2016. május 27., péntek

Sarah MacLean - Tizenegy botrány egy herceg meghódításához



Két hét a csábításra, avagy egy botrány beláthatatlan következményekkel járhat…


Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633996157
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Hetesy Szilvia

Fülszöveg:
Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.
Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt, ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.
A férfi jól rendezett életébe legkevésbé a botrány hiányzik. Gúnynevén a Hencegő herceg szinte csak azzal van elfoglalva, hogy rangjához méltón feddhetetlen maradjon és a titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Ám amikor egy késő este felfedezi a kocsijában rejtőzködő Julianát, akkor minden számára kedves dolgot kockára téve megfogadja, hogy leckét ad jólneveltségből a zabolátlan szépségnek.
Julianának azonban más tervei vannak: csak két hetet akar, hogy bebizonyítsa, még egy rendíthetetlen nyugalmú herceg is a mindent elsöprő szenvedély rabjává válhat.

Saját véleményem:
Sarah MacLean volt az első kortárs, történelmi romantikus szerző, aki nem csak, hogy megismertette velem a műfajt, de meg is szerettette. Hovatovább, számomra mindmáig ő az etalon, ugyanis fiatalos, gördülékeny stílusa, játékos karaktereivel, s humoros hangvételével megbolondítva szinte bármelyik, romantikára kicsit is nyitott hölgyet képes beszippantani. Egyszerre felel meg a műfaji elvárásoknak, és tör ki annak keretei közül, szélesebb olvasótábort gyűjtve maga mellé. Ezt mi sem példázza jobban, mint a sorozat összes részében megjelenő, a korszak erkölcseivel szembemenő lázadás bármely formája. Olyan, mintha Sarah maga is feszegetné a műfaj határait – és én ezt fenemód élvezem, ugyanis nem csak, hogy szórakoztató látni, megtapasztalni azt az irdatlan sok szertelenséget, amit a főszereplők és barátaik művelnek, de egyszersmind sokkal szélesebb körű ismertséget is ad az akkori korról.
Természetesen a legtöbb történelmi romantikushoz hasonlóan itt is helytálló az az állítás, hogy a részek külön-külön is megállják a helyüket, vagyis, ha valaki nem szeretné mindegyiken átrágni magát (bár ebben az esetben hatalmas élménytől fosztja meg magát), akkor nyugodtan olvashatja azt, amelyiket szeretné, hiszen érteni fogja. De! A trilógia utolsó része nem csupán egy kerek, önálló sztori, hanem egyfajta tisztelgés és búcsú is a korábbi kedvencektől/előtt, mellyel a szerző gyönyörű keretet ad sorozatának. Méghozzá nem is akárhogy!
Miközben Juliana és a herceg történetének fonala erre-arra gördül, a háttérben egy utolsó istenhozzádra visszatérnek korábbi kedvenc párosaink is, amit a kedves írónő ugyancsak ötletes módon oldott meg. A rész első felében Gabriel egyengeti a temperamentumos hugica életét, kisebb-nagyobb befolyással, majd a tényleges sztori ívéhez illeszkedve, Nicholas veszi át ezt a nemes feladatot, hogy aztán a végén, a triumvirátus közösen vehessen búcsút hűséges olvasójától.
Mindig jó érzés, ha láthatjuk, miként alakul a korábban már szívünkbe zárt kedvenceink sorsa, akikért egykor több száz oldalt izgultunk végig. Az pedig még ennél is nagyobb boldogság, ha úgy térnek vissza, hogy újra befolyással vannak az eseményekre, és ha nem is szerves részei annak, érezhetően fontosak. Ebben az esetben pedig a Ralston ikrek megint csak sziporkázhatnak egy sort, tanúbizonyságot téve heves vagy egy fokkal kevésbé lobbanékony természetükről.
Az én pici szívem minden alkalommal nagyot dobbant, amikor újra láthattam a srácokat a jellemükhöz passzoló megnyilvánulásaik valamelyikében. Ezek az apró pillanatok visszaidézték a régi emlékeket. És azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy párjaik is hozták a maguk formáját; mint ahogyan azt is, mennyire elemi része ennek a kötetnek a testvéri összetartás.

A kis nosztalgiavasút után viszont térjünk rá a tényleges történetre, amiről minden túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy magasan a legjobb ebben a trilógiában.
Aki olvasta az előző köteteket, az már korábban is tapasztalhatta a Juliana és Simon közt feszülő, igencsak robbanásveszélyes kapcsolatot. Én például a könyvesbolti jelenetüknél úgy felcsigázódtam, hogy alig győztem kivárni a saját kötetüket, de a végeredmény minden várakozással töltött, kínkeserves napért kárpótolt.
Mostani főszereplőink előnnyel/hátránnyal – hívjuk, aminek akarjuk – indultak az előzőekhez képest, ugyanis ismertségük nem újkeletű. Ismerik egymást, vonzódnak is a másikhoz, kapcsolatukat mégis beárnyékolja származásuk terhe.
Juliana kilóg a merev nézeteket és szabályokat valló angolok közül, akik ezért meg is vetik. Lenézik származása és nyitottsága miatt, s anyja csapodársága megbélyegzi őt. Ám mindez nem is izgatja túlságosan a lányt, hisz temperamentuma miatt amúgy sem találja a helyét ebben a világban. Egyik bajból a másikba keveredik, minden lépte nyomában egy botrány szökken(hetne) szárba. Tulajdonképpen épp így keveredik bonyodalomba Simonnal, Leighton hercegével is, akit mindenki Hencegő hercegnek csúfol beképzeltsége miatt.
Juliana egy balul elsült báli incidens után véletlenül a herceg hintójába kerül, ami mind a két fél számára kínos helyzeteket eredményez. Ám épp ez kell ahhoz, hogy ez a két makacs öszvér újra kapcsolatba kerüljön, és egy titkos kis kihívásba keveredjen.
Juliana, az érzelmek embere két hetet kap arra, hogy a családcentrikus, nevéhez és rangjához lojális, ridegséget sugárzó hercegnek bebizonyítsa, hogy igenis sokat jelent a szenvedélyes viselkedés, és hogy nagyon is benne van a férfiban ez a magatartás.
A kihívástól kezdve borítékolhatóan megindul a lavina, s a címhez hűen számtalan botrányszagú kalamajkába keveredik keményfejű párosunk. Egyik lehetetlen helyzetből csöppennek a másikba, miközben igyekeznek bebizonyítani saját igazukat.
Talán nem titok, ha elárulom, Simonban nagyon is ott van a szenvedély, pusztán ilyen vagy olyan okok miatt gátat szab nekik; Juliana mellett mégis elő-elő bukkan az igazi jelleme.

Imádtam mindkettejüket. Elmondhatatlanul elemi páros, jól működő kémiával. Amikor együtt vannak, akkor minden olyan, mintha ezer fokon égne. Ám nem csak a vonzalom hangsúlyos ezekben a jelenetekben, hanem a humor is. Régen nevettem annyit, mint ezen a két idiótán! Bár azt azért tudni kell, hogy ennek a két öszvérnek a kapcsolata nem egyszerű. Olyan, mintha az ember egy hullámvasútra váltana jegyet.
Hiába tudtam, mi lesz a vége, mégis húszszor lerágtam gondolatban az összes körmömet, miközben nagyjából úgy éreztem magam, mint Aranyhaj, amikor először lép ki a toronyból: egyik percben, a páros boldogságát tapasztalva, ugrálni tudtam volna, míg a másikban zokogni. Hát igen… heves páros, az már biztos. (De ahányszor lovat láttok, fellélegezhettek!)
Az igazság viszont az, hogy nem véletlenül. Kapcsolatuk elé számtalan akadály hárul, melyek mindegyike származásukban gyökerezik. Juliana fattyúként nem méltó párja egy hercegnek, míg Simonnak mindennél jobban kell ügyelnie hírnevére, ugyanis – mint azt tudjuk – húga házasságon kívül esett teherbe. Míg a lány Nickék menedékházában bujdokolva igyekszik minél tovább eltitkolni a londoni elit elől állapotát, addig a férfinak minden lehetőséget meg kell ragadnia ahhoz, hogy biztosítsa családja jó hírnevét – még akkor is, ha ehhez kényszerházasságot kell kötnie…

Juliana és Simon együtt, és külön-külön is értékes, izgalmas karakter, megvan a maguk mélysége, kiforrott személyisége.
Julianával egy szélvész típusú, felvágott nyelvű, mégis csupaszív lányt kapunk, aki nagyon jól bemutatja, milyen az, ha a barátai és családja ellenére valaki egyedül kénytelen megküzdeni egy másik kultúrával, vagy éppen azzal a bélyeggel, melyet önhibáját nyomnak rá.
Én a magam részéről rettentően szerettem őt, a hangját, a hevességét, a naivságát, a talpraesettségét, és azt az új szemléletmódot, amit olasz mivolta jelentett. Ugyanolyan karakteres, lázongó, mint a korábbi két főszereplő hölgy, mégis más módon. De hát egy Ralston lánytól mi mást is várhatnánk, nemde?
Simon pedig szintén érdekes figura. Tipikusan a londoni sztereotípiák megtestesítője, mégis legalább annyira karakteres, mint akár Gabriel vagy Nicholas… csak más módon. Ám az biztos, hogy ő is jó néhány női szívet fog megdobogtatni.

Mindent egybevetve, a trilógia utolsó része méltó befejezése volt a sorozatnak; mi több, magasan túl is szárnyalta azokat.  
Tiszta szívből ajánlom minden romantikára nyitott lánynak, nőnek, attól függetlenül, szereti-e az adott műfajt. Juliana és Simon története perzselő, vad, humoros, kalandos, és „botrányokkal” teli.
Ami pedig engem illett, fájó szívvel, ámde boldogan búcsúzom ettől a kis családtól, aminek minden tagja belopta magát a szívembe. Biztos, hogy még visszatérek hozzájuk, ha egy kis léleksimogató, mosolyfakasztó olvasmányra vágyom.


Pontszám: 5/5***
Kedvenc szereplő:Juliana, Rlaston fivérek, Simon,
Kedvenc jelenet: az összes "botrány"
Negatívum: -
Borító: 5/4




Nyereményjáték


A regény hősnője, Juliana Fiori kisasszony édesapja lévén félig talján, s bár már jó fél esztendeje Londonban tartózkodik, beszédét olykor - olykor bizony még mindig színesítik olasz kifejezések. Mi is ellestünk tőle néhányat. Vajon ki tudjátok találni, mit jelentenek ezek az olasz kifejezések?
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.


"Andiamo"




Nézzetek be a többi állomásra is

05/16 Angelika blogja
05/18 Deszy könyvajánlója
05/20 MFKata gondolatai
05/22 Kristina blogja
05/26 Insane Life
05/27 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése