2016. június 16., csütörtök

R. S. Grey - Scoring Wilder




Egy feltörekvő, gólya női focista és egy futballsztár, aki tiltott terep. Naná, hogy szuper történetnek ígérkezik!
A Testcsel a Könyvhétre jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, a Blogturné Klub hét bloggere június 4. és 16. között pedig elindul a lesek, gólok, fociedzéses szívatások és válogatók világában. Nem ígérjük, hogy igazi fociszakértőkként távozunk, de ettől még izgalmas kalandnak ígérkezik!
És ha ügyesen játszotok, a könyv három példányának egyikét is megnyerhetitek.


R. S. Grey: Scoring Wilder - Testcsel

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633996126
Oldalszám: 408 oldal
Fordító: Mergl-Kovács Bernadett

Fülszöveg:
Az olimpiai válogatóra készülő, tizenkilenc éves Kinsley Bryantnek úgy hiányzik Liam Wilder, mint púp a hátára, hiszen fontos lenne, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a felkészülésről. Az Amerika kedvenc rosszfiújaként számon tartott Liam profi futballista, és minden megvan benne ahhoz, hogy a lányok szó nélkül ledobják magukról a textilt.
*Észbontóan jóképű – kipipálva.
*Olyan hátsó, amellyel képes összeroppantani egy parmezán sajtot (méghozzá a drágábbik fajtát) – kipipálva.
*Annyi magabiztosság, amennyivel képes lenne kiiktatni a Föld gravitációs vonzását – duplán kipipálva.
Ráadásul Kinsleynek szigorúan tilos Liamhez közelednie, aki maga a tiltott gyümölcs. Az edzője ezt világosan az értésére adta. („Próbáljatok csak meg közel kerülni Wilderhez a focipályán kívül, és olyan gyorsan repültök a csapatból, hogy időtök sem lesz megszámolni a tetoválásait!”) De Kinsley számára ettől csak még vonzóbbá válik a fiú. Sőt, mivel Kinsley már számba vette a látható helyeken lévő tetoválásokat, nem végez félmunkát, ha már belefogott. A saját szabályai szerint próbál közelebb kerülni Liamhez, aki elhatározza, hogy megismerteti a lánnyal a „csapatszellem” egy teljesen más értelmezését.

Saját véleményem:
A Scoring Wilder azon könyvek közé tartozik, melyekbe úton-útfélen belebotlottam. Valahogy mindig ott volt a perifériámon, és a meglehetősen kezdetleges, mégis figyelemfelkeltő borítója beleégett a tudatomba, így amikor kiderült, hogy magyarul is érkezik, teketóriázás nélkül vetettem rá magam. Mindehhez hozzátartozik, hogy nem ismertem a tartalmát, csupán borító alapján tippeltem és vágtam bele, ám végül a találgatásaimmal bődületesen nagy kapufát lőttem. Szóval most már örülök, hogy az eredeti borító ment, ám annak nem, ami jött. A kiadó által tervezett iszonyat egyáltalán nem tükrözi a sztorit, ráadásul baromi gagyi mind a kivitelezés, mind az általa sugallt történet tekintetében is. A Scoring Wilder (sajnálom, de a magyar címet is utálom - újabb erotikus üzenetű, hatásvadász adalék) egy hiánypótló, egyszerű, ámde annál aranyosabb, pozitív hangvételű, fiatalos történet, aminek legfőbb célja az olvasó szórakoztatása - nem pedig szellemi pornó, dagadó izmokkal, és olajosan sikamló testekkel megspékelve.

"Hitt benne és sikerült"

Manapság a New Adult műfaj elengedhetetlen kellékei közé tartoznak a lelki sérült, netán valamiféle betegséggel küszködő, esetleg súlyos titkokat rejtegető főhősei, és a hosszú, drámai szenvedésekkel teletűzdelt útjaik, melyeken muszáj átverekedniük magukat, hogy elérjék a szivárványos mezőt. Persze nincs ezzel semmi baj, jómagam is szeretem őket, de valljuk be, többségük egy kaptafa. És amikor azt hinnéd, nem látsz újat, jön R. S. Grey. fityiszt mutatva szerzőtársainak, és megmutatja, hogy lehet ám úgy is New Adult regényt írni, hogy abban nem kell a karaktereknek melankóliába süppedniük, nyugodtan lehetnek boldogok, küzdhetnek optimistán és kellő akaraterővel a céljaik eléréséért, és nem feltétlenül kell félreértésekből szappanoperás bonyodalmakat kreálniuk, hisz úgyis mindenki tudja, hova lyukadnak ki.
Számomra kifejezetten érdekes és tanulságos volt megélni önnön reakcióimat ezzel kapcsolatban. Mostanra annyira belém vésődött, hogy amikor valami rizikósabb szituáció, jelenet jön egy könyvben, akkor az valami negatívba fordul át, hogy a Scoring Wilder olvasása közben is folyamatosan azt vártam, mikor jön már valami, amitől összeszorul majd a gyomrom.
De nem jön. Legalábbis nem olyan formában, ahogy azt várnánk. A szórakoztatás mellett egyetlen célja van a műnek, mégpedig egy másfajta, pozitívabb töltetű szemléletmód bemutatása az olvasó számára. Nekünk, magyaroknak ez különösen tanulságos lehet.

Maga a történet egy fiatal, első éves egyetemista lányról szól, aki tehetségével már azelőtt felkelti a sportvilág érdeklődését, mielőtt komolyabban belevágna a dologba.
Kinsley számára a foci a minden, keményen edz, hogy elérhesse célját, ami nem más, mint az olimpiai csapatba való bekerülés. Csakhogy azzal nem számol, hogy beköltözése után, frissen szerzett barátnőivel karöltve picit jobban felönt a garatra, mint kéne, s emiatt gátlásaitól némileg megszabadulva, flörtölő-oltogató viszonyba keveredik a híres focisztárral, Liam Wilderrel, akiről másnap kiderül, Kinsley csapatának segédedzője lesz...
Liam többszörösen is tiltott terep a lányoknak. Egyrészt tilos az edző-diák viszony, másrészt a srác rivaldafényes élete kifejezetten ártalmas lehet egy ifjú, olimpiai reménység számára - mert hát melyik sportolónak hiányoznak a balhék, és a média kifordított, rágalmazó, hírnévromboló cikkei? -, harmadrészt a Wilderhez hasonló pasik hírhedt skalpvadászok (és hősnőnknek bőven kijutott már a hűtlen hímekből).
Ennek ellenére Liam és Kinsley között szikrázik a levegő, ami ellen maguk sem tudnak mit tenni; napról napra közelebb sodródnak egymáshoz. Tudják, hogy nem lenne szabad, tisztában vannak a következményekkel is, hormonjaiknak és vonzalmuknak mégsem tudnak gátat szabni, így figyelemmel kísérhetjük, miképpen kerülgetik egymást, majd bonyolódnak kapcsolatba, s hogy miként és milyen hullámhegyeket-völgyeket élnek át együtt és külön-külön is.
És itt jön a képbe a szerző újítása, melynek értelmében főszereplőink nem a könnyebb utat (kihátrálást, megfutamodást) választják, hanem használva agyukat, időt és energiát fektetve a dologba, megpróbálnak kedvező megoldásokat keresni. Mi több, értéküket bizonyítandó, abszolút reálisan mérlegelik a jelenjüket, jövőjüket, személyes vágyaikat és álmaikat. Magyarul: igyekeznek olyan döntéseket hozni, melyek értelmében karrierjük és személyes kapcsolatuk sem sérül - vagy nem olyan mértékben, amit megbánhatnának.
Imádtam, hogy mind Kinsley, mind Liam életszerűen, és korosztályukhoz hűen élte meg és át az őket érintő eseményeket, és az is nagyon tetszett, hogy R. S. Grey olyan problémahegyeket görgetett eléjük, melyek ugyancsak reálisak, és ezekben a témákban elvárhatóak voltak.
Mégis, mindennek dacára, a regénynek sikerült megmaradnia a realitás, és a New Adult korosztályt jellemző hétköznapiság talaján. Kinsley narrációja annyira átlagos - mind nyelvezetileg, mind tartalmilag -, hogy olvasás közben úgy érzi az ember, mintha a barátnőjével csevegne, ahelyett, hogy könyvet olvas.

"Hangosan felnyögtem. Másnaposság, ő itt az agyam. Agy, ő itt másnaposság. Ismerkedjetek össze."

Kinsley egyébiránt szédületes figura! A csajnak halálos dumája és belsőmonológjai vannak, és talpraesettsége ellenére úgy vonzza a kínos és égő szituációkat, mint lámpa a bogarakat. Sokszor széles vigyorral az arcomon, netán fel-felnevetve élveztem a beégéseit, szócsatáit. Ám amennyire szerencsétlen ilyen téren, annyira akaraterős, kemény csaj a pályán, és akkor, ha a barátait vagy önmagát kell megvédenie. Merthogy bizony egyetlen sulis könyv sem jelenhet meg bajkeverő, idegesítő nőszemélyek nélkül, akik azon vannak, hogy megkeserítsék a főszereplők életét. Csakhogy Kinsley nem adja könnyen a bőrét!

A regény két további erőssége a humor és a foci. A sportnak ezúttal nagyon is fontos szerepe van mind a történet, mind pedig a szereplők szempontjából, és bizony szép számmal ízelítőt is kapunk belőle. Na, de nem kell félni, épp csak annyira és olyan minőségben jelenik meg, amennyit bárki meg tud emészteni. Az viszont ugyancsak a Scoring Wilder pozitívumai közé sorolható, hogy végre egy olyan mű, ahol nem csak az elmondottakból tudhatjuk, mennyire meghatározó a karaktereink életében a hobbijuk, hanem át is élhetjük velük.
Ami pedig a humort illeti, az az elejétől a végéig átszövi a sztorit. Rengeteget lehet nevetni a szereplőkön, a sok-sok vicces szituáción, amibe keverednek, de a leghalálosabb adagot minden kétséget kizáróan Becca és Kinsley duója szolgáltatja. (Olvassátok el, megtudjátok miért.)

Végül, de nem utolsósorban még egy szó erejéig visszakanyarodnék a fiatalos, nagyon mai hangvételhez. Korábban már említettem, hogy Kinsley narrációja minden tekintetben olyan, mint a vele egykorúaké. De az az igazság, hogy más fronton is megjelenik ez a huszonéves korosztályra jellemző vonulat. Példának okáért ott vannak a popkulturális utalások (Trónok harca - oké, engem ezzel megvett az írónő -, Harry Potter, stb.), melyek akárcsak a mi mindennapi életünkben, úgy Kinsley-ékében is fel-felbukkannak (és csak halkan jegyzem meg, hogy ez a könyv nagyon jól megmutatja, hogy lehet ám ilyeneket belecsempészni a regényekbe mértékkel is). Vagy hogy mást is említsek, ott vannak a kényesebb témák (brazil gyanta, Skype szex), melyekről a könyvekben nem sok szó esik, de a valóéletben két (vagy több) barátnő között már annál inkább. Elsőre talán apró, jelentéktelen részleteknek tűnnek mindezek, ám sokkal emberközelibbé, élőbbé teszik a szöveget és annak tartalmát.
Szóval mindent egybevéve imádtam ezt a könyvet; hosszú órákig tudnék róla beszélni, és olyan témákat felhozni, melyekről itt és most nem ejtettem szót (pl. Liam "Kellesz Nekem" Wilderről, a rivaldafényről, az edzőről, a szívatásokról, Beccáékról, a testiségről, a jófej anyukákról, stb). Szívből ajánlom minden New Adult rajongónak, kiváltképp azoknak, akik szeretik a pozitív hangvételű, humoros, szenvedésektől mentes regényeket. A Scoring Wilder egy falatnyi vidámság a könyvek tengerében. Olvassátok!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Kinsley, Becca, Liam
Kedvenc jelenet: gyantás bakik, csapatépítés, csajos sírás Liammel
Negatívum: -
Borító: 5/2 (Nem túl esztétikus látvány egy borítón a csaj hónaljánál lévő ráncos husihólyag, és a srác merevedése is érdekes... - hogy a srác mögötti ps bakiról és az agyon ps-ezett, olcsó hatásról ne is beszéljünk. Siralmas.)




Idézetek


"Mondanom sem kell, hogy amikor Beccával kiléptünk az épületből, felfrissültem, de szétterpesztett lábakkal lépkedtem. Nem voltam szép látvány.
–Nem mászkálhatsz így, vagy az emberek azt fogják hinni, hogy túl jól sült el a masszázs. Még mindig fáj? – kérdezte Becca.
–Nem, csak olyan… furcsa, mintha valaminek lennie kellene ott. Olyan, mint egy tükörsima bowlingpálya.
Becca undorodó arcot vágott.
–Jézusom, ez beteg! Fejezd be, és ne gondolj úgy a sunádra, mint egy rohadt bowlingpályára!
Nevetve hátravetettem a fejem.
–Azon tűnődöm, vajon Liamnek tetszene-e –tette hozzá Becca lazán. Fogadok, őszinte reakciót várt tőlem.
–Kit érdekel? –motyogtam, miközben hátramenetbe tettem a kocsit, és megpróbáltam kiverni a pasit a fejemből. Félútig működött is, de aztán az agyam úgy kezdett viselkedni, mint egy megakadt lemez, folyton kérdéseket ismételgetett.
Azért vett nekem ajándékutalványt, mert ismerkedni akar? Azt akarja, hogy felhasználjam, és rá gondoljak? Úgy kellene tennem, mintha semmi sem történt volna?
Vajon mennyi időbe telik, mire hozzászokom ehhez a szőrmentes érzéshez? Vajon Liam szereti, ha valaki szőrös ott lent? És vajon létezik szőrhosszabbítás arra az esetre, ha… igen? És vajon én hajlandó lennék vaginaparókát ragasztani a kedvéért?"

"A fal mellé húzódtam, és körbenéztem, hogy meglátom-e a lányokat, akikkel korábban beszélgettünk, de persze mikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk, nem voltak sehol. Úgyhogy azt tettem, amit minden, az önbecsülésére valamit is adó ember: a vállammal nekidőltem a falnak, és úgy tettem, mintha a telefonomon böngésznék."

"–Miért adtad nekem azt az ajándékutalványt? –kérdeztem, magamat is meglepve a merészségemmel.
Elgondolkodva mérte végig a testemet.
– Nem kellett volna. Nem gondolkoztam. Semmiség az egész.
(…)
–Felhasználtad? –kérdezte pont akkor, amikor meghallottam Becca hangját. Úgy tűnt, kiszúrt minket.
Elsápadtam. Hogy felhasználtam-e? Nos, igen, maga fizette az első brazil gyantámat, Mr. Wilder. A gondolat, hogy tudni akarja, mire használtam fel az utalványt, arra ösztökélt, hogy tettessek amnéziát. Elnézést, hol vagyok?
Ehelyett szűkszavú választ adtam.
–Igen, Beccával tegnap délután, edzés után használtuk fel – mondtam épp akkor, amikor Becca körém fonta a karját. Csak emlegesd a részeg ördögöt, és megjelenik.
–Jaj, a szépségszalonról mesélsz neki? –kérdezte akadozó nyelvvel. –Megmutatod neki a brazil gyantádat? –kérdezte, és a szája elé kapta a kezét. A szeme hatalmasra tágult. –Jaj, bocsánat! Ezt nem akartam kikotyogni."

"–Akkor hadd foglaljam össze! –szólalt meg Becca, és leemelte a falról a mágneses táblámat. Letörölte róla azt a listát, amelyen a dögösségük alapján rangsoroltam a Trónok harca szereplőit. Nem tehetek róla, hogy bejön Jaime Lannister… kézzel vagy anélkül.
– Hé! Arra még szükségem van! – tiltakoztam.
–Na, persze. Mindketten tudjuk, hogy kívülről fújod a listát. Ráadásul nem mondható túl szexinek, mert a saját nővérét döngeti."

"Megpróbáltam nem bolondosnak tűnni, ahogy az oldalához simultam, és beszívtam férfias illatát. Nyugalom, Kins! Az ujjaimat végigfuttattam izmos hasán. Ez most az életed. Te vagy az a szerencsés, aki e hasizmok mellett hajthatja álomra a fejét. És ez a hasizom egy férfihoz tartozik, akinek valószínűleg súlyos neurológiai problémája lehet, mert a világ összes modellje közül téged választott és a lapos seggedet.
–Hé, nekem tetszik a feneked! Nem is lapos! –vágta rá Liam, és ekkor döbbentem rá, hogy a belső monológom hangosra sikeredett.– És nem csak a hasizmomból állok.
– Persze, hogy nem, édesem. Persze, hogy nem.
Ne aggódj, hasizom! A tiéd vagyok!
–Még mindig hangosan beszélsz –mosolyodott el, és magához szorított."

"– Holnap háromkor az ördöggel van találkozóm.
Becca összehúzott szemmel bólintott, és belépett a szobába.
– Nos, akkor úgy vélem, ma este Trónok harcát kellene néznünk arra az esetre, ha Tara megpróbálna végezni veled."

"– Kinsley, még egyetlen lányt sem szerettem jobban, az M&M'snél.
Elnevettem magam, és a fejemet a falnak döntöttem.
– Na, és velem mi a helyzet?
– Azt mondanám, hogy jobban szeretlek, mint a hagyományos M&M'set, de fel kell kötnöd a gatyád, ha le akarod győzni a mogyorósat."




Nyereményjáték


Nem kell aggódni, nem várunk igazi fociszakértelmet senkitől a nyereményjátékunkban. De azért egy kis kutatás nem árt!
Minden állomáson egy sztárfocista képét és egy nemzeti lobogót találtok. Nincs is más dolgotok, mint összepárosítani a zászlókat és a sportolókat annak megfelelően, melyik nemzet válogatottját erősítik vagy erősítették. A válaszolást megkönnyítendő minden játékost megszámozunk, és minden zászló kap egy betűjelzést. Tehát ilyen válaszokat várunk majd a Rafflecopter doboz soraiban: 1 - D, 2 - F stb.
A helyes megfejtést beküldők közül három szerencsés nyertes megnyeri a könyv 1-1 példányát.
EXTRA PONT! Extra pontot kapja, aki megírja, a mozgó banneren mit láthatunk egy villanásra. (Szerepe lesz a könyvben!)
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


2

E




Nézzetek be a többi állomásra is

06/04 Deszy könyvajánlója
06/06 Angelika blogja
06/08 Insane Life
06/10 Kristina blogja
06/12 CBooks
06/14 Sorok Között
06/16 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése