A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bosnyák Viktória. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bosnyák Viktória. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 3., szerda

Odette Beane - Egyszer volt, hol nem volt...

 
Odette Beane: Egyszer volt, hol nem volt... - Ébredés
 
Kiadó: GABO Kiadó
ISBN: 9789636898397
Oldalszám: 364 oldal
Fordító: Bosnyák Viktória

Fülszöveg:
Az ​Eddy Kitsis és Adam Horowitz által írt televíziós sorozat alapján!
Emma Swan élete cseppet sem hasonlít egy tündérmeséhez. Nincsen senkije, amióta kisbaba korában magára hagyták. Mindez megváltozik, amikor huszonnyolcadik születésnapjának estéjén megjelenik az ajtaja előtt Henry, egy tízéves kisfiú, akit Emma a születésekor örökbe adott. Váratlan látogatása mindent a feje tetejére állít.
Henry elviszi Emmát a Maine állambeli Storybrooke-ba, ahol él, és ahol állítása szerint minden lakos mesefigura, aki nem emlékszik valódi kilétére. Márpedig ha Henrynek igaza van, akkor Mary Margaret Balnchard, a kedves és magányos tanítónő valójában Hófehérke, a híres hercegnő… és egyben Emma rég elvesztett édesanyja.
Meseországban Hófehérkét rabló képében látjuk, aki gonosz mostohája, a királynő elől szökött meg, és kénytelen száműzetésben élni. Hófehérke fiatal nő, aki beletanul a hősi létbe, és bármit megtenne, hogy boldogan élhessen igaz szerelmével, a szőke herceggel, Délceggel míg meg nem hal.
Minél közelebb kerül Emma Henryhez, annál nehezebb figyelmen kívül hagynia az átkot, amely Storybrooke-on ül és összeköti őt Mary Margarettel. Ha Emma képes elfogadni sorsát Storybrooke megmentőjeként, és megtöri az átkot, végül rátalálhat családjára is, amiről egész életében álmodott.
Az ABC televízió Egyszer volt, hol nem volt sorozata kalandos, modern mese, némi borzongással és sok csodával fűszerezve, tele a legismertebb tündérmesék szereplőivel.

Saját véleményem:
Nyolc és fél évvel ezelőtt, amikor leültem a tévé elé, hogy megnézzem az akkor kezdődő új sorozat első epizódját, nem sejtettem, hogy olyan szintű rajongást vált majd ki belőlem, ami majd' egy évtized múltán sem szűnik meg. Mégis megtörtént: menthetetlenül beleszerettem az OUAT-ba, és annak karaktereibe.

"– A jók nem veszítenek mindig – mondta Emma. – Csak nehezebb nekik. Mert szabályok szerint játszanak."

Az Egyszer volt, hol nem volt... a tündérmesék és modern világ crossovere, eseményei egyszerre játszódnak a múlt tündérmeséjében, és a jelenben, ahol a mesehősök mit sem sejtve valódi kilétükről, ugyanazt a napot élik újra és újra, mágia, valamint az idő múlása nélkül a maguk boldogtalan közönyében. 
Regina, a Gonosz Királynő, több évtizednyi viszálykodás után - éppen akkor, amikor Hófehérke és férje, Délceg végre önfeledt boldogságban magukhoz ölelhetnék újszülött kislányukat, Emmát -, Nagy Átkot bocsát a mesevilágra, szerelmeseket választva el egymástól, hogy aztán mindenki egy Storybrooke nevű városkában élje tovább monoton kis életét. A város lakóinak egyetlen reménysége marad csupán: Emma, Hófehérkéék lánya - akit sikerül kimenekíteni még azelőtt, hogy elérhetné az átok. 
Emma tehát az egyetlen, aki képes megtörni a varázslatot, visszaadni az emberek emlékeit, és elindítani az időt. Csakhogy Emma nem kimondottan hősnő típus. Utcán és árvaházban nevelkedett, az élet keményen megedzette, nem hisz a csodákban, és voltaképp az érzelmeit is mélyen eltemette már. Ám amikor születésnapja estéjén megjelenik az ajtajában egy Henry nevű kisfiú, azt állítván, ő Emma örökbe adott gyermeke, a fejvadász nő élete fenekestül felfordul. Storybrooke-ba költözik, hogy közel legyen Henry-hez, aki már-már bosszantó módon állandóan azt szajkózza, hogy a városban mindenki mesehős, Emma a Megmentő, míg mostohaanyja maga a Gonosz Királynő.

A sorozat rettentő szerteágazó, számos mesehős szálát mozgatja, kisebb-nagyobb bepillantást engedve személyes történeteikbe, ezzel szemben az Odette Beane által jegyzett könyv Emmára és Hófehérkére fókuszál. Kettejük váltakozó nézőpontjai által áll össze a múltból a jelenig vezető út, s derülnek ki azon események, melyek láncolata az átok kivetéséig vezetett. Vagyis az olvasó betekintést nyer abba, miért siklott ki Hófehérke és Regina viszonya, miként változott az egykori hercegnő bátor tolvajjá, hogyan ismerkedett meg leendő férjével és egy sor másik mesehőssel, miközben a mágiamentes Storybrooke lakóinak élete is felbolydul Emma megjelenésével. Furcsa alakok bukkannak fel a városban, amit látszólag senki sem tud elhagyni, továbbá rejtélyes eltűnések és halálok borzolják a kedélyeket, Emma pedig mindenre elszánt ellenséget szerez magának a Gonosz Királynő személyében, aki megpróbálja ellehetetleníteni ottani életét, s fiával való kapcsolatát. 
Végtelenül izgalmas és mozgalmas történet ez, szövevényes karakterszálakkal, olyan, amit a sorozat rajongói, és az azt egyáltalán nem ismerők is egyformán élvezhetnek.

Bevallom, én magam éveken át halogattam a kötet beszerzését, mivel sokan riogattak, hogy a szöveg minősége gagyi, a történet hiányos és jócskán alulmúlja a sorozat színvonalát, mégis addig motoszkált bennem az érzés, hogy olvasnom kell, míg a kiadó legutóbbi akciója során elcsábultam rá. És nem bántam meg. Épp ellenkezőleg!
Nosztalgikus élmény volt újra elmerülni ebben az átok sújtotta világban, felfedezni azt, s körömrágva izgulni kedvenceimért. És bár meglehet, hogy a könyv nem tartalmazza Zörgőfürge és a többiek történetét, de az érzést, a hangulatot, és mindazt, amitől ez a sorozat azzá vált, amivé, igen. Emma és Hófehérke pedig mindig is a magja volt ennek, ők azok, akikkel minden elkezdődött, tehát nekem semmiféle hiányérzetem nem volt ebben a tekintetben sem. Sőt voltaképp semmi másban sem. Imádtam a történetvezetést, a szerző stílusát, az általa teremtett atmoszférát, és minden, de mindent. Odette Beane-nek hála ismét átélhettem az első évad varázsát, illetve újra rájöhettem, miért is szerettem annyira ezt a sorozatot. 
Ha tehát amiatt haboznátok, mert féltek, hogy gagyi vagy kevés, akkor ne tegyétek. Talán nem tökéletes, de amit maga a sorozat hoz, azt ez a kötet is hozza. Szóval drága oncerek, adjatok neki esélyt, éljétek át a varázst még egyszer!
Ha pedig nem ismeritek a sorozatot, de szeretitek a retellingeket, akkor ugyancsak bátran ajánlom. 
 

Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Emma, Henry, August, Regina, Zörgőfürge
Kedvenc jelenet: Zörgő jeleneteit imádom, akárcsak Hófehérke és Emma szabadulós akcióját
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: OUAT #1
Megtetszett? Vidd haza!

2016. július 24., vasárnap

Bosnyák Viktória - Elképesztő!



Mit szólnátok hozzá, ha a nyári szünet közepén egy rejtélyes alapítványtól meghívót kapnátok egy különleges táborba? Ha már a tábor helyszínét is egy rejtvény megfejtésével kellene megtalálnotok?
Jóhegyi Laci, Dóri és Sári - a népszerű Tündérboszorkány-trilógia főszereplői - pont egy ilyen meghívót kapnak és ezzel életük egyik legkülönlegesebb kalandja kezdődik el. A Blogturné Klub három bloggere is részt vett ebben a hihetetlen kalandban és megosztja veletek a véleményét róla. Érdemes követnetek a turnét, ugyanis nem csak plusz információt tudhattok meg a könyvről és a szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is három példányt a Kolibri Kiadó felajánlásában!


Bosnyák Viktória: Elképesztő!

Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9786155450082
Oldalszám: 216 oldal
Illusztrálta: Bernát Barbara

Fülszöveg:
Elképesztő ​​álmai mindenkinek vannak.
A tiéd mi? Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba? Esetleg valami különleges tehetségre vágysz?
Jóhegyi Laci, Dóri és Sári – a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői – rejtélyes meghívót kapnak egy ismeretlen suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz! Elmenjenek egyáltalán?
De talán épp ez lesz az a nyár, amikor a legelképesztőbb álmaik is valóra válnak.

Saját véleményem:
Az Apolló Akadémia első kötete elképesztő! De tényleg. Sokáig kerülgettem, azt latolgatva, olvassam-e vagy se, mert bár a fülszövegben volt valami kecsegtető és izgalmas, mégsem éreztem elsöprő vágyat iránta... mígnem bele nem botlottam néhány képbe a belső illusztrációk közül. Ha ennél is pontosabb akarnék lenni, azt mondanám, egészen pontosan egy bizonyos rajz volt az, ami pontot tett a lamentálásom végére.
Most így, az egész könyv - tartalom és illusztrációk - ismeretében, önmagamat ismételve azt tudom mondani, hogy amit Bosnyák Viktória és Bernát Barbara együtt alkotott, az elképesztő! Nem találkoztam még olyan kötettel, amiben az ábrák és a történet ennyire szerves és kiegészítő részei lettek volna egymásnak, mintha egyik sem létezhetne a másik nélkül. Érthetőbben fogalmazva imádtam, hogy a fiatalabb olvasók számára, a monoton(abb) szöveget megtörendő rajzok nem csak úgy ott voltak, egy-egy jelenetet vizuálisan is megjelenítve, hanem furfangos módon beleépültek, mintha az egyik szereplő - Dénes - képregényvázlatai lettek volna.

A történet szereplői (melyek közül többen is ismerősek lehetnek azok számára, akik olvasták a Tündérboszorkány trilógiát vagy annak bármely részét) mind első, középiskolai/gimnáziumi évük előtt álló diákok, akik a nyári szünet közepén meghívót kapnak egy rejtélyes táborba, melyet rengeteg kérdőjel és talány övez. Rögtön első furcsaságként, sejtelmes versike alapján nekik kell megfejteniük a tábor helyszínét, amit most nem lepleznék le, legyen elég annyi, hogy egy közismert budapesti létesítmény.
A táborozás első napján viszont nem sok minden derül ki a programról, azt leszámítva, hogy a gyerekek kedvükre lubickolhatnak, amikor akarnak, vezetőjük egy különös, latin szavakat előnyben részesítő férfi, és hogy - mily' szörnyűség! - ha részt akarnak venni az egyheti üdülésen, le kell mondaniuk a modern technika mindenféle vívmányáról, a facebookkal, telefonnal és társaikkal egyetemben.  Mindezek tudatában akad olyan, aki távozik, ám Jóhegyi Laci, a Lengyel ikrek - Sári és Dóri -, illetve sokan mások maradnak.
Ezen a ponton én már égtem a vágytól, hogy történjen valami, hulljon le a lepel a tábor lényegéről, de az a helyzet, hogy hiába vártam és vártam, mondhatni a kötet legvégéig nem tértünk a tárgyra... ellenben átéltünk rengeteg izgalmas kalandot, melyek kezdetben jó átlagdiákhoz híven unalmasnak, eseménytelennek tűntek, egészen addig, míg a fantázia szárnyra nem kapott. Kis hőseinket ugyanis nem máshova cipelik, mint a Nemzeti Galériába, hogy naphosszat bámulják a festményeket. Nem hangzik valami izgalmasnak, ugye? Elsőre én is lemondó sóhajjal huppantam le a hatfősre verbuválódott gyerekcsapat mellé, hogy végigasszisztáljam, miként bámulják órákon át ugyanazt a képet. A dolgot még inkább súlyosbította, hogy bár imádom a múzeumokat, élek-halok értük, a festmények valahogy - ciki vagy sem - hidegen hagynak. Szépnek szépek, de egyetlen iskolai kiránduláson sem sikerült ámuldozva, percekig szemlélnem, elemezgetnem őket.
Szóval miközben épp letargiába készültem süppedni, történt valami, ami mindent a feje tetejére állított. Olyannyira, hogy minden percben, amikor Sáriék nem a Galériában voltak, azt kívántam, siessenek vissza oda. Bosnyák Viktória olyan lehengerlően és eszméletlenül fantasztikus húzással állt elő, ami nem csupán újdonság a regények világában, de izgalmas, rejtélyes, kiszámíthatatlan, és nem utolsó sorban felcsigázó is! Komolyan mondom, én, akit hidegen hagytak a festmények, jelenleg mindennél nagyobb késztetést érzek aziránt, hogy elbuszozzak, metrózzak a Nemzeti Galériáig és bejárjam, megszemlélve a kigyűjtögetett képeket.
Elismeréssel adózom a szerző és ötlete előtt! Ha engem, 24 éves fejjel sikerült beszippantania, függővé tennie, és megváltoztatnia vaskalapos nézeteimet a művészetek ezen ágával szemben (ami azért is nagy szó, mert a műv.töris tanáraim minden suliban a kedvenceim voltak, de még így is kudarcot vallottak), akkor a fiatalabb, 12-16 éves korosztályt egyszerre neveli kultúrára, tanítja meg számukra, miként engedjék szabadjára fantáziájukat, és keveri szédületes kalandokba. Az Elképesztő! szórakozva tanítja és teszi a kultúrával szemben nyitottabbá olvasóját. 
(És ha netán ezt most olvasná egy rajz- vagy művészettörténelem tanár, akkor azt üzenem innen, a monitor másik oldaláról, hogy ajánlja a diákjainak olvasásra, még azelőtt, hogy belelapoznának a tankönyvbe.)

Picit elkalandoztam, pedig bőven van még szerethető pontja a történetnek. Például a fővárosi helyszínek, melyek elsősorban a budapesti, vagy Budapestet ismerő olvasók számára szívet melengető hangulati kellékként köszönnek vissza, és teszik még átélhetőbbé, valóságosabbá az olvasottakat.
Vagy hogy jelentősebb vizekre evezzünk, a szereplők és kapcsolati rendszerük is nagyon aranyos, vicces, ráadásul egy könnyen emészthető, ámde édes romantikus szálat is életre keltenek - bár ha tippelnem kéne, a későbbiekben lesz itt még több is.
Sári, Dénes, Dóri, Eszter, Yvett és Laci mind-mind nagyon mai, élő karakterek, tulajdonságaikban és stílusukban pedig tökéletesen hozzák korosztályuk sajátosságait, miközben azért érezhető a néhányuk által közvetített, nem minden esetben a mai trendeknek megfelelő üzenet. Leginkább a két-két lánypár között figyelhető meg ez a személyiségbeli ellentét.
(Mellékesen, saját mentalitásomból adódóan, hozzám Sári és Dóri került közelebb- közülük is inkább az egyszerű, barátságos Sári.)

Maga a cselekmény, legyen szó akcióról vagy hétköznapi dolgokról, mozgalmas, mindig pörögnek az események, és ha éppen nem valami jó kis kalandba csöppennek a srácok, akkor a humor, nyomozás vagy a romantika vonalat erősítik, épp olyan és annyi minőségben és mennyiségben, hogy az fiúk és lányok számára egyaránt elfogadható és élvezhető legyen. És mivel fentebb nem tettem, itt elárulom, az Elképesztő! nyugodtan olvasható akkor is, ha nem ismerjük a Tündérboszorkány sorozatot, még úgy is, hogy vannak visszaköszönő karakterek és poénok. 
De nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok el! Elképesztő könyv, elképesztő ötlettel és megvalósítással, mind külső-mind belső szempontjából. Engem teljesen elvarázsolt, megdöbbentett, és kimozdított a komfortzónámból. Egyetlen baja van... oké, igazából kettő: 1) Nem kaptam meghívót a táborba. 2) Nincs a kezemben a folytatása. Azután a csavaros és függővéges le(nem)zárás után már a tegnapi megjelenés is késő.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Sári, Dénes, Klott Gatya
Kedvenc jelenet: a piktoportálások
Negatívum: nem kaptam meghívót ebbe a táborba
Borító: 5/5




Festmények


Az Elképesztőben számos festmény található, ezek többségét összegyűjtöttem egy pinterest táblára, de fontos, hogy csak akkor nézzétek meg őket, ha nem szeretnétek, hogy olvasás közben meglepetésként hassanak. Ellenkező esetben a könyv befejeztével térjetek vissza, és tekintsétek meg őket eredetiben is. :)


https://hu.pinterest.com/7sheila/bosny%C3%A1k-vikt%C3%B3ria-elk%C3%A9peszt%C5%91/




Nyereményjáték


A történetben fontos szerepet játszik a Magyar Nemzeti Galéria és morzézás is, így a játékunk is ehhez kapcsolódik.
Mind a három állomáson egy, a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető, híres, magyar festő által készített festmény nevét írtuk le a Morze-abc betűivel. Próbáljátok megfejteni a festmény nevét, de nekünk nem erre lesz szükségünk, hanem a festője nevére.
Segítségként a Morze-abc-t mellékeljük.
A rafflecopter megfelelő mezőibe így három, magyar festő nevét várjuk.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


....|---|-.|..-.|---|--.|.-..|.-|.-..|.--.-|...







Nézzetek be a többi állomásra is

07/24 Dreamworld

2014. február 24., hétfő

Interjú Bosnyák Viktóriával


A Tündérboszorkány blogturné apropójából Bosnyák Viktória válaszolt néhány kérdésünkre. Következzen hát a Blogturné Klub interjúja az írónővel!


A Tündérboszorkányban fontos szerep jut a kötelező- és szórakoztató regényeknek egyaránt. Iskolásként az összes kötelező olvasmányt elolvastad? Melyik volt a kedvenced és mi volt az, amit nagyon nem szerettél?

Viktória: Minden kötelező olvasmányt boldogan elolvastam, jó előre, általában még az előző tanévben. Alig emlékszem olyanra, ami ne tetszett volna. Nekem nem volt nehéz Gárdonyi, Jókai. Faltam mindent, ami betű volt. De bevallom, volt egy, ami kifejezetten megviselt: a Kincskereső kisködmön. Gonoszságnak, és butaságnak tartottam, hogy a szülők nem akadályozták meg, hogy a gyerek a körtepikula miatt meghaljon. Na meg az is egészen félelmetes volt számomra, hogy egy kis sípolás végzetes lehet.(Meggyőződésem, hogy Mórának ezek a csodálatos történetei nem gyereknek valók.) És elárulok még valamit: Fekete István csodálatos tájleírásainál időnként ugrottam egy kicsit, bár tudom, ez nem szép dolog.


A történetben az egyik legtöbbet emlegetett könyv a Pál utcai fiúk. Ha megtehetnéd, valóban megváltoztatnád? Illetve van olyan könyv, aminek átírnád a végét vagy valamelyik részét?

Viktória: A Pál utcai fiúk esetében valóban szerettem volna mindig is, ha happy endre végződne, bár hogy jövök én ahhoz, hogy Molnár Ferencet kritizáljam? De igaz, ami igaz, nekem gyerekként akkor is elég tanulságos és izgalmas lett volna a történet, ha Nemecsek felgyógyul


Vannak tűrhető könyveid, mint Lacinak?

Viktória: Sok könyvem van, és gyerekkoromban is sok volt. Dédelgettem őket, megnyugtatott, hogy vannak. De sosem hordtam őket a nadrágomba betűrve, mint ő. :)
Most már elektronikus könyvolvasó ketyerém is van, és azt is szeretem, csak a történet, amit olvasok, jó legyen!


Amikor annyi idős voltál, mint a szereplők, melyik gyerekre hasonlítottál leginkább? Lacira, aki mindig olvas, vagy inkább a cserfes és barátságos ikerlányokra?

Viktória: Egyszerre voltam mindkettő, vagy ha úgy vesszük, mindhárom. Minden szabadidőmet olvasással töltöttem, paplan alatt éjjel, kádban, strandon, evés közben. A levesbe betoccsanó csipetke is innen jön a történetben. Még nyolcadikos koromban is naponta leettem magam, mert ebéd közben sem tudtam meglenni könyv nélkül.
Az osztályban azonban nagy volt a szám, imádtam a társaság középpontja lenni, szerepelni, intézni, tanárokkal ellenkezni, ha kellett, vagy segíteni nekik, ha „nélkülem nem jutottak az egyről a kettőre”. Vannak író kollégáim, akik azért vetik képernyőre a gondolataikat, mert befelé fordulóak, így tudják legjobban kifejezni magukat. Nálam ez inkább biztonsági szelep. Imádok beszélni, viccelődni, és az írás is ennek csupán egy fajta megvalósulása, hiszen itthon dolgozom, nem beszélhetem tele a családom fejét a nap 24 órájában, bármennyire jópofának tartom is magam. A kutya az egyetlen, aki ezt hosszú távon tűri.


Ismersz vagy ismertél Aranka néniket? Esetleg jársz/jártál rendszeresen könyvtárba?

Viktória: Jártam könyvtárba, bár akkoriban még fillérekbe kerültek a jó gyerekkönyvek. Hetente hoztam el a maximális 6 darabos mennyiséget. Elég kicsi volt a gyerekszobám, ha annyi könyvet vettünk volna, ami nekem elég, akkor nagyon hamar kiszorultam volna belőle.
Akkoriban még nagyon szigorúak voltak a könyvtárosok, nem olyanok, amilyeneket mostanában ismerek. Mondhatom, sokukkal találkoztam az elmúlt években, hiszen 11 éve tartok író-olvasó találkozókat országszerte, és a határon túl is. Sokszor iskolákban, de még gyakrabban könyvtárakban. Ma már a jó könyvtárosok a gyerekek vidám, közvetlen, mindenben segítő barátai, nem valami a világtól elvonult barlanglakók, remeték, mint akkoriban. Morcz Arankát azonban nem közvetlenül azokról mintáztam, akiknek a könyvtárát akkoriban látogattam. Hosszabb időbe, és a gyerekek, könyvtárosok sokszor feltett kérdéseibe tellett, mire rájöttem: Aranka, az én 5.-6.-os osztályfőnököm, aki könyvtár-magyar szakos volt. Őróla csupán a könyvtártündér rosszabbik oldalát mintáztam.


A Tündérboszorkányban van olyan szereplő, akit egy hozzátartozódról vagy barátodról mintáztál?

Viktória: Sok más szereplő van, akiknél pontosan tudtam, már írás közben is, hogy kik rejtőznek a könyvbéli alakok mögött. vagy nem is rejtőznek, hiszen a regényt eleve ikerlányaim, Sári és Dóri 10. szülinapjára írtam, ami sosem volt titok. Őket magukat akartam megírni, ez volt az ajándék. Mellettük Jóhegyi Laci is valós gyerek, tényleg az osztálytársuk volt. Vannak, akiket összegyúrtam két emberből, mint például Klott tanár urat, a sorozat második kötetének főszereplőjét. Ő egyszerre imádott gimnáziumi osztályfőnököm, és rettegett gimnáziumi tesitanárom. (Mindketten tudják is magukról, nem titkoltam el előlük a dolgot.) Szerepel itt-ott a férjem, mint a Lengyel lányok apukája, és sok tanárom, osztálytársam. Vannak, akik „tisztán”, s vannak akik „keverten”. De elloptam a férjem egyik osztálytársának a nevét, vagy felhasználok olyan arcokat is, akiket külföldi tévéműsorokból ismerek. Vagy külsőre itt van például a Klott Gatya ne fárassz! - ban szerepelő matek tanár bácsi, akinek alakját Major Tamás színészóriásról mintáztam, akit a rajzoló, Falcione Sarolta jól le is rajzolt, a Könyvmolyképzőnél megjelent kiadásban.


Több könyvet is írtál már. Melyik közülük az, amelyik különösen közel áll a szívedhez?

Viktória: Ezt a gyerekek minden író-olvasó találkozón megkérdezik, és nem tudok rá mást felelni, mint, hogy egy tizenegy gyerekes anyuka sem tud választani a gyerekei közül, bármilyen sokan vannak is. Egyiküket ezért szereti, másikukat azért. A Tündérboszorkányt tartom kulcsfontosságúnak – hogy utaljak vele az új, Marosi Kriszti által készített borítóra is – mert ez hozta meg a sikert, mindjárt az első percben. A témával sikerült akaratlanul behálóznom a könyvtárosokat, akik azóta is legfőbb szószólóim, amit ezúton is szívből köszönök nekik.
De ugyanilyen fontos a Sirály a király? című, az LY-os szavakat tanító mesém is, mely csupán első része az anyanyelvi sorozatnak, de sok tanító néninek ezzel adtam a legnagyobb segítséget.
Törökül megjelent a Tündérboszorkány, és a Mantyusok is, amire persze büszke vagyok, és imádom Rippl Renáta rajzait a Puszedli és Habcsók című könyvemben, ahol a Gary Chapman pszichológus által megfogalmazott öt szeretetnyelv elméletét fejtem ki mesében.
De ha valaki bele akar látni a fejembe, akkor az Amikor kivirágzott a fánk fánk című szójátékos könyvemet olvassa el! Azt hiszem, ez rám a legjellemzőbb. Tele van szófacsarással, bolondsággal, amit csodásan kiegészítenek Szűcs Édua karikaturista vicces rajzai. Aki ezzel próbálkozik, azt figyelmeztetetem: mielőtt fellapozza, keresse meg magában a gyagyagyerek gombot, és kapcsolja be!


Van valamilyen különleges oka annak, hogy inkább gyerekeknek szóló történeteket vetsz papírra? A jövőben nem szeretnéd kipróbálni magadat más műfajban is?

Viktória: Jelentősebbnek tartom, hogy az újonnan cseperedő olvasókat ellássam azzal, ami kell nekik, és így ne érezzék kínlódásnak az olvasás technikai részét, hanem akkora élvezetet leljenek benne, mint én, gyerekként. Nagy szó, tudom, de ez valamiféle misszió, boldogság nekem. A fordításaim is többségükben gyerekeknek szólnak.


Számíthatunk tőled újabb történetekre 2014-ben? Ha igen, mondanál róluk pár szót?

Viktória: Az idei évben újra megjelenik a komplett Tündérboszorkány trilógia a Kolibri Kiadónál. A Csimota Kiadónál egy kicsiknek szóló mesém a kacagányok, és kacabajkák viszonyáról, és itt ne gondoljon senki valami régimódi ruhadarabokra! Virágos fejű, kedves kis lényekről van szó, akik egyfolytában kacagnak, kivéve, ha nagy a baj. Márpedig baj, az van. Örömömre ezt is Rippl Renáta fogja illusztrálni.
Dolgozom az anyanyelvi sorozat folytatásán is. Remélem, még ez is hamarosan megjelenik a Könyvmolyképzőnél.
A nagy kaland pedig a Kolibri Kiadónál a Tündérboszorkány néhány szereplőjének új élete. Ugrunk néhány évet, elkezdődik a középiskola, és izgalmas új kalandok várnak Lacira, az ikrekre és sok új hősre. Ebben a sorozatban pedig képregényes részek is lesznek, amitől azt várom, hogy talán olyan gyerekek is belevágnak, akik egyébként nem nagyon olvasnak.
Na meg persze fordítottam is mostanában néhány szuper könyvet, például Stephan Pastistől a Ciki Miki első két kötetét a Ciceró Kiadónak. Nehéz munka volt, és közben irgalmatlanul vicces. Remélem, sokan elolvassák!


Rengetegen kíváncsiak a Lovessence c. regényedre és a sorsára. Tudnál mondani pár szót vele kapcsolatban?

Viktória: A Lovessence-ről csak annyit, hogy ne adja fel senki, én sem adom fel. Garantálom, hogy meg fog jelenni, jó időben, jó helyen, amit én legalább annyira várok, mint az olvasók. Még egy kis türelmet kérek szépen ehhez!


Köszönöm az interjút! :)

Bosnyák Viktória - Tündérboszorkány


Bizony nem egyszerű rávenni egy kisiskolást arra, hogy az iskolai kötelező olvasáson kívül is a kezébe vegyen egy könyvet és olvasson. Kivéve, ha az olvasmány, amit rábízunk olyannyira megragadja, hogy letenni sem képes és magával ragadja a könyvek, az olvasás, a fantázia birodalmába.

A Blogturné Klub ezúttal éppen egy ilyen könyvet ajánl a figyelmetekbe február 18-26-ig tartó turnéjában, melynek keretein belül bemutatjuk Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című könyvét. A kisregényt a Kolibri Kiadó jóvoltából gyönyörű, megújult kiadásban olvashatjuk.

Tartsatok velünk a turnén, olvassatok a könyvhöz kapcsolódó olvasásnépszerűsítő programról, az írónőről, Bosnyák Vikiről, a sorozat további részeiről, és keressétek meg a pókokat a blogokon, hogy Tiétek lehessen a könyv egy példánya!


Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány

Kiadó: Kolibri
ISBN: 9786155234699
Oldalszám: 140 oldal

Fülszöveg: 
Elolvasta a lányom. „Apa, ez tök jó! Lányos!” Elolvasta a fiam. „Apa, ez tök jó! Fiús!” Akkor már csak elolvastam én is. Lányos? Fiús? Gyerekes? Felnőttes? Kalandos? Szerelmes? Izgalmas? Sejtelmes? Igen, ez is. Igen, az is. Boszorkányos!  Süveges Gergő
Eleven és szellemes stílusával Bosnyák Viktória szerfelett élvezetes módon ejti rabul az olvasót, és többé nem is engedi könyve lapjairól. A Tündérboszorkány az egyik legeredetibb és legszórakoztatóbb könyv, amit valaha olvastam. Elisabetta Gnone (a W.I.T.C.H. megalkotója, a Fairy Oak-trilógia szerzője)
A Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában különös dolgok történnek. A könyvtáros nénit, Morcz Arankát, aki mindig morcos, sokan igazi boszorkánynak tartják. De Laci meg az ikerlányok, Sári és Dóri szerencsére nem ijedősek. Na, és persze nem is minden az, mint aminek látszik...

Saját véleményem:
Laci, a 10 éves kisfiú eltér társaitól. A legtöbb gyerekkel ellentétben a nyári szünetet nem nyaralással és játékkal tölti, hanem a könyveivel. Egyik történetet falja a másik után, s olyannyira beleéli magát az olvasásba, hogy még enni is elfelejt.
Szeptember elsején unottan elindul az iskolába, és mielőtt kezdetét vehetné az évnyitó, gyorsan felrohan a könyvtárba, hogy kikölcsönözzön valamit, ami lekötheti a figyelmét az unalmas szónoklat alatt. Noha a könyvtár első nap zárva tart, a mogorva, öreg könyvtárosnéni, Aranka, kezébe nyomja A Pál utcai fiúkat. Laci hiába tiltakozik, hogy ő azt már olvasta, Aranka néni hajthatatlan, így hát a kisfiú kénytelen-kelletlen leslattyog társaihoz. 
Egész álló nap a könyvét bújja, ám egyik osztálytársa, Sanya beleolvas, és meglepődve konstatálja, hogy mennyire szórakoztató és vicces is az. Annyira megtetszik neki, hogy még abba is beleegyezik, hogy beiratkozzon a könyvtárba (ahova egyébként évek óta csak Laci jár a 333 gyerek közül). Csakhogy az A Pál utcai fiúk, amit ő kap, cseppet sem vicces, sőt, kifejezetten lehangoló. Laci emiatt újabb kísérletet tesz, és ezúttal megszerzi barátjának azt a példányt, amit ő maga olvasott, s kiderül, hogy az valóban teljesen más, mint az eredeti mű. Mint ahogy minden könyv, ami azelőtt Lacinál járt...

Bárhonnan is nézzük, bőven kinőttem már a gyerekkorból, ám szerencsére a mesék kortalanok és néha bizony jólesik megnézni, elolvasni egyet-egyet. Így esett a választásom erre a történetre is. 
Mielőtt azonban belevágnánk a könyv elemzésébe, muszáj felhívnom mindenki figyelmét arra, hogy a (Kolibri kiadós) lapok szélén található egy pókocska, ami lapról lapra lentebb, illetve fentebb vándorol, s az oldalakat pörgetve mozgásba lendül. Ez pedig hosszú időre képes lekötni a figyelmet. Én szóltam... 
Maga a sztori viszonylag lassan indul be. Az első felében inkább a szereplőkön van a hangsúly. Megismerkedünk Lacival, az ő hobbijával, az iskolával, valamint az iskolatársaival és Aranka nénivel. 
A gyerekeknek könnyű beleélniük magukat. A tanórák és az osztályban lévő gyerekek leírása pontosan ugyanolyan, mint a valóságban. Még én is azon kaptam magam, hogy felidéződtek bennem a negyedikes emlékeim, és ha csak egy kicsit is, de visszarepültem időben. Ráadásul az írónő nem pusztán külső szemlélőként kezeli-, hanem be is vonja őket a történetbe. Hol vicces megjegyzésekkel tűzdelve, hol tényleges szereplőként. Úgy gondolom, hogy a kisebbek kifejezetten élvezni fogják ezt, kiváltképp akkor, amikor Laci nagymamája nem csak az unokájának, hanem nekik is süt palacsintát, ezzel mintegy varázsütésre berántva őket a könyvbe.
Én ugyan alapjáraton nem igazán kedvelem, ha ilyen van egy regényben, de nyilván más ez egy gyerekeknek szóló mese esetében, és megint más egy YA, NA vagy felnőtt könyvnél.

"Tényleg nem magyaráztam el Neked, mitől olyan különleges ez az épület. Jártál már a Budapesti Állatkertben? Reméltem. Nem, nem állatok járnak a Békés Utcai Általános Iskolába.
(Persze itt is akad beképzelt majom, üvöltő sakál s feleléskor hallgató sült hal is, és van, akinek a padja kész disznóól, de mindez nem zoológiai értelemben.)" 

A második részben viszont felbukkant a valódi bonyodalom. Nagyobb tér jutott a tényleges történéseknek, és az egyszerű, hétköznapi sztoriban megjelent a varázslat.
Az alapötletért hatalmas pluszpont, az rettentően tetszett és fantasztikusnak tartom. Bosnyák Viktóriának ezzel sikerült megfognia, és felkeltenie az érdeklődésemet. Szinte faltam a sorokat, mert kíváncsi voltam, miként alakulnak a további események. Továbbá nagyon értékelem, hogy ekkora hangsúlyt fektetett a könyvek szeretetére és, hogy több olyan módot is talált arra, miként szerettesse meg a kisebbekkel is az olvasást. Már csak ezért is azt mondom, hogy gyerekek kezébe a könyvvel!
Ami a karaktereket illeti, közülük Arankát nagyon szerettem, és az ikerlányok is aranyosak volt. Ám a leginkább Lacit ismerjük meg, ő nyúl ki az olvasóért és kalauzolja végig. És talán ő az, aki legjobban hasonlít ránk, könyvmolyokra. A Muci nénikről viszont szívesen olvastam volna többet is, noha tudom, hogy pontosan megfelelő arányban jelentek meg.
Összességében tehát ajánlom minden gyereknek, mert a manapság forgalomban lévő legtöbb mesekönyvvel ellentétben, ennek van mondanivalója és tanulságos. 


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Aranka néni
Kedvenc jelenet: a könyvtárban piknikezős
Negatívum: egy-két írói kiszólás
Borító: 5/5




Interjú az írónővel


A történetben az egyik legtöbbet emlegetett könyv a Pál utcai fiúk. Ha megtehetnéd, valóban megváltoztatnád? Illetve van olyan könyv, aminek átírnád a végét vagy valamelyik részét?

Viktória: A Pál utcai fiúk esetében valóban szerettem volna mindig is, ha happy endre végződne, bár hogy jövök én ahhoz, hogy Molnár Ferencet kritizáljam? De igaz, ami igaz, nekem gyerekként akkor is elég tanulságos és izgalmas lett volna a történet, ha Nemecsek felgyógyul


Vannak tűrhető könyveid, mint Lacinak?

Viktória: Sok könyvem van, és gyerekkoromban is sok volt. Dédelgettem őket, megnyugtatott, hogy vannak. De sosem hordtam őket a nadrágomba betűrve, mint ő. :)
Most már elektronikus könyvolvasó ketyerém is van, és azt is szeretem, csak a történet, amit olvasok, jó legyen!

Ha kíváncsiak vagytok, hogy idén milyen újdonságokkal rukkol elő Bosnyák Viktória, szeretnétek megtudni, kikről mintázta az írónő Lacit vagy Aranka nénit, valamint, ha érdekel a Lovessence, akkor olvassátok el a teljes interjút. Katt ide! :)




Nyereményjáték


Egy blogturné nem múlhat el nyereményjáték nélkül, így aztán a Tündérboszorkány is varázsol néhány példányt a könyvből azoknak, akik helyesen válaszolnak a játékban feltett kérdéseinkre! S hogy mit is kell tenni ennek érdekében? Egyszerű: Keresd a pókot!!!

Ezen az állomáson egy olyan verset találtok, mely egy nagysikerű regény- és filmtrilógia szereplőiről szól, s melyben szerepel egy bizonyos pók, akinek a nevét direkt kicsillagoztuk. Ki lehet ő? A választ a Rafflecopter megfelelő mezőjébe (4. pók) írjátok be.

nagyobb méretért katt a képre




Nézzetek be a többi állomásra

02/18 Roni olvas - Tündérboszorkány a könyvtárban
02/20 Insane Life - A trilógiáról
02/22 Deszy könyvajánlója - Bosnyák Viktóriáról
02/24 Dreamworld - Interjú az írónővel
02/26 Kelly & Lupi olvas - Pókfóbia