Rachel Gilling - One Dark Window

Sötét hangulatú fantasy-t keresel az őszi időszakra? Vess egy pillantást Rachel Gillig könyvére! Az Egy sötét ablakban fenyegető mágiáról, lázadókról és egy olyan fiatal lányról olvashatsz, akiben egy valóságos szörnyeteg lakozik. A Lidérc kilencéves kora óta osztozik a tudatán, és Elspeth azóta keresi a módszert, amellyel megszabadulhat tőle. A regény a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg idén szeptemberben, és nálunk most nyerhetsz is belőle egy példányt.

 

 

Rachel Gilling: One Dark Window - Egy sötét ablak

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9789635979660
Oldalszám: 368 oldal

Fordító: Ódor Anna

Fülszöveg:

Ha szabadon engedi a benne élő szörnyet, megmentheti a királyságát?
Elspeth Spindle biztonságra vágyik a kísérteties, ködös királyságban, ahol él. Ám ehhez a puszta szerencsénél többre van szüksége… A Lidérc – ahogyan Elspeth hívja – egy szeszélyes, ősi szellem, aki a fejében lakozik. Védelmezi a lányt, és megőrzi a titkait. Azonban mindennek megvan az ára, a varázserőnek különösen. Amikor Elspeth az erdőben összetalálkozik egy rejtélyes útonállóval, az élete drámai fordulatot vesz. Csatlakozik egy csoporthoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák Blundert a sötét mágiától, amihez össze kell gyűjteniük a Gondviselés tizenkét kártyáját. És hogy ki az útonálló? A király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek parancsnoka, a magas, sötét hajú és piszkosul jóképű Ravyn Yew, a felségáruló. A tét egyre nő, akárcsak Elspeth és Ravyn egymás iránt érzett vonzalma. A lánynak pedig lassan szembe kell néznie a legsötétebb titkával: a Lidérc egyre nagyobb befolyást szerez az elméje felett, és talán nem is lesz képes megállítani őt…

Saját véleményem:

Emlékszem, hogy egy szép nyári napon, a Vörösmarty téren sétálgatva,  kíváncsisággal vegyes izgalommal böngésztem az egyik könyvmolyképzős könyvheti szerzeményemet: a várható megjelenéseket tartalmazó kis leporellót. Az örömködések közepette, ahogy megpillantottam Rachel Gilling regényének gyönyörűséges borítóját, hangosan is kiszakadt belőlem egy örömujjongás, egy "végre, ez az!". És hogy miért is olyan érdekes ez? Nos, azért, mert rájöttem, hogy életemben akkor és ott láttam először ezt a könyvet, de tudat alatt már tudtam, hogy olvasni akarom.

"A legjobb hazugságok mind ilyenek – van bennük egy szemernyi igazság."

A One Dark Window az egyik legszuperebb őszi olvasmány, ami az utóbbi években megjelent. A komor, kísérteties hangulata, a sötét mágia jelenléte, valamit a sztori egész ködös, átoksújtotta atmoszférája kiválóan passzol ahhoz, a már-már pinterest-szerű álomképhez, amit a borongós, kuckózós, kissé baljóslatú évszakhoz társítunk. És erre egyébként kiválóan ráerősít a regény cselekményét mozgásban tartó szál, a mágia is. Blunder elszigetelt, ködben úszó királysága bűzlik a sötét mágiától, amit a hatalmasok nem néznek jó szemmel, ugyanis hivatalosan csak az a tizenkét személy birtokolhat mágiát, akinek birtokában van valamelyik a Gondviselés kártyáiból. Csakhogy a királyságban jelen van egy, a ködből táplálkozó fertőzés is, melynek mellékhatásaként az emberek természetfeletti képességekre tehetnek szert. Ugyanakkor, ha a beteg erei megfeketednek, a sorsa is megpecsételődik: sötét mágia birtokába kerül, egyszersmind meg is indul a hajtóvadászat utána - legyen szó gyermekről vagy felnőttről. És akkor itt jön a csattanó, hisz történetünk hősnője, Elspeth kilencéves korában megbetegszik, ám nagynénje és egy fura hang segítségével mégis megmenekül. Elspeth ténylegesen nem tesz szert mágiára... egy láthatatlan társra igen. Egy sárgaszemű, bundás szörnyeteg, a Lidérc állandó társává válik, mondhatni egybeolvad a lány elméjével: védelmezi, óvja titkait, suttog neki. Csakhogy mindennek ára van. És amikor Elspeth csatlakozik egy jóképű útonállóhoz (aki nem más, mint a király öccse) és csapatához - akiknek az a célja, hogy összegyűjtsék a kártyákat és megtisztítsák a királyságot a sötét mágiától -, minden összekuszálódik.

Ahogy fentebb is említettem, a One Dark Window egy igazán kísérteties, baljós és borongós hangulatú olvasmány, amihez elképzelni sem tudnék jobb időszakot az ősznél. Már csak azért sem, mert a szerző nagyon ügyesen játszik a természet és a mágia kapcsolatával: a kártyák, a köd és a vér össze vannak kötve, olyan érzékeny egyensúlyt alkotva, mint egy pókháló. 

Blunder népe egykor istenként tisztelte az Erdő szellemét, vágyták és keresték a mágiája - vagyis a só - illatát. Áldást és ajándékot kértek tőle, cserébe tisztelték az erdeit, sőt fái nevét is felvették. E különleges kapcsolat okán az isten különleges képességgel ruházta fel a Pásztor királyt, aki szerette volna népével is megosztani ajándékát, így hát elkészítette a Gondviselés kártyáit. Csakhogy mint tudjuk, a mágiának ára van, a király minden egyes lapért odaadott az Erdő szellemének egy darabot a lelkéből. A pakli elkészülte után viszont már maguk az emberek is képesek voltak varázsolni, így elfordultak az ősi istentől, aki haragjában bosszúszomjassá és gonosszá vált: ködbe borította a királyságot. 

Sokan belevesztek a ködbe, másokat megfertőzött és veszélyessé váltak a Szellemtől kapott képességeik kezelhetetlen ereje miatt, Blundert pedig egyre inkább elszigetelte a terjedő köd a többi királyságtól. Kétségbeesésében a Pásztor király alkut kötött a Szellemmel, s pontosan lejegyezte, miként szabadítható meg Blunder az átoktól, ám ő maga nem tehette meg mindezt. És akkor itt jön képbe Ravyn, a titokzatos útonálló, aki eltökéli, hogy végrehajtja az Éger ősi könyvében leírtakat.

Eddig egyszerűnek tűnik, ugye? Csakhogy nem az:

"– Volt egyszer egy lány – mormolta –, okos és jó, aki az erdő mélyén, az árnyak között járt. Volt egyszer egy király, a botja nyomán Pásztornak nevezték, aki uralta a mágiát, s megírta az ősi könyvet. Ketten együtt voltak, így e kettő ugyanaz volt: a lány, a király… s a szörny, amivé e kettő vált. "

A versikét olvasva talán már ti magatok is kezditek sejteni, hogy itt bizony jócskán lesz bonyodalom. A tizenkét kártya összegyűjtése (birtokosuktól elveszik az erőt), az átok, valamint Elspeth és a benne lakozó Lidérc, nem ígér egyszerűséget. Izgalmat és konfliktust annál inkább, amit csak még jobban megédesít, illetve felszít a Ravyn és Elspeth között kialakuló kapcsolat. De mielőtt megijednétek, hogy egy újabb romantikus YA, ami a romantika áldozatául esik, mindenkit megnyugtatok: szó sincs ilyesmiről. Noha kétségkívül ad egy extra fűszert, már csak a karakterek titokzatossága okán is, nem veszi át az uralmat. Nekem ez például kifejezetten tetszett, visszaidézte a nem olyan régmúlt fantasy olvasmányaimat, amik nem a szexről és az őrült vágyról szóltak, hanem teret engedtek a valódi tartalomnak, akciónak és cselekménynek is. Szóval én csak ajánlani tudom nektek Rachel Gilling regényét, ha szeretnétek egy igazán ütős, izgalmas, borongós hangulatú, gótikus őszi olvasmányt. Én a magam részéről nagyon szerettem, élvezettel faltam az oldalakat, és alig várom, hogy kezemben tarthassam a duológia zárókötetét.

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Elspeth, Ravyn

Kedvenc jelenet: a könyv atmoszférája és a kártyás megoldás

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: A Pásztor király #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

A játékunkban híres gótikus stílusú regények szereplőinek nevét rejtettük anagrammák mögé. A feladatotok, hogy feloldjátok az anagrammát és a Rafflecopter megfelelő helyére a könyv címét írjátok, amelyben az adott karakter szerepel. Ne aggódjatok, többnyire főszereplők neveit rejtik az anagrammák, illetve segítségként a nevek kezdőbetűit nagybetűk jelölik.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

sttFAiui ncch

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

09/19 Readinspo (extra: idézetek)
09/21 Readinspo
09/23 Csak olvass!
09/25 Csak olvass! (extra: fanartok)
09/27 Fanni's Library
09/30 Könyv és más
10/01 Dreamworld

S. T. Gibson - Véres hozomány

 

S. T. Gibson: Véres hozomány

 

Kiadó: Anassa Könyvek

ISBN: 9786156507211
Oldalszám: 240 oldal

Fordító: Bosnyák Edit

Fülszöveg:

Ez a nagyszerű regény Drakula első feleségének, Constantának a sötét és lebilincselő történetét meséli el.
Ez az utolsó szerelmeslevél, amit neked írok, habár néhányan inkább vallomásnak neveznék…
Miután egy idegen megmenti Constantát a biztos haláltól, egy középkori parasztlányból átváltozik egy halhatatlan királyhoz illő menyasszonnyá. De amikor Drakula becsalogat egy ravasz és bájos arisztokratát és egy éhező színészt a szenvedélyből és megtévesztésből szőtt hálójába, Constanta rájön, hogy az általa szeretett férfi borzalmas dolgokra képes.
Miután menedékre lel a vetélytársai karjában, elhatározza, hogy leleplezi a férjük sötét titkait. Miközben a szerettei élete forog kockán, Constantának választania kell a szabadsága és a férje iránt táplált szerelme között. De a vérrel megpecsélelt köteléket csak a halál tudja elszakítani.

Saját véleményem:

Vannak dolgok, amik sosem változnak: ilyen például a Dracula iránti szenvedélyes érdeklődésem. Már  kamaszként is azért rágtam a tatám fülét, hogy egyszer vigyen el Vlad Tepes kastélyába, de sajnos ez nem tudott megvalósulni. A mániám viszont megmaradt: ráfüggtem a vámpíros sztorikra. Mindennek fényében talán nem meglepő, ha azt mondom, azonmód ráharaptam (hehe) az Anassa Könyveknél megjelenő Véres hozományra, amint megláttam.

"A szerelem számomra nem gyerekeknek való játék, hanem tűzben kovácsolt járom, amit nehéz cipelni."

Fontos azonban tisztázni, hogy ez nem egy tipikus vámpírregény, sokkal több és különlegesebb annál. A Véres hozomány Dracula első feleségének, Constantának húsba maróan őszinte szerelmi vallomása. A kötet során maga Constanta meséli el férjével közösen töltött évszázadaikat, melyek kezdetben reményt, életet és szenvedélyt jelentettek számára, majd szép lassan átalakultak beteges függéssé, amit a vágy és a félelem foglalt keretbe, s ahol az örök élet inkább tűnt örök rabságnak számára. 

Olvasás előtt tisztában voltam azzal, hogy voltaképp egy naplóregénnyel lesz dolgom, ám azt legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy Constanta szavai és élményei annyira mélyen beleisszák magukat a bőrömbe, hogy szinte eggyé válok vele. Olvasás közben végig úgy éreztem, mintha láthatatlan kísértetként lebegnék Dracula buja, sötét és kegyetlen otthonában. 

A történet három részre tagolódik, a három hitves részére. Az első harmad Constanta haldoklásával veszi kezdetét, amikor is az egyszerű parasztlány kiszolgáltatva, véresen, a halál csókjára várva hever a földön, ám végül egy egészen másfajta végzet talál rá: maga Dracula. A férfi (akinek Constanta bosszúja miatt egyszer sem hangzik el a neve) megváltást, bosszút és életet ajánl számára, Constanta pedig beleegyezik. Vámpírrá válása és a véres megtorlása után a lány arra teszi fel élőhalott létét, hogy megtisztítsa aktuális lakhelyét a bűnözőktől, közben pedig szenvedélyes viszonyba/házasságba bonyolódik megmentőjével. Ám ahogy telnek az évek, évtizedek nemcsak a világ változik körülöttük, hanem ők maguk és a kapcsolatuk is, amit Dracula újabb házasságokkal igyekszik feldobni. Háború előli menekülések, manipuláció, szex, vér és a szabadságjogok korlátozása jelképezik napjaikat, na meg az engedelmesség. Constanta minél reálisabban látja férjét és kapcsolatukat, annál veszélyesebb vizekre evez. Közben pedig felmerül benne a gondolat, hogy vajon előtte is léteztek házastársak? És ha igen, mi történt velük?

A kötet elején maga a szerző figyelmezteti arra az olvasóját, hogy erotika, gyilkosság, bántalmazás és egy sor egyéb kemény téma vár majd rá, ami dicséretes. Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy a Véres hozomány egy líraibb hangvételű mű, ami inkább sejtet, mintsem megmutat. Nincs benne trancsírozás, és az orgiák sem csatakosak. Nem a "látvány", hanem az érzelmi része kemény, ugyanis Dracula lelki- és pszichológiai terrort folytat. Ő egy rendkívül titokzatos, kiismerhetetlen, nem mellesleg manipulatív karakter, aki a történet során távol marad az olvasótól, mint valami elérhetetlen istenség. Constanta ezzel is azt jelzi, hogy a férje sosem volt annyira jelen ebben a fura kapcsolatban. Nem úgy mint a másik két hitves, akikkel érzelmi és testi viszonyt tudott kialakítani. 

Ezeket figyelembe véve úgy gondolom, hogy a Véres hozomány egy nem mindennapi mű. Rendkívül különleges, ennélfogva nagy hatást gyakorol olvasójára. Én legalábbis nagyon szerettem, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy valódi, csillogástól és trendektől mentes, klasszikus vámpírregényt olvasni. 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Constanta 

Kedvenc jelenet: a végső együttlét fináléja

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat:

Megtetszett? Vidd haza!

Ava Reid - A Tündérkirály rejtélye

 

Ava Reid: A Tündérkirály rejtélye

 

Kiadó: Anassa Könyvek

ISBN: 9786156507181
Oldalszám: 352 oldal

Fordító: Kéri Andrea

Fülszöveg:

Effy-t, ​az építészhallgatót sok mindennek nevezték már: hazugnak, cédának, problémás fiatal nőnek, de ő mindenekelőtt túlélő. Amikor megpillant egy pályázati hirdetést kedvenc írója, Emyrs Myrddin családi birtokának megtervezésére, biztos benne, hogy ez a végzete. A férfi leghíresebb művének, az Angharadnak – ami egy lányról szól, aki beleszeret a Tündérkirályba –, szakadt, szamárfüles példánya állandóan Effy éjjeliszekrényén hever. Míg mások kitalációként olvassák a történeteit, a lány tud valamit, amit ők nem: a Tündérkirály valóságos.
Amikor Effy megérkezik a Hiraeth Kúriába, egy süllyedő házba az éhező tenger szélén, találkozik egy földhözragadt, fiatal akadémikussal, Preston-nal, aki azzal a szándékkal érkezett, hogy bebizonyítsa, a lány kedvenc írója csaló volt. Preston a tanulmányainak szentelte az életét, nem hisz a végzetben vagy a mágiában. Azonnal versengeni kezdenek; a levelek, könyvek és naplóbejegyzések alapján rakosgatják össze a nyomokat, de sötét erők, mind halandó, mind mágikus egyaránt összeesküvést szőnek ellenük, és az igazság mindkettőjüket a vesztükbe sodorhatja.

Saját véleményem:

Az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a dark academia könyvek, melyek sötét atmoszférája különleges alaphangulatot biztosít a történethez. Ava Reid hazánkban elsőként debütáló gótikus, slow burn románca, A Tündérkirály rejtélye is ebbe a kategóriába sorolható.

"– Romlásig szeretni foglak – szólt a Tündérkirály.
– A te romlásodig vagy az enyémig?"

A történet hősnője Effy, az egyetlen női építészhallgató, akit női mivolta miatt sokféle atrocitás és megbélyegzés ér iskolájában. A kor eszméi úgy tartják, a nők csak bajt okoznak, nem valóak iskolába; s éppen emiatt kell hősnőnknek beérnie az építészettel, ahelyett, hogy a szívének oly' kedves irodalmat tanulhatná. Effy ugyanis rajong a történetekért, kedvenc írója a fél éve elhunyt Emrys Myrddin, akinek leghíresebb művét, az Angharadot képes fejből idézni. Ez a regény azonban jóval több számára: túlélése záloga, mivel Effy más, mint az átlag. Olyan dolgokat lát, s olyan félelmek gyötrik, amik miatt a családja elmebetegnek titulálja, gyógyszereket kell szednie, hogy tompítsa látomásait. Ám amikor Effy visszautasíthatatlan ajánlatot kap (elutazhat kedvenc írója otthonába, hogy tervrajzokat készítve segítsen felújítani a kúriát), elszabadul a pokol. A Hiraeth kúria olyan helyen fekszik, ahol a babonák és mítoszok egybeérnek a valósággal, és ahol a Tündérkirály hatalma nagyobb, mint amit néhány rózsaszín pirula képes lenne elnyomni. De vajon mindez valós veszedelem vagy csupán Effy képzeletében létezik?

A regény kulcsfigurája Emrys Myrddin, az elhunyt író, akit halála után már-már szentként tisztelnek, és akire maga Effy is mérhetetlen rajongással tekint. A lány számára a lehetőség, hogy néhány hétre otthonának nevezheti a férfi kúriáját és annak környékét, olyasfajta euforikus örömet jelent, amit mi, könyvmolyok is könnyen át tudunk érezni. Hisz melyikünk ne szeretne elveszni kedvencünk feljegyzései, levelei között, végigsétálni élete legfontosabb színterein, s e-képp kicsit eggyé válni vele? Effy is ebben a bódult kábultságban úszik, még balsejtelmeit és rossz érzéseit is igyekszik elnyomni, csakhogy a kúriában tartózkodik egy akadémikus srác is - a riválisa -, aki minden áron be akarja bizonyítani, hogy Myrddin csaló volt. A dolog pikantériájaként ehhez Effy segítségét kéri, felajánlva, hogy cserébe eléri, hogy a lányt is felvegyék az irodalmi karra.
Effy és Preston kapcsolata egy ellenségekből szerelmesekké formálódó slow burn románc, amit nagyon szépen építget és adagol a szerző: mondhatni leheletfinomsággal. A kezdeti ellenségeskedésük, a fiú kissé öntelt, csipkelődő stílusa és a lány visszaszúrásai észrevétlenül olvadnak valamiféle bajtársiassággá, majd válnak eltéphetetlen kötelékké nyomozásukkal párhuzamosan. Az egyetlen ellentétet Preston földhözragadtsága, valamint Effy látomásai okozzák, mert míg srác elutasít mindenféle babonát, mítoszt, addig a lány egyre több túlvilági élményben részül. A Tündérkirály el akarja ragadni, Myrddin fia pedig ijesztő módon igyekszik kisajátítani, hol bókokkal, hol egyéb birtokló módszerekkel, ráadásul Effy mindenféle hangokat hall és szellemeket lát az omladozó kúriában, melynek falai között egyre nagyobb tered hódít a víz.

Ava Reid regénye meglehetősen komor hangvételű, a szerző remekül játszik a különféle természeti és érzékszervi elemekkel. Hiraeth kúriája olyan, mintha maga is élne, s minden nappal egyre jobban bekebelezné a benne élőket, foglyul ejtve annak lakóit. Olvasóként minden egyes padlócsikorgástól, deszkák közül csöpögő víztől, ablakokat tépkedő széltől, titkos rejtekhelytől, furcsa festménytől égnek állt a szőr a tarkómon, legjobban mégis a kavargó szempároktól, a tenger tombolásától, a sötétben felbukkanó, vizes hajú, csontkoronás lénytől, s annak görbe karmaitól féltem... míg Preston és Effy nyomozása miatt vadul száguldozott az ereimben az adrenalin. Zseniális írói húzásnak tartom a félelem és izgalom efféle keverését, azt a pulzusemelő, szívdobogtató állapotot, amikor az olvasó azért drukkol, hogy a főszereplők rájöjjenek a titokra, közben meg izgul az egyre közelebb érő fenevad miatt, mert tudja, hogy egyszerre fognak célt érni. Kevés az ennyire jól felépített és kivitelezett történet.
Ráadásul A Tündérkirály rejtélye jóval komolyabb mondanivalókat is rejteget. A nem túltolt feminizmus mellett olyan témák is felbukkannak benne, mint a szexuális bántalmazás, a nők kihasználása, vagy épp elnyomása a tudományos életben, de szó esik mentális egészségről, annak (nem)elfogadásáról, megbélyegzésről és a származás miatti ítélkezésről. Meglehet, elsőre soknak tűnik ez a felsorolás, mégsem az. Ava Reid tökéletes arányokkal dolgozik, mindenből annyi van, ami szépen bele tud idomulni a történetbe, anélkül, hogy tolakodónak hatna. 

A történet egyetlen kifogásolható pontja az a világépítés. A szerző ugyan saját világot álmodott meg, ám az nagy mértékben megegyezik az általunk ismert 1900-as évek közepével. Az egyetlen különbséget két birodalom hadban állása jelenti, viszont ez az ellentét is inkább a Preston és Effy közti ellentétet hivatott erősíteni, magához a sztorihoz nem ad semmit, inkább csak lóg. Illetve még beszélhetnék a fantasy szálról is, de mivel a rejtély részét képezi, hogy ez valódi vagy csupán elképzelt, így nem lőném le. Véleményem szerint a hangzatos nevek és az egy-két babona, mítosz, jövendölés ellenére teljesen felesleges volt egy a semmiben lógó világot kreálni, ennek ellenére mégsem zavaró. Én legalábbis könnyen el tudtam fogadni, semleges élmény maradt számomra.

Mindent egybevetve A Tündérkirály rejtélye teljesen megbabonázott, magába szippantott és nem eresztett. Azt is mondhatnám, hogy a bőröm alá lopózott, s olyannyira átjárt, hogy napokkal később sem tudtam szabadulni a hangulatától. Szívből ajánlom, ha szeretnétek egy ütős, erős atmoszférájú, dark academia regényt olvasni lassú égésű románccal és egy kísértetiesen jó fantasy szállal megfűszerezve. További előnye, hogy standalone kötet!

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő:Effy, Preston, Angharad

Kedvenc jelenet: közös éjszaka

Negatívum: világépítés

Borító: 5/5
Sorozat: -

Megtetszett? Vidd haza!

Kelly Creagh - Oblivion

Kelly Creagh: Oblivion - Ébredés
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634570417
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Farkas János

Fülszöveg:

Az élet és a halál közötti vékony határ már rég elmosódott Isobel Lanley számára. A Varennal történt kis híján halálos összecsapást követően Isobel retteg visszatérni az álomvilágba, arra a kihalt, mégis életveszélyes helyre , ahol egymás ellen fordultak. Amikor azonban újra kísérteni kezdik, majd véres valósággá válnak a rémálmai, nem marad más választása. Varen sötét világa lassan utoléri őt és a való világot, hogy mindent felemésszen.
Isobel számára csupa félelem a világ. Fél, hogy nem bírja ép ésszel, és attól is retteg, hogy Varen fog megőrülni. Különösen, hogy a fiút nem régen súlyos veszteség érte. Ráadásul Lilith is magának akarja Varent, és bármit megtenne, hogy végleg megszerezze őt. Bármit.
Vajon végül minden jóra fordul Isobel életében? Világok csapnak össze és sorsok pecsételődnek meg a Nevermore-trilógia lélegzet-elállító fináléjában.

Saját véleményem:

Kezdetben nagy rajongója voltam a Nevermore sorozatnak: imádtam a szerző által megteremtett szürreális, rémálomszerű világot, a Poe vonalat, valamint a történetre jellemző gótikus hangulatot. Aztán befutott a második rész,  és a lelkesedésem oldalról oldalra megcsappanni látszott, miközben a nagy semmiről és Isobel értelmetlen eszmefuttatásairól olvastam. Titkon reménykedtem benne, hogy idővel talán megkapom, amire vágyom, de nem így történt. A kötet végére érve ott maradtam csalódottan, egy nagy, értelmetlen katyvasz kellős közepén. Egyik felem persze majd' elepedt azért, hogy a kezemben tarthassam a trilógia zárókötetét, a másik viszont ódzkodott tőle. Végül három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rá tudjam szánni magam a befejezésre.

"Egy álom ugyanolyan kézzelfogható tud lenni, mint a valóság, a valósnak érzékelt dolgok pedig olyan tünékenyek, mint az álmok."

Őszinte leszek, nem ment könnyen az olvasás. Lapról-lapra küzdöttem át magam, miközben úgy éreztem, olyan iszamós posványba ragadtam, amiből míg élek, nem mászom ki. Több száz oldalon keresztül unatkoztam, nem kötött le a régen oly' nagyon szeretett világ, és valahogy semmibe sem sikerült megkapaszkodnom. Ez részben a hangulatomnak tudható be, részben pedig annak, hogy Kelly Creagh harmadszor is eljátszotta a jól megszokott sablont: eseménytelen fejezetek sora a regény háromnegyedéig, majd felpörgetett véghajrá. Csakhogy míg ez az első könyvnél működött, addig a későbbiekben már nem.

"– Úgy értem, ki lehet szedni a szőkeséget a gótból, de a gótságot nem lehet kiszedni egy szőkeségből- folytatta Gwen, és beleharapott az egyik kekszbe."

Isobelt sosem vádolhattuk azzal, hogy túl okos lenne, vígan eléldegélt a maga rózsaszín kis világában, amit egyedül Varen tudott megbolygatni. Ellenben a fiú karaktere kellően egyedi, rejtélyekkel és izgalmakkal teli volt ahhoz, hogy elvigye a hátán mindkettejüket, így furcsa kis duójuk remekül működött is addig, míg Varen ki nem fordult önmagából, és a fókusz át nem helyeződött a lányra. Onnantól kezdve minden elromlott, érdektelenné és már-már idegesítővé vált. A befejező kötet java részében ugyanazokat a köröket futottuk újra és újra, én pedig kezdtem azt érezni, hogy lassan megtébolyodok. Kelly Creagh és a története úgy szívta ki belőlem a életkedvet, mint Rowling dementorai. Egyetlen dolog hajtott: az, hogy túl legyek rajta és végre örökre elfelejthessem az egészet.
Sajnálom, hogy így alakult, rengeteg lehetőség rejlett a sorozatban, s kezdetben olyan gyöngyszeme volt ez a Young Adult könyveknek, ami ritkaság.  Most azonban egyszerűen csak örülök, hogy vége. Nincs többé Isobel, Varen, Pinfeathers, poe-i világ, vége a keszekuszaságnak, és már azt sem bánom, hogy az Oblivion lezárása össze lett csapva. Örülök, hogy mindezt elengedhetem, és felébredhetek végre ebből a rémálomból... S szólt a Holló: "Sohamár!"

Pontszám: 5/2

Kedvenc szereplő:-

Kedvenc jelenet: az utolsó írásjel

Negatívum: az egész könyv

Borító: 5/5
Sorozat: Nevermore-trilógia #3