Kelly Creagh - Enshadowed

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából újra részesei lehetünk Kelly Creagh borzongató sorozatának, az Enshadowed - Árnyék mélyén c. második kötet által. Varen és Isobel ezúttal még mélyebbre merül Edgar Allan Poe életre kelt rémtörténeteiben. Furcsa álmokkal, fenyegető teremtményekkel és a híres Poe Köszöntővel kell szembenézniük. Ennek apropóján, kedves Olvasó, meghívunk, hogy tarts velünk, és lépjünk át együtt ebbe a veszedelmes álomvilágba.

2014. október 27-től háromnaponta egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről a három állomásos turné keretein belül, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Kelly Creagh: Enshadowed - Árnyék mélyén

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633738665
Oldalszám: ??? oldal
Fordító: Farkas János

Fülszöveg:

Varen Netherst foglyul ejtette egy veszedelmes álomvilág – egy alattomos és sivár világ, ahol Edgar Allan Poe rémtörténetei életre kelnek. Isobel Lanley, akit furcsa látomások és Varen teremtményeivel terhes rémálmok gyötörnek, az egyetlen, aki megmentheti a fiút.
Isobel tudja, hogy egyetlen reménye egy baltimore-i temetőben fekszik. E helyen, Edgar Allan Poe születésének minden évfordulóján kora reggel egy titokzatos idegen, a „Poe-köszöntő” teszi tiszteletét a legendás költő sírjánál.
Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges.Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben?

Saját véleményem:

A mindszenteki éjszaka mindent megváltoztatott Isobel életében, mégis úgy kell viselkednie, mintha mi sem történt volna. S noha Isobel látszólag igyekszik ennek megfelelően élni az életét, titokban mégis minden erejével azon ügyködik, hogy január 19-én ott lehessen Baltimore-ban, Poe sírjánál, amikor megjelink a Poe Köszöntő, mivel Reynolds az egyetlen, aki kapcsolatot tud létesíteni a két világgal.

Ám eközben folyamatos rémálomnak tűnő látomások gyötrik, amik minden alakalommal ugyanúgy zajlanak: a pomponedzés közben megjelenik Varen, magával hívja és egy rózsakertbe viszi, majd felébredve Isobel azt hiszi, lekéste a pomponversenyre tartó hajnali buszt, holott a verseny már hetekkel korábban lezajlott, sőt még nyertek is. És ez még közel sem minden. A rémképek egyre valóságosabbá válnak, miközben felbukkan egy rejtélyes, fehér ruhás nő is, aki állandóan ugyanazt az altatódalt játszva kísérti a lányt. Ráadásul Pinfeathers is tiszteletét teszi éjszakánként Isobelék házában. 

A Nevermore vége után úgy éreztem, idegbajt kapok, ha nem kaparinthatom meg minél előbb a folytatást. Az ahogyan és ahol hagytuk Varent, egyszerre volt rémisztő és sokat ígérő, nem is beszélve Isobelről és Reynoldsról. Nagy reményeket fűztem a második részhez. Talán hiba volt, ugyanis Kelly Creagh egyáltalán nem aknázta ki a lehetőségeit. Irracionális módon húzta az időt és az idegeimet. Magához mérten alulteljesített, és bármennyire is rossz ezt írni, az Enshadowednak semmi értelme nem volt. Vagy legalábbis a 80%-nak nem. De kezdjük az elején:

Az ütős prológust követően - amikor is Poe halálának a pillanatát élhetjük át - nagyjából két hónappal a mindszenteki buli után vesszük fel a fonalat, méghozzá rögtön egy hátborzongató látomással, majd ezután visszacsöppenünk a hétköznapokba. Megtudjuk, hogy Isobel az elmúlt időszakban egyaránt visszatért a suliba és a pomponcsapatba, otthon a szobafogságát tölti, továbbá, hogy szülei eltiltották különc barátnőjétől, Gwentől, aki segédkezett a szökésében. 

Ám szőke szépségünk már rég nem az, akinek mutatja magát. Állandóan azon agyal, miként menthetné meg Varent a félelmetes nő fogságából, küzd az egyre borzongatóbb rémálmaival, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a suliban elkerülje társait, akik furcsa pillantásokkal méregetik.

Nos, egészen eddig minden szép és jó, még a Vámpírnaplók évadkezdő epizódjaihoz hasonló, ugorjunk pár hónapot és csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna rész ellenére is. A szemét nem mutató Varen és a legkevésbé sem bizalomgerjesztő rózsakert elegyéből álló látomások, és az azokban szereplő apró információtöredékek kellőképp megalapozzák a hangulatot, ami egy bizonyos pontig elegendő a figyelemfenntartásához. Főképp Lilith, az altatódal és a rejtélyes árnyékok megjelenésével kiegészülve. 

Aki olvasta az első részt, az pontosan tudja, hogy az írónő a könyv első felében akkor is szépen, nyugiban ellavírozgatott, előkészítette a nagy fináléra a terepet, majd a felétől fokozatosan kezdtek felpörögni az események. Na, én naiv kislány azt hittem, hogy majd itt is így lesz. És csak vártam, vártam és vártam. Vártam, hogy teljen már el az a két nyomorult hét, amikor is Isobel végre elutazik Baltimore-ba, de mintha az idő megállt volna. Önmagában ezzel nem is lett volna baj, de amikor a 200. oldalhoz érve még mindig Isobel briliáns eszmefuttatásait és belső monológjait kellett hallgatnom, akkor kicsit kezdett hullásnak indulni a hajam... Idegesített a viselkedése, a hülyeségei, és, hogy bár tenni akar, mégsem kezd semmit az elé táruló dolgokkal.

A legidegtépőbb az egészben mégis az a rengeteg kiaknázatlan lehetőség volt, amik mellett végigszáguldottunk: Lilith, Varen doboza, az irodalom tanár, a szökőkút vagy Varen nevelőanyja (tengernyi érdekfeszítő momentum, amiből egy falatnyi jut).

De aztán elérkezett a várva várt pillanat, az utazás, ami naiv énemet újfent izgalommal töltötte el, főleg Iso segítőjétől, és bár végre úgy nézett ki, beindulnak a dolgok, Kelly Creagh ezt is olyan szinten elnyújtotta, hogy már sikítani lett volna kedvem. A történet egyik fő hibájának tartom egyébként az időhúzást és a hosszú-hosszú monológokat. Jó ha az egész regényben összesen 20 oldalnyi párbeszéd van. Nincs nekem bajom a szép, barokkos körmondatokkal,  szeretem őket meg a hely- és tájleírásokat is, de mértékkel. És itt aztán minden volt, csak mérték nem.

A vége pedig számomra nagyon kaotikus lett. Egyrészt örültem, hogy végre újra egy Tim Burton-féle világban találom magam, mégis rettentően össze-vissza történt minden. Mire sikerült felocsúdnom, már jött valami új, ami sehogy sem akart összeállni, Varen tettéről nem is beszélve. Gyakorlatilag értelmetlenné tett mindent, amiről ez a rész szólt volna (arról nem is beszélve, hogy mi a fene történt ezzel a sráccal?). Az írónő becsületére legyen mondva, az epilógussal viszont megint sikerült odavágnia, és most már őszintén kíváncsi vagyok, mi fog ebből az egészből kisülni. De a szívem vérzik valakiért...

Összességében úgy gondolom, ez a rész az írónő tehetségéhez és fantáziájához mérten mélyrepülés volt, viszont akadt két személy, akik megmentették a helyzetet, és üde színfoltjaivá váltak a regénynek. Ők pedig nem mások, mint Gwen és Pinfeathers. Lehet, hogy valami komoly lelkitorzulásom van, de én imádon Pinfeathers. Rettentően összetett személyiség, akinek a lépéseit soha nem lehet előre kiszámítani. Egyszerre fenyegető, veszélyes, és ölelgetni való. Nagyon szerettem azokat a pillanatokat, amikor ő is jelen volt, hisz olyankor életre kelt a sztori, és azt nyújtotta, amire vártam. Rejtélyeket, borzongást, fájdalmat, kiszámíthatatlanságot és izgalmat. 

Gwen pedig pont az ellentéte volt. A csajnak olyan dumája van, hogy konkrétan kifeküdtem tőle. És amiket csinál az egészen elképesztő! 

Mindent egybevetve tehát azt mondom, aki olvasta és szerette a Nevermore-t, az ne hagyja ki ezt a részt se, csak ne támasszon vele szemben nagy elvárásokat.

Pontszám: 5/3

Kedvenc szereplő: Pinfeathers és Gwen

Kedvenc jelenet: Pinfeathers párbaja, és a temetőbe való bejutás

Negatívum: Isobel

Borító: 5/5

Playlist

Muse: Micro Cuts
Rasputina: I Go to Sleep
Christina Perri: The Lonely
Evanescence: Together Again
Katie Melua: Just Like Heaven
Black Veil Brides: The Mortician's Daughter
Britney Spears: Everytime
Azure Ray: We are Mice
Radiohead: Karma Police
Eddplant: Can't Find the Words

Fine Frenzy: Almost Lover
Alaska in Winter: Lovely Lovely Love
 Johnny Hollow: Gone
Silverstein: The End
Within Temptation: All I Need

Miniature Tigers: Dark Tower 

Nyereményjáték

Isobelt Varen elvesztése óta rémálomnak tetsző látomások gyötrik, ám felébredve mindössze mozaikdarabkákra emlékszik. A kirakós darabkái sehogy sem akarnak összeállni egy egésszé. Neked vajon sikerül megfejtened a rejtvényt?

Feladat:
1) Minden állomáson találtok egy képet, aminek innen-onnan hiányoznak a darabkái. Találjátok ki, kit rejt az adott fotó, és a nevét írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. De vigyázzatok, ezek a rémálmok kiszámíthatatlanok. Meglehet, hogy a képek nem eredeti szögükben állnak.
2) Ahhoz, hogy esélyetek legyen a könyvnyereményre, mind a három feladványt teljesítenetek kell!

3) Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

10/27 Always Love a Wild Book - Éber álom
10/30 Dreamworld - Playlist
11/02 Könyvszeretet