A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maddison Michaels. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maddison Michaels. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 22., csütörtök

Maddison Michaels - A királynő védelmében

 
Maddison Michaels: A királynő védelmében
 
Kiadó: Álomgyár
ISBN: 9789635707447
Oldalszám: 464 oldal
Fordító: Bohák Ildikó

Fülszöveg:
Mennyire ​fér meg egymás mellet a bosszú és az igazság?
A legutolsó dolog, amit Marcus Black ellenségei tennének, hogy alábecsülik őt. Ugyanis Westwood nagy tiszteletben álló grófja mindenki számára halálos fenyegetést jelent – már ha Őfelsége úgy rendelkezik.
Marcus egyetlen célja, hogy megbosszulja testvére halálát. Ami persze nem is lenne annyira nehéz feladat, de feltűnik a színen az ördögi ügyességű Lady Kaitlyn Montrose, és keresztülhúzza a számításait.
Kat elhatározza, hogy megtorolja szeretett nagybátyja meggyilkolását, és semmi sincs, ami megállíthatná, még a veszettül jóképű és halálosan veszélyes Marcus Black sem.
Váratlan bonyodalom, hogy mindketten ugyanarra a célpontra vadásznak. Ezért Kaitlyn új tervet sző, ami Marcusnak egyáltalán nincs ínyére. A bosszúvágyat azonban elhomályosítja a vonzalom, de a küzdelem folytatódik, és csak egyikük nyerhet…
A Ruby-díjas szerző, Maddison Michaels a viktoriánus Londonba csábít minket egy nem
mindennapi kalandra, ahol a veszély és a szenvedély az úr. Készen állsz?

Saját véleményem:
Nem titok, hogy előszeretettel falom Maddison Michaels regényeit, melyek jellemzően könnyedek, humorosak, s kellően romantikusak, ugyanakkor a kor árnyoldalait is érintik. Az Álarcok és ármányok pergő ütemű nyitókötete után nem is volt kérdés, hogy kíváncsi vagyok-e a következő barátnő, Kat történetére is.

"– Nem kell viszontszeretned engem – folytatta Marcus. – Annyi szeretet van bennem, amennyi elég egy életre elég kettőnknek."

A királynő védelmében természetesen a zsánerre jellemző módon olvasható önállóan is, az összefüggés mindössze annyi, hogy Kaitlyn annak a badass hármas lánybarátságnak az egyik tagja, akik az előző részben nyomdát alapítottak, hogy leleplezzék az urak piszkos kis titkait. Illetve kis mértékben az előző kötet szereplői is tiszteletüket teszik itt-ott. Ettől eltekintve, a történet főszereplője és kulcsfigurája Kat, a kémnő, aki nem csak korát, hanem férfiakat is meghazudtoló ügyességgel veti bele magát bármilyen bunyóba. Mestere, egyben nagybátyja halála után eltökéli, hogy átveszi a férfi nyomozását, és akár az élete árán is kideríti, ki az a Kaméleon, akinek oly' sok vér tapad a kezéhez, köztük szüleié is. Ahhoz, hogy munkának láthasson, első lépésként be kell osonnia Marcus Black otthonába és ellopni néhai felesége naplóját. Ám hamar kiderül, hogy az egykori edzőtársak ugyanarra a célpontra vadásznak, így félretéve indulataikat, végül összefognak, hogy együtt eredjenek a Kaméleon néven elhíresült gyilkos nyomába - aki nem csak Kat szüleivel végzett, hanem Marcus testvérével és feleségével is, aki ráadásul a szeretője is volt. Egyetlen dologgal nem számolnak csupán, mégpedig a vonzalommal, ami minden perccel egyre jobban elhatalmasodik rajtuk, mígnem izzó vággyá fajul. 

Egy újabb Maddison Michaels regény, ami magával sodorja az olvasót, és egy izgalmas, vágytól fűtött, s rejtélyekkel övezett, veszélyes nyomozásra csábítja. Kat és Marcus kutatása lebilincselő, nem mellesleg váratlan fordulatokkal és feszült vibrálással teli. A szerző első pillanattól kezdve ügyesen gabalyítja a szálakat, hol tévútra vezetve az olvasót, hol teljesen elbizonytalanítva. Eközben a páros persze minden követ megmozgat, fondorlatos terveket eszel ki őrült akciókba keveredik, hogy nyakon csíphesse a Kaméleont, ám az mindig egy lépéssel előttük jár, nyomában pedig csak holtestek hevernek. Ám ami ennél is bravúrosabb, az a kiléte. Nem mondom, hogy olvasás közben néha nem vetül rá a gyanú árnyéka, illetve egyéb tényezőket figyelembe véve nem észszerű, mégis zseniális az egész! Nem emlékszem, hogy korábbi történelmi romantikus olvasmányaim során találkoztam volna hasonló megoldással, pedig nagyon is életszerű a dolog. itt pedig extra fűszert jelent az a sok kis apró, akár családi szál is, ami a gyilkos személyéhez kapcsolódik. Szóval ebben a tekintetben minden tiszteletem a szerzőé.
De persze Maddison Michaels nem csak akcióban, hanem romantikában, illetve annak kivitelezésében is jó munkát végzett, véleményem szerint kifejezetten jó alapot adott Kat és Marcus szerelmének múltbéli kapcsolatuk, akárcsak Kat harcias karaktere. Kaitlyn minden tekintetben egy belevaló, ízig-vérig badass hősnő, aki jól bánik a fegyverekkel, kitűnően verekszik, és az esze is jól forog, csípős nyelvéről nem is beszélve. Nem az a típusú lady, aki otthon hímezget és a kérőire vár. Sőt! Katnek esze ágában sincs férjhez menni, teljesen elégedett addigi életével és azzal, hogy kémként dolgozhat. Ám Marcus Black egy meglehetősen karizmatikus férfi, nehéz neki ellenállni, na meg az is kecsegtető, hogy a felesége miatti csalódás okán nem kíván komoly kapcsolatot. Egy kis szórakozás pedig belefér, nem? De hát mindannyian tudjuk, hogy ha egy szikra belobban, akkor az felperzsel mindent, és ez tökéletesen igaz Kat és Marcus viszonyára is (aminek központi színhelye a hintóban való utazás - de ez csak egy vicces kis megjegyzés), amiben egy erős akaratú hölgy és egy elcsábítható úr vágya feszül egymásnak. 

Mindent egybevetve úgy vélem, A királynő védelmében egy izgalmas, fordulatos, vérrel és szenvedéllyel teli történelmi romantikus, amiben megfelelő arányban keveredik egymással akció és szerelem. Eleinte kicsit lassabb tempójú, ám cseppet sem unalmas, a közepétől pedig kifejezetten pergő ütemű könyv. Szóval szívből ajánlom a zsáner rajongóinak. Én pedig őszintén remélem, hogy egyszer a harmadik barátnő sztoriját is olvashatjuk majd.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Kat, Marcus
Kedvenc jelenet: Amikor Kat késbemutatót tartott
Negatívum: lassú felvezető
Borító: 5/4
Sorozat: Álarcok és ármányok #2, önállóan is olvasható
Megtetszett? Vidd haza!

2024. február 2., péntek

Maddison Michaels - Az alvilág rabságában

 
Maddison Michaels: Az alvilág rabságában
 
Kiadó: Álomgyár Kiadó
ISBN: 9789635707423
Oldalszám: 448 oldal
Fordító: Bohák Ildikó

Fülszöveg:
Végül minden piszkos kis titokról lehull a lepel!
Lady Olivia Haliford képtelen tovább ölbe tett kézzel nézni, ami a környezetében történik. Belefáradt abba, hogy különböző rágalmazások és botrányok miatt a nők elveszítik hírnevüket, jövőjüket, sőt, néha még az életüket is, míg a férfiak szabadon továbbállnak, mintha mi sem történt volna. Olivia elhatározza, hogy a kezébe veszi az irányítást, és kiáll az összes nőért. Két közeli barátjával összefogva eltervezi, hogy névtelenségbe burkolózva leleplezi és nyilvánosságra hozza a legkapósabb agglegények összes mocskos titkát. Ahhoz azonban, hogy elérje célját, előbb alkut kell kötnie az ördöggel...
Sebastian Colvert, akit a Baker Street fenegyerekeként ismernek, London-szerte félve emlegetik. Ő a város hírhedt szerencsejáték-bűnbarlangjának tulajdonosa, az alvilág koronázatlan királya. A sötétség ura ő, élete csupa veszély, így nem csoda, ha a nála hirtelen felbukkanó törékeny hölgy vakmerő bátorsága láttán eláll a szava. Beleegyezik, hogy segít a lánynak, amennyiben nem derül fény személyére, és ha Lady Haliford a kapcsolatai révén bevezeti Sebastian húgát a társaságba, hogy legalább ő távol kerüljön attól a sötét világtól, melyben ő maga él.
De a gazdagok titkainak leleplezése számtalan veszéllyel jár. Nem kevésbé, ha a szóban forgó hölgy az alvilág ura iránt gyengéd érzelmeket táplál.
Maddison Michaels, a Ruby-díjas szerző regényében a két főszereplőnek szellemi és érzelmi síkon is le kell győznie a múlt akadályait ahhoz, hogy szerelmük beteljesedjen. Vajon sikerülhet nekik?

Saját véleményem:
Évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna, hogy a történelmi romantika legyen a(z egyik) komfort zsánerem, mégis így alakult, s ma már előszeretettel falom ezeket a történeteket. Köztük Maddison Michaels regényeit is, melyek jellemzően könnyedek, humorosak, s kellően romantikusak, ugyanakkor a kor árnyoldalait is érintik. Az előző trilógia után egyáltalán nem volt kérdés, hogy olvasni akarom-e Az alvilág rabságábant, mely egy új sorozat, az Álarcok és ármányok nyitókötete - de persze a zsánerre jellemzően önállóan is olvasható. 

"– A szerelem érzése olykor elég félelmetes. De hidd el, nélküle nem éri meg az élet."

A történet egy halálesettel veszi kezdetét, s voltaképp e sajnálatos esemény lesz az egész cselekmény mozgatóeleme is. Lady Olivia barátnője rejtélyes módon életét veszíti, ám a közvélekedéssel ellentétben hősnőnk érzi, hogy nem baleset vagy öngyilkosság történt, hanem emberölés. Barátnőivel karöltve úgy döntenek, fényt derítenek a történtekre, mi több, elhatározzák, hogy saját nyomdát alapítanak, ahol rendszeresen leleplezik a város  legkapósabb agglegényeinek mocskos titkait. Csakhogy Olivia nem rendelkezik megfelelő tőkével ahhoz, hogy kibérelhessen egy helyet és gépeket vásároljon, családjától pedig nem kérhet pénzt, így más választása nem lévén, Sebhez, a Baker Street fenegyerekéhez fordul segítségért. A veszélyesen vonzó férfi azonban viszonzást vár, Oliviának, a sánta, családja által is megtűrt vénkisasszonynak el kell intéznie, hogy Seb eltitkolt húga bemutatásra kerüljön és megfelelő férjet találjon magának. Ám a valódi veszedelem a sötétben lappang, így nem az a kérdés, Olivia sikerrel jár-e küldetése során, hanem az, hogy ő és Seb túlélhetik-e ezt a kalandot, vagy olyasmibe tenyerelnek, ami végzetes következményekkel jár. 

Maddison Michaels regényeiben azt szeretem, hogy egyszerre könnyedek, romantikusak, humorosak, mégis van bennünk egy kis veszély, ami annak köszönhető, hogy a szerző előszeretettel mutatja meg a kor árnyoldalait is: London kevésbé csillogó világát. Nincs ez másként ezúttal sem, ugyanis Livie terve, miszerint lerántja a leplet a kapós agglegényes mocskos titkairól, nyilvánvalóan nem olyasmi, amit mások csak úgy tolerálnának, mint ahogyan a feltételezett gyilkosságban való nyomozás sem. Ráadásul Seb, aki maga is az utcán nevelkedett, felnőve pedig az alvilág koronázatlan királya lett, újabb veszélyfaktor az egyenletben, méghozzá nem is kicsi. Onnantól kezdve, hogy ők ketten összefognak folyamatosan veszélyben forog az életük: gyilkossági kísérletek, hamisított üzenetek, emberrablás és halál követi lépteiket. Számukra mégis a másik fél jelenti a legnagyobb kihívást, amit éles szóváltások, dacoskodás és a háttérben repkedő szikrák jellemeznek.
Olivia egy talpraesett, céltudatos vénkisasszony, akit önnön fogyatékossága sem akadályoz abban, hogy véghez vigye céljait. Rendkívül okos, ravasz, pontosan tudja, miként vigye véghez akaratát, mely mellől tapodtat sem tágít. Míg Seb szintén egy határozott, férfias, vonzó, veszélyt sugalló, ám gondoskodó típus, olyan, akit csak igen keveseknek sikerül irányítani. Kettejük párosa rendkívül elemi, első pillanattól kezdve egy feszült, vibráló légkör veszi körül őket, ami a történet előrehaladtával egyre túlfűtöttebbé válik. Szenvedélyből és vicces szópárpajokból tehát nincs hiány, mint ahogyan nyomozásból és izgalomból sem. Livie mindent elkövet, hogy kiderítse, mi történt barátnőjével, nem törődve azzal, milyen életveszélyes szituációkba sodorja magát. Bízva Sebben sokszor felelőtlen vagy épp merész lépéseket tesz.

Összességében nagyon élveztem ezt a történetet, kikapcsolt és mosolyt csalt az arcomra. Minden megvan benne, amit a zsáner követel: romantika, bálok, vidék, a társaságba való bevezetés izgalma, lopott csókok, vonzalom, titkok, intrika, tragikus múlt. Ráadásul az egész regénynek van egy enyhe Bridgerton feelingje is az újság és egy Lady Danbury-féle mellékkarakternek köszönhetően, de épp csak annyira, hogy ne legyen zavaró a párhuzam. A kötet egyetlen hibája talán az, hogy középtávon picit leül a sztori, ám ezt bőségesen ellensúlyozza a két főszereplő és az, ahogyan kerülgetik egymást. Szóval mindent egybevetve örülök, hogy olvashattam, és remélem, még nagyon sok Maddison Michaels regényhez lesz szerencsénk itthon. 
Az alvilág rabságábant szívből ajánlom, ha szeretnél egy könnyed, pergő, vidám, mégis kicsit veszélyes regényt, ami a 19. századvégi Londonba kalauzol. Ha rajongsz a történelmi romantikusokért, ezt se hagyd ki, Maddison Michaels a zsáner egyik legjobbja!


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Seb
Kedvenc jelenet: Demelza néni megzsarolása, Seb és Livie évődései
Negatívum: középtávon picit leült a sztori
Borító: 5/5
Sorozat: Álarcok és ármányok #1, önállóan olvasható
Megtetszett? Vidd haza!

2023. április 14., péntek

Maddison Michaels - A megsebzett úrnő


Maddison Michaels: A megsebzett úrnő
 
Kiadó: Álomgyár
ISBN: 9789635705283
Oldalszám: 480 oldal
Fordító: Farkas Melinda

Fülszöveg:
Kaphat ​második esélyt a szív?
Constance Campbell, Kilmaine hercegnéje valamikor hitt abban, hogy csak egy hercegre van szüksége ahhoz, hogy boldog legyen – ám rá kell jönnie, hogy a férje igazi szörnyeteg. Az összetört és vigasztalhatatlan nő álarc mögé rejti nyomorúságát… még gyerekkori barátja, Alec előtt is szerepet játszik.
Dr. Alec McGuiness újra Skóciában találja magát, ahol azt a nőt kell megvizsgálnia, akinek egykor szívét ígérte. Miután Connie sok-sok évvel ezelőtt visszautasította, jól tudja, szerény orvosi keresetéből nem tud megfelelő életet biztosítani a nő számára. De amikor Kilmaine hercegét hidegvérrel meggyilkolják, és a hercegnét gyanúsítják, Alec rádöbben, hogy mindenáron meg kell védenie egykori szerelmét azoktól, akik rá akarják kenni a gyilkosságot.
Szökés közben Connie átéli azt a szabadságot, amiről korábban csak álmodott, majd váratlanul vonzódni kezd a férfihoz, aki oltalma alá vette. De ha sikerül is kivívniuk a szabadságát és tisztázni a nevét, vajon Constance képes lesz újra kitárni a lelkét valakinek?
Maddison Michaels, a Ruby Awards díjas szerző két érzelmileg sebzett ember szívbe markoló szerelmi történetét meséli el ebben a regényében, ahol a tőle már megszokott ármányban és fordulatokban sem lesz hiány.

Saját véleményem:
Harmadik kötetéhez érkezett Maddison Michaels Szentek és Szélhámosok sorozata, melyben az előző kötetekből megismert Dr. Alec McGuiness lép elő főszereplővé, szépséges partnere pedig nem más lesz, mint az első részből ismert Huntington hercegének húga, a pokoli házasságban sínylődő Constance Campbell.

"- Hát nem érted? Én téged akarlak, úgy, ahogy vagy."

A megsebzett úrnő a korábbi kötetekhez hasonlóan egy sodró lendületű, pergő történet, mely a zsáner sajátosságain túlmenően megrázó témát taglal, nevezetesen a családon belüli erőszakét.
Connie látszólag tökéletes házasságban él férjével, Kilmaine hercegével, ám mindez szemfényvesztés. A férfi valójában egy vérbeli szörnyeteg, rendszeresen veri és megerőszakolja őt, Connie pedig azon kívül, hogy eltitkolja sebeit, senkitől sem remélhet segítséget. Tulajdon anyja megveti, bátyjával nem léphet kapcsolatba, ráadásul gyerekkori barátja, Dr. Alec előtt is szerepet kell játszania, amennyiben nem akar újabb verést kapni. Egy váratlan fordulatnak köszönhetően azonban mégis ő lesz az, aki segítő jobbot nyújt, amikor a hercegnének menekülnie kell. 
A meggyötört testű és szívű nő számára nem marad más lehetőség, mint bízni egy férfiban, amennyiben nem akar gyilkosság vádjával bitófára vagy elmegyógyintézetbe kerülni. Csak és kizárólag úgy élheti túl, ha maga mögött hagyja otthonát, s megpróbálja tisztára mosni a nevét. Mindez viszont nem egyszerű amikor az ember nyomában ott lohol a rendőrség, valamint a fejvadászok hada, míg a valódi gyilkos mindent elkövet annak érdekében, hogy egyre nagyobb slammasztikába sodorja őt. 

Maddison Michaels regényeire jellemző módon ismét egy olyan akciódús történetről van szó, amiben folyamatosan pörögnek az események.  Connie és Dr. Alec egyik kalamajkából keveredik a másikba, miközben megkísérlik kideríteni, ki állhat a gyilkosságok hátterében, és megpróbálnak eljutni Alec klánjának birtokára. Útjuk számos megpróbáltatást tartalmaz a szó minden értelmében. Ahhoz, hogy a skót orvos biztonságba juttathassa és tisztára moshassa szíve hölgyének nevét, ki kell cselezniük a nyomukban lihegő férfiakat, utánajárni a birtokukban lévő bizonyítékoknak és túlélni a gyilkos játszmáját. Bordélyokon, orvosokon, fogadókon, s legfőképp sötét titkokon kell átvergődniük, miközben önnön érzéseikkel is kénytelenek szembenézni. ...merthogy mindkettejük életében meghatározó szereppel bír a család, azon belül is az ilyen-olyan kapcsolatok hiánya, ráadásul romantikusnak nem nevezhető tapasztalataik is jócskán befolyásolják egymással való viszonyukat. 
A családon belüli erőszak témája bármilyen kontextusba helyezve erős és komoly, olyan, ami felett nem lehet átsiklani. Alapjaiban határozza meg az adott mű hangulatát. 
Pont emiatt A megsebzett úrnő más, mint a sorozat korábbi kötetei, nem annyira könnyed és humoros. Viszont rendkívül formabontó! A történelmi romantikus zsánerében ritka az a szerző, aki be meri vezetni olvasóját a kor sötétebb, kevéssé romantizált részébe, nem úgy Maddison Michaels, aki rendre feszegeti a határokat. Most épp azzal, hogy bepillantást enged a 19. századi nők alárendelt viszonyába, továbbá kitér arra, miként tárgyiasították őket a férfiak, vagy, hogy mennyire fogyóeszköznek számítottak akkoriban a prostituáltak. 
Connie személyében tehát egy sokszorosan sérült nőt kapunk, akinek nem csupán a testét törték össze, hanem az álmait is. Minek után szörnyűséges dolgokat volt kénytelen átélni, a férfiak iránti bizalma romokban hever, teste pedig önkéntelen védelmező üzemmódban működik. Ekképp a Dr. Aleckel való viszonya lassabb, hiába van meg köztük a vonzalom, rengeteg akadályt kell leküzdeniük a valódi beteljesedésig. Főként úgy, hogy a másik fél egy szerelmi csalódáson átesett, makacs skót. 

Mindent egybevetve, tagadhatatlan, hogy ez az egyébként önállóan is olvasható befejező rész más, mint a korábbiak. A témájából fakadóan nem annyira könnyed és fesztelen. Ugyanakkor A megsebzett úrnő egy igazán lendületes, és eseménydús történet, amiben a romantika mellett nagy hangsúly kerül a nyomozásra is.  Szereplőink útját rejtélyes gyilkosságok, életveszélyes összecsapások, sötét titkok és mindent felemésztő vágy kíséri. A kérdés csak az, hogy lehet-e jövője két sérült embernek, vagy van az a pont, amikor a rossz élmények felülírják az érzéseket? 
Noha hiányoltam az előző kötetek fesztelenségét, s laza könnyedségét, ami feloldotta a krimi szálak brutalitását, szerettem Dr. Alec és Connie duóját. Élvezet volt elmerülni kettejük történetében, s velük együtt nyomozni, vágyakozni. 
Ha szeretnétek egy igazán különleges és formabontó regényt, akkor ne habozzatok! A zsáner rajongói garantáltan megtalálnak benne mindent, ami élvezetessé tesz egy történelmi romantikust, hisz Maddison Michaels megfelelő arányban keveri a romantikát és akciót, miközben remek korrajzot ad a 19. századról - beleértve annak árnyoldalát is. 


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Alec, Connie
Kedvenc jelenet: Alec féltékenysége otthon
Negatívum: valami pici könnyedség hiányzott
Borító: 5/5
Sorozat: Szentek & Szélhámosok #3, önállóan olvasható
Megtetszett? Vidd haza!

2023. március 15., szerda

Maddison Michaels - Az érzéketlen gróf

 
Maddison Michaels: Az érzéketlen gróf
 
Kiadó: Álomgyár
ISBN: 9789635705306
Oldalszám: 480 oldal
Fordító: Farkas Melinda

Fülszöveg:
Te ​leszel a megmentőm?
Brianna Penderley mindig veszélyes helyzetekbe keveredik, főleg akkor, ha a régészet iránti szenvedélyéről van szó. Nápoly szívében szánalmas olasztudásának köszönhetően véletlenül két férfi jegyese lesz egyszerre. Nem más, mint Daniel Wolcott, Thornton grófja siet a segítségére. Az egyetlen férfi, aki valaha felkavarta az érzéseit.
Daniel élete nagy részében szigorúan uralkodott az érzelmein. Eltökélte, hogy nem lesz olyan kicsapongó, mint az apja volt. Ellenben amikor mentora unokahúgát kell megmentenie, aki szinte vonzza a bajt, a személyének pedig a szöges ellentéte, nehezére esik eltitkolnia a nő iránti vonzalmát.
Amikor a helyzetük rosszról rémesre fordul, Daniel és Brianna veszedelmes kalandba sodródik. Közös erővel kellene kikeveredniük a bajból, azonban nem segít, hogy folyton izzó szenvedéllyel marják egymást.
A Ruby Awards díjas Maddison Michaels ezen kötetében a túlfűtött érzelmeké és az izgalmaké a főszerep. Vajon milyen jövőt tartogat egy tűzrőlpattant lánynak és egy megközelíthetetlen arisztokratának a románca?

Saját véleményem:
Második kötetéhez érkezett Maddison Michaels Szentek és Szélhámosok sorozata, melyben az előző kötetből megismert Daniel Wolcott, Thornton grófja lép elő főszereplővé, bájos partnere pedig nem más lesz, mint húga legkedvesebb barátnője, a félig olasz, félig angol felmenőkkel rendelkező Brianna. 

"– Úgy tűnik, a gróf és én összeházasodtunk, csak én nem vettem észre."

Az érzéketlen gróf egy igazán pergő, kincskeresős történelmi romantikus, ami dacolva a zsáner romantika központúságával, rendkívül kalandorientált. Az első részhez hasonlóan (melynek ismerete nem szükségeltetik e kötet olvasásához) a szerző ismét merészen gabalyítja a szálakat, s remek korrajzot fest a 19. századi itáliai társadalomról, annak házasodási rendszeréről, illetve a már akkor is létező olasz maffiáról. Merthogy bizony ezúttal nem Anglia, hanem Olaszország káprázatos vidéke szolgál a regény fő helyszínéül... és tulajdonképpen bonyodalmául is. 
A makacs és lobbanékony Brianna Penderley szenvedélyesen rajong a régészetért, minden álma, hogy meglelje az elhunyt édesanyja naplóiban említett I. Alarik király elveszett kincseit. Csakhogy az olasz nyelvtudása nem kifejezetten erős... amit mi sem bizonyít jobban, minthogy akaratán kívül sikerül egyszerre két férfi jegyesévé válnia. Bácsikája, a brit hadügyminisztérium vezetőjeként, a nála kémként dolgozó Danielt küldi, hogy menekítse ki unokahúgát a saját maga kreálta bajból. Ismét. Bree ugyanis előszeretettel keveredik slamasztikába, ám ezúttal nem lesz elegendő egy hamis házasságlevél. 
Miközben Bree a kérőitől szeretne megszabadulni, a naplók lefordításával megbízott férfit meggyilkolják, kuzinját pedig elrabolják. Egyetlen megoldás létezik, mégpedig az, ha váltságdíjként eljuttatja a naplókat az olasz maffia által megadott helyszínre. Calabria azonban veszélyes régió, tele van maffiatagokkal és a vidéki banditák is előszeretettel fosztják ki az arra járókat, így ahhoz, hogy a lány biztonságban eljuttathassa a naplókat Casa Potabilébe, vele kell tartania Danielnek is... mint Brianna férjének. 

Akcióból tehát nincs hiány, olyannyira nincs, hogy a regény folyamatosan pörög, főszereplőink egyik kalamajkából csöppennek a másikba, miközben több csapat is üldözi őket - ki ilyen, ki olyan szándékkal. Briannáéknak szárazföldön és vízen egyaránt menekülniük kell, hol a naplókat, hol önnön életüket mentve. A párosra rengeteg próbatétel vár fizikai, mentális és lelki szinten is, mellyel párhuzamosan kénytelenek megküzdeni az egymás iránt érzett heves érzelmeikkel, valamint az őket kísértő múlttal is. 
Brianna és Daniel esetében is meghatározó jelleggel bír szüleik sorsa, ám míg Daniel egy rosszul működő házasság következményeit nyögi, addig Bree-nek azzal a tudattal kell élnie, hogy szüleit meggyilkolták - méghozzá azokért a bizonyos naplókért és az általuk leírt kincsért, amit leszállítani készül a maffiának. Őrjítő és veszélyes utazásba kezdenek hát, hogy kiszabadíthassák a lány kuzinját, útjukat számos titok és váratlan fordulat övezi... na meg persze heves szócsaták.
Brianna személyében egy igazán makacs, kalandvágyó, s kissé forrófejű hősnőt kapunk, aki mit sem törődve a következményekkel megy előre, a felfedezés öröme élteti. Vele ellentétben Daniel viszont egy visszafogott, higgadt gróf - legalábbis akkor, ha Bree nem tartózkodik a közelében. A lány ugyanis előszeretettel billenti ki őt nyugalmából, nem kevés humoros pillanatot okozva ezzel nekünk, olvasóknak. Folyamatos perlekedésük és Bree makrancossága szórakoztató, ráadásul remek alapot szolgáltat az út közben szárba szökkenő románcuknak is. 

Az érzéketlen grófban, mint említettem, nem csupán a romantika, hanem a kalandozás és a kincskeresés is kiemelt szerepet játszik. Itália vadregényes és egzotikus vidékein barangolva különféle csapatokkal találkozhatunk, részt vehetünk lovaskocsis üldözésben, emberrablásban, alkudozhatunk banditákkal, és egy titokzatos kincs nyomába is eredhetünk, amolyan viktoriánus kori Indiana Jones feelingben. És ha mindez nem lenne elegendő, akkor kapunk még egy krimiszálat is. 
Ha olvastátok az első részt, akkor tudhatjátok, hogy a szerző előszeretettel enged betekintést a gyilkos elméjébe, valamint áldozatai halálába is, nem finomkodva a részletekkel. Ez most sincs másként, Maddison Michaels kegyetlen hidegvérrel tárja elénk a főgonosz által elkövetett borzalmakat. S ez az, ami igazán egyedivé teszi a történetet, na meg az, ahogy dacolva a zsáner megszokásaival, a szerző feszegeti azok határait. 

Mindent egybevetve én imádtam Brianna és Daniel történetét. Az érzéketlen gróf egy kalandokban, fordulatokban, humorban és romantikában bővelkedő regény, mely egzotikus vidékekre kalauzolja el olvasóját, miközben izgalmas módon tárja fel előtte a kor kevésbé ismert oldalát, életmódját és szokásait. Szívből ajánlom, ha szeretnétek egy igazán formabontó, pergő ütemű történelmi romantikus olvasni, vagy egyszerűen csak részt vennétek egy rendhagyó viktoriánus kori kincskeresésben. 


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Brianna, Daniel
Kedvenc jelenet: a kiütéses fürdőzés, valamint Bree és Daniel szócsatái
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: Szentek & Szélhámosok #2, önállóan olvasható
Megtetszett? Vidd haza!

2023. január 30., hétfő

Maddison Michaels - A gyalázatos herceg

 
Maddison Michaels: A gyalázatos herceg
 
Kiadó: Álomgyár
ISBN: 9789635705320
Oldalszám: 480 oldal
Fordító: Farkas Melinda

Fülszöveg:
Szerelemben ​mindent szabad
Devlin Markhamnek, Huntington hírhedt hercegének kell egy feleség. Nem is akármilyen! Ha nem tudja egy hónapon belül elcsábítani a környék egyik legszeszélyesebb kékharisnyáját, búcsút mondhat a nehezen megszerzett vagyonának. A herceg mindig is úgy gondolta, a szerelem elfecsérelt érzelem, a házasság pedig a legjobb esetben is kényelmetlenség. Azonban úgy tűnik, Lady Sophie Wolcottra nem hat a jóképű nemes vonzereje…
Amikor Sophie megtudja, hogy szeretett árvaháza veszélybe kerül, bármit megtenne, hogy megmentse. Még egy kegyetlen, kéjsóvár férfihoz is hozzámenne, aki mindig megszerzi, amit akar, mind a szerelemben, mind az üzleti életben. Ahhoz a férfihoz, aki megtestesít mindent, amitől eddig rettegett, mégis az egyetlen esélye lehet a nehéz helyzetben, és akihez vonakodva bár, de tagadhatatlanul vonzódni kezd.
Azonban az érdekházasság még több bonyodalmat szül, mert Devlin sötét múltjából felbukkan egy gyilkos, aki Sophie-t veszi célba. Rá kell jönniük, hogy nem csupán az életük forog kockán, hanem a szívük is.
Maddison Michaels, a Ruby Awards díjas írónő egy szenvedélyes és intrikákban gazdag romantikus történelmi könyvsorozattal mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. Első kötetében két, egymástól merőben eltérő karakter érzelmekben és izgalmakban bővelkedő kalandjait követhetjük nyomon.

Saját véleményem:
Az Álomgyár kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Maddison Michaels Szentek és Szélhámosok sorozatának első része, melyben Huntington hírhedt hercege és Anglia legkiszámíthatatlanabb vénkisasszonya keveredik humorral, szenvedéllyel és veszéllyel átitatott kalandok sorába.
Az utóbbi években különösen kedves helyet foglalnak el a szívemben a történelmi romantikusok, így nem is volt kérdés, hogy olvasni akarom-e A gyalázatos herceget. Mindig öröm, ha új szerzőt fedezhetek fel a zsáneren belül, s ne adj isten avathatok kedvenccé. Márpedig Maddison Michaels jó eséllyel pályázik a címre, olvasmányos stílusa mellett ugyanis megfelelő arányban vegyíti regényében a humort és a romantikát, miközben tökéletes korrajzot ad a 19. század csillogó, egyben sötét világáról is. Ráadásul a történetvezetése is igen lendületes, nehéz akár egy percre is letenni a könyvet.

"– Azt mondják, magának nincs is szíve.
– Én is így halottam."


A történet szó szerint egy égből pottyant találkozással indít, amikor is Sophie, a női főszereplő lepottyan a fáról, megzavarva Huntington hercegét és annak aktuális partnerét a bujálkodásban. Az ígéretes találkozás ellenére Lady Sophie és Devlin Markham kapcsolata itt véget is érne, ha a megrögzött agglegény életét nem követné figyelemmel Viktória királynő, s nem adna számára ultimátumot, miszerint a herceg vagy megnősül, vagy fuccsba megy minden üzleti tevékenysége. Más választása nem lévén, Devlin eltökéli hát, hogy azt az égből pottyant kékharisnyát fogja nőül venni, aki a többi hölggyel ellentétben képes ellenállni sármjának. Lady Sophie szíve azonban másért dobog, s csupán egyetlen dolog létezik, ami képes megingatni abbéli elhatározásában, hogy vénlány maradjon: az édesanyjától megörökölt árvaháza. Amikor az veszélybe kerül, kényszerű alkut köt a herceggel, csakhogy időközben hazatér az immár megözvegyült férfi, akiért éveken át epekedett, ráadásul halott cselédek és inasok bukkannak fel városszerte, akik valamilyen módon Sophie-hoz és a herceghez köthetőek. 
Vajon ki áll a kegyetlen gyilkosságok hátterében? És mi köze Sophie-nak és Devlinnek az egészhez? De ami ennél is fontosabb: képes lesz-e együttműködni két olyan ember, akik látszólag folyton egymást marják? Van-e bármiféle jövője a makrancos lady és a szélhámos herceg egyességen alapuló házasságának?

A gyalázatos herceg egy sodró lendületű, szenvedélyes viktoriánus kori románc, némi nyomozással fűszerezve. Lady Sophie és Devlin Markham kapcsolatának kiteljesedése mellett ugyanis helyet kap a regényben egy másik, sokkal komorabb szál is, ami Anglia legsötétebb bugyraiba vezet. Kisebb-nagyobb betekintések által szemtanúi lehetünk annak, hogy valaki cselédeket gyilkol hol brutális, hol beteges módon, miközben igyekszik megóvni titkait és inkognitóját. Maddison Michaels viszont mindig épp csak annyi infót csepegtet róla, hogy két sokk vagy elborzadás között felpiszkálja az olvasó fantáziáját, és az még többet akarjon tudni. A nyomozás azonban a szereplőkre hárul, akik a történet nagy részében egymással vannak elfoglalva (aggodalomra tehát semmi ok, A gyalázatos herceg elsősorban nem krimi, jó történelmi romantikusként végig hű marad zsáneréhez). Hol heves szócsatáiktól pattognak a szikrák, hol pedig évődő flörtölésüktől, ami kiapadhatatlan forrása a mosolyt fakasztó jeleneteknek. Na meg a heves szívdobogásnak, mert bár látszólag sem Sophie, sem a herceg nem érez a másik iránt semmit, valójában nagyon is sistereg köztük a levegő.
Sophie egy okos, értelmes, talpraesett nő, aki férfiak segítsége nélkül is megállja a helyét. Ambiciózus lady, tele álmokkal és célokkal, melyek elsősorban szeretett árvaházára koncentrálódnak. Lady Sophie szembemenve a kor szellemiségével taníttatja, nevelteti az árváit, s felnőve segíti elhelyezkedésüket. Rég eltökélte már, hogy életét e szent célnak szenteli, ahelyett, hogy holmi nőcsábász férj kényét-kedvét lesné. Pláne nem egy olyan bosszantó fráterét, mint Devlin. Az egyetlen közös bennük az, hogy kerülik a házasság intézményét, így amikor a sors arra kényszeríti őket, hogy alkut kötve eljegyezzék egymást, elszabadulnak az indulatok. Féltékenység, szerelmes széptevők, évődő harcok, furcsa nagynénik, eltűnt napló és levelek bonyolítják kapcsolatukat, mely oldalról oldalra válik egyre hevesebbé. S mindehhez hozzáadódik a nyomozás, ami még inkább összekovácsolja párosukat. 

Be kell vallanom, én piszkosul élveztem ezt a történetet! Imádtam Lady Sophie akaratosságát és a herceggel szemben tanúsított ellenállását, Devlintől pedig pocsolyává olvadtam. Jó kis kamukapcsolaton alapuló ellenségekből szeretők típusú romanc volt, aminek a kor, illetve a krimiszál adott különleges színezetet. 
Ha egészen őszinte akarok lenni, meg kell jegyeznem, hogy nem számítottam arra, hogy ennyire kegyetlen, brutális és beteg mellékszállal fogok találkozni, ugyanakkor a szerző remekül bemutatta, milyen is volt a század kevésbé fényűző oldala: hogyan éltek-működtek a cselédek, s adták-vették egymás között a munkaadóiktól vagy az azok vendégeitől származó információkat, milyen mocskos dolgokat művelt az elit, s hogy mennyire kevesen múlt valakinek az élete. 
A gyalázatos herceget szívből ajánlom, ha szeretnél egy sodró lendületű, perzselő, egyszerre megrázó és mosolyra fakasztó történelmi romantikus regényt olvasni. A szerző nevét pedig mindenképp érdemes megjegyezni.
Számomra roppant kellemes meglepetés volt Lady Sophie és Devlin története, alig várom, hogy kezemben tarthassam a következő részeket, s választ kapjak mindarra, ami most kimaradt. Mert bár a legtöbb történelmi romantikushoz hasonlóan ez a könyv is lezárt, önálló egységet alkotó mű, vannak elvarratlan háttérszálak, amik érzésem szerint végigkísérik a sorozatot.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Devlin, Lady Sophie, nagynéni
Kedvenc jelenet: szobában verekedős
Negatívum: a vége picit gyors lett
Borító: 5/5
Sorozat: Szentek & Szélhámosok #1, önállóan is olvasható
Megtetszett? Vidd haza!