Ava Reid - A Tündérkirály rejtélye

 

Ava Reid: A Tündérkirály rejtélye

 

Kiadó: Anassa Könyvek

ISBN: 9786156507181
Oldalszám: 352 oldal

Fordító: Kéri Andrea

Fülszöveg:

Effy-t, ​az építészhallgatót sok mindennek nevezték már: hazugnak, cédának, problémás fiatal nőnek, de ő mindenekelőtt túlélő. Amikor megpillant egy pályázati hirdetést kedvenc írója, Emyrs Myrddin családi birtokának megtervezésére, biztos benne, hogy ez a végzete. A férfi leghíresebb művének, az Angharadnak – ami egy lányról szól, aki beleszeret a Tündérkirályba –, szakadt, szamárfüles példánya állandóan Effy éjjeliszekrényén hever. Míg mások kitalációként olvassák a történeteit, a lány tud valamit, amit ők nem: a Tündérkirály valóságos.
Amikor Effy megérkezik a Hiraeth Kúriába, egy süllyedő házba az éhező tenger szélén, találkozik egy földhözragadt, fiatal akadémikussal, Preston-nal, aki azzal a szándékkal érkezett, hogy bebizonyítsa, a lány kedvenc írója csaló volt. Preston a tanulmányainak szentelte az életét, nem hisz a végzetben vagy a mágiában. Azonnal versengeni kezdenek; a levelek, könyvek és naplóbejegyzések alapján rakosgatják össze a nyomokat, de sötét erők, mind halandó, mind mágikus egyaránt összeesküvést szőnek ellenük, és az igazság mindkettőjüket a vesztükbe sodorhatja.

Saját véleményem:

Az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a dark academia könyvek, melyek sötét atmoszférája különleges alaphangulatot biztosít a történethez. Ava Reid hazánkban elsőként debütáló gótikus, slow burn románca, A Tündérkirály rejtélye is ebbe a kategóriába sorolható.

"– Romlásig szeretni foglak – szólt a Tündérkirály.
– A te romlásodig vagy az enyémig?"

A történet hősnője Effy, az egyetlen női építészhallgató, akit női mivolta miatt sokféle atrocitás és megbélyegzés ér iskolájában. A kor eszméi úgy tartják, a nők csak bajt okoznak, nem valóak iskolába; s éppen emiatt kell hősnőnknek beérnie az építészettel, ahelyett, hogy a szívének oly' kedves irodalmat tanulhatná. Effy ugyanis rajong a történetekért, kedvenc írója a fél éve elhunyt Emrys Myrddin, akinek leghíresebb művét, az Angharadot képes fejből idézni. Ez a regény azonban jóval több számára: túlélése záloga, mivel Effy más, mint az átlag. Olyan dolgokat lát, s olyan félelmek gyötrik, amik miatt a családja elmebetegnek titulálja, gyógyszereket kell szednie, hogy tompítsa látomásait. Ám amikor Effy visszautasíthatatlan ajánlatot kap (elutazhat kedvenc írója otthonába, hogy tervrajzokat készítve segítsen felújítani a kúriát), elszabadul a pokol. A Hiraeth kúria olyan helyen fekszik, ahol a babonák és mítoszok egybeérnek a valósággal, és ahol a Tündérkirály hatalma nagyobb, mint amit néhány rózsaszín pirula képes lenne elnyomni. De vajon mindez valós veszedelem vagy csupán Effy képzeletében létezik?

A regény kulcsfigurája Emrys Myrddin, az elhunyt író, akit halála után már-már szentként tisztelnek, és akire maga Effy is mérhetetlen rajongással tekint. A lány számára a lehetőség, hogy néhány hétre otthonának nevezheti a férfi kúriáját és annak környékét, olyasfajta euforikus örömet jelent, amit mi, könyvmolyok is könnyen át tudunk érezni. Hisz melyikünk ne szeretne elveszni kedvencünk feljegyzései, levelei között, végigsétálni élete legfontosabb színterein, s e-képp kicsit eggyé válni vele? Effy is ebben a bódult kábultságban úszik, még balsejtelmeit és rossz érzéseit is igyekszik elnyomni, csakhogy a kúriában tartózkodik egy akadémikus srác is - a riválisa -, aki minden áron be akarja bizonyítani, hogy Myrddin csaló volt. A dolog pikantériájaként ehhez Effy segítségét kéri, felajánlva, hogy cserébe eléri, hogy a lányt is felvegyék az irodalmi karra.
Effy és Preston kapcsolata egy ellenségekből szerelmesekké formálódó slow burn románc, amit nagyon szépen építget és adagol a szerző: mondhatni leheletfinomsággal. A kezdeti ellenségeskedésük, a fiú kissé öntelt, csipkelődő stílusa és a lány visszaszúrásai észrevétlenül olvadnak valamiféle bajtársiassággá, majd válnak eltéphetetlen kötelékké nyomozásukkal párhuzamosan. Az egyetlen ellentétet Preston földhözragadtsága, valamint Effy látomásai okozzák, mert míg srác elutasít mindenféle babonát, mítoszt, addig a lány egyre több túlvilági élményben részül. A Tündérkirály el akarja ragadni, Myrddin fia pedig ijesztő módon igyekszik kisajátítani, hol bókokkal, hol egyéb birtokló módszerekkel, ráadásul Effy mindenféle hangokat hall és szellemeket lát az omladozó kúriában, melynek falai között egyre nagyobb tered hódít a víz.

Ava Reid regénye meglehetősen komor hangvételű, a szerző remekül játszik a különféle természeti és érzékszervi elemekkel. Hiraeth kúriája olyan, mintha maga is élne, s minden nappal egyre jobban bekebelezné a benne élőket, foglyul ejtve annak lakóit. Olvasóként minden egyes padlócsikorgástól, deszkák közül csöpögő víztől, ablakokat tépkedő széltől, titkos rejtekhelytől, furcsa festménytől égnek állt a szőr a tarkómon, legjobban mégis a kavargó szempároktól, a tenger tombolásától, a sötétben felbukkanó, vizes hajú, csontkoronás lénytől, s annak görbe karmaitól féltem... míg Preston és Effy nyomozása miatt vadul száguldozott az ereimben az adrenalin. Zseniális írói húzásnak tartom a félelem és izgalom efféle keverését, azt a pulzusemelő, szívdobogtató állapotot, amikor az olvasó azért drukkol, hogy a főszereplők rájöjjenek a titokra, közben meg izgul az egyre közelebb érő fenevad miatt, mert tudja, hogy egyszerre fognak célt érni. Kevés az ennyire jól felépített és kivitelezett történet.
Ráadásul A Tündérkirály rejtélye jóval komolyabb mondanivalókat is rejteget. A nem túltolt feminizmus mellett olyan témák is felbukkannak benne, mint a szexuális bántalmazás, a nők kihasználása, vagy épp elnyomása a tudományos életben, de szó esik mentális egészségről, annak (nem)elfogadásáról, megbélyegzésről és a származás miatti ítélkezésről. Meglehet, elsőre soknak tűnik ez a felsorolás, mégsem az. Ava Reid tökéletes arányokkal dolgozik, mindenből annyi van, ami szépen bele tud idomulni a történetbe, anélkül, hogy tolakodónak hatna. 

A történet egyetlen kifogásolható pontja az a világépítés. A szerző ugyan saját világot álmodott meg, ám az nagy mértékben megegyezik az általunk ismert 1900-as évek közepével. Az egyetlen különbséget két birodalom hadban állása jelenti, viszont ez az ellentét is inkább a Preston és Effy közti ellentétet hivatott erősíteni, magához a sztorihoz nem ad semmit, inkább csak lóg. Illetve még beszélhetnék a fantasy szálról is, de mivel a rejtély részét képezi, hogy ez valódi vagy csupán elképzelt, így nem lőném le. Véleményem szerint a hangzatos nevek és az egy-két babona, mítosz, jövendölés ellenére teljesen felesleges volt egy a semmiben lógó világot kreálni, ennek ellenére mégsem zavaró. Én legalábbis könnyen el tudtam fogadni, semleges élmény maradt számomra.

Mindent egybevetve A Tündérkirály rejtélye teljesen megbabonázott, magába szippantott és nem eresztett. Azt is mondhatnám, hogy a bőröm alá lopózott, s olyannyira átjárt, hogy napokkal később sem tudtam szabadulni a hangulatától. Szívből ajánlom, ha szeretnétek egy ütős, erős atmoszférájú, dark academia regényt olvasni lassú égésű románccal és egy kísértetiesen jó fantasy szállal megfűszerezve. További előnye, hogy standalone kötet!

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő:Effy, Preston, Angharad

Kedvenc jelenet: közös éjszaka

Negatívum: világépítés

Borító: 5/5
Sorozat: -

Megtetszett? Vidd haza!