Kiadó: GABO
ISBN: 9789636895747
Oldalszám: 292 oldal
Fordító: Bozai Ágota
Fülszöveg:
Tarereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel
rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas
világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a
jövőt meghatározó választásokkal. Senki sem tudja, miért végzetes
Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És
terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De
Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad,
ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a
jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette. TAHEREH
MAFI Connceticut állam egyik kisvárosában született; jelenleg
Kaliforniában, Orange megyében él, ahol az időjárás az ő ízléséhez
képest szinte túl tökéletes. Amikor nem talál könyvet, cukorkapapírokat,
kuponokat, régi recepteket olvasgat. A Ne érints az első regénye.
Saját véleményem:
A történet elején azonnal az elmegyógyintézetben találjuk magunkat, ahol megismerkedünk főhősnőnkkel, Juliette-tel, aki élete legutóbbi tíz hónapját elszigetelve töltötte a külvilágtól. A hely, ahol fogva tartották, betonfalakból, matracból, na meg egy kis ablakból állt. Úgy bántak vele, mint egy állattal őrülttel.
A múltja sem mondható leányálomnak; családja eltaszította és elárulta, a társadalom pedig világéletében rettegett tőle, és megvetette őt. Kizárólag önmagára számíthatott.
Ám egy napon újcella szobatársat kap, Adam személyében, és onnantól kezdve minden megváltozik az életében. Egy olyan hatalmi harc közepébe csöppen, melyre soha nem számított.
Ám egy napon új
Vajon Juliette tényleg szörnyeteg?
Az írónőnek remekül sikerült megragadnia Juliette lelkiállapotát. A kezdetektől fogva, egészen a könyv végéig. Gyönyörű átmenetet képzett, és Juliette az orrunk előtt alakult át, fejlődött, de mindezt úgy, hogy szinte észre sem lehetett venni a fordulópontokat.
"Mikor történt meg a változás, hogy utáltam magamat és aztán elfogadtam magamat? Mikortól vagyok képes elfogadni a saját életemet?"
Tetszett, hogy eleinte zavarosak voltak a gondolatai, belső monológjai, és kicsit én is úgy éreztem, mintha kezdenék bekattanni általa. A kusza és összefüggéstelen mondatokat pedig remekül kiegészítették az áthúzott részek.
De ami a legjobban tetszett, az az ellentmondásos részletesség, amivel Juliette a természetről beszélt. Csodálatos metaforákat és összetett mondatokat használt. Ezzel is erősítve, hogy mennyire is vágyik a szabadságra, és a külvilági tényezőkre, mint a szél, napsütés, eső, vagy a repülő madarak (újabb jelképe a szabadságnak).
"Szívem üvegtábla alatt virágzó liliom mező; kipattannak a rügyek, egy, még egy, mint a szemerkélő eső."
 |
| Adam |
Szép lassan megtanult bízni másokban egészen pontosan Adamben, és mert szeretni, ami azért nagy szó, mert eleinte mindenkitől elzárkózott. Sőt mit több, a végére egész harcias, bátor lány lett belőle.
Mindez persze nem egyedül az ő érdeme, hisz ha nem lett volna Adam, akkor sok minden máshogyan alakult volna.
Adam karaktere szerethető, ám ebben a részben ő inkább amolyan mankóként szolgált. Rengeteget segített Juliette-nek, támogatta, megtanította élni, és elfogadni saját magát. Nem hagyta, hogy Warner teletömje a fejét.
És a köztük lévő kémia sem utolsó. Nekem ugyan egy csöppet gyors volt, ám annál hevesebb. Amikor együtt voltak, sistergett a levegő, és a hőmérő higanyszála is a magasba szökött.
Remélem, a folytatásban Adam is kap valami fontosabb szerepet, mert az alapja megvan hozzá, mind a múltjával, mind a képességével (mert tuti, hogy van valamilyen különleges képessége).
Fentebb pedig már említettem Warnert. Ő egy pszichopata elmebeteg, de én imádtam (gyengéim az őrültek, lsd.: Sebastian :D).
Warner tipikusan az a szereplő, aki megmozgatja az olvasót, és hiába csinál gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgokat, élvezed utálni. Mindazonáltal nagyon összetett személyiség, akinek a múltjában úgy vélem, rengeteg titok lappang még. Bízom benne, hogy okoz ő még nekünk kellemetlen perceket.
Ami magát a világot illeti, van benne fantázia, nem is kevés. Jól felépített, noha még közel sem ismertük meg az összes részét, de azt, amit igen, arról határozottan mondhatom, hogy jó. Ha hasonlítanom kellene, akkor Marie Lu és a Revolution (sorozat) világának keverékeként tudnám azonosítani.
Katonai hierarchikus rendszer tele pénzzel és luxussal; éhező, félelemben tartott nép, valamint titkos ellenálló szervezetek.
Persze izgalomban sincs hiány, akad jó néhány akciódús jelenet, ami gondoskodik arról. hogy tövig rágjuk a körmeinket, és, hogy lélegzetvisszafojtva izguljunk, mi történik majd hőseinkkel, miközben együtt menekülünk velük. Ezek a részek valóban olyanok, mintha mi magunk is ott loholnánk a szereplőkkel, nagyon valóságosak.
Az írónő legnagyobb erőssége ebben, valamint a romantikus pillanatokban rejlenek. Halálosan jó bennük!
A vége pedig meglepett. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy negatívan, vagy pozitívan hatott rám, de nem tudom eldönteni. Az viszont biztos, hogy szuperhősökkel vegyített disztópiát még nem olvastam.... Kíváncsian várom, mi sül ki belőle.
Viszont hiányzott a végéről valami igazán adrenalin dús löket, nekem ez így túl nyugis volt, és kicsit mintha el is laposodott volna a sztori, illetve az írásmód is.
De, ha már a negatívumoknál járunk, akkor nem tudok szó nélkül elmenni a borító mellett. Önmagában nézve gyönyörű, a színei tökéletesek, megragadják az ember figyelmét, de nekem óriási pofára esés volt, mikor kiderült, hogy Juliette nem is vörös-, hanem fekete hajú.
Összességében tehát azt gondolom, hogy az első rész inkább egy hosszabb prológus volt a nagy ütközet előtt, de várom a folytatást.
Mindenkinek ajánlom, aki valami egyedire vágyik, vagy szereti a disztópiákat.
Adam karaktere szerethető, ám ebben a részben ő inkább amolyan mankóként szolgált. Rengeteget segített Juliette-nek, támogatta, megtanította élni, és elfogadni saját magát. Nem hagyta, hogy Warner teletömje a fejét.
És a köztük lévő kémia sem utolsó. Nekem ugyan egy csöppet gyors volt, ám annál hevesebb. Amikor együtt voltak, sistergett a levegő, és a hőmérő higanyszála is a magasba szökött.
Remélem, a folytatásban Adam is kap valami fontosabb szerepet, mert az alapja megvan hozzá, mind a múltjával, mind a képességével (mert tuti, hogy van valamilyen különleges képessége).
"Adam a forróság fürdője, lélegzetrövidítő, öt ujja testemen történeteket író öt sűrített nyári nap."
Fentebb pedig már említettem Warnert. Ő egy pszichopata elmebeteg, de én imádtam (gyengéim az őrültek, lsd.: Sebastian :D).
Warner tipikusan az a szereplő, aki megmozgatja az olvasót, és hiába csinál gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgokat, élvezed utálni. Mindazonáltal nagyon összetett személyiség, akinek a múltjában úgy vélem, rengeteg titok lappang még. Bízom benne, hogy okoz ő még nekünk kellemetlen perceket.
Ami magát a világot illeti, van benne fantázia, nem is kevés. Jól felépített, noha még közel sem ismertük meg az összes részét, de azt, amit igen, arról határozottan mondhatom, hogy jó. Ha hasonlítanom kellene, akkor Marie Lu és a Revolution (sorozat) világának keverékeként tudnám azonosítani.
 |
| Warner |
Persze izgalomban sincs hiány, akad jó néhány akciódús jelenet, ami gondoskodik arról. hogy tövig rágjuk a körmeinket, és, hogy lélegzetvisszafojtva izguljunk, mi történik majd hőseinkkel, miközben együtt menekülünk velük. Ezek a részek valóban olyanok, mintha mi magunk is ott loholnánk a szereplőkkel, nagyon valóságosak.
Az írónő legnagyobb erőssége ebben, valamint a romantikus pillanatokban rejlenek. Halálosan jó bennük!
A vége pedig meglepett. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy negatívan, vagy pozitívan hatott rám, de nem tudom eldönteni. Az viszont biztos, hogy szuperhősökkel vegyített disztópiát még nem olvastam.... Kíváncsian várom, mi sül ki belőle.
Viszont hiányzott a végéről valami igazán adrenalin dús löket, nekem ez így túl nyugis volt, és kicsit mintha el is laposodott volna a sztori, illetve az írásmód is.
De, ha már a negatívumoknál járunk, akkor nem tudok szó nélkül elmenni a borító mellett. Önmagában nézve gyönyörű, a színei tökéletesek, megragadják az ember figyelmét, de nekem óriási pofára esés volt, mikor kiderült, hogy Juliette nem is vörös-, hanem fekete hajú.
Összességében tehát azt gondolom, hogy az első rész inkább egy hosszabb prológus volt a nagy ütközet előtt, de várom a folytatást.
Mindenkinek ajánlom, aki valami egyedire vágyik, vagy szereti a disztópiákat.
Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Warner
Kedvenc jelenet: Adam és Juliette közös pillanatai
Negatívum:unalmas befejezés
Borító: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése