2013. december 20., péntek

Veronica Rossi - Végtelen ég alatt



Az Alexandra jóvoltából december 5-én megjelent Veronica Rossi: Végtelen ég alatt című könyve. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Aria és Perry kalandjait!
2013. december 9-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!


Veronica Rossi: Végtelen ég alatt

Kiadó: Alexandra
ISBN: 9789633571538
Oldalszám: 328 oldal
Fordító: Bujdosó István

Fülszöveg
A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá.
Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat.
A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak… a lány pedig neki.
Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.

Saját véleményem:
Aria a Belsősök csoportjához tartozik. Egy külön burokban élnek, ahol az emberek sosem betegszenek, vagy sebesülnek meg, és minden tökéletes. E-szemüknek köszönhetően pedig képesek utazni a Világok között. Virtuálisan bárhová eljuthatnak, nincsenek idő-, és térbeli korlátaik. Ha kedvük támad, akkor az ókori Rómában tesznek látogatás, vagy éppen valamelyik opera színpadán énekelnek. Egyetlen dolog tilos a számukra: elhagyni a védelmet biztosító bázisukat. 
Ám egy nap Aria és néhány másik fiatal kiszökik, csakhogy kalandjuk vége tragédiába torkollik. A srácok felgyújtják az egész erdőt, és a tűzbe veszik Aria legjobb barátnője, valamint két fiú is. Maga Aria megmenekül egy idegennek köszönhetően, aki kimenekíti, és leteszi egy ajtónál. 
Miután a lány újra magához tér, az orvosi szobában találja magát, és kénytelen szembenézni a valósággal. Ezután behívatják kihallgatásra, majd egy légpárnással elviszi néhány őr, mondván, hogy édesanyjához viszik, akivel napok óta elvesztette a kapcsolatot. Azonban az őrök kidobják a lányt a külső világban, a Halálzónában. Ez pedig egyet jelent a halállal. A belsősök szervezete nincs a külvilághoz szokva, és még ha így is lenne, akkor is ott van a feje felett tomboló étervihar, és az a rengeteg veszély, mely rá leselkedik. 
Mikor már azt hinné, hogy utoléri a vég, találkozik Perry-vel, a sráccal, aki a tűzvészből kimenekítette. Perry alkut ajánl neki: a lány visszakapja a balesetben elvesztett e-szemét, ha segít a srácnak előkeríteni az unokaöccsét, akit a belsősök raboltak el...

Puszta véletlenségből akadtam rá a könyv trailerére, de rettentően megfogott, és a film alapján nagyon izgalmasnak és ígéretesnek tűnt, de akkoriban még nem halottam semmit a magyar kiadásról. Aztán pár héttel később kiderült, hogy napokon belül megjelenik nálunk is, az Alexandra kiadó gondozásában, így hát nem is volt kérdés, hogy én akarom ezt a könyvet. 
Az írónő nagyon olvasmányosan ír, szinte észre sem veszi az ember, és már a történet felénél jár.
Különösen tetszett, hogy két szemszögből íródott a regény, mert így tökéletes átfogóképet kaphattunk mind a két főszereplőről. Sokkal jobban megismerhettük őket, a céljaikat, az érzéseiket, gondolataikat. 
Bevallom, nekem Perry fejezetei egy fokkal közelebb álltak a szívemhez. Több olyan dolog volt az életében, amitől izgalmassá vált. Néha ugyan olyan érzésem volt, mintha két személy bújt volna meg benne, mert egyszer kedves volt, már-már kisfiú, és legszívesebben megölelgettem volna, máskor pedig egy vérbeli harcos, aki nem ismert határokat. Amolyan modern barbár. (És köztudomású, hogy odáig vagyok az íjazó pasikért.)
Az út során, melyet Ariaval tettek meg, mind a ketten sokat változtak. Nem vesztették el a személyiségüket, de kölcsönösen formálták egymást. 
Nagyon érdekes volt, hogyan fejlődött a kapcsolatuk, és miként alakult át a kezdeti ellenséges viszony, először "eltűrlek, ha te is engem"-mé, majd védelmezővé, barátsággá, végül pedig... hát arra úgyis rájöttetek. A szedres-bogyós részt kiváltképp imádtam!
Az Aria és Perry közt lévő kémia a legelső perctől fogva megvolt. Hiába ölték és gyűlölték a másikat, a szikrák azért ott repkedtek. Az első csókjuk pedig igazán intenzívre sikerült. Érződött belőle a kétségbeesett vágyódás, és az, hogy mindennél jobban kellenek egymásnak. 
A többi szereplő közül Roar az, aki még megfogott. Ő az ügyeletes humorzsák. És halkan megjegyzem, tökéletes álompasi jelölt is. Mindezek mellett végletekig hűséges, és kitartó barátja Perry-nek. 
A kettejük kapcsolata szintén nagyon érdekes. Az a szimbiózis, és a saját kódjeleik, melyek a közös munka során segítik őket, izgalmas, és tökéletesen megmutatja, mi is az a barátság. 
Történet szempontjából inkább azt mondanám erre a részre, hogy egy bevezető kötet, melyben megismerjük a szereplőket, a világot, és annak felépítését, valamint elkezdenek kibontakozni a különféle emberi kapcsolatok, és maga a konfliktushelyzet is.   
Eget rengető akciót még ne várjon senki, mert bár van benne néhány, egyelőre (!) nem ez a hangsúlyos. 
Ami viszont mindenképpen szót érdemel, az az írónő által alkotott világ. Egyszerűen zseniális! Nem is igazán tudnék kiemelni egy dolgot azok közül, amik tetszettek. 
Az éterfelhők, -viharok, a maguk félelmetes módján káprázatosak lehetnek, legalábbis a sorok közül nekem ez jött át. 
Aztán ott van még a külsősök (Barbárok) és a belsősök (Vakondok) különböző élőhelye. Remek kontrasztot nyújt a kettő. Míg a belsősök egy hipermodern jövőben élnek, tele csúcstechnológiás kütyükkel, és virtuális utazgatással, addig a külsősök a régi nomád népek életmódja szerint tengetik a napjaikat. Kunyhókban élnek, vadásznak, törzsekre oszlanak, és  népük, családjuk számára előnyös házasságokat kötnek. Az ő esetükben nagyon tetszett a különféle képességek birtoklása, és az, ahogyan ezek kiütköztek a történet során. 
Összességében tehát Veronica egy remek alapba ágyazta a sorozatát, ami egyszerre káprázatos és izgalmas, modern és ősi. 


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Perry, Roar
Kedvenc jelenet: Aria és Perry első csókja
Negatívum: a menstruációs dolog
Borító: 5/5
 



 Borítók







Nyereményjáték




Nézzetek be a turné többi állomására 

12/09 Deszy könyvajánlója - Trailer
12/11 Nem harap a.... - Karakterinterjú
12/13 Kelly & Lupi olvas - Képességek
12/15 Függővég
12/16 Insane Life - Dreamcast
12/19 MFKata gondolatai - akönyves világ megteremtése
12/20 Dreamworld - borítók
12/21 Fantazmo - Behind the scenes
12/22 Always Love a Wild Book
12/23 Roni olvas 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése