2020. május 3., vasárnap

Anyák napi blogturné



Rendhagyó blogturnénk keretében szeretnénk köszönteni azokat, akik a legfontosabbak az életünkben: az Édesanyákat. A tizenkét állomáson egy sajátos book tag formájában válaszolunk különböző kérdésekre, természetesen olyanokra, amik kapcsolódnak a könyvekhez és az anyukákhoz is. Sőt, néha az édesanyáink is megszólalnak majd, így megtudhattok egy-két igazán személyes dolgot bloggereinkről.
Tartsatok velünk, ünnepeljétek ti is ezeket a csodálatos Nőket, és nyerjétek meg a bloggereink által felajánlott nyereménykönyveket!




Anyák Napi Book Tag


Ki a kedvenc könyves anyukád/nagymamád?

Olvasmányaim során meglepően kevés vagy igazán jó anyuka karakterrel találkoztam, így meglehetősen szűk kis csoportból válogathatok, de azt hiszem, Esme Cullen (Alkonyat sorozat) és Claire Morgan (Csábítások és csemegék) méltán megérdemlik ezt a címet.
Esme lehet, hogy nem a vérszerinti édesanyja a Culleneknek, ám ettől függetlenül szenvedélyesen szereti, védelmezi őket, és gondoskodik róluk. Kedves, szelíd, nyílt természet. Tökéletes példája annak, hogy egy anyát nem a vérségi kötelék tesz anyává. Míg Claire-t azért szeretem, mert a hétköznapi anyát testesíti meg. Nem tökéletes, néha meglehetősen fura hasonlatokat használ a gyerekére, számtalanszor hibázik, hangot ad annak, milyen nehéz anyának lenni, de közben nagyon is szereti a fiát.


Melyik könyvszereplőre szeretnél hasonlítani, ha szülővé válsz?

Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy anyukaként közelebb állnék az imént említett Claire-hez, mint bárki máshoz.


Ha adoptálhatnál egy könyves karaktert, kinek az anyukája lennél legszívesebben?

Elsőre blikkre Katy Swartz jutott eszembe, illetve Alec Ligthwood. Velük szerintem remekül megérteném magam. Katy-vel tarthatnánk közös olvasásokat, együtt blogolhatnánk, míg Alecet kedvemre ölelgethetném, és simán megtaníthatná az anyukáját harcolni.


Volt olyan könyv, amit anyukád nem engedett elolvasni?

Nem, soha nem volt ilyen. Anyukám szerencsére engedékeny típus, ritkán tiltott meg bármit is. Kettőnk viszonya nagyon baráti, olyan mintha legjobb barátnők lennénk, ehhez mérten pedig simán kidumáljuk együtt az NA könyveket is. Nincsenek tabuk, és régen se voltak tiltások - a megbeszélés hívei vagyunk, nem az eltusolásé. 
Mázlim van vele, de el ne mondjátok neki! 


Egy könyv amit te szerettettél meg anyukáddal.

Hű... sok ilyen volt. Colleen Hoover, Sarah MacLean, Elle Kennedy, Kylie Scott könyvei, vagy éppen a Royal fiúk, hogy pár példát említsek.


Mi anyukád kedvenc könyve?

Wass Alberttől a Tavak és erdők könyve.


Van olyan könyv, amit mindketten olvastatok?

Több tucatnyi! Anyu általában ugyanazokat olvassa, mint én. Szerintem kb. az összes, a blogon is megtalálható New Adult és történelmi romantikus könyvet olvasta már. Sőt... épp most kért kölcsön egy újabbat.


Egy könyvcím, ami a legjobban jellemzi anyukádat/nagymamádat

A Viharok birodalmán gondolkoztam, de mégiscsak anyák napja van, úgyhogy inkább maradnék a Veled minden hely ragyogónál anyu esetében (oké, csak vicceltem az első címmel). Nagymamám esetében pedig az Elválasztva és a Rajongás az a két cím, amit összekötnék.
Nekem sajnos már csak egy nagyim él, őt pedig sok száz kilométer választja el tőlem, évente mindössze néhány alkalommal látom, de akkor igyekszem megragadni minden percet.


Kiskorodban milyen könyveket olvasott neked anyukád?

Főként Disney klasszikusokat, Benedek Eleket, Tony Wolfot, Grimm meséket, Füzesi Zsuzsát, és egyéb 365 napos meséket. 


Anyukád melyik könyvszereplőre hasonlít?

Itt most visszahivatkoznék az első válaszomra, és azt mondanám, hogy a két hölgy keveréke. De a mi családunk meglehetősen speciális, anyukám, az ő anyukája és én magam is oroszlánok vagyunk, ehhez passzoló vérmérséklettel.


Ha édesanyáddal egy napot eltölthetnél valamelyik könyv világában, melyik lenne az?

Hű, hát ez egy nagyon izgalmas kérdés. Ha rajtam múlna, tutira elvinném valami jó kis fantasy világba, de tudom, hogy az annyira nem jönne be neki, úgyhogy vagy A. O. Esther angyalkái között kalandoznánk, vagy elmennénk egy Stage Dive próbára.


Szoktatok anyukáddal könyvadaptációkat nézni, és figyelni az eltéréseket?

Adaptációkat szoktunk nézni, de anyu nem az a típus, aki annyira odafigyelne az eltérésekre. Ő inkább élvezi (vagy megszenvedi) a látottakat.


Szoktatok könyvet ajándékozni egymásnak az édesanyáddal? Mit adtál/kaptál legutóbb?

Régebben, amíg még volt hely a polcaimon/szobámban, kaptam tőle könyveket, de mostanság már nem. Szerinte túl sok az olvasatlan regény itthon... nem is értem, mire gondol. Ám tőle eltérően én jófej vagyok, és előszeretettel ajándékozok neki ilyesmit. Utoljára egy ezoterikus könyvet kapott, az Angyalszó 2. részét.

Melyik könyves szerelmedet nem mutatnád be anyukádnak/nagymamádnak, és miért nem?

Ahogy korábban említettem, a mi anya-lánya párosunk inkább barátnői. Ennek értelmében nincs olyan srác, akit klasszikus okokból ne mutathatnék be neki... sokkal inkább attól félnék, hogy lecsapja a kezemről vagy viccesen beégetne előttük. Jó példa erre Jason Momoa... Mióta megmutattam neki, úgy gondolja, sokkal jobban illene hozzá, mint hozzám. És kb. ugyanez igaz az összes szexi bookboyfriendre. Most mondjátok meg! Hát milyen anyukám van nekem?
Ilyenek vagyunk mi, kicsit (nagyon) őrültek. 


Anyu válaszol:


Melyik könyves szereplőre hasonlít a gyermeked?
Szerintem olyat, mint te még nem találtak ki. Vagy van valami jó kis főgonosz?
Melyik könyv címével jellemeznéd a lányodat?

Anyu: Házisárkányos nincs? Kár... A Szörnyszívű jó lesz! *nevet*, de nem, legyen inkább Az Ékkő.
Én: Biztosan Az Ékkő legyen? Olyat mondj, amit komolyan is gondolsz.
Anyu: Tééééényleg. *sunyin vigyorog*


Ha az életed megelevenedne egy könyv lapjain, milyen zsánerbe tartozna? 

Mindegyikbe! Romantikus, dráma, krimi, fantasy és még sok más.


Milyen könyveket olvastál gyerekkorodban?

Gyerekkoromban leginkább édesapám talált ki vagy olvasott nekünk meséket a régi, apró-pici könyveiből, amik alig öt lapból álltak, és kisebbek voltak egy tenyérnél is. Máskor királylányosakat mondott, Hamupipőkét olvasott, vagy az Arany és Ezüst mesekönyveket vette elő.







Nyereményjáték



Mostani játékunk során minden állomáson találtok egy kérdést, ami rólatok vagy az anyukátokról szól, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megválaszolni azt. Ha pedig extra pontokat is szereznétek, gyűjtsetek olyan könyveket, melyeknek címe jellemzi az anyukátokat, nagymamátokat, vagy a vele való kapcsolatotokat, fotózzátok le, és a #anyaknapiblogturné #ezvagynekemanyu tagek használatával töltsétek fel saját facebookotokra (nyilvánosan) vagy instátokra, a kép linkjét pedig másoljátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!



Jellemezd anyukádat egy könyvcímmel!



Nézzetek be a többi állomásra is

Május 3. 09:00 - Dreamworld
Május 3. 10:00 - Spirit Bliss Sárga könyves út
Május 3. 11:00 - Hagyjatok! Olvasok!
Május 3. 12:00 - Readinspo
Május 3. 13:00 - Veronika’s Reader Feeder
Május 3. 14:00 - Utószó
Május 3. 15:00 - Könyvvilág
Május 3. 16:00 - Csak olvass!
Május 3. 17:00 - Flora the Sweaterist
Május 3. 18:00 - Könyv és más
Május 3. 20:00 - Nem félünk a könyvektől

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése