2021. május 2., vasárnap

#bookhaul - Április

Az április minden könyvmoly számára egyet jelent a Könyvfesztivállal, ám ahogyan tavaly, úgy sajnos idén is nélkülözni kényszerültünk ezt a remek programot. A kiadók és könyvesboltok azonban ezúttal sem hagytak minket akciók nélkül, új megjelenésektől kezdve, a raktárvásáron át, egészen az ingyenes szállításig, sokféle kedvezménnyel kényeztettek bennünket, s késztették a pénztárcánkat fogyókúrára.
Bevallom, egy ideje már igyekszem tudatosan vásárolni, és amennyire csak lehet, minimumra szorítani a könyvvásárlásaimat, ami nagyjából annyit tesz, hogy alaposan átgondolom, valóban szükségem van-e az adott műre, csak azért mert olcsó. Áprilisban viszont elengedtem a gyeplőt, aminek tizenkét új könyv lett az eredménye (plusz két ajándék). 


Az alábbiakban elárulom miért, hogyan, honnan és mennyiért sikerült beszereznem a képen látható könyveket, hátha Ti is kedvet kaptok valamelyikhez. Ha pedig tüzetesebben is meglesnétek őket, ajánlom az instagram oldalamat, ahol amellett, hogy rendszeresen teszek közzé videókat az új szerzeményeimről, az eddigieket is visszanézhetitek.


1) Utazás a mágia történetében

A Glamour napok keretén belül repült a kosaramba ez a kötet, mindössze 1490 forintért. Joggal merül fel a kérdés, mégis hogy sikerült négyezer forintot spórolnom rajta... Nos úgy, hogy beváltottam a kérdőívezésből összejött és megigényelt kuponomat, illetve felhasználtam a Bookline-hoz tartozó Glamour kupont.
Igaz, eleinte a Harry Potter sorozat hatodik kötetét terveztem beszerezni, de egy sor véletlennek hála megláttam az Utazás a mágia történetébent, illetve a gyönyörűséges belső illusztrációit, és végem volt. Szerencsére nem bántam meg a döntésemet, Harry Potter és történelem rajongóként valóságos csemegének bizonyult. A véleményemet ide kattintva találjátok meg a kötetről, ha pedig bele is lesnétek, akkor látogassatok el az insta profilomra, keressétek meg az UNBOXING highlightot, és a végére kattintva már nézhetitek is.


2) Julia Quinn: Sir Phillipnek szeretettel

Bridgerton család rajongóként nagyon vágytam erre kötetre, de őszintén szólva, nem terveztem megrendelni Eloise könyvét. Legalábbis nem ebben a hónapban. 
Az élet mégis úgy hozta, hogy molyon - nagyjából a glamour napok környékén - találtam egy kedves lányt, aki felajánlotta az összegyűlt Libri hűségpontjait, én pedig éltem a lehetőséggel. Mindezeknek hála közel kétezer forintért (ha nagyon pontos akarok lenni, akkor 2090 forintot fizettem) rendeltük meg, vagyis mindösszesen negyven százalékot spóroltam rajta.
Érdemes tehát nyitott szemmel járni, sosem tudni, hol akadtok jótevőre.

A könyvről még nem készült bejegyzés (sőt ami azt illeti, olvasás tekintetében Benedict és Colin részével is el vagyok maradva), ám az instán videó formájában is megleshetitek a kötetet.



3) Caleb Krisp: Hozzátok el nekem Ivy Pocket fejét

Ennek a kötetnek a beszerzése is a glamour időszakig nyúlik vissza, amikor is rájöttem, hogy nekem is akad még egy kevéske Libri hűségpontom. Könyvekre fordítható pénzt-kupont pedig nem hagyunk elkallódni, így elkezdtem agyalni, mégis mire válthatnám be.
Unalmamban végiggörgettem a Libri pont ennyi akcióját, kosárba pakoltam néhány könyvet, amik esetleg szóba jöhetnek, majd a cél előtt belebotlottam az egyik kedvenc sorozatom utolsó részébe potom ötszáz forintért.
Amennyiben rendszeresen követitek a blogot, emlékezhettek rá, hogy az Ivy Pocket első és második kötetének turnéján mennyit áradoztam a történetről, és az azt átszövő humorról, így nagyon sajnáltam, amikor kénytelen voltam kihagyni a lezárás turnéját. Most azonban felhasználva a pontjaimat, valamint érvényesítve húsz százalék kedvezményt, kemény 225 forintért beszereztem.


4) Jeff Wheeler: The King's Traitor – A király árulója

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha meglátom az ingyenes szállítás szavakat, rendszerint ugrom. 
Nem történt ez másként most se, ahogy kiszúrtam facebookon az Alexandra által hirdetett kezdeményezést - amihez ráadásként társult egy nagyobbacska akció is -, egyből nyitottam is meg az oldalt.
Noha több engem érdeklő szépséget is találtam, mégsem terveztem nagyobb összeg elverését, így tudatosan átgondolva, végül A király árulója mellett döntöttem.
Az első részt szerettem, tervben van a sorozat folytatása, ehhez pedig épp kapóra jött a hatvanegy százalékos akció, amennyivel a harmadik rész árát csökkentették. Egyedül azt sajnálom, hogy a második kötet nem lett leárazva, de sebaj, majd egy következő körben. 1360 forintot és ingyen házhoz szállítás megér egy kis várakozást.


5) Marissa Meyer: Scarlet

Őszinte leszek: tucatnyi raktárvásár és azonos kínálat után már nem ugrok olyan lelkesen az ilyen típusú beharangozókra. Átböngészem a kínálatot, persze, de általában mindig megállapítom, hogy ugyanaz, mint korábban. 
Amikor a Könyvmolyképző meghirdette az áprilisi online raktárvásárt, kicsit sztoikusan, de ugyanígy jártam el... és meglepődve tapasztaltam, hogy ezúttal bizony újabb címekkel és újabb mértékű kedvezményekkel bővült a paletta... legnagyobb bánatomra.
Több órán át válogattam, pakoltam ki-be a kosaramból könyveket, mérlegelve, mi az, amit valóban el fogok olvasni a jövőben. Noha a Cindert még nem olvastam (de már megvan), a Scarlet volt az egyik esélyes befutó, mivel a környezetemben mindenki áradozik a sorozatról. A végső lökést azonban a Csak olvass bloggere, Anikó adta meg, aki volt olyan cuki, hogy összeállt velem egy közös rendelésre. Hát így vándorolt be hozzám a Scarlet nagyjából féláron. 


6) Aprilynne Pike: Destined – Elrendelve

Raktárvásárról - legyen az online, vagy fizikai - a könyvmoly nem távozik úgy, hogy csak egy könyvet szorongat a kezében, még akkor sem, ha az a vásár unásig ismételt címeket tartalmaz. Ha pedig tele van jobbnál-jobb címekkel, akkor még annyira se. 
Oké, nyilván nem Aprilynne Pike tündéres sorozata volt a legkirályabb sorozat, amit találhattam a mostani akcióban, de sok-sok évvel ezelőtt szerettem az első részét, olyan kis cukinak találtam. Ráadásul a korábbi raktárvásárok alkalmával már sikerült levadásznom a második és harmadik kötetét... hát pont az utolsó maradjon ki?
Na ugye.
Úgy gondolom, hatszázhuszonöt forintot simán megért ez a regény, főként úgy, hogy kemény borítású; és ígérem, ha egyszer eljutok a sorozat olvasásáig, hozok róla beszámolót is.


7) Nathalie Dau: Fantáziavilág – Legendás lények

Fránya raktárvásár. Hiába beszéltem meg és adtam le Anikónak, melyik két könyvet szeretném, csak sikerült még néhányszor átlapoznom a teljes kínálatot egy készülő bejegyzésem okán. Ennek pedig az lett a vége, hogy ötszáz forintért belefutottam a Fantáziavilágba, amit évek óta nézegettem már.
Most, kapva-kaptam az alkalmon rákerestem, miről is szól pontosan, illetve hogyan fest belülről, és hát amint megláttam, azon nyomban el is vesztem. Képzeljétek, az egész kötet interaktív! Kis rejtett könyvek, kihúzható zsebek, különféle textúrák, titkos levelek, kihajtható oldalak, és csomó  egyéb, izgalmas, felfedezésre váró kincs lapul ebben az egyébként is mesés fantasylény gyűjteményben.
Ha szeretnétek megnézni, milyen a könyv, javaslom, hogy látogassatok el az insta profilomra, ahol az unboxing highlightban megtaláljátok az átlapozásomat.


8) Mary Jo Putney: Becstelen szerelem

Nem titok, hogy szeretem a General Press történelmi romantikus könyveit, amikről előszeretettel hozok nektek posztokat is. Nincs ez másként Mary Jo Putney A jó útra tértek testvérisége c. sorozatának esetében sem, melynek legtöbb részéről találtok ajánlókat a blogon.
 
Idén, személyes okokból lemaradtam a Becstelen szerelem turnéjáról, de a kiadó volt olyan kedves, és elküldte nekem recenzióba, ami azt jelenti, hogy májusban már erről is olvashatjátok majd a véleményemet. Ehhez persze az kell, hogy végre ki tudjam tépni anyu kezéből, aki rögtön lecsapott rá, ahogy megérkezett. 
A korábbi részekről ide, ide és ide kattintva olvashattok.


9) Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül

Ha azt írom nektek, hogy 1350 forintért sikerült beszereznem teljesen újan a Könyvmolyképző által frissen kiadott új CoHo regényt, akkor valószínűleg nem hisztek majd nekem, pedig így történt.
Sokáig nem igazán értettem, miért rajonganak emberek a Happily-hu oldalért, ami nagyjából ugyanazt kínálja, mint az Alexandra klubshopok, ráadásul teljes áras a legtöbb könyv, de sajnos mostanra megértettem.
Történt ugyanis, hogy amikor megrendeltem A király árulóját, kaptam egy ajándék xCard kártyát, ami különféle meglepetéseket tartalmazhat ingyenes szállítástól kezdve, ajándékkönyvön át, egészen az ezeregy forintos kedvezményig. Ez a kedvezmény pedig simán összevonható a Happily.hu-n éppen akciós könyvekkel is, melyek esetében a kedvezmények mértéke ugyancsak változó - a Merintnél 1200 forinttal kisebb volt az ár, amihez hozzájött még a kupon is. Ez pedig kihagyhatatlan üzletnek tűnt, főként egy magamfajta CoHo fannak.


10) David Attenborough: Élet a Földön

Az életemben mindig is kiemelkedő szerepet játszott a természet és az élővilág, már egészen kiskoromban is. Úgy nőttem fel, hogy állatok vettek körül, a tévében pedig gyakran néztünk természetfilmeket.
Anyukám és a nagymamám kedvence David Attenborough volt, ami rám is átragadt, ráadásul a nagyimtól gyakorta kaptam Attenborough könyveket, amiket már kislányként is nagy becsben tartottam. És ha van személy, aki inspirál és akire felnézek, akkor az David Attenborough, a neve számomra immár összefonódott az élővilággal és a minőséggel. 
Ennek olvastán talán nem lesz meglepő, ha azt írom, amikor lehetőségünk nyílt rá, hogy turnézzuk az újra megjelenő Élet a Földön c. könyvével, kapva kaptam az alkalmon, így ez a kötet is recenzióként érkezett hozzám, és hamarosan olvashattok majd róla. 


11) Sara Shepard: Hihetetlen

Említettem már, hogy a Happily.hu-ra csak rátalálni és kiismerni nehéz, ráfüggni már nem?
Ha nem, akkor most megteszem.
Vigyázzatok vele.
Szörnyen
veszélyes
hely.
Én szóltam.
Viccet félretéve, a Hihetetlen hihetetlenül olcsón, mondhatni féláron vándorolt a kosaramba, köszönhetően az ismerőseimtől kapott kedvezménykártyámnak, és a tagsággal járó előrendelési akciónak. 
Imádom a Hazug csajok társaságát könyvben és sorozatban egyaránt, nem is volt kérdés, hogy ennek a kötetnek nálam a helye. 


12) Leigh Bardugo: Crooked Kingdom – Bűnös birodalom

Esküszöm nektek, hogy a Hihetetlen után nem terveztem több rendelést. Komolyan nem. De ha az ember fülébe olyan kisördögök sugdosnak, mint a Csak olvass bloggere, Anikó, akkor könnyű letérni a helyes útról.

A grishák világához hiába fűzött hatéves szerelem, a Hat varjút egészen a sorozat előttig tologattam, attól félve, hogy nem fog tetszeni. Nos... ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, pillanatok alatt úgy ráfüggtem, mint a könyvbéli grishák az új jurdaparemre - de nem is ez a lényeg. Amikor előrendelhetővé vált a Crooked Kingdom, egyből le akartam csapni rá, de látva az irreálisan magas árát, elnapoltam a dolgot, mert hát az ember lánya ennyi költekezés után mégsem dobálózik csak úgy az ötezresekkel.
Igen ám, de április utolsó napjaiban jött Anikó, megsúgta, hogy a Happily.hu-n 21%-os akció van a grisha könyvekre - köztük a CK-ra is -, én pedig máris repültem, hogy a megmaradt kedvezménykártyámmal összevonva, negyven százalékkal olcsóbban lecsapjak rá. Ennél jobb könyvvel nem is zárhattam volna a hónapot. 


Te miket szereztél be áprilisban?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése