Rachel Vincent - Lélekmentők

Rachel Vincent: Lélekmentők - Sikoltók 2.

Kiadó: Jaffa
ISBN: 9786155235443
Oldalszám: 264 oldal

Fülszöveg:

Kaylee Cavanaugh megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni – a Lélektolvajok óta tudjuk, hogy ilyenkor egy láthatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, akár egy lidérc. Amikor azonban a mindenki által irigyelt popsztár, Eden összeesik a színpadon, és Kaylee nem sikít, már biztosra vehető: ennek nyomós oka van. A lányt nem hagyja nyugodni az eset – lóg az iskolából, édesapja szobafogságra ítéli, és még a pasija hűsége is megkérdőjeleződik.

No de mi bolygatta így fel a mindennapokat? A válasz egyszerű: a mit sem sejtő fiatalok hírnévért-pénzért cserébe eladják a lelküket az Alvilágnak, ám a következményekkel nem számolnak. Kaylee minden erejével azon van, hogy megmentse a lelkeket, de azt maga sem gondolta volna, hogy eközben a saját lelkét teszi kockára…

Saját véleményem:

Tod

A történet elejét nagyjából jól összefoglalja a fülszöveg, ugyanis Nash és Kaylee egy híres popsztár, Eden koncertjén vannak, akinek egyébként egy Addy nevű lány az előénekese, és ő a későbbiekben majd kulcsfontosságú szereplővé válik. 

A  probléma akkor kezdődik, amikor Tod, Nash bátyja is feltűnik a tömegben és átnyújt két backstage kártyát  Kaylee-éknek, hogy kövessék őt. Ebből a lány már sejti, hogy hamarosan valaki életét veszti, hisz a kaszás nem véletlenül kérte, hogy menjenek utána. Arra azonban még ő sem számít, ami ezután következik. 

A show ünnepelt sztárja, Eden egyik pillanatról a másikra összeesik a színpadon, csakhogy Kaylee torkát nem fojtogatja a megszokott sikítási vágy, és a híresség testéből sem a lelke száll ki. 

Lúdvérc hősnőnk értetlenül áll a történtek előtt, egészen addig míg a fiúk el nem magyarázzák neki, Edenben démonlehelet volt, és ezt szívja magába Libby, a több ezer éves kaszás, akiért Tod egyébként úgy rajong, mint egy tinilány az imádott bálványáért. Kis csapatunkat lenyűgözi a hölgy tehetsége és maga a démonlehelet is, ezért Libby végül felajánlja Todnak, hogy néhány nap múlva, ha van kedve, nézze meg miként szívja ki egy újabb lányból ezt a szörnyűséget.
Itt úszik a képbe Addy, merthogy róla van szó. Ám Tod ebbe semmiképp sem tud beletörődni, mivel a lány egykor a barátnője volt, és így eltökélt szándéka, hogy megmentse Addison Page-et. Ehhez azonban szüksége van az öccsére és Kayleere is. Ők eleinte vonakodnak, de végül Kaylee beadja a derekát,  mert megtudja, hogy mi történik azokkal, akik úgy halnak meg, hogy eladták a lelküket. Ugyanis Addison Page pontosan ezt tette a sikere érdekében, eladta a lelkét egy alvilági démonnak, aki démonlehelettel töltötte fel. 

Miután sikerült a híres lány közelébe férkőzniük, és nem kis nehézségek árán figyelmeztetniük, megindul a lavina. 

A szűkös határidő egyre csak  rövidül, és ezen azok a tények sem sokat segítenek, hogy időközben Addy húga is eladja a lelkét, valamint, hogy Kaylee szobafogságba kerül. 

Az írónő stílusa továbbra is a régi, nagyon jó humora van, és ezt igyekszik is megmutatni, így jó néhány ilyennel találkozhatunk. És míg az első rész a fiúk közül inkább Nashé volt, addig a Lélekmentőkben Tod sziporkázik, neki van a hangsúlyosabb szerepe. Ennek én személy szerint nagyon örültem, mert kedvelem őt, jó volt egy kicsit jobban belelátni és megismerni a karakterét. Bármennyire is furcsa, annak ellenére, hogy egy kaszásról van szó, neki is megvannak a maga gyengeségei, és képes érezni, szeretni. Persze ezt sokszor próbálja palástolni a szarkasztikus megjegyzéseivel, távolságtartásával, de nem mindig sikerül. És ami még nagyon tetszett benne, hogy mindig a jó pillanatban jelent meg.

Nash

Viszont az már közel sem tetszett ennyire, hogy Nashből egy ügyeletes szépfiút csináltak. Azon kívül, hogy Kaylee állandóan azt ecsetelte, hogy mennyire tökéletes a srác teste, mennyire izmos, és, hogy a szemei milyen gyönyörűek, szegény sok mást nem csinált. Na, jó, néha bólogatott, tiltakozott, de ezek sem voltak jelentősek. Egyetlen olyan pillanata volt, amikor végre igazán tökös volt, és nem csak plakátfiúkét funkcionált, és ez az a jelenet, amikor a végén beszólt Addynek. Az tényleg olyanra sikerült, amilyennek megismertük őt. 

Illetve, ha még egy dolgot ki kéne emelnem, akkor az az lenne, amikor Harmony elküldte őt tanulni, de Nash a lecke helyett elkezdett videojátékozni. Lehet, hogy konkrétan nem volt jelen, de ebből leszűrődött, hogy hiába lúdvérc, mégiscsak egy tinédzser srác. 

A fülszöveg úgy állítja be Nasht, mintha megkérdőjeleződne a hűsége, de akkor ezt itt és most szeretném tisztázni, hogy ilyenről szó sincs! Nash egyetlen tizedmásodpercre sem inog meg Kaylee felé, ugyanúgy szereti, mint eddig, vágyik rá, félti és óvja!
Annyiról van szó, hogy - megjegyzem teljesen felesleges módon - Kaylee három alkalommal elmereng azon, hogy vajon elég jó-e Nashnek? Vagy csak addig kell neki, míg le nem fekszik vele. De ezeken nagyon gyorsan átlendül, nem agyal rajta oldalakon keresztül, és nem rágja ezen magát. És igazából nem is értem, miért kellett ezt Rachelnek beleírnia, mert nem volt rá szükség.

Egyébként Kaylee karaktere továbbra is szerethető, az esetek nagy többségében ésszerűen cselekszik, és bár nem egy kickass csaj, de nem is az a nebáncsvirág típus. Van, hogy a saját feje után megy, de mindig azon van, hogy segítsen a környezetének és óvja őket. A végén pedig plusz pontot érdemel, hogy noha tudta mivel játszik, mégsem hátrált meg. 

A cselekményszál felépítése teljesen rendben volt, mint ahogy azt már megszokhattuk Rachel könyveinél, volt bevezetés-probléma kialakulása, utána következett a megoldás keresése, és végül a grand finale. Jó, azért ne várjatok egy véres párviadalt, meg az előző rész végéhez képest ez nem lesz olyan látványos vagy félelmetes, itt inkább a ravaszságon van a hangsúly. De, mint a Lélektolvajoknál, úgy itt is le lett zárva a történet, tehát nem kiált folytatásért, nem kell mind a tíz körmünket lerágni, hogy vajon mi fog történni a harmadik részben. 

Kaylee

Ami még nagyon bejött, hogy most, hogy már ismerjük a lúdvérceket, nagyjából tudjuk, mire képesek, mi a feladatuk, egy újabb világba kaptunk betekintést, méghozzá az Alvilágba. Persze maradtak még homály fedte részei, de úgy gondolom, hogy annyira monumentális és komplex, hogy az egész hely és szokások bemutatásához kevés lett volna ez a 264 oldal. Még így is szép számmal ismerhettük meg a szabályaikat, a benne élő különféle kis lényeket, és a démonokat. 

Nekem személy szerint az alvilág növényvilága nagyon bejött, ötletes és egyedi megoldás volt az üvegfű. Első hallásra nem hangzik valami félelmetesen, de, ha elolvassátok, akkor megértitek, miért is jelent veszélyt. 

Valamint a kicsit modernizáltabb felfogású alvilág helyszíni kialakítása is plusz pontot érdemel, mert Rachel nem a megszokott kénköves, lávától bugyogó barlangokhoz nyúlt vissza, hanem megteremtette a sajátját, és ennek kellő magyarázatot is adott. És ez az indok nagyon is megállja a helyét, hihető. 

Összességében jó volt, de nem érte el az első rész színvonalát. Sokszor azon kaptam magam, hogy alig haladok vele, a vége tele volt -va, -ve, -vá, -vé toldalékokkal, és ez egy idő után elég zavaróvá vált. De Tod miatt kap még egy fél csillagot, mert ő zseniális volt! Imádom a humorát, mindig tudja, mikor kell megzavarni vagy felbosszantani valakit. Ja, és nagyon drukkolok neki, hogy végre ő is megkapja a szerelmet, és, hogy Nash ne úgy viszonyuljon hozzá, mint az ellenségéhez, hanem, mint a bátyjához, amihez persze hozzátartozhat egy kis egészséges mértékű piszkálódás. 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Tod

Kedvenc jelenet: Amikor Tod megjelenik Emmának

Negatívum: 16-17. fejezet

Borító: 5/5