalázatban éljen. Soha nem hoznának szégyent egymásra.
- Fontos számukra a szerelem, még a plátói is, hisz úgy vélik, a szerelem tökéletes kimutatása a léleknek.
- Óvják a szépséget, legyen szó saját magukról, vagy bármilyen tárgyról, élőlényről, környezetről.
- Megfizetik az adósságukat, és betartják a szavukat. Ezt pedig másoktól is elvárják. Tehát ha valaki nem fizeti vissza a tartozását, annak bizony szembe kell néznie a seeliek bosszújával.


Unseelie Udvar: a gonosz, rosszindulatú tündérek elnevezése. Általában félhomályban látják őket.
Olyan embereket rabolnak el, akik az útjukban vannak. Az áldozatokat elviszik, megverik, és gonosz terveik megvalósításában használják fel őket.
Az emberekkel nem túl barátságosak. Vagy magányosan járnak és gonoszak, vagy csapatokban. Utóbbi esetben Sluaghnak nevezik magukat. 
Elfnyilaikkal lődözik az embereket és a lábasjószágokat.

Az ő etikai kódexük merőben eltér a Seelie Udvarétól:
- Imádják a változást. Szilárd meggyőződésük, hogy a biztonság nem több egy illúziónál. Sokkal jobban szeretik a káoszt.
- Önérdekek vezérlik őket. Nem törődnek a becsület kérdésével.
- Úgy vélik, a szenvedély a legvalódibb létállapot. Ösztönből és szenvedélyből cselekszenek.

*Tuatha dé Danann: Danu/Dana istennő népe




Nyereményjáték


A turné elején azt ígértük, megismertetünk titeket a természetfeletti világgal. És mi aztán tartjuk a szavunkat - és nem csak azért, mert ismeritek az igazi nevünket!
A turné minden állomásán találtok egy kis leírást valamilyen természetfeletti lényről. A ti dolgotok csupán annyi, hogy a leírt jellemzők alapján kitaláljátok, milyen lényről is van szó! Amint ezzel megvagytok, írjátok be az egyes napi megfejtéseket a Rafflecopter dobozba, és már versenyben is vagytok a nyereményért! 
(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére szállít, a nyertesek jelentkezését pedig a kiértesítéstől számított három napon belül várjuk, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)






Nézzetek be a többi állomásra is

06/14 Media Addict - Könyvajánló a szerzőtől
06/15 Dreamworld - Seelie & Unseelie tündérek
06/17 Függővég - Dreamcast

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése