Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633737521
Oldalszám: 56 oldal
Fordító: Kamper Gergely
Fülszöveg:
Magnus azt hitte, már sosem fog visszatérni Londonba, de elfogadja Tatiana Blackthorn csábító ajánlatát. A nő gyönyörű nevelt lányát is érintő tervei azonban jóval gonoszabbak, mint a boszorkánymester gondolná. A századforduló Londonjában Magnus régi barátokra lel, és találkozik egy egészen különleges fiatalemberrel… A tizenhat éves James Herondale-lel.
Saját véleményem:
Ezúttal a 20. század eleji London válik helyszínünké, ahol Magnus idestova 25 éve nem járt. Egészen pontosan azóta, hogy A hercegnőben történt események után elhagyta a várost.
Visszatérése újra felidézi benne a múlt fájó emlékeit, így hát első útja egy olyan helyre vezet, ahol a tisztesség, mint olyan nem létezik. Mielőtt azonban elmerülhetne gondolataiban, és átadhatná magát a züllés örömeinek, egy leszakadó csillárra, és annak gyilkosára lesz figyelmes. A felfordulás okozója pedig nem más, mint egy jó kiállású, fekete, göndörödő hajú, markáns arcú Árnyvadász. Bár Magnus tudja, hogy nem lehet egykori barátja, Will Herondale, a hasonlóság mégis úgy vonzza, mint szentjánosbogarat a fény.
Az ifjú, ittas állapotban lévő Árnyvadász és Magnus találkozója végül sorsdöntő fordulatot eredményez, amikor a boszorkánymester megtudja, nem más áll előtte, mint Will fia, James Herondale, apja még önfejűbb, makacsabb, elkeseredettebb, őrültebb változata, aki eszement randalírozásba kezd a városban... és hát tudjuk, hogy Magnusnak a megtört szívű, sérült "emberek" a gyengéi...
"– Apám el volt átkozva – felelte a fiú a sötétből. – Én viszont? Én kárhozott vagyok."
Az éjféli örökösről minden ismerősöm ódákat zengett, részben emiatt, részben pedig a Pokoli szerkezetek szereplőinek viszontlátása miatt voltam nagyon kíváncsi rá. Ugyanakkor volt bennem egy kis félsz. Cassie a TID során megszámlálhatatlan alkalommal zúzta össze a szívemet, míg a befejező kötettel apró szemcsényire őrölte. Tartottam attól, miként fogok ép lélekkel kikeveredni abból, ha immár az új felállásban látom őket. Elárulom: sehogy.
Will és Tessa viszontlátása újfent megdobogtatta a szívemet. Hiába telt el huszonöt év, szinte semmit nem változtak mentalitásban. Csak boldogok, kiegyensúlyozottak lettek, és ez sugárzott mindkettejükről. Ettől függetlenül azonban ugyanúgy megvolt köztük az élcelődés, a másik vicces kioktatása, ami nem kis nosztalgiával töltött el. Aztán megjelent Jem, és vele együtt a melankólia.
"A szerelem az szerelem; nincs varázslat, ami meggyógyíthatna egy összetört szívet anélkül, hogy örökre elvenné tőle a szeretet képességét."
Triójuk teljesen normálisan viselkedett, mintha minden maradt volna a régi mederben, s nem történtek volna meg azok a dolgok, amik. De mi, olvasók pontosan tudjuk, hogy a parabataiok élete miként alakult, és ennek tekintetében olvasni, látni, érezni a köztük feszülő szoros, eltéphetetlen köteléket, hát az szívszorító volt. Minden egyes megszólalásukból sugárzott a szeretet, a tisztelet, megbecsülés, és milliónyi egyéb érzelem. Aztán ehhez még betársult Tessa, a mind a két fiú iránt érzett szerelmével, és legszívesebben én is a tóba vetettem volna magamat Jamie-vel együtt. De minthogy nem volt a közelemben tó, és a kacsák sem akartak királynőjüknek, ezért kénytelen voltam beérni a kicsorduló könnyeimmel.
Szavakkal kifejezhetetlen hármójuk viszonya, mely a legnagyobb mélységeket és magasságokat is megjárta már. De amíg világ a világ, olyanok ők egymás számára (és nekem is), mint a levegő. Vagy az élethez nélkülözhetetlen szívdobbanás.
Csakhogy ezúttal Tessa, Will és Jem nem több, mint egy kellemes, nosztalgikus megálló, a középpontban továbbra is Magnus áll, aki egy csábító ajánlat miatt utazik Londonba.
Míg a történet első felében a boszorkánymester és az ifjú James ámokfutását követhetjük nyomon - ezáltal épp csak annyira megismerve az érezhetően súlyos gondokkal küzdő, e téren apját is túlszárnyaló fiút, hogy mostazonnalderögtön többet akarjunk belőle -, addig a másodikban bukkan fel az igazán jelentős szál: Tatiana, és az ő gonosz terve.
A cselekmény ezúttal sem olyan monumentális, 56 oldal kevés ahhoz, hogy egy körömlerágós akciójelenetet kapjunk, bevezetéssel, tárgyalással és befejezéssel, ahhoz ellenben tökéletes, hogy Cassie megalapozza új sorozatát, annak fő konfliktusát, és megismertesse velünk a főszereplőket. Az éjféli örökös novellája ilyen téren különbözik a többitől. Nem önálló sztori, vagy plusz, a már meglévőkhöz, hanem valaminek a kezdete, ami később folytatódik. Természetesen olvasható novellaként, csak érezhetően jön itt még bonyodalom. Nem is akármilyen!
Ami még jellemző a könyvre, az a Pokoli szerkezetek-féle különleges hangulat, a gyönyörű gondolatok, és természetesen a humor. Boszorkánymesterünk ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, sőt talán eddig, a négy novella közül itt éreztem azt legjobban, hogy ez az a Magnus, akit mi is ismerünk. Egy-egy beszólásától fetrengtem!
A végére pedig egyetlen gondolatom maradt: Cassie, hagyd a fenébe a TDA-t, koncentrálj a TLH-ra! Willt, Jemet, és sok-sok Jamest akarok! Úgy látszik, Magnusnak és nekem ugyanazok a gyengéink...
Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Magnus, Will, Jem, James
Kedvenc jelenet: az intézetes rész, úgy ahogy van
Negatívum: Tessa
Borító: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése