Jennifer E. Smith - Milyen is a boldogság?

A Maxim Kiadó gondozásában október 15-én megjelenik Jennifer E. Smith Milyen is a boldogság? című legújabb regénye, ezért a Blogturné Klub hat bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja, Ellie és Graham történetével, valójában milyen is az a boldogság.

Október 8-i kezdéssel minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel találkozhattok, ha velünk tartotok.

Az izgalmas könyvbemutatáson túl nyereménykönyvekkel is gazdagodhattok. A blogturné keretében három könyvet sorsolunk ki. A nyereményjátékok részleteiről a poszt alján olvashattok!

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632613154
Oldalszám: 448 oldal
Fordító: Komáromy Zsófia

Fülszöveg:

Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni?

Saját véleményem:

Ellie egy egyszerű maine-i lány, édesanyjával és kutyájával, Snoopy-val él együtt. A nyári szünet ideje alatt pedig a helyi fagyizóban, valamint anyja ajándékboltjában dolgozik, mivel legfőbb célja, hogy összeszedje a pénzt egy három hetes harvardi kurzusra. 

Graham Larkin sikeres hollywoodi színész. Fiatal kora ellenére óriási népszerűségnek örvend, és hatalmas felhajtás kíséri, bármerre is tart. Szerepajánlatokkal halmozzák el, fiatal lányok sikítoznak, ha meglátják valahol. Élete másból sem áll csak forgatásból, sajtóbemutatókból, rendezvényekből, és premierekből. Családja megváltozott, állandóan igyekeznek a kedvére tenni, mialatt kihunyt köztük az egykori meghitt, szoros kapcsolat. 

Egy nap Graham véletlenül Ellienek küldi el másnak címzett e-mailjét, ám hamarosan újabb és újabb követi az elsőt; a kezdeti vicces levelezgetésekből mély és őszinte beszélgetések alakulnak. Az egyetlen, amit nem árulnak el egymásnak, az a nevük. Így mind a ketten tisztalappal, ismeretlenül, feszélyezettség nélkül társaloghatnak. Önmaguk lehetnek.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Graham és a stábja megérkezik Henley-be, abba a városkába, ahol Ellie él. Ugyanis a lány édesanyja évekkel korábban nem véletlenül bújt el ott, és kezdett új életet.

Nagyon vártam már ezt a könyvet a Vajon létezik szerelem első látásra? után, és kifejezetten örültem, hogy itt is megjelentek azok a dolgok, amik miatt beleszerettem Jennifer stílusába. Amellett, hogy igen lendületesen ír, és nagyon fiatalosan fogalmaz, mindig van egy mögöttes mondanivalója a történeteinek. És ezeket olyan ügyesen szövi bele a cselekménybe, és a szereplők személyiségébe, hogy az üzenete mindenkihez eljuthasson kortól függetlenül. 

Általában az egyik ilyen szál valamilyen családi probléma, ami mind a két főszereplőnél más-más módon jelenik meg, ám emellett még rengeteg egyéb hasonló tartalommal találkozhatunk. A Milyen is a boldogság? esetében sincs ez másként.

 

Graham - akinek már a nevéért adnék egy külön pluszpontot, mert egyszerűen imádom - szülei teljesen kifordultak önmagukból, mióta fiúk ismert színésszé vált. Amikor csak találkoznak, Graham direkt olyan dolgokat művel, amik miatt régebben kiakadtak, ám most mindent elnéznek neki, ráhagyják. Ráadásul teljesen el is idegenedtek egymástól. A srác számára nincs többé olyan, hogy otthon. Egyedül él luxusvillájában, nincsenek igazi barátai, csak felületes, pénz- és hírnévsóvár ismerősei. Egyetlen őszinte és hű társa Wilbur, a malaca. 

Ám amikor megismerkedik E-vel (Ellie-vel), végre önmaga lehet: egyszerű hétköznapi srác. 

Bátran mer beszélni a hobbijairól, érzéseiről, és minden egyébről, amikről másokkal nem tud, mert a lány még csak nem is sejti, hogy ismeretlen levelezőpartnere egy valódi híresség. A hetekig tartó levelezgetés eredményeként pedig egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Graham azon kapja magát, hogy szeretné megismerni a titokzatos maine-i lányt; pont kapóra jön számára, hogy eredeti forgatási helyszínük ötlete fuccsba megy, és gyorsan felveti a stábnak ötletét, miszerint menjenek Henley-be forgatni. 

"A gyermekkori emlékek olyanok voltak, akár a repülőgépre felvihető poggyász; mindegy, milyen messzire vagy milyen hosszú időre utazik az ember, csomagja nem lépheti túl a limitet. "

Grahamhez hasonlóan Ellie-nek is megvannak a maga problémái. Apját soha nem ismerte személyesen, mindig csak a távolból figyelte annak életét és családját. És a titok, mely szüleinek kapcsolatából fakadt, világéletében óriási súlyként telepedett rá. Anyján és rajta kívül senki más nem ismerte múltjukat, még legjobb barátnőjének sem mesélhetett róla. Ha kellett, akár hazudott is emiatt.

Ellie egy olyan főhőslány, aki roppant hétköznapi, akár mi magunk is lehetnénk a helyében. Vannak hibái, álmai, aranyos, vicces, és szerethető. Akárcsak Graham. Azt hiszem, mind a kettejük esetében az átlagosság és az egyszerűség a kulcsszó, persze a szó legnemesebb értelmében. Egyikük sem akar többnek látszani, mint ami. Egyszerű halandók, akik küzdenek a maguk démonaival, és rengeteg az életüket szabályzó korláttal. 

A köztük lévő szerelmi szál pedig hihetetlenül szép, aranyos, vicces és megható. Nem hangzanak el köztük világmegváltó szavak, nyálas, filmekbe illő mondatok, vallomások. És ettől lesz annyira igazi az egész. 

Imádtam őket együtt; a hajókázást, a sütikeresést, a szerep gyakorlását, egyszóval tényleg mindent, amit közösen éltek át!

A vége az egész egyszerűen szívbemarkoló! Azt hiszem, kénytelen leszek elfogadni, hogy Jennifer mindegyik könyvével így vagy úgy, de megsirattat. Nem árulom el, hogy miért, de az biztos, hogy akkor is lehet sírni, ha valami boldog, és akkor is, ha nem. 

Összességében pedig egy nagyszerű - leginkább nyári - olvasmány, amit főként vízpartra ajánlanék, de hideg őszi, téli estéken is kiváló, mert visszavarázsolja az olvasót a nyárba. 

A helyszínek gyönyörűek, szinte érezni lehet a fülledt meleget, a lábujjaink közt gördülő homokszemcséket, hallani a sirályokat, és a morajló tengert. Valamint a forgatással és a filmkészítéssel járó háttérdolgok is igazán érdekesek. Rendkívül jó átfogó képet adnak arról, hogyan is zajlik az ilyesmi, vagy, hogy egy ilyen esemény miként mozgatja meg az embereket, milyen hangulatot teremt az utcán. Ugyan én nem vagyok színész, és belsősként sem voltam még ilyenen, de a másik oldalon, a rajongókén már álltam. És abból ítélve teljesen átjött a hangulat.

Tehát ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed, aranyos, kedves, vicces, de tartalmas és életszerű olvasmányra vágyik, minden természetfeletti szálat, és giccset mellőzve.

Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Graham és Ellie
Kedvenc jelenet: szerepgyakorlás, az utolsó sütis/napfelkeltés jelenet
Negatívum: Wilburt szívesen megismertem volna

Borító: 5/5

Kedvcsináló idézetek

"Ott üldögélve, az előző esti levelezésen gondolkozva, Ellie-t elöntötte az életkedv. És bár furcsának tűnt, hogy még mindig nem tudta a srác nevét, valamiért vonakodott rákérdezni. Tudta, hogy az a két kis szó elkerülhetetlenül láncreakciót indítana be: először irány a Google, aztán a Facebook, aztán a Twitter, és így tovább, elmélyedve az internet minden bugyrában, míg a dolog minden titokzatossága oda nem veszett.

Talán a tények nem is voltak olyan fontosak, mint minden más: a várakozás izgalma, ahogy ujjai a billentyűzet felett haboztak, vagy hogy az egész éjjel a lelkében lüktető kérdőjel reggel az e-mail láttán azonnal felkiáltójellé változott. Talán volt valami biztonságos a tudatlanságban, talán úgy érezte, hogy az általában kötelezően felteendő, unalmas kérdések nem is olyan fontosak."

"A lány úgy gondolta, sok mindent elárul valakiről, hogy miként tart titkot: milyen gondosan őrzi, milyen hamar fecsegi ki, hogy viselkedik, amikor megpróbálja magába fojtani."

"- Lesifotósok Henley-ben! Őrület, nem?

- De - felelte Ellie, lopva anyukájára pillantva. - Kész őrület.

- Kár, hogy nem akarok színésznő lenni. Se valóságshow sztár vagy ilyesmi - mondta Quinn. - Különben ez isteni lehetőség lenne. 

- Hát igen - felelte az asszony, összeszedve magát. - Borzasztó nagy kár, hogy csupán tengerbiológusi babérokra pályázol. Gondolom, sokkal hasznosabb lenne számodra, ha egy bálna hívott volna vacsorára.

Quinn elnevette magát.

- Viszont a bálnákkal hírhedten nehéz elcsevegni."

"Már várta egy fejhallgatóval meg csíptetős írótáblával felszerelkezett gyakornok, hogy a felvétel mindössze három és fél méterre lévő kezdőpontjához kísérje, mintha netán eltévedhetne út közben. Graham mostanra már hozzászokott a szakmája ezen oldalához: időnként félistenként, időnként meg négyévesként kezelték."

"Nem találtam meg a sziklát, amiről beszéltél, de azt hiszem, jó helyen járok. Csak sirályok vannak itt rajtam kívül, úgyhogy nem lesz nehéz észrevenned...

(Én vagyok az, akinek nincs tolla.)"

"Mégiscsak az apjának volt igaza: a sérülékeny és értékes dolgokat - legyen szó antik távcsőről vagy Graham szegény szívéről - jobb elzárni, gondosan elrejteni a világ elől"

"- (...) Honnan tudod, hogy boldoggá tenne, ha még egyszer sem élted át?

- A boldogságnak több fajtája létezik - mondta a lány. - Egyes fajtáihoz nem kell bizonyíték."

"- Igen, de mindenki tudja, hogy az éjszaka ijesztőbb, mint a nappal.

Ellie felkacagott. 

- Akkor talán meg kéne fordulnunk.

- Miért?

- Mert semmi sem olyan félelmetes, ha nem váratlanul ér, hanem szembenézel vele."

"- Ajjaj!

- Mi van?

- Nincs nálam a mobilom.

- És akkor?

- Akkor hogy fogunk most e-mailezni?

- Azt hiszem, kénytelenek leszünk beszélgetni."

"Hosszú ideig ült ott, óvatosan fogva a papír szegélyét, a gondolataiba merülve. Aztán felállt, magával vitte a rajzot az üzlet hátuljába, kiválasztotta az egyik új - nagy és fekete - képkeretet, és levette a hátulját. A keretbe csúsztatta a rajzot, de gondosan ügyel rá ,hogy eltakarja az alján látható szignót, az egyetlen szürke vonalat, amely elárulta volna a művészt.

Amikor kivitte a képet a kirakathoz, az anyja a homlokát ráncolta.

- Ez nem vers - mondta, Ellie azonban nem törődött vele. (...)

- Dehogynem - felelte. - Csak nem szavakból."

Nyereményjáték

"Az élet a boldogság állandó keresése. Sokszor azonban észre sem vesszük, ha a boldogság ott van a szemünk előtt.
Ellie és Graham most segítenek, hogy észrevegyük az apróságokat, amelyek boldogságot csempészhetnek a hétköznapokba.
A Milyen is a boldogság? című könyv egyes fejezeteinek elején Ellie és Graham elárulják, számukra mi a boldogság. Nektek nincs is más dolgotok, mint ezeket megkeresni a mi blogbejegyzéseinkben, majd beírni a Rafflecopter megadott sorába. (Nem kell megijedni, egyik sem lesz spoileres!)
Minden blogbejegyzésben egy újabb boldogságmorzsát találtok, és minden morzsa egy újabb esélyt jelent arra, hogy megnyerjétek a nyereménykönyvek egyikét!"
Az viszont fontos, hogy jelenleg csak Magyarország területéről lehet játszani a postázás miatt!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a turné többi állomására

10/08. Roni olvas - Whoopie pie recept

10/09. Nem harap a... - Fancast

10/10. Dreamworld - Idézetek
10/11. Kelly & Lupi olvas - Zenelista
10/12. Angelika blogja - Fagyi meglepetés

10/13. Deszy könyvajánlója - Interjú az írónővel

Zafírkék - forgatási fotók

Sziasztok!

Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiájának első része, a Rubinvörös akkora sikert aratott külföldön, hogy egyből berendelték a második részt. A Zafírkék forgatása pedig a napokban el is kezdődött!

Íme néhány fotó, ami a forgatás közben, illetve a forgatások közti szünetekben készültek:

Raphael és Gideon

 

Charlotte, Raphael, Leslie, Gideon és Gwenny

Abbi Glines - Ha az enyém lennél

A Maxim Kiadó gondozásában október 15-én megjelenik Abbi Glines Ha az enyém lennél című regénye, mely a Vincent fiúk sorozat első része. A Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Ash és a két Vincent fiú történetét.

Október 4-i kezdéssel minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel találkozhattok, ha velünk tartotok.

Az izgalmas könyvbemutatáson túl nyereménykönyvekkel is gazdagodhattok. A blogturné keretében három könyvet sorsolunk ki. A nyereményjátékok részleteiről a poszt alján olvashattok!

Abbi Glines: Ha az enyém lennél 

Kiadó: Maxim
ISBN: 9789632613192
Oldalszám: 300 oldal
Fordító: Béresi Csilla

Fülszöveg:

„Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” 

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Saját véleményem:

A történet egy hét évvel korábbi jelenettel indít, melyben megismerhetjük az akkor tízéves Vincent fiúk, Beau és Sawyer, valamint Ash igen szoros barátságát. Az utána következő fejezettel viszont a jelenbe ugrunk, amikor is már mindannyian felnőtt, érett tinédzserekké váltak. Az egyetlen dolog, ami az évek során megváltozott, az az, hogy Ashton összejött Sawyerrel, és így meglazult a Beau-hoz fűződő igen szoros barátsága. 

Ám egy napon, amikor Ash hazafelé tart autójával, megpillantja a nem teljesen józan Beau-t, barátnőjével, Nicole-lal. Lelkiismerete nem engedi, hogy elhajtson mellettük, így végül mind a kettejüket hazafurikázza, és ez idő alatt a fiú kérdőre vonja, hová tűnt a régi bajkeverő lány, aki mostanra maga lett a tökéletesség, jóság és engedelmesség. Egyikük sem sejti, hogy ezzel a rövid beszélgetéssel, milyen lavinát indítanak el....

Kezdésként leszögezném, hogy ez a könyv nagyon hűűűha! Már rögtön az elején elkapott, és magával ragadott. Az írónő olyan lendületesen és gördülékenyen fogalmaz, hogy egyik lap követi a másikat, egészen addig, míg azok el nem fogynak. Arra tehát mindenképp készüljetek fel, ha belevágtok a Vincent fiúk történetébe, akkor számotokra meg fog szűnni a külvilág, és képtelenek lesztek letenni a könyvet, míg be nem fejezitek. Na, de kezdjük az elejéről.

A hét évvel korábbi jelenet ugyan elég rövidke lett, de annál velősebb. Szinte minden megvan benne alapozva a jövőre nézve. Világossá válik az olvasó számára, hogy melyik fiú hogyan érez Ashton iránt, vagy éppen mik a szándékai.  És ez a későbbiekben is fontos szerepet játszik majd. 

A történetet két szemszögből követhetjük végig; hol Beau-n keresztül látjuk az eseményeket, hol Ashtonon.

Ash családja jómódban él, apja a helyi tiszteletes, és éppen ezért, el is várja lányától, hogy az mindig a Biblia útmutatásai szerint cselekedjen. Ám Ash valaha igazi kis csínytevő volt, Beau-val minden balhéban benne voltak, vízibombákkal dobálták a szomszédok kocsiját, megleckéztették a lány csúfolódó unokahúgát, vagy éppen rabul ejtették a postásfiút, és kékre színezték az újságjait. Csakhogy azok után, hogy Ash összejött Sawyerrel, a higgadt, megfontolt és mindig jó Vincent fiúval, elkezdett megváltozni. Szüntelenül csak a megfelelési vágy hajtotta, és egy idő után elvesztette valódi önmagát. Rácsok mögé zárta mindazt, ami valójában volt. Ez az ajtó egészen addig zárva is maradt, míg újra össze nem akadt Beau-val, a város fekete bárányával. 

Beau Vincent tökéletes ellentéte unokafivérének, Sawyernek. Nem veti meg az alkoholt, élvezi a lányok társaságát, a testiséget, csúnyán beszél, és, ha kihozzák a sodrából, akkor az ökle is eljár. Ami a szívén, az a száján típus. Vérbeli rosszfiú. De mindezek mellett egy roppant sebzett lélek. Sawyerrel ellentétben neki semmi sem adatott meg. Édesapját fiatalon elvesztette, anyja nem örvend túl jó hírnek a városban, és egy lepukkant lakókocsiban élnek, ráadásul az egyetlen dolgot, amit mindennél jobban akart, elvették tőle. Ashtont.

Miután Ash és Beau újra szóba elegyedik azután a bizonyos este után, fokozatosan (na jó, lólépésekkel) elkezdenek egymásra találni. A lány áthívja magához filmezni, de jóval idegesebb emiatt, mintha nem csak egy szimpla, gyerekkori barátság felmelegítéséről lenne szó. Nem véletlenül, ugyanis annak ellenére, hogy az ő párja Sawyer - aki mindez idő alatt nyaralni van a családjával -, titkon mindig is Beau vonzotta. 

A kémia már a legelső pillanattól kezdve megvan köztük, csak úgy sistereg a levegő, ha egy légtérbe kerülnek, és hála az égnek az írónő sem húzta az időt, hanem egy tragédiának köszönhetően megadta a végső lökést számukra. Ezáltal néhány igazán túlfűtött jelenet részesei lehetünk, melyek iszonyatosan jól sikerültek. Érezni lehet a vágyat (lelki és testi értelemben is), a szenvedélyt és azt, hogy tényleg szükségük van a másikra, és nem csupán a hormonjaik irányítják őket, hanem a szívük is. Arra viszont számítsatok, hogy eleinte van benne testiség, nem is kevés, és nem csak érintőlegesen, hanem részletesen.

Egyébként igazán úttörő történet, mert a szereplők kora alapján a Young Adult műfajba tartozna, de az erotikus részek, és az önmagukra való találás miatt sokkal inkább a New Adult kategóriába sorolható. 

Cselekmény szempontjából viszont ne számítsatok nagy akciókra, mert itt sokkal fontosabbak az érzelmek, a szerelem, barátság, család, valamint a saját énünk megtalálása. Egyszóval az emberi érzelmeken van a hangsúly.

Kifejezetten tetszett, ahogyan Beau szavai és cselekedetei szép lassan előcsalogatták az igazi Ash-t, szerettem az ugratásait, amikor direkt bosszantotta a lányt, tudva, hogy így elveszti az önkontrollját és kitör. Ráadásul Beau mindvégig pasi maradt. Hiába volt fülig belezúgva Ashbe, mégsem csapott át egy nyálas, rózsaszínfelhők között úszkáló hősszerelmesbe. Viszont Ash nekem kicsit ellentmondásosra sikeredett. Annak ellenére, hogy elkezdte levetkőzni az évek során felvett álarcait, és újra az a talpraesett csajszi akart lenni, nagyon sokszor egy törékeny kislánynak tűnt. Persze megértem, hogy a tragédia sokkolta, és, hogy két tűz közé került, de nekem karakteridegen volt, hogy majdnem minden bajosabb szituációban sírni akart. Egyszerűen a többi cselekedete alapján, ez nem rá vallott. 

És, ha már karakterek, akkor nálam nem sikerült Sawyernek belopnia magát a szívembe. Lehet, hogy a későbbiekben ez majd megváltozik, de most számomra túl merev és önző volt. Csak magára gondolt, és rengetegszer olyan lehetetlenül és gusztustalanul viselkedett, hogy nem tudtam sajnálni. Átverték, elárulták, igen, de, mint ahogy egyszer be is vallja, ő rontotta el a legelején, évekkel korábban.
Pluszpont a helyszínért. Imádom a déli megyékben játszódó történeteket, főleg, ha az írónak sikerül átadnia azt a hangulatot, ami az ilyen városkákra jellemző, és itt sikerült. Az autóktól kezdve, a szalmabálákon át a füstös bárig, minden rendben volt. Az emberek viselkedése, hogy szinte semmi nem marad titokban egy ilyen kis létszámú városban, de még a hétvégi mezei bulik is. Imádtam!
 

Mindenkinek ajánlom, aki imádja a rosszfiúkat, szereti a vidéki hangulatot, és valami igazán perzselőre vágyik! Fiatalos, lendületes és szívszorongató. 2013 őszének egyik legfantasztikusabb újdonsága.

Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Beau
Kedvenc jelenet: ravatalozás, tengerpart
Negatívum: Ashton sírás közeli állapotai
Borító: 5/5

Könyvelőzetes

Nyereményjáték

1) Töltsd ki a Rafflecopter dobozt és lájkold a kért oldalakat
2) Keressétek minden nap a blogturnéban részt vevő blogok posztjaiban az elrejtett ABBI GLINES logókat. Az utolsó Rafflecopter mezőbe pedig azt írjátok bele, hogy összesen mennyi logót rejtettünk el. (a bannerben szereplő logó BELESZÁMÍT a játékba).

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a turné többi állomására

10/04 Nem harap a...
10/05 Deszy könyvajánlója
10/06 Dreamworld
10/07 Angelika blogja
10/08 Szilvamag olvas  
10/09 MFKata gondolatai
10/10 Kristina blogja
10/11 Kelly Lupi olvas

Könyvajánló - Lylia Bloom: Ellopott életek

Lylia Bloom: Ellopott életek

Kiadó: Underground
ISBN: 978-963-08-7359-8
Oldalszám: 246 oldal

Fülszöveg:

Eltűnik egy lány a budapesti éjszakában…
Emma az egyetlen, aki aggódik érte, mert biztos benne, hogy a nővére sosem szökne meg szó nélkül; bármit megtenne, hogy megtalálja, így a következményekkel nem számolva kezd el kutatni utána.
Elkallódik egy fiú a budapesti éjszakában…
Olivér semmivel sem törődik saját magán kívül; egészen addig, amíg egy olyan helyzetbe nem kerül, ami megváltoztatja korábbi hozzáállását.
Néha egy ismeretlen sokkal többet tesz érted, mint azok, akikre számítottál. Képes vagy annyira bízni benne, hogy elfogadd a segítségét?

IDE kattintva meg is tudjátok rendelni! (A blogon pedig találtok róla egy értékelést, de megsúgom, hoy 5 csillagot kapott!)

Kevin Hearne - Hounded

Kevin Hearne nagysikerű Vasdruida sorozatának első része szeptember 30-án jelenik meg hazánkban Üldöztetve címmel a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. A Blogturné Klub néhány bloggere szeptember 23-től szeptember 30-ig minden nap egy-egy ajánlóval, valamint a történethez kapcsolódó érdekességekkel és nyereményjátékkal vár Benneteket!

Kevin Hearne: Hounded - Üldöztetve

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633730492
Oldalszám: 288 oldal
Fordító: Acsai Roland

Fülszöveg:

Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.
Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

Saját véleményem:
Már az elején egy nagyon izgalmas szituációba csöppenve ismerkedünk meg történetünk főhősével, Atticus O'Sullivannal. Miközben Atticus végzi mindennapi teendőit, vagyis dolgozik saját ezoterikus könyvesboltjában, megtámadja néhány tündér, és ezt tetézendő, a harc végeztével megjelenik Morrigan, a Halottválogató, a háború istennője, holló képében, hogy közölje vele jóslatát, mely szerint Atticust nem sokára megöli ősi ellensége, Aenghus Óg. Az istennő hiába győzködi, a druida nem hajlandó elhagyni Arizonát, és új helyre költözni. Helyette feltett szándéka végre szembenézni a veszélyt jelentő Aenghus Óggal.
Ezek után sorra jelennek meg otthonában és munkahelyén a legkülönfélébb istennők, boszorkányok, és egyéb teremtmények, még jobban bonyolítva Atticus amúgy sem egyszerű életét...

Ezidáig nem sok - sőt, semmilyen - kelta mitológián alapuló könyvvel találkoztam, és az, hogy az írónak sikerült ezt az ősi világot vegyíteni a manapság oly népszerű lényekkel, mint a vámpírok, vérfarkasok és társaik, szerintem forradalmi! Igaz, hogy az első ötven-hatvan oldalnál csak kapkodtam a fejemet, mert hatalmas mennyiségű információ zúdult a nyakamba, de később bőven jutott rá idő, hogy mindezt feldolgozhassam és megemészthessem. Viszont azt még most szeretném hozzáfűzni, hogy mielőtt belevágnátok a történetbe, érdemes vagy megtanulni a táblázatban lévő nevek, szavak kiejtését, vagy könyvjelzőzni, vagy kijegyzetelni, mert szükségetek lesz rá, és tekintve, hogy az ír szavak kiejtése teljesen más módon zajlik, mint az angolé, nem is olyan egyszerű feladat. Ám ezen túllendülve egy roppant érdekes és izgalmas, na meg egyedi sztoriba csöppenünk.

Atticus egy több mint kétezer éves vasdruida, aki a tetoválásai segítségével rengeteg dologra képes, többek között így nyeri energiáját a földből. Ráadásul van egy nyaklánca, melyet saját maga fejlesztett ki hétszázötven év alatt, és amely nem csakhogy megvédi őt a különféle varázslatoktól, de általa képes átlátni egy-egy álcán is, ő maga tündérszemüvegnek is nevezi ezt a képességet. És, ha mindez nem lenne elég, akkor az alakváltás művészetében is jártas. De mindettől függetlenül igyekszik hétköznapi életet élni. Úgy néz ki, mint egy átlagos 21 éves egyetemista, saját ezoterikus boltot vezet, és amikor csak teheti, egy idős brit ellenes özveggyel társalog. Nem mellesleg pedig van egy ír farkaskutyája, Oberon, akivel képes telepatikus úton társalogni. 

 

 ,,Atticus? Mit jelent a megkeresztelkedés?"
A pap belemárt egy kis vízbe, és amikor előbukkansz belőle, újjászületsz.

,,Tényleg? Ha engem megkeresztelnének, újra kölyökkutya lennék?"

Az Oberon és Atticus közötti párbeszédek halálosak! Az a kutya olyan poénokat nyom le, hogy az ember kifekszik tőle. Még akkor is tudja oldani a feszültséget, vagy az izgalmat, amikor egy sorsdöntő csata zajlik éppen. Egyszerre emberi, és hű valódi, kutya mivoltához, és én imádtam a pudlijaival, a kolbászaival és a vadászatmániájával együtt!

A szereplők egytől-egyig jók voltak, mindegyikőjüknek megvolt a maga karaktere és háttértörténete, nem folytak egymásba, és ez igen jelentős szempont egy olyan történetnél, ahol rengeteg figura megfordul, rövidebb vagy hosszabb időre. Senkinél nem lehet tudni, hogy mik a szándékai, vagy mit milyen céllal tesz, tehát az izgalom és a meglepetés garantált!
Tetszett, hogy bár az író egy ősi mitológiára alapozott, mégsem rekedt meg benne, nem rendelte alá magát, és bátran merte mindezt vegyíteni más kultúrákkal, hiedelmekkel, vagy lényekkel. És annak ellenére, hogy maga a történet fonala és valódi mivolta igen komoly, az Atticus általi narrációval, valamint a különféle párbeszédekkel rengeteg humort csempészett bele. Atticus narrációja külön jó volt olyan szempontból is, hogy sokkal személyesebbé, és olvasó közelibbé tette őt, egészen más volt a saját szájából hallani életének történetét.

Látszik, hogy férfi íróval állunk szemben, mert nem áll le oldalakon keresztül részletezni egy-egy dolgot (bár én néha örültem volna egy cseppnyivel több magyarázatnak, főleg a kelta isteneket illetően), és az erotikus részletekbe sem folyik bele. Tesz rá utalásokat, hogy éppen mi történik, de annál a pontnál vagy véget ér a fejezet, vagy egészen egyszerűen átugorjuk. És ez jól is van így, mert ehhez a fajta történethez ennél több abszolút nem is illene.
A harcoknál ugyanez a helyzet. Míg egy női szerző nagyobb hangsúlyt fektet a környezetre, a fegyverek csillogására, csapódására és minden egyébre, addig Kevin tényszerűen, nyersen, de roppant valóságosan tárja ezeket elénk. Atticus is megemlíti, hogy sokan úgy képzelik, hogy a csaták szépen megkoreografált tánclépésekből állnak, miközben a valóság sokkal durvább.

"A valódi harc közel sem olyan látványos, mint a mozikban. Azok megkoreografált küzdelmek, különösen a karatefilmek esetében, amelyekben olyan gyönyörűen mozognak, hogy azt már inkább táncnak lehet nevezni. Az igazi harc közben nincs időd megállni, pózolni vagy páváskodni. Egyszerűen meg kell ölnöd az ellenséged, mielőtt ő öl meg téged."

Tehát ajánlom mindenkinek, aki unja már a romantikus történeteket, és inkább valami izgalmasra és humorosra vágyik, valamint azoknak, akik kedvelik az ősi mitológiákat. Istenek, istennők, démonok, farkasemberek, boszorkányok, ősi fegyverek, rengeteg izgalom, és kiszámíthatatlan események...

Annyit azért még mindenképp hozzátennék, hogy nem csupán a srácok fogják élvezni Atticus történetét, hanem a lányok számára is abszolút élvezetes lehet.

Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Oberon és Atticus
Kedvenc jelenet: az Atticus és Oberon párbeszédek
Negatívum: az óriásokkal való harc
Borító: 5/5

Kedvcsináló idézetek

- És hogyan estek le? - kérdeztem Morrigant. 

- Négy lefelé mutatott - mondta, és megvárta, amíg ezt megemésztem. Nem néztem kellemes percek elé.

- Értem. És melyik fák beszéltek hozzád? 

Morrigan úgy nézett rám, mintha a következő szavaitól el kellene ájulnom, akárcsak egy fűzőben fuldokló Jane Austen-regényszereplőnek.

Goll Mac Morna és a Fianna nagy része  azt mondta, nem harcol napkelte előtt, és a becsületről makogtak valamit. Mintha harc közben bármi hasznát lehetne venni. A becsületesség a leggyorsabb út a halálba. Ott vannak például a britek, akiket szépen megskalpoltak e kontinens őslakosai a tizennyolcadik században, mert ragaszkodtak idióta katonai alakzatukhoz. 

,,Mesélsz nekem Dzsingisz kán bordélyairól fürdés közben?"

Nem bordélyáról, hanem hordájáról. De most, hogy mondod, volt neki mindkettő.

,,Elfoglalt fickó lehetett."

Ne is mondd!

,,Dzsingisz kán feketén itta a kávéját?" - kérdezte Oberon. A fürdetés közben halott történet óta ő akart lenni a kutyák Dzsingisz kánja. Francia uszkárokból álmodott magának háremet, és mindegyiküket vagy Fifinek, vagy Bambinak akarta elnevezni. Fölöttébb szórakoztatott ez a szokása: Oberon akart már karóba húzó Vlad lenni, Jeanne d'Arc, Bertrand Russel, szóval minden történelmi figura, akiről fürdetés közben meséltem neki. A Liberace-korszaka volt a legmulatságosabb. Nem láttál még semmit, ha nem láttál ír farkaskutyát strasszkövekkel kirakott, aranyszínű laméban parádézni.

- (...) Bár mi nem vagyunk közönséges halandók, nem vagyunk velük egy súlycsoportban, ha megenged egy sporthasonlatot. 

- Most az egyszer megengedem. De szórakoztatóbbnak találtam volna, ha videojáték-zsargonban adja elő: ,,Hiába aimelnénk a csítekre, nekünk úgy is game over lenne!" 

Brighid olyan volt, mint egy látomás. Bevallom, nem hittem, hogy létezik nála dögösebb özvegy a világon. Bár páncélja miatt csak a szemét és az ajkát láttam, kanos tinédzsernek éreztem magam a közelében. Minden vágyam az volt, hogy flörtöljek vele. De amikor eszembe jutott, hogy én tettem özveggyé, beláttam, hogy ez akadályt gördíthet kapcsolatunk elé.

- Ha akarja, őt is beavathatjuk. Téged is beavassunk, Druida?

- Én már nyakig benne vagyok, ahogy a mellékelt ábra mutatja.

- Akkor válassz, melyik oldalon harcolsz! És válaszd az enyémet!

- Megállapodtunk - vágtam rá egyből. Miféle erkölcsi dilemma jöhetett volna szóba? Ő azt akarja, hogy nálam maradjon a kard, Aenghus pedig el akarja venni. Ő életben akar tartani, Aenghus meg akar ölni. Brighid dögös, Aenghus nem a zsánerem.

Nyereményjáték

Játékleírás: A régi időkben egyes, kelta nyelveket beszélő népek a rovásíráshoz hasonló abc-t használtak: ez volt az ogham, melyet eredetileg feltehetőleg fába véstek.

Az ír mitológia szerint az írást Oghma, az ékesszólás istene találta fel; az ő nevéből származik az Ogham szó. A legenda úgy tartja, hogy Oghma egy nyírfaágba vésett üzenetet küldöttLughnak, az istenek ezermesterének, hogy az menekítse el a veszély elől Oghma feleségét.

A ti feladatotok, hogy a nyolc állomáson található képrejtvényeket megfejtsétek. Minden állomáson találtok egy képrejtvényt, melyre ogham írásmóddal egy, a könyvhöz illetve annak témájához szorosan kapcsolódó szót karcoltunk. A ti feladatotok, hogy megfejtsétek ezeket a szavakat, és helyesen kitöltsétek a rafflecopter dobozt! De azért nem voltunk teljesen kegyetlenek, minden szóhoz valamilyen segítséget kaptok: Keressétek a bejegyzésekben kiemelt betűket, amik a keresett szót alkotják, ám hogy ne legyen túl könnyű, a betűket nem sorrendben adjuk meg. Illetve minden kép tartalmaz egy újabb segítséget, ami körül írja, hogy mi is lehet a keresett szó. Emellett persze még azt a csodálatos találmányt - az internetet is segítségül hívhatjátok.

Minden megfejtéssel plusz egyszer kerül a nevetek a kalapba, így érdemes megoldani az összeset, hogy minél nagyobb esélyetek legyen a könyv megnyerésére!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a turné többi állomására

09/23. Függővég
09/24. Szilvamag olvas - Kevin Hearne
09/25. Deszy könyvajánlója - A druida tetoválások
09/26. Roni olvas - Álomcast
09/27. Kelly & Lupi olvas - Az ír farkaskutya
09/28. Nem harap a... - Hogyan készül a borító?

09/29. Angelika blogja - kettős nézőpont
09/30. Dreamworld - Idézetek

Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet

Rebecca Donovan nagysikerű Breath sorozatának első része október 1-én jelenik meg magyarul Elakadó lélegzet címmel a Maxim Kiadó gondozásában. A Blogturné Klub 10 bloggere szeptember 21-től szeptember 30-ig minden nap egy-egy ajánlóval vár benneteket, valamint a történethez kapcsolódó extrákkal és nyereményjátékkal. A turné végén 3 példányt sorsolunk ki a Maxim Kiadó jóvoltából, Emma Thomas és Evan Mathews lélegzetelállító történetéből. A bejegyzések végén található Rafflecopter doboz kitöltésével szállhattok versenybe a könyvért.

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632612751
Oldalszám: 496 oldal
Fordító: Vass Alexandra

Fülszöveg:

„Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

Saját véleményem:

Emma Thomas a külső szemlélő számára átlagosnak, már-már szürke kisegérnek tűnhet, csakhogy ez közel sem igaz. Édesapja meghalt, anyja pedig lemondott neveléséről, így a nagybátyja családjához került.

Szigorú és kegyetlen szabályok korlátozzák a mindennapjait, nem járhat buliba, nem sminkelhet, jóformán semmi olyat nem csinálhat, mint a korabeli tinédzserek. Egyetlen célja van: túlélni a gimnáziumból hátralévő napokat. Ez pedig nem is olyan könnyű feladat, mert nagynénje brutális módon bántalmazza. Emma számára az agyrázkódás, a véraláfutások, és a duzzanatok fogalma nagyon is ismerős. Neki nem az a boldogság, ha kap egy új ruhát, hanem az, ha sikerül átvészelnie egy napot anélkül, hogy a fejét az ajtókeretbe verték volna.

Egy napon viszont megjelenik Evan Mathews, és bár Emma mindent megtesz, hogy távol tartsa magától, és súlyos titkaitól a fiút, az mégsem tágít. Mindent megpróbál annak érdekében, hogy áttörje a lány köré épített védőburkot...

Ez a történet olyan, mintha tömény citromlébe áztatott pillecukrot enne az ember. Roppant intenzív, és képes az érzelmek igen széles skáláján mozgatni az olvasót. Vannak részek, amikor már lelkileg fáj olvasni, ugyanakkor olyanok is, amik igazán szívet melengetőek. Az biztos, hogy aki kezébe veszi Emma történetét, nem marad érzéketlen iránta. Készüljetek fel rá, hogy nem egy átlagos, cukormázas gimis történet, annál sokkal keményebb. És bármennyire is megrendítő ezt mondani, de sajnos nagyon is valósághű. Manapság nem ismeretlen téma a családon belüli erőszak... sajnos. 

A regényben Emma is nap, mint nap átéli. Nem elég, hogy olyan embertelen szabályok között kell élnie, mint az ötperces tusolás (hajmosással és mindennel együtt), vagy a legminimálisabb táplálék bevitele, de sohasem tudhatja, hogy a nagynénje éppen mitől kattan be. Kiváltó oknak elég lehet egyetlen lélegzetvétele is. Éppen ezért Emma igyekszik a lehető legtöbb időt a suliban tölteni. Különféle szakkörökre jár, focizik és kosarazik. Ráadásul a suli egyik legjobb tanulója. Nem érdekli, hogy az iskolatársai mit gondolnak róla, vagy, hogy strébernek tartják, mert számára az az egyetlen kiút a földi pokolból, ha ösztöndíjjal sikerül bejutnia egy minél távolabbi egyetemre. Ehhez pedig az kell, hogy hibátlanul teljesítsen órákon, és a plusz szakkörökön, sporteseményeken. Egyetlen barátnőjén, Sara-n kívül senkivel nem áll szóba. Fél ismertségeket kötni, mert az azt jelentené, hogy magyarázkodnia kéne a különféle sérüléseiről, amiket gondosan leplez. 

Emmát végig nagyon sajnáltam, mert szörnyű volt látni, hogyan kell élnie, és elszigetelődnie. El sem tudom képzelni, honnan volt lelkiereje mindehhez, úgy, hogy közben nem tört össze. Bámulatos, de egyben őrültség is volt részéről, hogy nem a maga, hanem unokatestvérei érdekeit helyezte előtérbe. Viszont volt egy rész, amikor szívesen betettem volna a zuhany alá, hogy térj már észhez!. Mindvégig - helyzetéből adódóan - érthetően viselkedett, ám ott mintha kifordult volna önmagából, saját magának és a szabályainak is ellent mondva. De szerencsére ez nem tartott sokáig. 

Evan pedig egyszerűen TÖKÉLETES. Igen, így csupa nagybetűvel. még akkor is, amikor alszik. *Épp nagyon szerelmes a srácba.*

Az egyik legnormálisabb pasikarakter. Kedves, vicces, pimasz, hűséges, kitartó, önzetlen, és még sokáig sorolhatnám. Annyira intenzív mindaz, ahogyan Emmáért küzd, és le a kalappal előtte. Soha nem tűnt tolakodónak a rámenőssége. Egyszerűen csak élveztem a közös pillanataikat, ahogy felszabadította a lányt, megtanította élni... és a vallomása meg az a vacsora, te jó ég! Sikerült hajrálánnyá varázsolnia, képzeletbeli pomponokat szorítva, erőteljesen hajrázva szurkoltam neki, annyira aranyosak voltak együtt.

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk."

Evan mellett pedig volt még egy kedvenc karakterem Sara személyében. Remek barátnő, Emma igazán hálás lehet érte én a fél karomat adnám egy ilyen őszinte és hű barátért; és mindenki megérdemelne egy saját Sarát.

Külsőre ugyan könnyen beskatulyázhatnánk a suli legmenőbb csajának, aki után csapatostól futnak a fiúk, de ennél jóval összetettebb személyiség.

Tény, hogy gyönyörű, népszerű, gazdag, és nem él apáca életet, de ezek mellett rengeteg pozitív tulajdonsága van. A legelső perctől a legutolsóig kiáll Emma mellett, mindent megtesz érte. Őszintén félti és óvja őt. Fizikai és lelkierején felül igyekszik élhetőbbé varázsolni barátnője napjait. A legrosszabb pillanatokban is mellette áll, még akkor sem futamodik meg, ha csúnyán megbántják. Kedves, aranyos csajszi, aki joggal megérdemelné, hogy a legjobb könyves barátnővé koronázzák, mert ellenfeleivel szemben nem az a tipikus idegesítő, nyávogós, ostoba lány. Erős karakter. 

Sara

A cselekményt illetően a hangsúly a karakterek fejlődésén, az érzelmek és a kapcsolatok alakulásán van. Mindezt pedig egy igen gördülékeny stílusban tálalva kapjuk. Rebecca csodálatosan fogalmaz, nincsenek elrugaszkodott, hiteltelennek és mesterkéltnek tűnő körítések, helyette minden úgy van, ahogyan a való életben is. És ez mindenre igaz, a helyszínektől elkezdve a párbeszédeken át, a reakciókig. A tinédzserek pontosan ugyanúgy viselkednek, mintha a saját egykori osztálytársaink lennének. Buliba járnak, megvannak a maguk klikkjei, pletykálkodnak, és olykor hajtják őket a hormonjaik. 

"Jobb-e a lehető legtöbbet kifacsarni egy pillanatból, tudva, hogy bármikor elillanhat? Jobb-e az élmény, mint az elkerülhetetlen következmény?"

A családon belüli erőszak nagyon kemény téma, és bár bőven kijut belőle Emmának és az olvasónak is, mégis úgy kezdtem, hogy pillecukor. Ugyanis találkozhatunk aranyos, megmosolyogtató és szívderítő jelenetekkel is, amikor egy kicsit talán előbújik a nap a felhők mögül. Ezek közül rengeteg kedvencem lett, például a motorozás, a párnacsata, a festékes csata, de még az exkluzív buli is.

A vége meg... hát az kegyetlenül brutális függővég, ami folytatásért ordít, de nagyon! És azt hiszem, hogy abban a pillanatban az olvasóra is igaz a cím, mert garantáltan elakad a lélegzetetek!

Ajánlom mindenkinek, aki unja a rózsaszín történeteket, és kíváncsi a valóságra, még ha az az árnyoldalát mutatja is.  

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Evan, Sara
Kedvenc jelenet: párnacsata és a festékes csata/csók és Evan szülinapja
Negatívum: Emma és Drew viszonya
Borító: 5/5

Külföldi borítók

Nyereményjáték

a Rafflecopter giveaway

Ismerd meg a többiek véleményét:

09/21 Kristina blogja - Ismerd meg Rebecca Donovant 

09/22 Deszy könyvajánlója -Story Behind The Story

09/23 MFKata gondolatai - Carol és George karakteréről

09/24 Nem harap a... - interjú az írónővel

09/25 Kelly&Lupi olvas - Drew és Sara karakteréről

09/26 Angelika blogja - Zenelista 

09/27 Book Heaven - idézetek

09/28 Dreamworld - Borítók

09/29 Szilvamag olvas - Karkötők

09/30 Roni olvas - Emma és Evan karakteréről

Kelly Creagh interjú

A mostani interjúalanyom nem más, mint Kelly Creagh, akinek első regénye (a tervezett szeptember 30. helyett) október 30-án, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából nálunk is megjelenik, Nevermore - Soha már címmel. (Ide kattintva meg is tudjátok rendelni.)

Kelly Louisville-ben született, és jelenleg is ott él. 2008-ban végzett a Spalding Egyetemen. Az írás mellett imád olvasni, és táncolni. Olyannyira rajong a közel-keleti táncokért, hogy profi hastáncoktatói végzettséget is szerzett. 

Az interjú során azt is elárulta hogy éppen gőzerővel dolgozik a Nevermore sorozat utolsó részén, mely külföldön 2014-ben fog megjelenni, Oblivion címmel. 

Íme az interjú: 

1. A regényed szerves részét képezi Poe és az ő művei. Miért éppen őt választottad? Illetve miért pont A hollóra és A vörös halál álarcára esett a választásod?
Poe and his works influenced your books. Why did you choose him and why did you put an emphasis on The Raven and The Masque of the Red Death? 

Kelly: Őszintén szólva nem én választottam Poe-t, hanem Varen. Mikor elkezdtem megírni a Nevermore-t, a fejemben csak egy pomponlány, egy goth srác és az az ötlet szerepelt, hogy össze kellene rakni őket egy közös angolórai feladatba.
A könyvet egy iskolai feladat részeként kezdtem, mivel éppen a Spalding egyetem tanulójaként a diplomamunkám megírására készültem. Ahogy egyre jobban belemélyedtem a történetbe, el kellett döntenem, hogy kiről tanuljon Varen, és hirtelen Edgar Allan Poe ugrott be. Folytattam a könyvet, így kénytelen voltam legalább felületesen megvizsgálni Poe munkásságát. Ekkor állt minden a feje tetejére. Tanulmányoztam Poe különös halálát, az érdekfeszítő alakot, akit csak Poe Köszöntő néven emlegetnek, és akinek a mítoszáról Reynolds-ot mintáztam, illetve Poe öt napos eltűnésének is alaposan utánanéztem. Ahogy jelentről jelenetre felépítettem a sztorit, Poe egyre inkább beitta magát a történetbe, így mire az első vázlat elkészült, ő adta a könyv gerincét. Ugyanakkor furcsaságok is történtek velem a Nevermore írása közben. Egyszer például, kaptam egy születésnapi köszöntőkártyát Poe-tól, egy évvel azután, hogy meglátogattam baltimore-i házát. A kártyán egy rólam készült kép volt, és még a mai napig sem tudtam felfedni a kártya feladójának a kilétét. Emellett voltak még különös álmaim is, illetve egy félig-meddig paranormális élményt vettem alapul, amikor Reynolds-ot a halott rózsa illatával ruháztam fel. Miközben a Nevermore folytatásán, az Enshadowed-on dolgoztam, egész párbeszédeket írtam le, amelyeket abból az emlékből vettem. Kísérteties élmény volt, az tény. 

Actually, I didn’t choose Poe. Varen did. When I began writing Nevermore, all I had was a cheerleader and a goth and the idea to pair them together for an English project. I began the book as more of a writing exercise for school (I was enrolled in Spalding, working toward my M.F.A. in Writing.) As I got farther into the novel, I pondered who Varen would pick to study and, immediately, Edgar Allan Poe came to mind. As I continued to write, I began researching Poe on a surface level. Then the weirdness set in. I learned about Poe’s mysterious death, about the strange figure known as the Poe Toaster, the lore concerning Reynolds and Poe’s five day disappearance. As I kept going with the story, moving on from scene to scene, Poe began to invite himself into the story more and more. By the time I had a first draft, Edgar Allan Poe had become the entire backbone of the novel. Also, strange things happened to me during the writing of Nevermore. For instance, I got a birthday card from Poe a year after visiting his home in Baltimore. The card contained a photograph of me. Today, I still don’t know who sent the card. I also had odd dreams, too, and one semi-paranormal experience that led to me giving the character of Reynolds the scent of dead roses. During the writing of Enshadowed, the sequel to Nevermore, I even work up remembering whole lines of spoken dialogue. It’s been a spooky experience.

2. Mikor olvastál először Edgar Allan Poe-tól? Emlékszel még, hogy melyik volt az első műve, amivel találkoztál? 

When was the first time you have read something from Edgar Allan Poe? Do you remember what was the first work you read?

Azt hiszem, úgy nőttem fel, hogy ismertem Poe-t, hallottam A holló című művéről és munkásságáról is, és úgy emlékszem, középiskolában olvastam először tőle. Elsőéves egyetemistaként angol szakon azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk ki egy Poe művet, amelyről úgy gondoltuk, hogy "beszél hozzánk", és mutassuk is be az osztály előtt. A Lee Annácskát választottam, és emlékszem, hogy mikor felolvastam az osztálynak, a többiek nem értették, hogy miért ezt választottam, hiszen egyetértettek abban, hogy ez a mű nemhogy nem romantikus, de meglehetősen morbid. Nem értettem egyet velük, de megtartottam magamnak a véleményem, ugyanis eléggé csendes tanuló voltam. Úgy gondolom, ekkor kezdett érdekelni Poe világa, azonban a Nevermore írása előtt szinte semmit sem tudtam róla.

I think I grew up knowing who Poe was, hearing about The Raven and a bit about Poe the writer, too. But the first memory I have of reading his work happened in high school. In Freshman English, we were all assigned to find a poem that spoke to us, and bring it to the class to share. I picked Annabel Lee. I remember reading the poem aloud in class. Many of my classmates couldn’t understand why I liked the poem. I remember my classmates all agreeing that the subject matter was morbid, and not romantic. I disagreed but only in my head, since I was a quite student. From that point on, though, I think I became more interested in Poe. I never knew much about him however, until I began writing Nevermore.

3. Van olyan karakter, akit egy kicsit jobban megkedveltél, vagy egyformán szereted mindet? 

Is there any character that you loved a little bit more than others in your book or do you love them equally? 

Varen

Néha elgondolkozok azon, hogy ez vajon egyértelmű-e. Van egy szereplő, akiről igazán szeretek írni, és aki mindig viccesen viselkedik, ha épp a jelenetbe kerül. Varen is kivételesen vicces, főként a dialógusokban, azonban a kedvencem Pinfeathers. Ugyan ő egy szörnyeteg, de a személyisége teljesen ellentétes ezzel, és éppen ez teszi őt különösen érdekessé. Még engem is meglep a cselekedeteivel és megszólalásaival.

Sometimes I wonder if it’s obvious. There is one character in particular who I love to write and who always makes things fun when he is on the page. Varen is very fun, too, especially when it comes to dialogue. But my favorite Nevermore character is Pinfeathers. He’s a monster but a conflicted one. And that makes him fascinating. He surprises me with his dialogue and with his actions.

4. Pinfeathers és a többiek, amellett, hogy félelmetesek, igazán bámulatosak, és nagyon látványosra sikerültek. Ők miként születtek meg a fejedben? Volt valamilyen alapod, vagy csak úgy jöttek?
Although Pinfeathers and the other characters are really scary, they are truly stunning and amazing. Where is the idea from? Was there any basis or did they just come to your mind in one moment?

Pinfeathers egyszerűen csak megjelent a papíron, őszintén, fogalmam sincs, honnan jött az ötlet. Amint "életre kelt", már fűzte is össze azokat a szálakat, amelyeket mindenképp bele akartam építeni a történetbe, mint például Izzy jelenetét a parkban. Mikor ennek a jelenetnek az első vázlatával kész lettem, még fogalmam sem volt a démonkákról (szerk, megjegyzés - könyvben: hullarablók), amelyek véleményem szerint hasonlítanak az emberek személyes démonaihoz. Ők képviselik azon részeinket, amelyek társadalmilag elfogadhatatlanok, illetve lelkünk azon sötét darabkáit, amelyek pontosan azért akarnak megtenni valamit, mert tisztában vannak vele, hogy az nem lenne helyes cselekedet. Elfojtott érzelmeinket, elrejtett érzéseinket és titkos sóvárgásainkat testesítik meg. A démonkák lélektani megvilágításának alapja Poe elbeszélései, A Perverzió Démona, és A fekete macska voltak. Külső tényezőiket részben egy gyerekkoromban látott film befolyásolta, a Visszatérés Óz földjére, amely az Óz, a csodák csodája folytatása. Igazán sötét és misztikus film, amelyet ugyan imádtam, mégis megrémisztett. Különösképp a Kerekesek voltak rám nagy hatással, olyannyira, hogy azt hiszem, belőlük merítettem ihletet.

I got the idea for Pinfeathers right about the time he showed up. I honestly do not know where he came from. He popped into existence and totally started to tie up plot points I’d laid down before that I didn’t yet have answers to, like the scene where Izzy is in the park. When I wrote that scene in the first draft, I didn’t yet know about the Nocs. In essence, I think the Nocs are like personal demons. They’re personifications of all those parts of us that are not socially acceptable. The Nocs are the bits of our personas that want to do something simply because they know they’re not supposed to. They are repressed emotions, hidden feelings and secret yearnings all rolled into one. Poe’s short stories, The Imp of the Perverse, and The Black Cat influenced the psychological aspects of the Nocs. The outward appearance of the Nocs were partially influenced by an old movie I watched as a kid. The Return to Oz, a sequel Disney made to The Wizard of Oz, and it was really quite dark. Of course, I loved it, but it also scared me. Especially The Wheelers, who really made an impression on me. So much so that I think I drew some inspiration from them.

5. A többi dologhoz hasonlóan a hajrálányokról is átfogó képet kapunk. Te magad is voltál pompon lány, vagy minek köszönhető, hogy ilyen részletesen, és valósághűen sikerült őket bemutatni?

As about other things as well, we get an overall picture about cheerleaders. Have you ever been a cheerleader or did you inquire about it?

Pomponlány sosem voltam, azonban én voltam a csapat kabalaállata, Sam, a Kos. Egy vörös kosjelmezt viseltem, aminek hatalmas feje és mindkét oldalán egy-egy szarva volt. Mivel sosem voltam túlságosan népszerű, és mindig a művészlelkekkel, mint például gothokkal és drámakörösökkel lógtam, nem akartam, hogy kitudódjon, én vagyok a kabalaállat. Azonban jelmezbe bújtatva, szabadon beszélgethettem a pomponlányokkal. A Nevermore írásánál történő kutatómunkám során visszatérhettem a gyökereimhez és részt vettem a pomponlányok egy edzésén, így rengeteget tanulhattam arról, hogy milyen is ez a társaság. Ezek a lányok legtöbbször gonoszkodónak, és szemétnek tűnnek, főleg a YA könyvek felvázolásai alapján, azonban nem mindig azok. Azt hiszem, igazán formabontó ötlet volt tőlem, hogy egy olyan pomponlány karaktert hoztam létre, aki bátor, erős jellemű, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy tisztázza a félreértéseket.

I was never a cheerleader, though I was my school mascot, Sam the Ram. I wrote a bright red ram’s costume with a huge head that had enormous curling horns on either side. Since I was not too popular and hung out with the more artsy crowd like the goths and the theatre kids, I didn’t want anyone to know I was the mascot. But, while I was in costume, I would hang out and chat with the cheerleaders. During my research for Nevermore, I was able to attend a cheerleading practice session at my alma-mater. I learned a lot about what it meant to be a cheerleader. Sometimes, I think cheerleaders tend to have reputation for being mean and snotty, especially in YA fiction thought not always. But it was really rewarding for me to create a cheerleading character who is courageous and strong and who is willing to defy misconceptions.


6. Ha egyszer megfilmesítenék a Nevermore-t, akkor van olyan színész, akit szívesen látnál benne? Esetleg rendező? (Én magam végig úgy éreztem, hogy Tim Burton ölni tudna ezért a történetért.)  

Is there any actor/actress who you would like to see in the Nevermore movie (if there will be one)? Or do you have any idea who should be the director? (I always felt that Tim Burton could kill to this story)

Szeretném, hogy a Nevermore egyszer megjelenjen film változatban, de egyelőre még nincsenek ilyen tervek. Tim Burton az egyik kedvenc rendezőm és színészem, el lennék ragadtatva, ha érdekelné a dolog. Álmodni szabad! Ami a színészeket illeti, nem vagyok benne biztos, de talán Dakota Fanning csodálatosat alkotna Isobel szerepében, főként, hogy ő maga is pompomlány (ráadásul flyer*) volt középiskolás korában. Varen szerepére egy ismeretlen színészt választanék szívem szerint, hiszen fantasztikus lenne látni egy új karrier elindulását. Talán egy nap mindez valóra válik!

*flyer: az a lány, aki a piramisok és kunsztok tetején áll, illetve akit dobálnak

I would love to see Nevermore become a movie! As of right now, there are no film plans in the works. However, since Tim Burton is one of my all-time favorite directors and artists, I would be ecstatic if he were to show interest. I can dream! As for cast, I’m not sure. I think Dakota Fanning would make a lovely Isobel, especially since she was a high school cheerleader (and flyer) herself. As for Varen, I think I would like to see an unknown actor take the role. I’d love to see it start a young artist’s film career. Maybe one day, it will happen!   

7. Ha esélyed nyílna rá, te melyik történetbe csöppennél legszívesebben? (Nem feltétlenül csak Poe műveire gondolok.)

If you could become part of any stories (not just Poe's works) which one would you choose? 

Jaj, istenkém. Poe nem minden művének van boldog vége, úgyhogy azokat inkább kerülném - haha. Szeretnék Christine lenni az Operaház Fantomjából, mert szeretném azt hinni, hogy én másképp is tudnám kezelni a dolgokat, mint ahogyan azt ő tette. Ugyanakkor őrületesen szeretnék eltölteni egy évet a Roxfortban! Teljesen egyértelműen a Hollóhátba kerülnék (nem meglepő, igaz?). Tulajdonképpen ezen változtatnék, és inkább egy roxforti tanár szeretnék lenni, mert így megismerhetném Pitont, és a többieket. Belle is szívesen lennék a Szépség és a Szörnyetegben. Felismered, mi a közös ezekben? Azt hiszem, a meg nem értett szörnyetegek a gyenge pontjaim.

Oh goodness. Not many of Poe’s stories end happily so I might not want to become a part of those. Ha ha. Hm… I would love to be Christine in The Phantom of the Opera. I would like to think I would handle things quite a bit differently that she did. No offence, Christine. I would also LOVE to spend a year at Hogwarts!! I’m a total Ravenclaw (are you surprised?) Actually, change that. I’d like to be a professor at Hogwarts, so I could get to know Snape and give him the huge hug he desperately needs. He’s my favorite character. I really love him to pieces. And I’d also like to be Beauty in Beauty and the Beast. Are you noticing a pattern? I guess I have a soft spot for misunderstood monsters...

8. Van valamilyen szokásod írás közben?
Do you have any special customs while you are writing? 

Imádok kávézókban írni. Elsősorban azért, mert kávéfüggő vagyok, másrészt így emberek közt lehetek anélkül, hogy társaságom lenne. Az írás egy egyszemélyes munka, mégis úgy érzem, hogy könnyebben megy, ha az élet éppen zajlik körülöttem, így mostanában elég sok időt töltök kávézókban, ahol az összes kávépincér és rengeteg vendég név szerint ismer már. Néhányan odajönnek hozzám, mikor meglátnak a kávézóban és megkérdezik, hogy mennek a dolgaim mostanában, és már ez is segít, hogy érezzem a közösség szeretetét. 

I like to write in coffee shops. First, because I am a coffee addict! Secondly, because it’s a way to have company without having company. Writing is a solitary act, but I find I can work more easily if there is life happening around me. So I spend quite a lot of time in coffee shops these days. All the baristas know me by name and many of my fellow customers do too! Several of them have taken to asking me how things are going when they see me at the shop, so it also helps to give me a sense of community. 

9. Végezetül, szeretnél üzenni a magyar olvasóidnak? 
And finally, would you like to send a message to your Hungarian readers? 

Szeretném elmondani nekik, hogy néhány Poe mű olvasása mennyivel megemeli a Nevermore olvasásának élményét. Különösképp A holló, a Ligeia, A vörös halál álarca, Álomország, Ulalume, és A Perverzió démona. Van még néhány Poe mű, amelyet felhasználtam a Nevermore-ban, ilyen például a Bice-Béka, William Wilson, A győztes féreg (amelyet a Ligeia foglal magában), A kísértetes palota, Egyedül és az Álom az álomban.
I would love to tell them how reading a few of Poe’s works will enhance their experience of reading Nevermore. Specifically, The Raven, Ligeia, The Masque of the Red Death, Dreamland, Ulalume and The Imp of the Perverse. There are other smaller things in Nevermore that I’ve taken inspiration for from other Poe works such as Hop-Frog and William Wilson, The Conqueror Worm (which is included in Ligeia,) The Haunted Palace, Alone and A Dream within A Dream.  

Köszönöm az interjút! :)

Thanks for the interview! :)

A fordításért és a démonkákért pedig külön köszönet Sunshoney-nak!