2020. április 13., hétfő

Húsvéti blogturné



Sokan nehéz időszakot élünk most, éppen ezért mi a Blogturné Klubnál úgy gondoltuk, szeretnénk egy kis vidámságot csempészni az ünnepetekbe. Régi hagyományainkat felelevenítve húsvéti bejegyzéssorozatot és nyereményjátékot hoztunk nektek, melynek során azt kell kiderítenetek, hol és kiknek a segítségével garázdálkodott bloggereinknél Kajla Nyúlrik, a húsvéti nyúl.




Történet


A kezében tartott kézimunkára pillantva elkomorodott, eszébe jutottak a septa anyjához idézett szavai.
   – Olyan kezei vannak, mint egy kovácsnak – mondta.
   Bármennyire is fájt, be kellett ismernie, Septa Mordane igazat szólt, ferde öltései jócskán alulmaradtak nővére csinos munkáival szemben. Nem értett a varráshoz, gyűlölte ezeket az órákat. Szívesebben lett volna odakint, s tanult volna vívni fivéreivel, csakhogy lánynak született, a lányoknak pedig nem járt kard, csak . Valódi szórakozás helyett unalmas leckék és semmitmondó, üres fecsegéssel töltött idő jutott osztályrészéül.
   Nővérére pillantott, aki kecses mozdulatokkal húzta át tűjét kézimunkáján, miközben barátnőjével nevetgélt valamin.
   – Miről beszélgettek? – kérdezte.
   A lányok összenéztek és kuncogni kezdtek.
   Érezte, hogy dühében felforrósodik az arca. Készen állt rá, hogy az egyetlen, birtokában álló fegyvert – szavait – ellenük fordítsa, de nővére, aki édesanyjuk szépségét és aranybarna haját örökölte, megkönyörült rajta.
   – Butaságokról. Arról, hogy néhány ostoba gyermek azt reméli, holnap napkeltére meglátogat minket egy ajándékhozó nyúl. – Ahogy ezt kimondta, barátnőjével ismételten elnevették magukat.
   Hirtelen düh hullámzott végig a kislányon.
    – A húsvéti nyúl igenis létezik! Emlékezz csak Öreg Nan történeteire!
   – Ne legyél már ostoba, húgocskám! Öreg Nan nem több holmi szenilis vénasszonynál, aki bolondságokat hord össze fehér alakokról, félelemről meg varjakról. Nőj fel végre, és tanulj meg varrni!
   A lánynak kedve lett volna nővére finom vonalú arcába vágni kézimunkáját, de ahelyett, hogy így tett volna, egyszerűen csak ledobta azt, és kiviharzott a teremből, mit sem törődve a septa fenyegetőzésével. Árulja csak be édesanyjának, nem érdekli!
   Végigrohant a fegyvertárat és a Nagy Tornyot összekötő fedett hídon; az ablakhoz tartott, ahonnét be lehetett látni az egész udvart. Titokban gyakorta figyelte onnét fivéreit edzés közben, s ábrándozott arról, hogy egyszer majd ő is kardot tart a kezében. Ahogy ezen töprengett, nem vette észre a szembejövőt, egyenesen nekiszaladt.
   – Hohó, drága húgom! – szorította meg vállát legkedvesebb testvére, akit sokan fattyúnak csúfoltak. Hasonlítottak egymásra, mindketten apjuk fakóbarna haját örökölték. – Hová olyan sietősen? Bántott valaki?
   Válaszul megrázta a fejét.
   – Mondd csak – pillantott fel a fiúra –, szerinted sem létezik a húsvéti nyúl?
   Annyira szerette bátyját, hogy neki készséggel elhitt volna bármit. Ő volt az egyetlen, aki megértette őt, álmait és vágyait.
   – Miért kérdezed?
   – Csak felelj!
   A fiú tétován megvakarta fejét. Végül húga vállára tette kezét, s bátorítóan megszorította.
   – Öreg Nan meséin kívül nem ismerek senkit, aki látta volna, ám ez nem jelent semmit. Fehér alakokkal sem találkoztunk, mégis valamennyien rettegünk attól, hogy egyszer majd visszatérnek. Szíved joga hinni benne, kicsi húgocskám, és ki tudja… Most azonban mennem kell, vár atyánk.

Féltestvére szavai egész délután, de még a vacsora során sem hagyták nyugodni. Eltökélte hát, hogy kideríti az igazságot, és ahelyett, hogy a szolgák élénk képzeletű gyermekeinek fantáziájára hagyatkozna, maga jár utána a dolognak. Rövid élete során egyetlenegyszer sem tapasztalta, hogy a húsvéti nyúl valaha is tiszteletét tette volna családjuk otthonában, miért pont ezen a tavaszon tett volna kivételt? – töprengett. Mi van, ha a többi gyermek csak füllent és elhitetik vele, hogy láttak valamit, ami igazából ott sem volt? De ami ennél is jobban bosszantotta: a lehetőség, hogy lemarad a húsvéti nyúl látogatásáról. A Hét királyság túlontúl nagy terület volt ahhoz, hogy bárki bejárja egyetlen éjszaka alatt. Könnyen lehetett hát, hogy ez az állat sok-sok esztendő elteltével tért csak vissza ugyanoda.
   Így történt, hogy amikor a kastély elcsendesedett, a kislány kiosont szobájából, halkan végig szaladt a folyosón, és odakint egy szekér takarásában elrejtőzött, távol az állomásozó őröktől. A várakozás előbb percekké, majd órákká nyúlt, a gyapjútakaró pedig egyre kevésbé melegítette. Már épp feladta volna, amikor furcsa neszezésre lett figyelmes. Szíve torkában kezdett dobogni, izgalommal töltötte el a tudat, hogy igaza volt. És még ennél is jobban izgult amiatt, hogy megpillanthatja a húsvéti nyulat!
   Óvatosan megfordult és kikémlelt a szekér deszkái között. A távolban fekete, szőrmebundás alak mozgolódott, de túl sötét volt ahhoz, hogy tisztán kivehesse; annyit azonban sikerült megállapítania, hogy a húsvéti nyúl egyáltalán nem volt olyan picike, mint az erdőben élő rokonai.
   A bundás jószág elrejtett valamiket a kút mögött, majd tovább osont. A lány követte mindenhová, de sajnálatos módon egyszer sem sikerült elég közel jutnia hozzá, mintha a nyúl megérezte volna jelenlétét, gondosan ügyelt rá, hogy ne közelíthessék meg.
   Egyszerre bosszantotta és szórakoztatta a dolog. Boldog volt, hogy végre igazi kalandban lehet része, anélkül, hogy bármit is megtiltanának neki. Tisztában volt vele, hogy koszos éjjeli ruhája miatt alapos fejmosásra számíthat majd édesanyjától, de abban a pillanatban nem érdekelte. Egészen az istenerdőig követte a nyulat, ott azonban végérvényesen nyomát vesztette.
   Csalódottan indult vissza a kastélyba, orrát lógatva belerúgott mindenbe, ami az útjába került, kavicsok és faágak repültek szanaszét léptei nyomán. Készen állt arra, hogy újabb követ rúgjon arrébb, amikor a hajnali napsugarak fényében szokatlan dolgot fedezett fel. Az erdőt és a kastélyt elválasztó kapunál piroslott valami. Odasietett.
   Egy céklaszínű tojás volt az.
   A lány ajka széles mosolyra görbült. Öreg Nan szerint a húsvéti nyúl efféle ajándékokat rejtett el a gyermekek számára.
   Ha nem is szemtől szemben, de találkozott vele! A húsvéti nyúllal!
   Kezében a tojással, boldogan szökdécselt végig a kastély folyosóján. Azon merengett, miként is dörgölje nővére orra alá annak tévedését, ám e gondolatot megakadályozta a tény, hogy ismételten beleszaladt imádott bátyjába. Mindketten nevettek rajta.
   – Kicsi húgocskám, mondd csak, mi dolgod neked errefelé ilyen korai órán?
   Az említett kihúzta magát, s büszkén a fiú orra elé emelte a tojást.
   – Létezik!




Nyereményjáték


Feladatotok nem más, mint a közzétett akták leírásaiból kitalálni az adott helyszínt, vagy tettestársat, ahol/akinél Kajla Nyúlrik húsvéti tojást rejtett el randalírozása közepette, és beírni annak nevét a Rafflecopter megfelelő sorába. Elő a nagyítókat, induljon a nyomozás!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Hol randalírozott Kajla Nyúlrik? A kitalált világ melyik részén?


a Rafflecopter giveaway


Nézzetek be a többi állomásra is

04/12 08:00 - Booktastic Boglinc
04/12 11:00 - Spirit Bliss Sárga könyves út
04/12 16:00 - FüggőVég
04/12 17:00 - Deszy könyvajánlója
04/12 18:00 - Hagyjatok! Olvasok!
04/12 20:00 - Kelly és Lupi olvas

04/13 10:00 - Könyvvilág
04/13 12:00 - Utószó
04/13 14:00 - Pandalány olvas
04/13 17:00 - Dreamworld
04/13 18:00 - Csak olvass!
04/13 19:00 - Flora the Sweaterist

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése