2023. március 18., szombat

Shadow & Bone 2. évad - magyar forgatási helyszínek


Itthon is egyre nagyobb teret hódít a filmturizmus, ám korlátozott lehetőségeinknek hála viszonylag behatároltak a lehetőségeink, ha úgy döntünk, ilyesmire adjuk a fejünk. Az elmúlt években azonban egyre több külföldi stáb figyelt fel Magyarországra, és forgatott itt olyan produkciókat, mint a Fekete özvegy film, a Moon Knight, a Vaják vagy az Árnyék és a csont sorozatok.
Ebben a bejegyzésemben az Árnyék és csont 2. évadának magyar forgatási helyszíneit igyekeztem összegyűjteni nektek, hátha kedvet kaptok a felkeresésükhöz. (Folyamatosan frissítem a posztot.)


*** A bejegyzés spoilereket tartalmazhat, ha nem láttad a 2. évadot! ***


Királyi lovarda, Budai vár

A Budai várban található Királyi lovarda ad otthont az első rész elején annak a jelenetsornak, amikor Alina és Mal a sorban állva arra vár, hogy lepecsételjék papírjaikat, illetve, amikor Alina megtudja egy ravkai menekülttől, hogy az álmai nem is álmok, és a zóna valóban terjeszkedni kezdett.


Alina és a könyvtár - ELTE Egyetemi Könyvtár

Az ELTE Egyetemi Könyvtára ugyancsak az első részben fedezhető fel, ez testesíti meg ugyanis azt a könyvtárat, ahol Alina a második erősítő (jégsárkány) után kutat. Ha pontosan szeretnétek belőni, hol is ül Alina, akkor a középső ablak utolsó előtti sorában nézelődjetek. Meg persze a hátsó rész környékén.

Kaz, Jesper és Nyikolaj első találkozása - Keszthely, Festetics kastély

Az első részben, amikor belökdösik a foglyul ejtett Kazt és Jespert egy terembe, ahol Nyikolaj is jelen van, egy ismerős helyszínt köszönhetünk, méghozzá a Festetics kastély képében.
Ha emlékeztek még rá, az első évadban ez a kastély szolgált a Kis Palotaként, és többek között itt forgatták a könyvtáras részeket is. Ezúttal azonban díszes terme Ketterdami szobaként funkcionált.

Kirigan menedéke - Sajnovics-kastély, Tordas

A második résztől kezdődően többször is láthatjuk Kirigan/Éjúr menedékhelyét, illetve annak bizonyos részeit. Bevallom, nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy valaha is meglelem ezt a kissé romos helyszínt, de a telefonom és a mentegetési mániám megmentett - na meg az, hogy a második évad forgatását végig figyelemmel kísértem. Kirigan búvóhelyének - pontosabban bizonyos (romosabb) részeinek a tordasi Sajnovics-kastély adott otthont.
Amennyire tudom, belülről nem látogatható az épület, de ide és ide kattintva vethettek rá egy pillantást.

Éjúr és az elrejtett "kincsei" - Tatai Angolkert

A Tatán található Angolkertben több jelenetet is felvettek, illetve annak több helyszínét is érintették. Az első és talán legkevésbé behatárolható jelenet az, amelyben az Éjúr lovával vágtat a ködös erdőben kincsei felé (2. rész). Érthető okokból ezt nehéz pontosan belőni, de hála néhány instás lánynak, akik testközelből szemlélhették a felvételt, nagyjából láthatjátok a képen, merre érdemes keresgélni.
És ha már úgyis arra jártok, menjetek el a Műbarlangig, ugyanis ott vették fel azt a jelenetsort, amikor Éjúr/Kirigan találkozik Fruzsival, a naplóra és Baghrára vigyázó grisával.

Zsenya, David és Éjúr - Egri vár másolata 


Mint azt látni fogjátok, vannak olyan helyszínek, amiket a Netflix előszeretettel használ fel újra és újra. Ilyen a pilisborosjenői Egri vár másolata is, ami a Vaják első évadának fináléjában tűnt fel. Ezúttal pedig Zsenya és David találkozási pontjául szolgál. Pontosabban szolgálna, merthogy Kirigan is felbukkan...

Lancov várhoz vezető út - Pilisborosjenő
Amikor a harmadik részben Nyikolaj és Alina lóháton a Lancovok kastélyához tart egy erdei úton, akkor az nagy eséllyel a pilisborosjenői erdő egyik főbb útja, ami a levendulamezőtől indul, és az imént említett Egri vár másolata mellett halad el. Sajnos hivatalos infót nem találtam rá, ám személyes tapasztalatok és ismeretek alapján én majdhogynem biztosra mondanám. És ha esetleg amúgy is a várnál jártok, érdemes egy sétát tenni ezen a részen. (Egyébként a vár külső részére is betippelném az Oszoly-csúcsot, de azt tényleg csak tipp szinten.)
 
Lancov menedék/kastély - egykori MTV-székház

A második évad harmadik-negyedik részében az egykori MTV-székház ad otthont a bujkáló Lancov családnak, pontosabban a kastély belső tereinek. Számos pontja visszaköszön a filmben, de a legikonikusabb, kétségkívül a tanácskozási pont, amit az alábbi képen is viszontláthattok.
Érdekességként megemlíteném, hogy az egykori MTV-székház már az első évadban is felbukkant, a Varjak közül Inej törte át a kupoláját és ereszkedett le a mélybe.

Pekka "kincse" - Brunszvik-kastély

A harmadik részben látható az a jelenet, amikor Jesper és Wylan Kaz utasítására elmennek meglesni, mit rejtegethet Pekka Rollins. Az épület, amit kintről figyelnek, nem más, mint a Martonvásáron található Brunszvik-kastély.
Ha azonban turistáskodásra adnátok a fejeteket, akkor elárulom, trükkös a dolog, ugyanis az ikonikus kerítés nem része az eredeti összképnek, így azt semmiképp se keressétek.

Földalatti rejtekhely - Budavári Labirintus

A nagyközönség számára is látogatható Budavári Labirintus szolgál az ötödik részben látható földalatti menedék színhelyéül, itt húzza meg magát Nyikolaj, Alina és a többi túlélő, miután rájuk támadt Kirigan.

Menedék - Komárom, Monostori erőd

A Monostori erőd, hasonlóan a Teve-szikla környékéhez, kedvelt forgatási helyszín a Netflix sorozatok esetében. Itt forgatták például a Vaják első évadának egyes jeleneteit is. Árnyék és csont szempontjából pedig még ennél is kiemeltebb szereppel bír, ugyanis a hatodik résztől kezdve Nyikolaj és az egyesített seregek is itt táboroznak. Több külső és belső része is viszontlátható, olyan ikonikus jelenetekben, mint Nyikolaj megérkezése, a nyicsevok elől való menekülés és a döntő összecsapások (pl. amikor Nyikolajék Fruzsi és Petra csapata elől menekülnek). Sőt... ezen a részen még a Varjak is megjelennek.

Menedék - Visegrádi fellegvár

Ugyancsak a hatodik résztől figyelhető meg a visegrádi fellegvár, ami tulajdonképpen a Menedék részét képezi. Legfelismerhetőbb formájában távolról, a hegy tetején ülve látszik, ugyanakkor itt állomásozik Nyikolaj különleges hajója is, vagyis amikor azt látjátok, hogy Nyikolaj és Mal beszélgetnek, vagy a végén útnak indul a hajó, akkor azok a jelenetek is a fellegvárban készültek.

Keramzini árvaház - Iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim Kastély

A Keramzini árvaháznak, ahol Alina és Mal felnőtt, az iszkaszentgyörgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély adott otthon. Az épület, illetve a környező vidék főként az első évadban játszott hangsúlyos szerepet, de (a visszaemlékezéseket nem számítva) néhány pillanat erejéig ismét megtekinthető a hetedik részben, miközben Kirigan a távolból figyeli.
 
Pokol Kapu külső helyszínei - Fertőrákosi kőfejtő

Matthias börtönének, a Pokol Kapujának több részletét is megtekinthetjük a sorozat által. Az egyik ilyen helyszín a kültéri rész, ami a hetedik epizódban tűnik fel. Pekka itt hergeli fel a fjerdait, majd köt vele alkut.

Árnyzóna helye - Kiskunsági Nemzeti Park, Fülöpházi buckavidék

Miután Alina megszünteti az Árnyzónát, a helyén egy sivatagos vidék látható. Könnyű lenne azt hinni, hogy e jelenetsorokat, illetve minden, a temetésig bezáródó képsort külföldön vettek fel, de az az igazság, hogy kis hazánk is rendelkezik egy sivatagi, Szahara szerű vidékkel. A Kiskunsági Nemzeti Parkban található homokos táj mellett a környező kies, kopár mező is vissza-visszaköszön egy-egy képkocka erejéig, szóval érdemes nyitott szemmel járni, ha ide látogattok.

Nyikolaj és Alina - Wenckheim-palota olvasótermei

A Wenckheim-palota olvasótermei közül az egyik díszes terem ad otthont annak a nyolcadik epizód végén látható jelenetsornak, melyben Nyikolaj benyit a koronázási ceremóniára készülő Alinához.

Koronázás - Szépművészeti Múzeum, Román csarnok

Nyikolaj koronázási ceremóniájának teljes egészében a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka ad otthont.


***A cikk még frissülhet. ***

A bejegyzés nem jöhetett volna létre néhány kedves moly és instás segítsége nélkül, nekik kivétel nélkül köszönöm!
Továbbá nyomatékosan kérek mindenkit, hogy a képeket és magát a posztot, illetve annak tartalmát csak és kizárólag forrásmegjelöléssel használja fel, ugyanis akad köztük saját fotó is, illetve több órát töltöttem a kutatással, szerkesztéssel. Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése