Madeleine Roux - Asylum

A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek című könyvét, mely az Asylum sorozat első része. Hidegrázós, kísérteties, félelmetes történetről van szó, ami a young adult kategóriában ritkaságnak számít. 

Ha van merszed belevágni, kísérd végig a hat állomásos blogturnét, mert a végén, ha minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét. Borzongásra fel!

Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632616490
Oldalszám: 350 oldal
Fordította: Beck Anita

Fülszöveg:

A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam – valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt.

Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.

Saját véleményem:

Az Asylum szerelem volt első látásra. Ahogy megpillantottam a borítóját, tudtam, hogy nincs mese, meg kell ismerkednünk, a történet fülszövege pedig csak méginkább megerősített ebben az elhatározásomban.

Imádok borzongani – még akkor is, ha az a típus vagyok, aki eltakart szemmel kukucskál egy-egy ijesztő filmjelenetnél. De hát ilyen az ember: hajtja a kíváncsiság és az adrenalin. A kísértetjárta, régi házakban pedig egyébként is van valami hátborzongatóan vonzó, hívogató. És ha történetesen egy korábbi elmegyógyintézetről van szó, akkor a para- és izgalom faktor az egekbe szökik – legalábbis az enyém biztosan. Hisz gondoljunk csak bele, akár hiszünk a bolyongó, két sík közt ragadt lelkekben, akár nem, ezek az épületek árasztják magukból a régmúlt történeteket, a falaikba ivódott érzéseket. Így hát, ha egy regény fülszövegében olyasmit olvas az ember, hogy egy többhetes, nyári kurzus színhelye egy régi elmegyógyintézet lesz, ahol egykor veszedelmes pszichopatákat kezeltek, akkor az a hozzám hasonló borzongásra vágyó, esetleg túlvilági dolgokért epekedő lelkek számára felhívás keringőre.

Mindennek tekintetében már most szeretném leszögezni, aki ide-oda repdeső, tejfehér árnyakra, hideg fuvallatra, rothadás szagára, és hasonló dolgokra számít, gyorsan felejtse el. Az Asylum nem egy általános értelemben vett kísértet sztori. Ez az elme játszmája.   

Az alaptörténet szerint Dan, és még jó néhány diák a világ minden tájáról New Hampshire-be érkezik egy néhány hetes nyári kurzusra, melynek egy régi elmegyógyintézet ad otthont. Dan már az első napon szerez magának két barátot, a gyönyörű és vakmerő Abby, valamint a kissé különc, matekzseni, Jordan személyében.

A kollégiumban hőseink hamar rábukkannak egy lezárt ajtóra, mely tiltott terep a diákok számára. Persze több sem kell nekik, úgy döntenek, az éjszaka leple alatt felfedezik az egykori intézet elszeparált részeit, ahol mindenféle hátborzongató dolgokra, képekre bukkannak, melyek ettől kezdve beleszövődnek életükbe. Míg Dan figyelmét az intézet egykori igazgatója kelti fel, addig Abby-t egy rémisztő kislány babonázza meg. Nem véletlenül.

Az első oldalaktól kezdve érezhető, hogy itt bizony valami szörnyűség fog történni, erre utal a nem szokványos helyszín, a mindenféle apró jel, és a Dan által beköltözéskor talált fotó is.

A srácok nyomozása eredményeként szép lassan összeáll és értelmet nyer előttünk az egykori intézmény célja, megismerjük a falai közt zajló kegyetlenségeket, s a páciensek bizarr múltját, melyek együttese csak még félelmetesebbé és nyomasztóbbá teszi a légkört. Te meg várod, mikor jön el az a pont, amikor olvasás közben hátratekintgetsz, nem áll-e mögötted valaki, és parázol, miért nyikorog hirtelen minden körülötted. Csakhogy mindhiába.

Az írónő megteremtett egy nagyon jó kis alapot, tele milliónyi lehetőséggel, de valahogy nem sikerült akkorát robbantania, mint az a körülményeket tekintve elvárható lett volna. Sok esetben azért, mert túlhúzta a fiatalok közt alakuló kapcsolati szálakat. Szeretett volna valami ijesztőt alkotni, és közben kibontakoztatni egy hétköznapi vonalat is. Ennek pedig az lett a vége, hogy megrekedt egy köztes határon, minthogy se egyik, se másik oldalra nem sikerült elbillennie.

A történet háromnegyedében végig ott lappangott a megoldásra váró rejtély, sorra bukkantak fel az újabbnál újabb jelek, ám amikor Dan belelendült volna a nyomozásba, akkor Abby vagy Jordan előállt valami hétköznapi hülyeséggel, elterelve a figyelmet a misztikus vonalról. És Vica versa.

A karaktereket illetően se Abby-t, se Jordant nem igazán sikerült a szívembe zárni. Kissé kiismerhetetlen, kusza figurák hatását keltették, akiknek az áprilisi időjárásra hajazó tetteiket, hangulatingadozásaikat nem is mindig értettem. Ennek legfőbb oka, s egyben a mű több pontjára is jellemző kidolgozatlanság volt. Számos kérdés merült fel bennem velük, és úgy egyáltalán ezzel az egész, sántikáló kurzussal kapcsolatban is, melyek többségénél még nem adtam fel a reményt, hogy választ kaphatok rájuk. Bízom benne, hogy a folytatásokban fény derül némelyek tetteire.

Ami viszont határozottan tetszett, az könyv utolsó negyedében megjelenő pszichés vonal. Egészen addig az Asylium egy kicsit hátborzongató, kísértettörténetnek indult, a szokásos rémisztő elemekkel megfűszerezve: felbukkanó képek itt, kalligrafikus írással bedobált levelek ott, ijesztő rémálmok, és gyilkosságok a kollégium falain belül.
Álmomban nem gondoltam arra, hogy az írónő végül előáll egy olyan húzással, ami tulajdonképpen minden addigi eseményt megkérdőjelez, vagy legalábbis új megvilágításba helyez.
Nem szeretném lelőni a poént, így csak annyit mondok, a történet egyik szereplőjének van egy titka, mely jócskán megedzi az olvasó elméjét is. Tulajdonképpen onnantól válik izgalmassá és egyedivé a történet, hogy erről tudomást szerzünk. Hisz elveti bennünk a kételkedés magvait.

Vajon valójában az történik, amit látunk, vagy becsap a szemünk? Az álmok nem is álmok, hanem emlékek? Netán maga a valóság?  

Mindennek tetejében az események láncolata is kétirányba ágazik. Esélytelen eldönteni, hogy mi igaz, és mi nem. Ki hazudik, ki mond igazat. De legfőképpen az egyes személyek valódi kiléte ad okot agyalásra.

Dan csak magára számíthat, ha meg akarja tudni, milyen összefüggés van az intézet egykori, szadista igazgatója, a Szobrász néven elhíresült pszichopata gyilkos páciens, a mostani gyilkosságok, a fenyegető üzenetek, önmaga nem ismert múltja, és az egyes diákok/tanárok/városlakók furcsa viselkedése között.

A kis elmejátékért, és annak fordulatos, s meglehetősen ravasz kivitelezéséért mindenképp pluszpont jár a szerzőnek, akárcsak a titkos folyosókon, cellákban való, hangulatos bolyongásokért. Ha már a borzongást nem tudta belőlem kiváltani, azért jócskán sikerült meglepnie. Kíváncsian várom a folytatást, mert tudom, hogy ez csak egy fantombefejezés volt. Az igazi játék még csak most kezdődik.

Mindent egybevetve, az itt-ott vérző sebei, és kidolgozatlanságai ellenére az Asylum érdekes olvasmány, ami egy egészen új megközelítésből igyekszik a bolyongó lelkek témáját feldolgozni.

Borzongani a szellemek miatt ugyan nem fogsz, a kegyetlenség miatt már sokkal inkább, de egy jó kis pszichés tornában azért részed lehet. Kicsit olyan ez a könyv, mint a PLL, az Álomháború, és a Fekete madarak árnyékában keveréke. 

Pontszám: 5/3,5

Kedvenc szereplő: Dan

Kedvenc jelenet: miután Dan átveszi szülei csomagját

Negatívum: kidolgozatlanság

Borító: 5/4

Tetszett? Vidd haza!

Lobotómia

A lobotómia az agy elülső részének, a homloklebenynek az effektív megsemmisítését jelenti. Az eljárás személyiségváltozással, vagy szellemi leépüléssel jár. Régebben skizofrénia, krónikus depresszió illetve szorongások kezelésére használták.

Walter Freeman, Amerikában kifejlesztett egy módszert, melynek során a könnycsatorán keresztül tárta fel az agyat. Az eljárás során egy jégcsákányhoz hasonlatos eszközt szúrnak az ember szemgödrébe, majd egy kalapács segítségével átütik a szemgödör felső, vékony csontrétegén. Ezután a jégcsákány-szerű alkalmatosságot ide-oda rángatják, így elpusztítva az agy megfelelő részét. Freeman enyhe tünetekre panaszkodó betegeken is alkalmazta a procedúrát, és azzal reklámozta magát, hogy ezt az igen egyszerű eljárást akár az orvosi rendelőben is végre lehet hajtani. Azt vizionálta, hogy egyszer majd olyan elterjedt lesz, mint a fogtömés.

Érdekesség:

Rosemary Kennedy, John F. Kennedy elnök húgán lobotómiát hajtottak végre, mert az apjuk arról panaszkodott a háziorvosnak, hogy a 23 éves lánynak hangulatváltozásai vannak, és élénken érdeklődik a férfiak iránt. A műtétet maga Freeman hajtotta végre. A várt hatás helyett azonban a procedúra után Rosemary szellemileg visszafejlődött, vizeletét nem tudta visszatartani, órákig bámulta a falat szó nélkül, és amikor beszélni próbált, érthetetlen gagyogás hagyta el ajkait.

Még több, pontosabb és valósághűbb képért kattints ide.
(Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képeket láthatsz, ha megnyitod a linket! Csak erős idegzetűeknek!)

forrás

Nyereményjáték

A játék ezúttal nagyon egyszerű. Minden állomáson egy-egy pszichiátriai betegség nevét rejtettük el, amit a kiemelt betűk összerendezésével fejthettek meg. Minden állomás megfejtését a rafflecopter doboz vonatkozó sorába kérjük beírni.
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

10/29 Tekla könyvei - A sorozatról
10/31 Dreamworld - Lobotómia
11/03 Kelly c Lupi olvas
11/05 Könyvszeretet
11/07 CBooks
11/09 Deszy könyvajánlója