2013. augusztus 26., hétfő

Csontváros kampány - 11. nap: Színek és a hozzájuk tartozó szokások


Mint minden népnek, úgy az Árnyvadászoknak is megvannak a maguk szokásaik. Náluk a négy legfontosabb eseményhez, az esküvőhöz, a temetéshez (gyászhoz), harchoz és a szertartásokhoz,  különböző színek is párosulnak.

Arany
A házasság színe az arany.  Míg a férfiak fehér öltönyt viselnek az esküvőn, addig a nők aranyszínű ruhába bújnak. A ceremóniára általában a Szövetség Termében kerül sor, ahol az ifjú pár megjelöli egymást az Elkötelezettség rúnával is. 

Fehér
A gyász és a temetés színe. Az elhunyt Árnyvadászokat elhamvasztják, majd földi maradványaikat a Csontvárosban helyezik örök nyugalomra. Az emberek szokásaival ellentétben pedig azért nem a fekete a gyász színe, mert azt a harcok során viselik, így nem lenne illendő ehhez az eseményhez.
További érdekesség, hogy a temetéseken akár piros rúnákat is rajzolhatnak magukra. 

Fekete
Az Árnyvadászoknak köztudottan 1234 óta jobban áll a fekete, mint ellenségeik özvegyeinek... egyébként a fekete a harc színe. Ha csatába mennek, akkor mindig csak és kizárólag fekete ruhákat öltenek magukra.
És, ha jobban belegondolunk, akkor ez a szín nem is olyan meglepő választás a nevüket tekintve. Mivel általában a sötétben vadásznak/harcolnak (hiszen ellenségeik zöme démon), ezért tökéletes rejtőszínként funkcionál a fekete.

Piros
A különböző szertartások, varázslatok színe.
Erről konkrétabban nem tudunk semmit, de feltehetően az összes olyan szertartáson pirosban vannak, aminek egy cseppnyi köze is van a varázslatokhoz. Például az árnyvadász gyerekek születésénél, amikor megkapják a védő bűbájt a Néma testvérektől, vagy amikor egy mondén felemelkedik, és Árnyvadász lesz belőle. 


A négy főszín mellett azonban a többinek is megvan a maga jelentése. Például a zöld gyógyító, a szürke a tudás, stb. Erről tanúskodik egy vers is, amit majd a Mennyei Tűz városában olvashatunk, ám addig is íme:

"Black for hunting through the night
For death and mourning the color’s white
Gold for a bride in her wedding gown
And red to call enchantment down.
White silk when our bodies burn,
Blue banners when the lost return.
Flame for the birth of a Nephilim,
And to wash away our sins.
Gray for knowledge best untold,
Bone for those who don’t grow old.
Saffron lights the victory march,
Green will mend our broken hearts.
Silver for the demon towers,
And bronze to summon wicked powers."

Magyarul, Deszy fordításában:
"Fekete a vadászathoz sötét éjen át,
Fehér a szín, ha halál, gyász vagy bánat rág.
Menyasszonynak ruhájára arany fodor s topán,
A vörösnek meg bűbáj jár léptei nyomán.
Fehér selyem, mikor a testünk ég,
Kék lobogó, mikor az eltűnt visszatér,
Láng, ha Nephilim születik,
És hogy elmossa bűneink.
Szürke a tudásért, mit jobb lenne nem ismerni,
Csont azokért, akik már nem fognak megöregedni.
Sáfrány fények a győzelmi menethez,
A zöld összetört szíveket gyógyít meg.
Ezüst a démontornyoknak,
a bronz meg sötét erőket mozgat.
"
(Ide kattintva megtaláljátok az eredeti bejegyzést a hivatalos magyar Árnyvadász oldalon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése